Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz #8560. hozzászólásra
Nekem is 02.17-én volt utoljára státuszváltás a kérődzőnél, természetesen ellenőrzés alatt van. Tavaly 05.28-án érkezett meg a zsé, az anyatehén támogatás meg június elején. Ezekről most semmit sem hallani, semmi mocorgás. Tavaly ilyenkor már a kérődzős támogatás jóváhagyott volt.
Válasz #8565. hozzászólásra
Én is így gondolom. Egészen biztosan fellebbezni fogunk. Annál is inkább mert ugye, az igénylést, közreműködőként a falugazdász továbbitotta. Márpedig abban az időben ő MVH alkalmazott volt, de lehet, hogy rosszul tudom?
Olyan is volt már, hogy 50%-ot nem akartak kifizetni valamire hivatkozva. Fellebbeztem. Erre ők: na jó van benne igazság de nem egészen úgy van ahogy én modnom, és lássam milyen fasza gyerekek kifizetnek 90%-ot. Erre én megint fellebbezek, hogy szerintem ezért meg ezért 100%-ban van igazam. Erre ők: Ja tényleg.
Egy fellebbezés 5 hónap időhúzás!
Bocs, hogy annyira nem írok szabatosan, de nem akarok konkrétumokat írni.
Simán fellebbeznék. Jó gazda gondosságával kezelted a területet, kulturállapotban tartottad. Aminek bejelentetted annak használtad. Egységes támogatás, teljesen mindegy mi, egyformán támogatják. Nem kivett, hanem aranykoronás területek, ez a lényeg. Teljesen mindegy mi van a földhivatalban. Ha tudnád, nekem ezekre a játékokra mennyi energiám megy el. Szerintem odabent a jogászok unatkoznak. Minden évben kitalálnak valami f@szságot amiért nekem sem akarnak fizetni, de mindig fellebbezek és mindig nekem van igazam. Én már teljesen megszoktam, hogy az ilyenek miatt nem kapok időben semmit. De nem szabad hagyni!
Válasz #8563. hozzászólásra
Az előzményt októberben írtam:
"Területalapú támogatásról van szó. Ellenőrzés volt és túligénylést állapítottak meg. Mindössze 26 ha az összes területünk amire kérelmet adtunk be. A kérelmet /a húgommal együtt műveljük a földet, ő van használónak bejelentve/ a földhasználó a falugazdásszal csinálta, és a közreműködő falugazdász adta be.
Az egyik táblára ami 6,3 ha, és szántó és legelő is van benne, csak legelő kódszámot, írtak, ami csak 2,9 ha.
Azt írja az MVH, hogy a ténylegesen legelőn kívüli rész nem támogatható,. A másik falugazdász szerint azért mert nem megosztva, minden részlethez helyes kódszámot írtak. Azt is mondta, hogy az igénylésen most már nem lehet változtatni. Csak azt nem értem, hogy az ellenőrzéskor az ilyen hibát miért róják fel?
A tököm eldurran ettől a hülyeségtől, egy magasabb műveltségi szintű a terület egy része, de mert a f....k...p nem írt neki külön kódszámot, már nem is támogatható? Akkor minek a falugazdász, ha nem tudja mit csinál? Vagy csak arra megy a játék, hogy a kicsiket szívassuk, mert sok kicsi sokra megy?"
Most már biztosra veszem: csak arra megy a játék, hogy a kicsiket szívassuk, mert sok kicsi sokra megy
Válasz #8556. hozzászólásra
én semmit sem hallottam! csak hogy tőlünk most kértek hiánypótlást a 2013.03.18-án beadott a kötelezettség teljesítéséhez benyújtott papírokhoz, fel kellett hivnom az MVH-t, hogy mit nem csatoltam több mint egy éve.
Válasz #8556. hozzászólásra
Nálam február 17. óta rá se néztek, pedig márc közepén beadtam a kifizetési kérelmet, úgyhogy egy darabig nem is számitok rá. Pedig kéne, remélem aratásra meglesz.
" Kifizetési kérelem Egységes területalapú támogatás 2013 - Elutasított"
véget ért a várakozásom, legalább tudom bebuktam, én hibám, 20%a nem volt rendbe téve össz igénylésemnek területre ellenőrzéskor így idén bukó volt a támogatás sztori.
kellett nekem várni a kaszálással ha már annak jelentettem be. (gondoltam később jön ellenőr)
Nekem tegnap jóváhagyták, megjött határozat is, volt 1Ha túligénylés és kaptam pénzügyi fegyelmet 250E ft körűl:( De fellebezek, ha már ingyenes... Gyakorlatilag már a határozatba írta hogy utalják, de még nem jött meg...
Sziasztok!
Van még valaki akinek jogszerű földhasználatot kellett igazolnia és azóta se határozat se pénz?! A válasz türelem, jún 30-ig van idejük..... Vagy már kezdjek aggódni????
Sziasztok! Olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy nemreg vettem kb. 3 ha gazos elhagyatott gyümölcsöst amit ujra akarok telepíteni, már ki van tisztítva de még telepitve nincs. Erre a területre beadhatom a támogatást?
2015-től kötelező elem a zöldítés, ha valakinek nem elég 42 ezer forint alaptámogatás. Ebben előírják, hogy legalább 3 féle növényt kell vetni ha valaki 30 hektár felett gazdálkodik.
Tudja valaki már, hogy milyen arányokat kell betartani a vetésben?
(Mennyi lehet maximálisan a főnövény és mennyi lehet a melléknövény?)
Forrás: MTI/ mvh.gov.hu
Létrehozva: 2014-04-22 14:17:09
Ez évtől védendő tájelemnek minősülnek a fa- és bokorcsoportok is a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot (hmká) keretében, a kunhalmok és a gémeskutak mellett - tájékoztatta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kedden az MTI-t.
A tájékoztatás emlékeztet: Magyarország 2010-ben vezette be a tájképi jellegzetességek megőrzésére vonatkozó hmká-előírást. Ennek alapján eddig a mezőgazdasági parcella azonosító rendszerben (mepar) lehatárolt kunhalmok és gémeskutak számítottak védendő tájelemnek.
Az idei évtől a fa- és bokorcsoportok megőrzése is kötelező az érintett gazdálkodók számára. Az előírás szerint a lehatárolt facsoportot nem lehet kivágni, eltüntetni. Mivel a fa- és bokorcsoportok területi kiterjedéssel rendelkező objektumok, ezért az egységes kérelem benyújtása során ugyanúgy kezelendők, mint a kunhalmok. Azaz a területük támogatható terület és a bejelentett tábla részét képezi. Így nem szükséges külön körberajzolni, valamint nem kell külön hasznosítást sem bejelenteni ezekre a területekre.
Fontos továbbá - hívja fel a figyelmet a közlemény -, hogy csak a szántóterülettel körülvett fa- és bokorcsoportok jelennek meg a meparban és az előírás kizárólag ezekre vonatkozik. A fa- és bokorcsoportok az egységes kérelem igénylésekor a térképi felületen láthatók. Megőrzésük azért is fontos, mert a következő évtől ökológiai fókuszterületként is beszámíthatók lesznek a zöldítési támogatás keretében.
Valaki kapott már történelmi bázis alapú hízottbika támogatást? (A termeléstől elválasztottat) A 23/2013. rendeletben bent van, hogy még jár, sőt a 35/2014. rendeletben is, tehát még jövőre is.
Válasz #8530. hozzászólásra
Azért azt szögezzük le,hogy nem mindegy,hogy egyházi kedves atya vagy fegyházi nedves gatya.Tehát az 5 éven túli haszonbérlet továbbra is adómentes.
"A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 3. §
53. pontja szerint termőföld haszonbérbeadásának minősül a magánszemély tulajdonos vagy
a haszonélvező által a földterület írásbeli szerződéssel díj ellenében történő bérbeadása
mező-, erdőgazdasági, illetve halászati hasznosításra. A termőföld bérbeadásából származó
bevétel egésze - ha az nem adómentes - külön adózó jövedelem
, amely után az adó mértéke
16 százalék. Ez a jövedelem adómentes akkor, ha a haszonbérbeadás határozott időre kötött
megállapodás (szerződés) alapján legalább 5 évre szól.3
Az ilyen szerződés alapján felvett
jövedelem korábban meg nem fizetett adóját késedelmi pótlékkal növelten kell megfizetni
akkor, ha a szerződés öt éven belül megszűnik (kivéve, ha a megszűnés oka a szerződő felek
akaratán kívüli, vagy ha azonnali felmondás történt). A késedelmi pótlékkal növelt adót a
szerződés megszűnése évének kötelezettségeként kell megállapítania és megfizetnie a
magánszemélynek.
Én biztosan elbontatnám vele! Nagyon sok pofátlan ember van, de ez már tényleg mindennek a teteje! Ha kimegy a hatóság, biztosan nem az "ismerősödet" fogja megbüntetni, hanem a terület tulajdonosát. Próbáld megmagyarázni, hogy nem Te építettél, hanem a 25. szomszéd az engedélyed nélkül. Ezt senki nem fogja elhinni, hacsak már most nem kérsz birtokvédelmet a jegyzőnél vagy szólítod fel akár ügyvéden keresztül, hogy vigye a cuccait a pic*ába és állítsa helyre az eredeti állapotot! Egy ilyen sumák módon a más területére építkező embernek azt se hinném el amit kérdez, nemhogy szerződést kössek vele!!!! Gondolom, hogy kell a pénz, de ebből később még sokkal nagyobb baj is lehet. Azaz már van is, mivel szaladhatsz a támogatásod után. Amúgy gondoztad a területet? (Csak azért kérdem, mert ha nálam próbált volna valaki építeni, a faanyagot régen elfűtöttem volna.) Azt tudod, hogy idén már adózni kell a haszonbérlet után?
Marhatrágya az még talán fellebbezhető, de művelési ágnak kivett területre az építkezésést, felén kb börtön jár....ki adott engedélyt az építkezésre? ma már egy 10m2 s garázs építésére is engedély kell építési telken belűl! Nem is igazán értem ezt, szerintem mielöbb buldozert neki..(
Hatalmas problémám van..
Kaszálónak bejelentett földem ellenőrzésekor az mvh legelőt állapított meg tavaly nyáron, marhatrágya miatt, ekkor gondoltam szomszéd ráengedte ismerőse marháit.
Viszont most meg az ismerős a saját földemre karámot és fedett beállót épített közel 200nmen.. Azért álljon meg a menet!
Mi a faszt csináljak?
(Azon túl, hogy holnap megbeszéljük, kötünk vmiféle bérleti anyagot, kifizeti területalapú elmaradt káromat mert területalapúról semmi infóm, december óta nem kaptam infót ( helyszíni ellenőrzés másolatot).
Igaz csak öt hektár de szükségem van az árára, plusz saját marhát szándékozok venni a következő években..)
köszi a válaszokat
Ha van három db egyenként 0,2ha-os területem egymás mellett, akkor azt rajzolhatom a meparban 1 parcellának? Valamint van két szomszédos szántóm, ami külön bolkkban szerepel. Az egyik 0,52ha a másik 0,26ha.
A 0,26ha-ra nem kapok támogatást?
33764 hozzászólás
Nálam is változott !!!!!!Tavaly máj.29én kaptam!
Remélem idén is!!!
Mai dátummal státuszváltás történt a kérődző szerkezetátalakítási támogatásnál. Igaz még mindig ellenőrzés alatt áll, de jó jel, hogy már mocorognak.
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/hirek/sajtokozlemenyek/juhtartok_figyelem_erkezik_a_m_20140520_1045733
Válasz #8561. hozzászólásra
Megkerestem a tértivevényt, 2014.02.25.-én adtam fel a földhasználatot igazoló iratot, azóta semmi.
Válasz #8560. hozzászólásra
Nekem is 02.17-én volt utoljára státuszváltás a kérődzőnél, természetesen ellenőrzés alatt van. Tavaly 05.28-án érkezett meg a zsé, az anyatehén támogatás meg június elején. Ezekről most semmit sem hallani, semmi mocorgás. Tavaly ilyenkor már a kérődzős támogatás jóváhagyott volt.
Válasz #8565. hozzászólásra
Én is így gondolom. Egészen biztosan fellebbezni fogunk. Annál is inkább mert ugye, az igénylést, közreműködőként a falugazdász továbbitotta. Márpedig abban az időben ő MVH alkalmazott volt, de lehet, hogy rosszul tudom?
Olyan is volt már, hogy 50%-ot nem akartak kifizetni valamire hivatkozva. Fellebbeztem. Erre ők: na jó van benne igazság de nem egészen úgy van ahogy én modnom, és lássam milyen fasza gyerekek kifizetnek 90%-ot. Erre én megint fellebbezek, hogy szerintem ezért meg ezért 100%-ban van igazam. Erre ők: Ja tényleg.
Egy fellebbezés 5 hónap időhúzás!
Bocs, hogy annyira nem írok szabatosan, de nem akarok konkrétumokat írni.
Simán fellebbeznék. Jó gazda gondosságával kezelted a területet, kulturállapotban tartottad. Aminek bejelentetted annak használtad. Egységes támogatás, teljesen mindegy mi, egyformán támogatják. Nem kivett, hanem aranykoronás területek, ez a lényeg. Teljesen mindegy mi van a földhivatalban. Ha tudnád, nekem ezekre a játékokra mennyi energiám megy el. Szerintem odabent a jogászok unatkoznak. Minden évben kitalálnak valami f@szságot amiért nekem sem akarnak fizetni, de mindig fellebbezek és mindig nekem van igazam. Én már teljesen megszoktam, hogy az ilyenek miatt nem kapok időben semmit. De nem szabad hagyni!
Válasz #8563. hozzászólásra
Az előzményt októberben írtam:
"Területalapú támogatásról van szó. Ellenőrzés volt és túligénylést állapítottak meg. Mindössze 26 ha az összes területünk amire kérelmet adtunk be. A kérelmet /a húgommal együtt műveljük a földet, ő van használónak bejelentve/ a földhasználó a falugazdásszal csinálta, és a közreműködő falugazdász adta be.
Az egyik táblára ami 6,3 ha, és szántó és legelő is van benne, csak legelő kódszámot, írtak, ami csak 2,9 ha.
Azt írja az MVH, hogy a ténylegesen legelőn kívüli rész nem támogatható,. A másik falugazdász szerint azért mert nem megosztva, minden részlethez helyes kódszámot írtak. Azt is mondta, hogy az igénylésen most már nem lehet változtatni. Csak azt nem értem, hogy az ellenőrzéskor az ilyen hibát miért róják fel?
A tököm eldurran ettől a hülyeségtől, egy magasabb műveltségi szintű a terület egy része, de mert a f....k...p nem írt neki külön kódszámot, már nem is támogatható? Akkor minek a falugazdász, ha nem tudja mit csinál? Vagy csak arra megy a játék, hogy a kicsiket szívassuk, mert sok kicsi sokra megy?"
Most már biztosra veszem: csak arra megy a játék, hogy a kicsiket szívassuk, mert sok kicsi sokra megy
Földalapú, megjőtt, 0 Ft!
Válasz #8556. hozzászólásra
én semmit sem hallottam! csak hogy tőlünk most kértek hiánypótlást a 2013.03.18-án beadott a kötelezettség teljesítéséhez benyújtott papírokhoz, fel kellett hivnom az MVH-t, hogy mit nem csatoltam több mint egy éve.
Válasz #8553. hozzászólásra
Van, igen.
Válasz #8556. hozzászólásra
Nálam február 17. óta rá se néztek, pedig márc közepén beadtam a kifizetési kérelmet, úgyhogy egy darabig nem is számitok rá. Pedig kéne, remélem aratásra meglesz.
" Kifizetési kérelem Egységes területalapú támogatás 2013 - Elutasított"
véget ért a várakozásom, legalább tudom bebuktam, én hibám, 20%a nem volt rendbe téve össz igénylésemnek területre ellenőrzéskor így idén bukó volt a támogatás sztori.
kellett nekem várni a kaszálással ha már annak jelentettem be. (gondoltam később jön ellenőr)
Válasz #8556. hozzászólásra
álítólag most Május harmadik hetében érkezik a számlákra
Válasz #8556. hozzászólásra
Valaki hallott már valamit a kérődzőszerkezet átalakító támogatás
kifizetésről???
Válasz #8553. hozzászólásra
Nekem tegnap jóváhagyták, megjött határozat is, volt 1Ha túligénylés és kaptam pénzügyi fegyelmet 250E ft körűl:( De fellebezek, ha már ingyenes... Gyakorlatilag már a határozatba írta hogy utalják, de még nem jött meg...
Vagyok!
Türelmem fogytán, már csak azért is mert a pénznek lenne helye. A soha nem gombás tritikálét idén permetezni kell.....sok Ft...
Remélem nem várják meg a jun. 30-at!!!!!!
Sziasztok!
Van még valaki akinek jogszerű földhasználatot kellett igazolnia és azóta se határozat se pénz?! A válasz türelem, jún 30-ig van idejük..... Vagy már kezdjek aggódni????
Válasz #8551. hozzászólásra
Köszönöm a tippet, tanácsot!
Válasz #8550. hozzászólásra
Én így vélem:
Ha élnek még a régi fák, akkor szerintem beadhatod, de a helyszíni ellenőrzésig ne vágd ki őket.
Sziasztok! Olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy nemreg vettem kb. 3 ha gazos elhagyatott gyümölcsöst amit ujra akarok telepíteni, már ki van tisztítva de még telepitve nincs. Erre a területre beadhatom a támogatást?
Anyajuh támogatást kapott már valaki?
2015-től kötelező elem a zöldítés, ha valakinek nem elég 42 ezer forint alaptámogatás. Ebben előírják, hogy legalább 3 féle növényt kell vetni ha valaki 30 hektár felett gazdálkodik.
Tudja valaki már, hogy milyen arányokat kell betartani a vetésben?
(Mennyi lehet maximálisan a főnövény és mennyi lehet a melléknövény?)
Most ez az, hogy újra megnyitják az ÁTK-t vagy ez csak az hogy aki decemberi nagyösszegűn nyert az most megkaphatja a pénzét?
http://www.agrarszektor.hu/agrarpenzugyek/egyeb/ujabb_milliardos_tamogatasok_turbozzak_a_hazai_agrarszektort.3765.html
Válasz #8544. hozzászólásra
Azt még be se harangozták. Viszont az anyajuh támogatást, még ápr. 16.-án, pénz még nem jött.
Megkezdődtek az idei AKG földmérések.
Az előírásokat megtaláljátok nálam, tömören és érthetően. Jogszabály mentesen!
nslj.hu
Kapott már valaki SZERKEZETÁTALAKITÓ pénzt ????
Én tavaly május 30-án kaptam DE MÁR JÖHETNE!!!
Válasz #8536 Megjött az SMS is
MVH: védendő tájelemek a fa- és bokorcsoportok is
Forrás: MTI/ mvh.gov.hu
Létrehozva: 2014-04-22 14:17:09
Ez évtől védendő tájelemnek minősülnek a fa- és bokorcsoportok is a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot (hmká) keretében, a kunhalmok és a gémeskutak mellett - tájékoztatta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kedden az MTI-t.
A tájékoztatás emlékeztet: Magyarország 2010-ben vezette be a tájképi jellegzetességek megőrzésére vonatkozó hmká-előírást. Ennek alapján eddig a mezőgazdasági parcella azonosító rendszerben (mepar) lehatárolt kunhalmok és gémeskutak számítottak védendő tájelemnek.
Az idei évtől a fa- és bokorcsoportok megőrzése is kötelező az érintett gazdálkodók számára. Az előírás szerint a lehatárolt facsoportot nem lehet kivágni, eltüntetni. Mivel a fa- és bokorcsoportok területi kiterjedéssel rendelkező objektumok, ezért az egységes kérelem benyújtása során ugyanúgy kezelendők, mint a kunhalmok. Azaz a területük támogatható terület és a bejelentett tábla részét képezi. Így nem szükséges külön körberajzolni, valamint nem kell külön hasznosítást sem bejelenteni ezekre a területekre.
Fontos továbbá - hívja fel a figyelmet a közlemény -, hogy csak a szántóterülettel körülvett fa- és bokorcsoportok jelennek meg a meparban és az előírás kizárólag ezekre vonatkozik. A fa- és bokorcsoportok az egységes kérelem igénylésekor a térképi felületen láthatók. Megőrzésük azért is fontos, mert a következő évtől ökológiai fókuszterületként is beszámíthatók lesznek a zöldítési támogatás keretében.
Válasz #8540. hozzászólásra
Válasz #8539. hozzászólásra
Anyajuh támogatásról....de csak a határozat sajnos
Válasz #8537. hozzászólásra
Anyajuhról vagy történelmi bázisalapú hízottbikáról ment neked határozat?
Igaz nem szerkezet átalakításos vagyok,de a lényeg ugyan az.A szerkezetes kifizetés jun.30-ig.Én tavaly is ápr.09-én kaptam.De most?
Nekem a múlt héten lejött az MVH határozat a kifizetésről,így várom a tel.jelzést
Anyajuh támogatást kapott már valaki?
Valaki kapott már történelmi bázis alapú hízottbika támogatást? (A termeléstől elválasztottat) A 23/2013. rendeletben bent van, hogy még jár, sőt a 35/2014. rendeletben is, tehát még jövőre is.
Moderálási elveink miatt törölve.
Bakayd (3932)
2014-08-25 15:27:21
Válasz #8531. hozzászólásra
Helló!
Igen, pontosan ezt linkeltem be én is.
Válasz #8530. hozzászólásra
Azért azt szögezzük le,hogy nem mindegy,hogy egyházi kedves atya vagy fegyházi nedves gatya.Tehát az 5 éven túli haszonbérlet továbbra is adómentes.
Válasz #8530. hozzászólásra
Üdv. Én ezt olvastam.
"A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 3. §
53. pontja szerint termőföld haszonbérbeadásának minősül a magánszemély tulajdonos vagy
a haszonélvező által a földterület írásbeli szerződéssel díj ellenében történő bérbeadása
mező-, erdőgazdasági, illetve halászati hasznosításra. A termőföld bérbeadásából származó
bevétel egésze - ha az nem adómentes - külön adózó jövedelem
, amely után az adó mértéke
16 százalék. Ez a jövedelem adómentes akkor, ha a haszonbérbeadás határozott időre kötött
megállapodás (szerződés) alapján legalább 5 évre szól.3
Az ilyen szerződés alapján felvett
jövedelem korábban meg nem fizetett adóját késedelmi pótlékkal növelten kell megfizetni
akkor, ha a szerződés öt éven belül megszűnik (kivéve, ha a megszűnés oka a szerződő felek
akaratán kívüli, vagy ha azonnali felmondás történt). A késedelmi pótlékkal növelt adót a
szerződés megszűnése évének kötelezettségeként kell megállapítania és megfizetnie a
magánszemélynek.
"
Válasz #8529. hozzászólásra
Innen szedtem. A kolega azt írta, hogy a következő években szarvasmarhát akar...
Válasz #8528. hozzászólásra
Na ezt az adózást honnét vetted?
Válasz #8526. hozzászólásra
Én biztosan elbontatnám vele! Nagyon sok pofátlan ember van, de ez már tényleg mindennek a teteje! Ha kimegy a hatóság, biztosan nem az "ismerősödet" fogja megbüntetni, hanem a terület tulajdonosát. Próbáld megmagyarázni, hogy nem Te építettél, hanem a 25. szomszéd az engedélyed nélkül. Ezt senki nem fogja elhinni, hacsak már most nem kérsz birtokvédelmet a jegyzőnél vagy szólítod fel akár ügyvéden keresztül, hogy vigye a cuccait a pic*ába és állítsa helyre az eredeti állapotot! Egy ilyen sumák módon a más területére építkező embernek azt se hinném el amit kérdez, nemhogy szerződést kössek vele!!!! Gondolom, hogy kell a pénz, de ebből később még sokkal nagyobb baj is lehet. Azaz már van is, mivel szaladhatsz a támogatásod után. Amúgy gondoztad a területet? (Csak azért kérdem, mert ha nálam próbált volna valaki építeni, a faanyagot régen elfűtöttem volna.) Azt tudod, hogy idén már adózni kell a haszonbérlet után?
Válasz #8526. hozzászólásra
Marhatrágya az még talán fellebbezhető, de művelési ágnak kivett területre az építkezésést, felén kb börtön jár....ki adott engedélyt az építkezésre? ma már egy 10m2 s garázs építésére is engedély kell építési telken belűl! Nem is igazán értem ezt, szerintem mielöbb buldozert neki..(
Hatalmas problémám van..
Kaszálónak bejelentett földem ellenőrzésekor az mvh legelőt állapított meg tavaly nyáron, marhatrágya miatt, ekkor gondoltam szomszéd ráengedte ismerőse marháit.
Viszont most meg az ismerős a saját földemre karámot és fedett beállót épített közel 200nmen.. Azért álljon meg a menet!
Mi a faszt csináljak?
(Azon túl, hogy holnap megbeszéljük, kötünk vmiféle bérleti anyagot, kifizeti területalapú elmaradt káromat mert területalapúról semmi infóm, december óta nem kaptam infót ( helyszíni ellenőrzés másolatot).
Igaz csak öt hektár de szükségem van az árára, plusz saját marhát szándékozok venni a következő években..)
köszi a válaszokat
Válasz #8523. hozzászólásra
Szerintem kapsz mindegyikre, keress fel egy falugazdászt és megmondja, úgy is most kell igényelni.
Válasz #8518. hozzászólásra
Naturát én se kaptam, (terület alapút megkaptam), viszont egy családtagom meg terület alapút se kapott.
Sziasztok!
Ha van három db egyenként 0,2ha-os területem egymás mellett, akkor azt rajzolhatom a meparban 1 parcellának? Valamint van két szomszédos szántóm, ami külön bolkkban szerepel. Az egyik 0,52ha a másik 0,26ha.
A 0,26ha-ra nem kapok támogatást?
A válaszokat előre is köszönöm!