A Magyar Haltani Társasághoz (MHTT) is eljutott a nyári tiszai guppifogás híre. A szervezet arra kéri a horgászokat, ha újabb vízterületen találkoznak az idegenhonos fajjal, akkor értesítsék őket.

Augusztus 25-én Jéger Szabolcs keszegezés közben vett észre a Tiszában úszkáló kishalak között egy furcsa példányt, melyet guppiként azonosított. A kifogott színes halat az MHTT elnökségi tagjának megmutatva Sallai Zoltán megerősítette, hogy egy adult guppiról van szó. Szerinte arra kicsi az esély, hogy egy ilyen hal átteleljen a Tiszában, így valószínűleg valaki idén engedhette a folyóba.


„Augusztus 25-én érdekes fogással lepett meg a Tisza a Szeged fölötti, tápéi szakaszon. A küszökből álló siserehad között egy kakukktojásra lettem figyelmes, és kíváncsiságom folytán megpróbáltam a merítőhálóval kiemelni. Én rögtön azt gondoltam, hogy egy guppi lesz. Az azonosításban kérném a segítségüket. Korábban hallottam, hogy Magyarországon néhány tóban már bukkantak fel guppik, valamint a Zala-folyó is rémlik, de a Tiszából még nem hallottam hírét" – írta Jéger Szabolcs, a Fishing & Hunting Channel szerkesztő-műsorvezetője az MHTT-nek levelében.

A társaság válaszában megerősítette: „A képen látható hal valóban egy szivárványos guppi (Poecilia reticulata). Színezete hasonlít egyes hőforrások (pédául Miskoctapolca) környékén kialakult önfenntartó állományok vad színéhez, de nem valószínű, hogy befolyó meleg víz hiányában ez a faj képes áttelelni. A korábbi hírek főként egy másik elevenszülő fogaspontyféléről (Poeciliidae), a szúnyogirtó fogaspontyról (Gambusia holbrooki) szóltak. Ez a faj az enyhébb teleket hőforrás nélkül is átvészeli."

Az MHTT arra kéri a horgászokat, hogy amennyiben valaki újabb vízterületen találkozik hasonló példánnyal, fényképezze le a halat, és a lelőhelyi adatokkal együtt küldje el a fotót a haltanitarsasag@gmail.com e-mail-címre.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Facebook-bejegyzés