Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Gyere várlak szeretettel... bár én már kinőttem a bohóckodásból. Elhiszem hogy jobban elmegy a pickup mint egy személykocsi, nekem is volt hilux is l200 is. De azért nem lehet egy lapon említeni egy rövid tengelytávú egyenletesebb súlyelosztású terepjáróval.
MIlyen kocsi? Nem hinném hogy a sper csinálja az inkább az elejét tudja tolni. De minden összkerekes amibe nincs osztómű középen alapból alulkormányzott 4x4be. Kivéve az uaz mert azt a ruszki megoldotta egy foggal gyorsabb az első difije mint a hátsó így az eleje mindig siet egy kicsit bár az is tud azért alulkormányzott lenni.
Bekapcsolt 4x4-nél teljesen alászedett kormánnyal úgy fékeződik az autó, mintha (majdnem teljesen) be lenne húzva a kézifék.
Ezt a sperr csinálja vajon?
Majd legközelebb kerítek embert aki videózik én vezénylek közben nemlehet kamerázni, nomeg bentről egyébként sem ad vissza semmit.
Most a cimborám kiszállt és elcuppant a cipője a sárban megsem találtuk mezítláb volt végig úgy mentünk be a környéken a pálinkafőzőkbe vendégeskedni hogy a marha csupaszlábbal volt
A jó Sperr diffi az fog mindig.
Tesco parkolóban szűken fordúlva szimplán hátsóhajtással is csak dörgöl radíroz meg guminyomot hagy a belsőíves kerék, meg érezni hogy tolja el az orrát is, annyira fog. Ha van már mondjuk egy 20km-es sebességed akkor nem venni észre mert ott már elcsúsztat a diffi észrevétel nélkül. Terepen folyamatosan egyszerre hajt olyan mint egy tökéletes diffizár.
Ameddig el nem kopik persze, de 300ezernél még zsilettül fog.
Még annyit hozzátennék ehhez a 4x4 dologhoz, hogy azért nagyon nem mindegy milyen a 4x4 meg a difizár miként aktiválódik. Szerintem az a legjobb ha mindet a sofőr kapcsol manuálisan, ezek a félig meddig automata meg teljesen automata rendszerek kicsit későre reagálnak, pld. a viszkós rendszereknél is előbb ki pörög valami majd utána kezd a takony a lamellák között dagadni.
Az első difizárral én szemezek, mert a másik kettő megvan nekem is (Land Cruiser 90), bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a független első felfüggesztés örülne neki, mert a merev híd azért sokkal erősebb :-)
Mondjuk így a két zárral, a 2tonnás önsúllyal és a közel 50%-os tömegeloszlással is olyat fog, hogy ihaj! Meg azért a 3 liter is segít nyomatékból autózásban :-D
csakmár annyira elkanyarodtál az első hozzászólásomtól hogy ihajj.
Ki mondta, hogy ellenfél? ki kinek?
szó sem volt ilenről.
Azt írtam, hogy megint megdőlt a pickupok gyenge terepképességének a hamis vádja, mert amit ösze offroadoztunk a minap becsületére vállt volna akármelyiknek.
Meg azt hogy akármilyen terepjárós kolégával kimennék gépészkedni és csak lesne mint a nagyfajta nyúl mert mint a vadász haverom (aki azthitte az elején röhögve hogy csak hülyeségből mondtam hogy terepre megyünk) is csak pislogott olyan helyeken átmászattam a gépezetet.
Csak közben ti mint fő pletykások már ott tartotok hogy én aztmondtam jobb a pickup terepen mint egy G merci vagy akármi...
csak tudod így nézik majd hülyének az embert közben meg szó sincsen ilyenről...
viszont továbbra is fenntartom, hogy ha arra járok kimegyünk gépészkedni ahová akarod. Nyílván nem olyan szűk helyre mint az előbbi videón mert ott a pickupnak kasztnijából eredően fizikai lehetetlenség a történet de ez egyértelmű szerintem.
A g mercibe elől hátul 100% hidraulikusan kapcsolható difizár van. Kell is bele de meg is duplázza az autó tudását terepen. Nem véletlenül G mercikkel (meg smauraiokkal) versenyeznek az ofroad versenyeken. Navarrát még egyet se láttam... Pajerót meg vitarát igen, sereghajtónak...
Na ide kellett volna a Samurai!
Csepp rödiv itt játék lett volna a törés neki.
No a pickupos terepezésnél nem ilyen pályáról beszélünk, az ide felakadós rögtön értelem szerűen, ezt azért tisztázzuk, ez offroad versenypálya énpedig a természetadta lehetőségekről beszéltem
Hát akkorsem értek egyet.
16-os felniken elég magas gumik vannak fent már ez sokat emel az autón. A lengőkarosnak meg szemből ha alánézel egy felfelé ívelő trapézt látsz aholis a közepén a hasmagasság a legmagasabb pontja. Az egyenes hídasnál meg a középvonaltól még lefelé lóg a dffiház.
Nemkell messzire menni, amikor hátul túrja ezen a fődet a diffiház kiszállok megnézem elől még közelsem ér le a hasa.
A keréktövekben persze egyeneshíd alá lóg a lengőkar mittudomén 5centivel. Az egyeneshídasoknál a hídtokok végein is ott a nagy golyó a kormányzáshoz ugye az is lefelé lóg valamelyest.
hangsúlyozom itt már általánosságban egyeneshíd VS független felfüggesztésekről beszélünk.
Hát mondjuk elég balfax a helyzet is...
a pickupos csak füstölteti parkettán a gumit, semmit nemfog csak pörög ilyenkor akármi elhúzza megszűnik a tapadás.
Ráadásul pont így húzni nemjó,mert a navara farán semmi súly alapból sem, így most meg mégkevesebb mert hátrafelé menetben szinte emeli a hátulját semmi leszorító erő, és pedig farában van a sperr(ha van az újakban!?!?!?!?)
Ez igaz a G mercire is csak annak valószínűleg súlyosabb a fara így az is húz valamit nemcsak az eleje. Lehet még amblokk súlyra is nehezebb a régi technika.
Aztán a következő, hogy a merci szívódízel? ha az akkor Ő nem forgatta annyira inkább nyomatékból húzatta így nem akar kikaparni a kerék sem annyira alatta jobban elfog.
Nomeg nemtudom milyen zárak vannak a G-ben.
Mi egyszer egy 2,5Td grand cherokee, egy 3,3-as szívó patrol, meg a régebbi navarámmal szórakoztunk.
Összekötöttük őket aszfalton.
Cherokee-t elhúztam, de ameddig nem vettük ki a farában lévő nagy TV-t addig egyhelyben toporogtunk velük kapartak egálban voltak. Az a 30kiló a csomagtartó végén ennyit jelentett.
A Patrol meg elhúzott mindkettőnket. Nekünk a turbós mivoltuk végett jobban kellett pörgetni is hogy bírjon, a patrac meg kis gázon mint egy traktor pöfögött. Amikor gázal akart elhúzni és neki is kikapart már megintcsak egyhelyben álltunk egymás mögött kapartatva.
Szóval ennyit a technikáról, súlyról ésatöbbi, mert amikor egy 30kilos tv dönt vagy 300-as kezdő motorfordúlat akkor lehet nem is a technikák között van nagy különbség.
JAmo!
Ebben 300ezer km van tonnákat viszek naponta a platón meg trélert húz meg köbös tartályt meg akármit, megyek vele autópályán is 130-akkal mindenes autó mégis zsír a sperr benne pedig 300ezer már nem kevés futás.
Ugyan már... a lengőkarok sokkal lejjebb vannakmindegyiken mint merevhidasnak a bolygóműve. Azt csak azért teszik alájuk, hogy ne rátzza annyira az városi úrinpek sejhaját.
Havernak nem pickup volt hanem navarra... 15ös felnikkel, sper difivel 100valahánylovas motorral, turbódízel, intercooler. És még mindig hála és sajnálat tölti el a szivünket ha arra a szerencsétlenre gondolunk aki megvette.
A sper difi is így működik mindegyiken amíg jó. DE hamar eljön a vége és kakkor óne difizáár...az l200ason meg kapcsolgathatod a világ végéig. Legfeljebb a vákumcsövek kopnak le róla de ez könnyedén javítható.
Igen, billent 3fele magasító stb...bár át se néztem ma, mert tele az udvar fával azt raktuk össze, meg holnap ha nem lesz rossz idő. A szomszédba van minden gép, rendet kell csapni.
Jut eszembe sperr difi!
Olajat kéne cserélnem benne jóval többet futott már a gyári előírt csereperiódustól km-ben.
Hátul a sperres hídra azvan írva "use only LSD oil"
Mi az az lsd olaj??? olyan mint a hajtó és hidraulika olaj???? Lehet hogy a mobil agrisuper jólenne bele???
Végülis lamellás difizáras traki elsőhídjába tökéletes.
Valaki nemtud pontos olajtípust erre az LSD minőségre???
Szerintem meg éppenhogy magasabb a navara mint egy mazda vagy l200. Hilux magasnak tűnik de a váltója vagy osztóműve olyan alacsonyan van az alján ráadásul lefelé lógva meredeken hogy megfogatja rögtön a kaptató, ott ahol tegnap átmentem megakadt volna rögtön.
Ezen haspáncél van nemcsak egy milis lemez ami úgy néz ki összegyűrve mint valami kreppapír. Ezzel fogtam követ tuskót de még nem gyűrődött össze, hátrafelé menet síma az alja végigtud csúszni bármin nincsen akadó.
Sperr diffi meg olyanszinten működik rajta, hogyha megállok esős időben is akár félkerékkel a vizes fűben, másikkal meg az aszfalton és indulok el nagygázzal nemigen kapar meg, kilő a gép. Egyéb pickupoknak meg forog a jobb kereke a vizes fűben ilyenkor, ezt nemkell kapcsolgatni mindig ottvan rögtön nem romlik el a kapcsolómű ésatöbbi...persze majd egyszer elkopik...
4kereket felezőt kapcsolva első-hátsó tengely hajt egyszerre nem pörög le a könyebben kaparó tengő...
Az a baj hogy te láttál egy nissan pickupot és ennyi.
A navra egészen más. Viszont nem az új navarára kell gondolni az már kényes nem ilyenre való.
A pickup alacsonyabb hogy könyebben lehessen pakolni, kisebbek a kerekei, nincsen sperr diffi bennük meg ilyenek. Pont ami terepre kell. Ennek magasabb a hasa mint egy nívának eléggé rendesen pedig nincsen felhúzatva csak kb gyári magasságban áll.
Hát ezért érzem jobbnak. Régi magas építésű szívó hilux az állat van kettő haveri körben, egyik csak 2személyes nagy platós, de olyanszinten gyengék hogy ide a partokra ragadós agyagba ahol lendületet is kéne venni kevés. Megy mert megy, végig tol szépen de sokszor parkettagáz kell meg kitartó erő hogy megmaradjon a lendület és a tempó.
A 133lovas motor már elég jó, viszont ha jó a gumid, fogós a sár és mászni is kell felfelé mégtöbb is elkéne. Főleg ha rakomány is van vagy vontatni kell.
Itt megint írom hogy a nissan pickup a maga 105lóerejével szépen megy de mégiscsak 105.
Ja meg a másik előnye, hogy elől nem merevhidas!!! Középen nem lóg le a bolygóház, sokkal magasabb mint a merevhidasok, nagyobbat tud külön-külön oldalanként is átlépni jobban szintez és a kerekek telitalpal vannak a talajon nemcsak a szélső élükkel, illetve nem annyira mint a merev hídnál.
Nívánál is a független eleje a jó, később akad fel mint a hidasok. Máskérdés, hogy gyenge a felfogatása meg a féltengelyek is, de nem is erről beszéltem hanem a terepjáró képességéről.
azért, mert nagy távolságokat tesznek meg velük. akkor meg miért is kopna jobban, mint aki rövidtávon hasznája? az asszony nem megy évi 2-3ezret, de a faluba és gyerekekkel. jobban pusztul az autó, mint egy öltönyös üzletkötőnél, aki sokat megy
Válasz #2710. hozzászólásra
Ezen én is néha el tűnődöm mikor látok kocsit 3-400000km futottan hogy a csodába tudják olyan épségben megóvni mintha csak 50-100 ez. lenne benne.Persze jól jön ez az óratekerőknek.
Válasz #2708. hozzászólásra
Van bennük pld 90,109 115lovas 1.6 ban is, meg anagyobb 1.8ban is külömböző lóerővel.
Nem ismerem őket,csak a tesómék vettek egyes szériásat karácsonyra.Ausztriából behozott, és megtetszett főleg a belső tér kialakitása ahogy a vezető köré épült.Nemszeretem a lötyögős kocsikat ahol az ember elveszik a térbe, persze a kényelmetlenül szűkre szabott is zavaróan hat.Ez egyik se, épp olyan ami nekem ideális lenne. Ami még megfogott hogy 16-os felnin van és ez növelhető 18 coll-ig.Tudnám a hasmagasságot egy kicsit emelni. Van hely a keréknek, nem mindegyikkel lehet ezt,helyszűke végett.Népítéletet böngészve, a motort hangosnak,a behallatszó felnik zaját,és a részecske szűrőt emlitették negatívnak.Minden mást,úgymond etalonnak említik.Kössz az infót.
A níva az egy fos. Csak a szegény ember szivatására találták ki. Se alváza se merev első hídja, se semmije... két jó dolog van benne az is caak jóindulattal: Első a fűtése másik a kényelmes spirál rugózása. Aztán a többi csak kohószökevény.
De mitől lenne jobb a nissan mint a többi!? Egy kaptafa mind. toyotát az elnyűhetetlensége teszi vonzóvá micsu talán a legdizájnosabb és abba legalább van fixen kapcsolható difizár. A nissam meg a legalacsonyabb építésű. De nagy különbségek nincsenek.
Belső tere eléggé egyben van ennek az autónak Fater Nissan Pick up-ja amit hajt abban 370 ezer van, de a kormány felső része már vasig lekopott, a vezető ülés pedig szétmállott, kb a vasat érzed, sima ülésvédő huzat volt csak rajta
sok választásod nincsen, csakis TDCI motorja van a fordnak
Az hogy mekkora az rajtad múlik mennyire akarod löketni neki.
1,8Tdci az nagyon jó arany középút, megy mint a repűlő de még nem feleslegesen nagy, az 1,6-os sem eszik nagyon kevesebbet de azért az már soványabb. Az is megy szépen de én akkoris 1,8-at választanék ha meg minél nagyobb kell akkor azthiszem 2.0tdci meg az erősebb változatot kell választani.
Ha csak 100ezer van bennük az nembaj, sajnos a Tdci fordok rosszhíre leginkább azért van mert a legtöbb tekert órás. Aki újonnan megvett ilyet vagy 100%biztos forrásból valós km futással 2-300ezerig gondtalanul autózott és autózik akármikor, van sokkal többett futott példány is 1,8tdci ismerősi körben, ezeknek ígykell üzemelni. Amelyik megdöglik 100ezreknél az mind tekert órás vagy nem rendeltetésszerűen történt valami rajtuk.
EGyébként általánosságban azok voltak már a jobbik Tdci rendszerek melyekbe Siemens Piezo gyártotta a befecskendező rendszert.
gondolom ez nekem íródott,(amúgy puch.om van)én nem kínozom feleslegesen,meg a gumik is országutiak rajta(még egy 20ezeret elmegy)pickapom is volt tudom mi a külömbség te motorgyilkos
Most hogy mondod -szervezni kellene egy Agroinformos OFF-ROOD versenyt!! Mint egy kisebb Somogybabodot!! Ott aztán meg lehetne mutatni hogy ki mit is tud..Mert ez a 100-200- 300- KM Távolságból nehéz el dönteni..
5003 hozzászólás
Válasz #2745. hozzászólásra
Gyere várlak szeretettel... bár én már kinőttem a bohóckodásból. Elhiszem hogy jobban elmegy a pickup mint egy személykocsi, nekem is volt hilux is l200 is. De azért nem lehet egy lapon említeni egy rövid tengelytávú egyenletesebb súlyelosztású terepjáróval.
Válasz #2752. hozzászólásra
MIlyen kocsi? Nem hinném hogy a sper csinálja az inkább az elejét tudja tolni. De minden összkerekes amibe nincs osztómű középen alapból alulkormányzott 4x4be. Kivéve az uaz mert azt a ruszki megoldotta egy foggal gyorsabb az első difije mint a hátsó így az eleje mindig siet egy kicsit bár az is tud azért alulkormányzott lenni.
Bekapcsolt 4x4-nél teljesen alászedett kormánnyal úgy fékeződik az autó, mintha (majdnem teljesen) be lenne húzva a kézifék.
Ezt a sperr csinálja vajon?
Válasz #2748. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Majd legközelebb kerítek embert aki videózik én vezénylek közben nemlehet kamerázni, nomeg bentről egyébként sem ad vissza semmit.
Most a cimborám kiszállt és elcuppant a cipője a sárban megsem találtuk mezítláb volt végig úgy mentünk be a környéken a pálinkafőzőkbe vendégeskedni hogy a marha csupaszlábbal volt
A jó Sperr diffi az fog mindig.
Tesco parkolóban szűken fordúlva szimplán hátsóhajtással is csak dörgöl radíroz meg guminyomot hagy a belsőíves kerék, meg érezni hogy tolja el az orrát is, annyira fog. Ha van már mondjuk egy 20km-es sebességed akkor nem venni észre mert ott már elcsúsztat a diffi észrevétel nélkül. Terepen folyamatosan egyszerre hajt olyan mint egy tökéletes diffizár.
Ameddig el nem kopik persze, de 300ezernél még zsilettül fog.
Még annyit hozzátennék ehhez a 4x4 dologhoz, hogy azért nagyon nem mindegy milyen a 4x4 meg a difizár miként aktiválódik. Szerintem az a legjobb ha mindet a sofőr kapcsol manuálisan, ezek a félig meddig automata meg teljesen automata rendszerek kicsit későre reagálnak
, pld. a viszkós rendszereknél is előbb ki pörög valami majd utána kezd a takony a lamellák között dagadni.
Válasz #2745. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
nem csináltál videót erről a Ti offroadozásotokról? Akkor látnánk milyen is volt...
Válasz #2746. hozzászólásra
Az első difizárral én szemezek, mert a másik kettő megvan nekem is (Land Cruiser 90), bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a független első felfüggesztés örülne neki, mert a merev híd azért sokkal erősebb :-)
Mondjuk így a két zárral, a 2tonnás önsúllyal és a közel 50%-os tömegeloszlással is olyat fog, hogy ihaj! Meg azért a 3 liter is segít nyomatékból autózásban :-D
Válasz #2743. hozzászólásra
Pontosítok mechanikus 100%-os difizár,csak hidraulika henger működteti,sajnos a Puch-bol az elsőt kispórolták,de már rajta vagyunk az ügyön
csakmár annyira elkanyarodtál az első hozzászólásomtól hogy ihajj.
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile karateka](/oldforum/images/smiles/karateka.gif)
Ki mondta, hogy ellenfél? ki kinek?
szó sem volt ilenről.
Azt írtam, hogy megint megdőlt a pickupok gyenge terepképességének a hamis vádja, mert amit ösze offroadoztunk a minap becsületére vállt volna akármelyiknek.
Meg azt hogy akármilyen terepjárós kolégával kimennék gépészkedni és csak lesne mint a nagyfajta nyúl mert mint a vadász haverom (aki azthitte az elején röhögve hogy csak hülyeségből mondtam hogy terepre megyünk) is csak pislogott olyan helyeken átmászattam a gépezetet.
Csak közben ti mint fő pletykások már ott tartotok hogy én aztmondtam jobb a pickup terepen mint egy G merci vagy akármi...
csak tudod így nézik majd hülyének az embert közben meg szó sincsen ilyenről...
viszont továbbra is fenntartom, hogy ha arra járok kimegyünk gépészkedni ahová akarod. Nyílván nem olyan szűk helyre mint az előbbi videón mert ott a pickupnak kasztnijából eredően fizikai lehetetlenség a történet de ez egyértelmű szerintem.
Válasz #2742. hozzászólásra
Ugyanmár...
gondold hogy ha ilyen helyen telejít a g merci ahová a navarra oda se mer nézni akkor más könyebb pályán ellenfél neki a navarra?
Válasz #2740. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Pajerót meg vitarát igen, sereghajtónak...
A g mercibe elől hátul 100% hidraulikusan kapcsolható difizár van. Kell is bele de meg is duplázza az autó tudását terepen. Nem véletlenül G mercikkel (meg smauraiokkal) versenyeznek az ofroad versenyeken. Navarrát még egyet se láttam...
Válasz #2729. hozzászólásra
Na ide kellett volna a Samurai!
Csepp rödiv itt játék lett volna a törés neki.
No a pickupos terepezésnél nem ilyen pályáról beszélünk, az ide felakadós rögtön értelem szerűen, ezt azért tisztázzuk, ez offroad versenypálya énpedig a természetadta lehetőségekről beszéltem
Válasz #2736. hozzászólásra
Hát akkorsem értek egyet.
16-os felniken elég magas gumik vannak fent már ez sokat emel az autón. A lengőkarosnak meg szemből ha alánézel egy felfelé ívelő trapézt látsz aholis a közepén a hasmagasság a legmagasabb pontja. Az egyenes hídasnál meg a középvonaltól még lefelé lóg a dffiház.
Nemkell messzire menni, amikor hátul túrja ezen a fődet a diffiház kiszállok megnézem elől még közelsem ér le a hasa.
A keréktövekben persze egyeneshíd alá lóg a lengőkar mittudomén 5centivel. Az egyeneshídasoknál a hídtokok végein is ott a nagy golyó a kormányzáshoz ugye az is lefelé lóg valamelyest.
hangsúlyozom itt már általánosságban egyeneshíd VS független felfüggesztésekről beszélünk.
Válasz #2727. hozzászólásra
Hát mondjuk elég balfax a helyzet is...
a pickupos csak füstölteti parkettán a gumit, semmit nemfog csak pörög ilyenkor akármi elhúzza megszűnik a tapadás.
Ráadásul pont így húzni nemjó,mert a navara farán semmi súly alapból sem, így most meg mégkevesebb mert hátrafelé menetben szinte emeli a hátulját semmi leszorító erő, és pedig farában van a sperr(ha van az újakban!?!?!?!?)
Ez igaz a G mercire is csak annak valószínűleg súlyosabb a fara így az is húz valamit nemcsak az eleje. Lehet még amblokk súlyra is nehezebb a régi technika.
Aztán a következő, hogy a merci szívódízel? ha az akkor Ő nem forgatta annyira inkább nyomatékból húzatta így nem akar kikaparni a kerék sem annyira alatta jobban elfog.
Nomeg nemtudom milyen zárak vannak a G-ben.
Mi egyszer egy 2,5Td grand cherokee, egy 3,3-as szívó patrol, meg a régebbi navarámmal szórakoztunk.
Összekötöttük őket aszfalton.
Cherokee-t elhúztam, de ameddig nem vettük ki a farában lévő nagy TV-t addig egyhelyben toporogtunk velük kapartak egálban voltak. Az a 30kiló a csomagtartó végén ennyit jelentett.
A Patrol meg elhúzott mindkettőnket. Nekünk a turbós mivoltuk végett jobban kellett pörgetni is hogy bírjon, a patrac meg kis gázon mint egy traktor pöfögött. Amikor gázal akart elhúzni és neki is kikapart már megintcsak egyhelyben álltunk egymás mögött kapartatva.
Szóval ennyit a technikáról, súlyról ésatöbbi, mert amikor egy 30kilos tv dönt vagy 300-as kezdő motorfordúlat akkor lehet nem is a technikák között van nagy különbség.
JAmo!
Ebben 300ezer km van tonnákat viszek naponta a platón meg trélert húz meg köbös tartályt meg akármit, megyek vele autópályán is 130-akkal mindenes autó mégis zsír a sperr benne pedig 300ezer már nem kevés futás.
Válasz #2735. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
Az is lehet hogy ti nem ugyan arol az autóról beszéltek????
1:50 nél a videon Régebben volt vita, hogy a szélesebb vagy keskenyebb kerék fog nagyobbat.
Válasz #2722. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Ugyan már... a lengőkarok sokkal lejjebb vannakmindegyiken mint merevhidasnak a bolygóműve. Azt csak azért teszik alájuk, hogy ne rátzza annyira az városi úrinpek sejhaját.
Válasz #2722. hozzászólásra
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Havernak nem pickup volt hanem navarra... 15ös felnikkel, sper difivel 100valahánylovas motorral, turbódízel, intercooler. És még mindig hála és sajnálat tölti el a szivünket ha arra a szerencsétlenre gondolunk aki megvette.
Válasz #2722. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
A sper difi is így működik mindegyiken amíg jó. DE hamar eljön a vége és kakkor óne difizáár...az l200ason meg kapcsolgathatod a világ végéig. Legfeljebb a vákumcsövek kopnak le róla de ez könnyedén javítható.
Válasz #2722. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Első kereket kapcsolva mindegyik pickupon és terepjárón hajt az első hátsó tengely. Csak az állandó öszkeresekbe van osztómű középen.
Válasz #2725. hozzászólásra
http://bolthely.hu/webautoshop/id/00480_XADO__85W-140_GL-5_LSD___Szintetikus___hajtomuolaj__1_lit_
Válasz #2728. hozzászólásra
Oké Ha fogy a tennivaló nézz be.
http://www.youtube.com/watch?v=5b-830vJed0 Ez is egy érdekes szituáció!! Ez sem fordul elő minden nap..![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
Válasz #2726. hozzászólásra
Igen, billent 3fele magasító stb...bár át se néztem ma, mert tele az udvar fával azt raktuk össze, meg holnap ha nem lesz rossz idő. A szomszédba van minden gép, rendet kell csapni.
Válasz #2724. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
jó, de abba nem Szanberg ült. szerintem akkor más lett volna a helyzet
Válasz #2723. hozzászólásra
Olyan amilyet szerettél volna?
Jut eszembe sperr difi!
Olajat kéne cserélnem benne jóval többet futott már a gyári előírt csereperiódustól km-ben.
Hátul a sperres hídra azvan írva "use only LSD oil"
Mi az az lsd olaj??? olyan mint a hajtó és hidraulika olaj???? Lehet hogy a mobil agrisuper jólenne bele???
Végülis lamellás difizáras traki elsőhídjába tökéletes.
Valaki nemtud pontos olajtípust erre az LSD minőségre???
Válasz #2720. hozzászólásra
![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Ere mondják azt hogy NO-KOMMENT!! Ez elmond mindent kár rola beszélni is tovább
Válasz #2719. hozzászólásra
Köszi!
Nem indultam korán, meg egyeztünk, eső esegetett így az időt hasznosan eltöltve délután elhoztam.
Válasz #2711. hozzászólásra
Szerintem meg éppenhogy magasabb a navara mint egy mazda vagy l200. Hilux magasnak tűnik de a váltója vagy osztóműve olyan alacsonyan van az alján ráadásul lefelé lógva meredeken hogy megfogatja rögtön a kaptató, ott ahol tegnap átmentem megakadt volna rögtön.
Ezen haspáncél van nemcsak egy milis lemez ami úgy néz ki összegyűrve mint valami kreppapír. Ezzel fogtam követ tuskót de még nem gyűrődött össze, hátrafelé menet síma az alja végigtud csúszni bármin nincsen akadó.
Sperr diffi meg olyanszinten működik rajta, hogyha megállok esős időben is akár félkerékkel a vizes fűben, másikkal meg az aszfalton és indulok el nagygázzal nemigen kapar meg, kilő a gép. Egyéb pickupoknak meg forog a jobb kereke a vizes fűben ilyenkor, ezt nemkell kapcsolgatni mindig ottvan rögtön nem romlik el a kapcsolómű ésatöbbi...persze majd egyszer elkopik...
4kereket felezőt kapcsolva első-hátsó tengely hajt egyszerre nem pörög le a könyebben kaparó tengő...
Az a baj hogy te láttál egy nissan pickupot és ennyi.
A navra egészen más. Viszont nem az új navarára kell gondolni az már kényes nem ilyenre való.
A pickup alacsonyabb hogy könyebben lehessen pakolni, kisebbek a kerekei, nincsen sperr diffi bennük meg ilyenek. Pont ami terepre kell. Ennek magasabb a hasa mint egy nívának eléggé rendesen pedig nincsen felhúzatva csak kb gyári magasságban áll.
Hát ezért érzem jobbnak. Régi magas építésű szívó hilux az állat van kettő haveri körben, egyik csak 2személyes nagy platós, de olyanszinten gyengék hogy ide a partokra ragadós agyagba ahol lendületet is kéne venni kevés. Megy mert megy, végig tol szépen de sokszor parkettagáz kell meg kitartó erő hogy megmaradjon a lendület és a tempó.
A 133lovas motor már elég jó, viszont ha jó a gumid, fogós a sár és mászni is kell felfelé mégtöbb is elkéne. Főleg ha rakomány is van vagy vontatni kell.
Itt megint írom hogy a nissan pickup a maga 105lóerejével szépen megy de mégiscsak 105.
Ja meg a másik előnye, hogy elől nem merevhidas!!! Középen nem lóg le a bolygóház, sokkal magasabb mint a merevhidasok, nagyobbat tud külön-külön oldalanként is átlépni jobban szintez és a kerekek telitalpal vannak a talajon nemcsak a szélső élükkel, illetve nem annyira mint a merev hídnál.
Nívánál is a független eleje a jó, később akad fel mint a hidasok. Máskérdés, hogy gyenge a felfogatása meg a féltengelyek is, de nem is erről beszéltem hanem a terepjáró képességéről.
csak ennyi a szitu semmi több.
Válasz #2718. hozzászólásra
Valószínűen így van.
Az itthoniak úgy álltalában viseltebbek mint a kintről behozott és akkor még nem is tudni mennyit tekert az óra.
Odabaxot az Osztrák vas a Spanyolnak rendesen.![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz #2717. hozzászólásra
Szia.
Gratulállok remélem jó üzleteltél.
Vártam hogy jössz,de sejtettem hogy valami esemény zajlik amiért nem érsz rá.
Válasz #2716. hozzászólásra
azért, mert nagy távolságokat tesznek meg velük. akkor meg miért is kopna jobban, mint aki rövidtávon hasznája? az asszony nem megy évi 2-3ezret, de a faluba és gyerekekkel. jobban pusztul az autó, mint egy öltönyös üzletkötőnél, aki sokat megy
Válasz #2716. hozzászólásra
Szia!
Elhoztam a pótot tegnap, de majdnem sötétbe értem haza így a látogatás elmaradt.
Válasz #2710. hozzászólásra
Ezen én is néha el tűnődöm mikor látok kocsit 3-400000km futottan hogy a csodába tudják olyan épségben megóvni mintha csak 50-100 ez. lenne benne.Persze jól jön ez az óratekerőknek.
Ez azért nem semmi.
Válasz #2708. hozzászólásra
Van bennük pld 90,109 115lovas 1.6 ban is, meg anagyobb 1.8ban is külömböző lóerővel.
Nem ismerem őket,csak a tesómék vettek egyes szériásat karácsonyra.Ausztriából behozott, és megtetszett főleg a belső tér kialakitása ahogy a vezető köré épült.Nemszeretem a lötyögős kocsikat ahol az ember elveszik a térbe, persze a kényelmetlenül szűkre szabott is zavaróan hat.Ez egyik se, épp olyan ami nekem ideális lenne. Ami még megfogott hogy 16-os felnin van és ez növelhető 18 coll-ig.Tudnám a hasmagasságot egy kicsit emelni. Van hely a keréknek, nem mindegyikkel lehet ezt,helyszűke végett.Népítéletet böngészve, a motort hangosnak,a behallatszó felnik zaját,és a részecske szűrőt emlitették negatívnak.Minden mást,úgymond etalonnak említik.Kössz az infót.
Válasz #2695. hozzászólásra
A níva az egy fos. Csak a szegény ember szivatására találták ki. Se alváza se merev első hídja, se semmije... két jó dolog van benne az is caak jóindulattal: Első a fűtése másik a kényelmes spirál rugózása. Aztán a többi csak kohószökevény.
Válasz #2706. hozzászólásra
Így igaz Sanyibácsi!
Válasz #2704. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Egy kaptafa mind. toyotát az elnyűhetetlensége teszi vonzóvá micsu talán a legdizájnosabb és abba legalább van fixen kapcsolható difizár. A nissam meg a legalacsonyabb építésű. De nagy különbségek nincsenek.
Osztom a véleményed és a tapsztalatod!
De mitől lenne jobb a nissan mint a többi!?
Válasz #2709. hozzászólásra
Fater Nissan Pick up-ja amit hajt abban 370 ezer van, de a kormány felső része már vasig lekopott, a vezető ülés pedig szétmállott, kb a vasat érzed, sima ülésvédő huzat volt csak rajta![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Belső tere eléggé egyben van ennek az autónak
http://totalcar.hu/tesztek/2012/11/15/pusztul_az_focus_700_ezer_utan/
Válasz #2702. hozzászólásra
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
sok választásod nincsen, csakis TDCI motorja van a fordnak
Az hogy mekkora az rajtad múlik mennyire akarod löketni neki.
1,8Tdci az nagyon jó arany középút, megy mint a repűlő de még nem feleslegesen nagy, az 1,6-os sem eszik nagyon kevesebbet de azért az már soványabb. Az is megy szépen de én akkoris 1,8-at választanék ha meg minél nagyobb kell akkor azthiszem 2.0tdci meg az erősebb változatot kell választani.
Ha csak 100ezer van bennük az nembaj, sajnos a Tdci fordok rosszhíre leginkább azért van mert a legtöbb tekert órás. Aki újonnan megvett ilyet vagy 100%biztos forrásból valós km futással 2-300ezerig gondtalanul autózott és autózik akármikor, van sokkal többett futott példány is 1,8tdci ismerősi körben, ezeknek ígykell üzemelni. Amelyik megdöglik 100ezreknél az mind tekert órás vagy nem rendeltetésszerűen történt valami rajtuk.
EGyébként általánosságban azok voltak már a jobbik Tdci rendszerek melyekbe Siemens Piezo gyártotta a befecskendező rendszert.
Válasz #2695. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
gondolom ez nekem íródott,(amúgy puch.om van)én nem kínozom feleslegesen,meg a gumik is országutiak rajta(még egy 20ezeret elmegy)pickapom is volt tudom mi a külömbség te motorgyilkos
Válasz #2705. hozzászólásra
azt tud aki elmegy nyugdíjba,
a többi csak szeret.. AUTÓZNI...!!!..![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Láttam én már karón varjút,..