Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR414.08 FtUSD401.61 FtCHF440.53 FtGBP496.28 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
"
– Sok támogatási kérelem van elbírálás alatt – mondta az államtitkár. – Így például az agrár-környezetgazdálkodási program második körére vonatkozó pályázatok mintegy 40 milliárd forintos keretösszeggel, és az élelmiszeripari támogatás elbírálása is a végéhez közeledik; erre a jogcímre mintegy 274 milliárd forint igény érkezett be. Ebből az első szakaszban mintegy 126 milliárd forint a támogatási kérelem. "
Viccek közé kellene inkább rakni ! 2016.12.02.-én kaptam, hírek összefoglalóban ! >>>>> " Sikerült kiharcolni Brüsszelben, hogy előleget kapjanak a gazdák. Napokon belül hozzájuthatnak a támogatási előlegekhez az agrár-környezetgazdálkodási, illetve az ökológiai termelést célzó programban részt vevő gazdálkodók.
Megkezdték tegnap az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az ökológiai (ÖKO) termelést segítő támogatás előlegeinek kifizetését, így a napokban minden jogosult számlájára megérkezik a megítélt összeg. Az európai uniós csatlakozásunk óta ez az első eset, amikor egy vidékfejlesztési programból finanszírozott támogatás esetében előleghez juthatnak a gazdák. Viski József, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke lapunknak elmondta, a korábbi gyakorlat szerint a programban részt vevő gazdálkodók évente egy összegben kapták meg a támogatást, jellemzően a tárgyévet követő évben. November végéig 15 milliárd forintot meghaladó összeg kifizetését tervezik. Tájékoztatása szerint a napokban azok a gazdálkodók kaphatják meg a nekik járó összeget, akiknél az előzetes ellenőrzések rendben lezárultak, a kifizető ügynökség pedig mindent rendben talált.
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint jelentős erőfeszítések árán sikerült elérni, hogy hazánk még az idén el tudja juttatni az agrár-környezetgazdálkodási feltételeket betartó, illetve az ökológiai termelést végző gazdákhoz a nekik járó juttatás egy részét. Eddig egyetlen alkalommal sem volt lehetőség előleget fizetni ebben a programban, a Miniszterelnökség ugyanakkor mindenképpen szerette volna elérni, hogy azok a termelők, akik sikeresen részt vettek a pályázaton, már az idén támogatáshoz jussanak. – A hosszú tárgyalásoknak és a kitartó munkának köszönhetően a bizottság elfogadta az érveinket, így a kifizető ügynökség is meg tudta tenni a szükséges lépéseket, a legtöbb érintett számlájára – ez mintegy 6800 gazdálkodót jelent – a napokban megérkezik a pénz – jegyezte meg.
A termelőknek nagy könnyebbséget jelenthet, hogy a tervezettnél korábban hozzájutnak az uniós forráshoz. A programban vállalt kötelezettségeket ugyanis már 2016. január elsejétől be kell tartaniuk, az ebből adódó többletköltségek és az esetleges bevételkiesés így már ebben az évben is jelentkezik. Kis Miklós Zsolt szerint ezért is volt olyan fontos, hogy minél előbb megkapják a kompenzációra szolgáló támogatást a gazdák.
Az államtitkár a jövő évre tervezett egyik nagy újításról is beszélt. Ennek lényege, hogy a termelők az előlegkifizetések előtt egyfajta ütemtervet kapnak majd a kifizető ügynökségi feladatokat ellátó Magyar Államkincstártól, amelyből megtudhatják, hogy mikor, milyen jogcímen és nagyságrendileg mekkora összegre számíthatnak.
Válasz kulakman #4287. hozzászólásáraÉn a második körben 16 őszén beadott pályázatok elbírálására gondolok, mert akinek nem fogadják el, annak nem kellene betartani az ottani kötelezettségeket /terméscsökkentést / .
Ökos problémám lenne. Területtel van bajom. A tavalyi igénylésben rendben ment, most viszont kevesebb területet dob fel a rendszer, mint amit megnyertem. 3 ilyen területem is van, módosítani nem kellett őket év elején.
Válasz kulakman #4266. hozzászólásáraÜdv. Ez a területazonosítási kérelem ez mi lenne? Fölül bepipálom a VP-AKG-t meg a táblaadatoknál megint a poligon-akg igényt kitöltöm.
Válasz Zöldvíz #4278. hozzászólásáraIgen csak ez sokaknak megint súlyos pénzekbe került.Pénzbe került az újra mérés, s pénzbe ami kiesett terület így az akg ból.
Válasz Scipio #4277. hozzászólásáraNem hiszem ,hogy azt kellene nézni ki járt jól és ki nem, hanem azt, hogy valószínűleg, remélhetőleg belátták az illetékesek hogy, amit gondolnak nem állja meg a helyét, nem védhető, különösen az ismert és elvárt paraméterek mellett.
Válasz Zöldvíz #4274. hozzászólásáraMilyen jó, hogy nem adtam be a végén mégsem módosítást! Én már anno is azt mondtam, hogy ha a felmért ket területe, ezáltal az igényelt terület 4 tizedes jegyig belefér a hrsz szerinti méretbe, de itt-ott kilóg 1-1 méterrel a mérés (nyilván néhol meg bentebb lett mérve, mint a hrsz szerinti határ), akkor felesleges bármit is csinálni. Ellenőrizni úgyis csak a benyújtott adatokat tudják. Centis pontossággal felmérni ők maguk biztosan nem. Ezek szerint jó volt a gondolatmenet.
Válasz Vadmalac #4273. hozzászólásáraValószínűleg nem lesz probléma a kisebb kilógás, illetve, ha jól értettem nagyobbnál sem zárják ki a teljes KET-t.
Még csak itt tartunk >>> " Tájékoztatom, hogy támogatási kérelme megfelelt a felhívásban meghatározott jogosultsági szempontoknak, ezért támogatási kérelmének
tartalmi értékelése megkezdodik "
Válasz Hogel #4265. hozzászólásáraA terület azosítási kérelmet megtaláltad mert , tettem egy próbát és azt írja nem elég bepipálni az akg igényt , a fenti igényt is hozzá kell tenni csak én nem találom!
Belenéztem a 2017 es tera felületbe, és úgy látom, hogy az akg poligonok a módosítások ellenére nem változtak területileg.
Akkor most hogy a túróba lesz az idén a rajzolás? Merthogy ha egyszer módosítottuk a területet, akkor nem rajzolhatjuk a régi szerint.De mivel nincs lecserélve az új poligonra, ezért nem tudni hol a határa.
Válasz KZS12 #4259. hozzászólásáraAz eredeti kiírás szerint egydolog a szankció mértéke, láttunk már olyat hogy menet közben változtatják meg. Utólag pedig nehéz korigálni.
Válasz sixx #4260. hozzászólásáraJókat szoktál mondani, de Én ilyenre kora reggel félrészegen nem emlékszem.
Sokkal barátibb egy-egy szankció, mint gondoljuk. A baj, hogy onnantól elkezdik keresni a többi hibát és ...
Az előző AKG utolsó három éve AKG-s pénze még nem jött meg.
Még csak a fellebbezéseknél tartunk.
Ami késik jön. Ha netán nekik lesz igazuk akkor még két év bírósági pereskedés.
Amit egyszer már megbeszéltünk velük, egy év elteltével gondolom más lett az ügy intézője, újból kiküldik hibának.
Az idő mindenre meghozza a választ.
Meg ugye tudtuk azt, hogy nem szabad külföldi utazásra költeni ezeket a pénzeket, mert még vissza is kérhetik utólag.
Mire ellenőrzésre kerül a sor, addig többször változhat. Maga a kiírás is, de főleg az értelmezés.
Amit nem tudunk, vagy nem akarunk betartani, azt nem szoktuk bevállalni.
Így is szoktak találni hiányosságokat, hibákat bőven.
Bár akkor még nem gazdabarát volt az ellenőrzés.
Meg akkor is erősen ellenőr (személy) függő volt egy-egy ügy.
Ez meg fog maradni. Csak a fellebbezések esetén várunk jobbulást.
Az elkezdett személycserék szintén igazolják Őket, hogy igazat mondanak.
A GMO-s intézkedések köszönő viszonyban sincsenek azzal, amiről évek óta beszél a magyar FVM.
Hello.Esetleg tud e valaki segiteni abban, ha nem vetunk pillangost és nem csinàlunk zöldugart milyen szankcio vàrható a 100ha alattiaknak? Mert azt hallottam, hogy az ötödik évi akg tàmogatàsbol 4% vonnak meg. Azért pedig nem érdemes szenvedni vele.
Gondoltam, hogy elolvastad a kiírást, mielőtt bevállaltál dolgokat, és rákeresel.
Ha véletlen nem olvastad, akkor sürgésen értelmezni kellene, mert letelik az első két év, és már büntetlenül nem tudod betartani a vállalt kötelezettségeket.
Kb. 30 percembe került, mire rájöttem, hogy rossz helyen keresem a választ a számodra.
"56. méhlegelő: legalább 8 fajból álló, megfelelő fajösszetétellel kialakított, a beporzó rovaroknak a lehető leghosszabb időtartamig megfelelő táplálékot biztosító többéves növénykultúra;
Olvass és tanulj, mert növelni fogod azok táborát, akik szidják az AKG-t!
Tegnapelőtt voltam a telefonosnál. A végzett munkát percdíjban fizettette ki velem.
A gazdabarát MVH utódja büntetés nélkül kifizeti a jogosan járó pályázati pénzeket.
Ha mégsem akkor a két óra ÜK leállás miatt be kell őket perelni, hogy nem "tudtunk dolgozni"
Sziasztok
Hol találom MVH felületen a beadott kérelmemet az akg módosítás esetében?
Az Általános ügyintézés- Beadott kérelmek megtekintése- Adott év kérelmeinek megjelenítése vonalon nem látom..
Sikerült ezt az akg részleges területvissszavonást megoldunk új földmérés nélkül, programban szerkesztve poligont.Éljen!
6641 hozzászólás
Válasz Zoli 63 #4292. hozzászólásáraelsö körben nyert eddig 0 ft

(Magyar Idők) "
Válasz Zoli 63 #4289. hozzászólásáraNekem még az ügyfelnyilvántartásban sincs fent,csak a 2015-ös.Jó lenne ha már elbírálnák!
Válasz kulakman #4287. hozzászólásáraÉn a második körben 16 őszén beadott pályázatok elbírálására gondolok, mert akinek nem fogadják el, annak nem kellene betartani az ottani kötelezettségeket /terméscsökkentést / .
Válasz Manfanatics #4285. hozzászólásáraÜdv! Valszeg módosult a blokk (nemtám terület, blokk határok, stb.).
Válasz Zoli 63 #4283. hozzászólásáraVan most nézem ,hogy amire egy éve és + egy hete várok az jóváhagyott lett!
valaki kapott akgs pénzt itt 0 forint
Ökos problémám lenne. Területtel van bajom. A tavalyi igénylésben rendben ment, most viszont kevesebb területet dob fel a rendszer, mint amit megnyertem. 3 ilyen területem is van, módosítani nem kellett őket év elején.
Mi lehet a probléma?
Válasz Zoli 63 #4283. hozzászólásáraSemmi...
A 2016 őszén beadott AKG pályázatokról /elutasítás /, van már valakinek tudomása ?
Válasz subikiss #4281. hozzászólásáraEz a régi 10 éves gyeptelepítési program ,nem aktuális, ahhoz még volt területazonosítási kérelem, bocs!!
Válasz kulakman #4266. hozzászólásáraÜdv. Ez a területazonosítási kérelem ez mi lenne? Fölül bepipálom a VP-AKG-t meg a táblaadatoknál megint a poligon-akg igényt kitöltöm.
Szeretném megkérdezni, a területazonosítási kérelem miatt hibát ír a 17-es terüketalapú beadása hol találom, vagy mi az? Köszönöm
Válasz Zöldvíz #4278. hozzászólásáraIgen csak ez sokaknak megint súlyos pénzekbe került.Pénzbe került az újra mérés, s pénzbe ami kiesett terület így az akg ból.
Válasz Scipio #4277. hozzászólásáraNem hiszem ,hogy azt kellene nézni ki járt jól és ki nem, hanem azt, hogy valószínűleg, remélhetőleg belátták az illetékesek hogy, amit gondolnak nem állja meg a helyét, nem védhető, különösen az ismert és elvárt paraméterek mellett.
Megint az járt rosszul aki jól akarta csinálni
Válasz Zöldvíz #4274. hozzászólásáraMilyen jó, hogy nem adtam be a végén mégsem módosítást! Én már anno is azt mondtam, hogy ha a felmért ket területe, ezáltal az igényelt terület 4 tizedes jegyig belefér a hrsz szerinti méretbe, de itt-ott kilóg 1-1 méterrel a mérés (nyilván néhol meg bentebb lett mérve, mint a hrsz szerinti határ), akkor felesleges bármit is csinálni. Ellenőrizni úgyis csak a benyújtott adatokat tudják. Centis pontossággal felmérni ők maguk biztosan nem. Ezek szerint jó volt a gondolatmenet.
Válasz Zöldvíz #4274. hozzászólásáraFantasztikus ezt a vis maior -os hajcihő előtt nem lehetett elintézni.
Válasz Vadmalac #4273. hozzászólásáraValószínűleg nem lesz probléma a kisebb kilógás, illetve, ha jól értettem nagyobbnál sem zárják ki a teljes KET-t.
Válasz Zöldvíz #4272. hozzászólásáraEz mit jelent a gyakorlatban?
Módosultak az AKG kiírások. Többek között 3.00 méteres "puffer"-t vezetnek be!
Válasz lajoskam #4270. hozzászólásáraSajnos csak a kérelem beadásával együtt.
Most, hogy megnyílt a 2017-es beadási felület, hogyan lehet bejelenteni az agrotechnikai műveleteket?
Válasz rongyos #4268. hozzászólására" Értesítem, hogy a(z) Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés címu, VP-4-10.1.1.2.-16. kódszámú felhívásra, 2016.11.29 12:34:16 idopontban
benyújtott, xxxxxxxxx iratazonosító számon nyilvántartott támogatási kérelmének jogosultsági ellenorzését elvégeztem." --- Zonálisnál kevés lett a pont, ez + a második kőrben horizontálisra próbálkozás .
Válasz Zoli 63 #4267. hozzászólásáraén egy éve adtam be kisüzem fejl. pályázatot...ezt a levelet 6 hónapja én is megkaptam...de azóta sehol semmi
Még csak itt tartunk >>> " Tájékoztatom, hogy támogatási kérelme megfelelt a felhívásban meghatározott jogosultsági szempontoknak, ezért támogatási kérelmének
tartalmi értékelése megkezdodik "
Válasz Hogel #4265. hozzászólásáraA terület azosítási kérelmet megtaláltad mert , tettem egy próbát és azt írja nem elég bepipálni az akg igényt , a fenti igényt is hozzá kell tenni csak én nem találom!
Belenéztem a 2017 es tera felületbe, és úgy látom, hogy az akg poligonok a módosítások ellenére nem változtak területileg.
Akkor most hogy a túróba lesz az idén a rajzolás? Merthogy ha egyszer módosítottuk a területet, akkor nem rajzolhatjuk a régi szerint.De mivel nincs lecserélve az új poligonra, ezért nem tudni hol a határa.
Válasz KZS12 #4259. hozzászólásáraAz eredeti kiírás szerint egydolog a szankció mértéke, láttunk már olyat hogy menet közben változtatják meg. Utólag pedig nehéz korigálni.
Pontosan, hol lehet megnézni a szankciókat?
Válasz sixx #4260. hozzászólásáraJókat szoktál mondani, de Én ilyenre kora reggel félrészegen nem emlékszem.
Sokkal barátibb egy-egy szankció, mint gondoljuk. A baj, hogy onnantól elkezdik keresni a többi hibát és ...
Az előző AKG utolsó három éve AKG-s pénze még nem jött meg.
Még csak a fellebbezéseknél tartunk.
Ami késik jön. Ha netán nekik lesz igazuk akkor még két év bírósági pereskedés.
Amit egyszer már megbeszéltünk velük, egy év elteltével gondolom más lett az ügy intézője, újból kiküldik hibának.
Az idő mindenre meghozza a választ.
Meg ugye tudtuk azt, hogy nem szabad külföldi utazásra költeni ezeket a pénzeket, mert még vissza is kérhetik utólag.
Válasz KZS12 #4259. hozzászólásáraVan a pályázait kiírásban egy szankciós táblázat. Ott elolvashatod.
Mire ellenőrzésre kerül a sor, addig többször változhat. Maga a kiírás is, de főleg az értelmezés.
Amit nem tudunk, vagy nem akarunk betartani, azt nem szoktuk bevállalni.
Így is szoktak találni hiányosságokat, hibákat bőven.
Bár akkor még nem gazdabarát volt az ellenőrzés.
Meg akkor is erősen ellenőr (személy) függő volt egy-egy ügy.
Ez meg fog maradni. Csak a fellebbezések esetén várunk jobbulást.
Az elkezdett személycserék szintén igazolják Őket, hogy igazat mondanak.
A GMO-s intézkedések köszönő viszonyban sincsenek azzal, amiről évek óta beszél a magyar FVM.
Válasz KZS12 #4259. hozzászólásáraKizárás a támogatásból.
Hello.Esetleg tud e valaki segiteni abban, ha nem vetunk pillangost és nem csinàlunk zöldugart milyen szankcio vàrható a 100ha alattiaknak? Mert azt hallottam, hogy az ötödik évi akg tàmogatàsbol 4% vonnak meg. Azért pedig nem érdemes szenvedni vele.
Válasz szatszov #4257. hozzászólásáraVettem, csak arra nem tudtam a választ.
Gondoltam, hogy elolvastad a kiírást, mielőtt bevállaltál dolgokat, és rákeresel.
Ha véletlen nem olvastad, akkor sürgésen értelmezni kellene, mert letelik az első két év, és már büntetlenül nem tudod betartani a vállalt kötelezettségeket.
Kb. 30 percembe került, mire rájöttem, hogy rossz helyen keresem a választ a számodra.
"56. méhlegelő: legalább 8 fajból álló, megfelelő fajösszetétellel kialakított, a beporzó rovaroknak a lehető leghosszabb időtartamig megfelelő táplálékot biztosító többéves növénykultúra;
Olvass és tanulj, mert növelni fogod azok táborát, akik szidják az AKG-t!
Tegnapelőtt voltam a telefonosnál. A végzett munkát percdíjban fizettette ki velem.
Szerinted megyek hozzá még egyszer?
Válasz Radocz #4254. hozzászólására"A zöldugarba 3 vagy 4 fajta kell, amiből egy pillangós"
De ez nem zöldugar, hanem méhlegelő.
Válasz Radocz #4255. hozzászólásáraa kimaradt 2 óra miatt adtak +24 órát.
Válasz mtarka #4237. hozzászólásáraAz járt jól, aki nem csinált semmit.
A gazdabarát MVH utódja büntetés nélkül kifizeti a jogosan járó pályázati pénzeket.
Ha mégsem akkor a két óra ÜK leállás miatt be kell őket perelni, hogy nem "tudtunk dolgozni"
A pályázati kiírásban fel van sorolva, hogy miből lehet a keveréket összeválogatni.
A zöldugarba 3 vagy 4 fajta kell, amiből egy pillangós.
Kérdezd a szaktanácsadód is, akinek fizettél.
Jobban jársz, ha átrágod magad a vállalt kötelezettségeiden.
A vetések után ismét szervezek egy AKG-s megbeszélést a régi és az új "ügyfeleimnek".
Ez Balmazújvároson lesz.
Sziasztok!
Méhlegelő sávba elég önmagában vetni a fehér herét?
Válasz 72 #4251. hozzászólására
Válasz kacar #4249. hozzászólásáraBiztos rosszat àlmodott!
Válasz mtarka #4247. hozzászólásáraKöszönöm
Válasz 72 #4248. hozzászólásáraJah úgy gondoltam engem nem érint, aztán éjjel szólt a barátom,hogy rá kéne nézni.
Válasz kacar #4246. hozzászólásáraHàt nem nagyon kapkodtad el!
Válasz kacar #4246. hozzászólásáraPersze, jogilag éjfélig, gyakorlatilag 22 óráig.
Válasz Ádám05 #4244. hozzászólásáraJól értelmezem,hogy ma még lehet részleges területvissszavonást csinálni?
Válasz Ádám05 #4244. hozzászólásáraottvan...kidenemláttamelsőre...
Moderátor által módosítva: 2017-03-23 10:37:12