Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak627 FtBenzin árak617 FtEUR413.39 FtUSD398.41 FtCHF442.67 FtGBP501.76 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
ez nem lebutított kép, nekem csak egy régi nokia telefonom van aztán ilyet tud.
Majd gyomírtás után még fotózom amikor tisztúl a sorköz, addig nő is az anyag benne, mutatósabb lesz.
Nem is a rekordra ment a cimbora, hanem megvolt a tehnikája ehhez, ősszel alig tudott fődet megművelni, tavasszal nem akarta felszalonnázni(bár szerintem ha vár akkor a carrier után mulcsba vethetett volna)
de nem lesz ezzel baj! ha egy 60ezres tőszám megaradt akkor még jó is neki az aszályban hogy kevesebben vannak
csináltam képet a direkt kukoricáról, igaz gyomirtás előtti állapot, de látszik jól azért.
Sajnos a drótféreg kicsit megritkította az állományt, amit 70ezer körül vetett. Mondtam neki, hogy poncho-s magot kellett volna kuki után, vagy force-ot kilökni vetéskor mag mellé.
Viszont a Monosemmel is már 9. éve, hogy 4-500 hektárokat elkaparunk egy turbós MTZ-vel húzatva egy műszakban, pedig ez papír gép egy amerikai direktvetőhöz képest.
Idén ha már márciusban megcsináltad a talajt akkor nem száradt ki de áprilisban volt az a meleg idő amikor óda kellett figyelni mit csinálsz...Ez úgye évekig nem volt gond mert mindig elöbb útóbb jött egy eső és az eső általában az összes talajművelési hibát helyre rakja rakta és mindenki kényelmesen hátra dölve figyelte ,hogy milyen jó munkát végzet ill mindeki meg van gyöződve arról hogy az ő munka módszere a legjóbb peddig rengeteg különbség taláható a határban...A vetés meg törvényszerüen hengerezni kellet ,DEE az nap mindjár láttam olyan "kolhozt"ahhol a hengerek kergeték a vetőgépeket a táblában...Egy két táblát direkt én sem hengereztem mert jött az eső egyet meg késööb kb másfél hete vettetük és nem hegereztük de ki is száradt rendesen de ez az eső most rendben rakta...Szerencsére...Bár megnéztem a csírázás meg indult rendesen ,méég az eső elött...Abban a pillanatban ha visszont kicsit is gyurja a földet a henger azonnal abba kell hagyni mert megnyomja rendesen a földet amit csak akkor látsz igazán ha megvágot atalajszelvény kb 10cm mélyen és mindent elárúl a kép amit látsz..
Cimborám White-al csak direktbe vet idén, fogom figyelgeni a fődjeit, aztmondta telefonba a minap, hogy kikelt szépen, majd most az eső után lesz az igazán mutatós hogy mennyie jó vagy nemjó...
Mondjuk Ő több éve nem szánt, mélyen dolgozik nehézkultiváttal(Terracult) meg carrierezik magágykészítésnél, régitárcsa eke nincs nem használ ilyesmit, plusz lazítózik is időnként
Cimbikoma ha ilyenkor fődhöz nyúlsz rövidtárcsával menni kell rá még aznap ha nem is rögtön fordúlsz vissza rá a végén. Ezt itt úgy kiviteleztük, hogy egymás melletti táblákat ütemeztem be és egyik után másik majd a váltóműszak csinálta megint őket. Így másnapra van vetésész elégsok terület.
Ja és szerintem nemszabad a talajkészítés és vetés között sok időnek eltellnie! Azok keltek hamarabb ki ahol az esti műszak csinálta meg a kész magágyat reggel meg ment a vetőgép! Ott a talaj nedvessége még egy ideig ottvan a magnak, amit később totál szárazba vetettünk csak most fog kikelni az esőtől, a többi már egyenletesen sorol amiről beszéltem most.
Pedig igencsak az az érzésem hogya mi vidékünkön az fogja ismét elvinni a pálmát!! Nem azért mert annak a munkájában vagy magában a gépben nem lehetne hibát találni de itt még mindig az a leg jobb!!!!! Ja és még egyik cég sem hozot egy méltó ellenfelet.. Hidd el hogy lenne hol tesztelni öket!
A f@szom a jd-be! Egy haveré állandóan gallyra megy, folyton kimegy ugyanaz a csapágy! Ráadásul a sortisztítók is fordítva lettek rátéve!!!! A gép 2 éves.
A tavaszi carrierezért idén tanultuk meg. Kiszáradt, ha ráhagytuk 1 sor után. A 2.sort ha rögtön adtuk neki, akkor jobb lett, mintha vártunk volna 1-1,5 napot. Lassan belejövünk.
ha van időd, beugorhatsz váltósnak.
Nem a gyakorlással van a baj hanem a kibb SZ talajal!! semmi más gond nincs ezzel hidd el..a módszer az müködö képes.. Ha meglátnád miröl beszélek rögtön megértenéd..
Válasz #160. hozzászólásra
Az nyilván gond lehet, hogy a gyökérnek kemény a talaj, de azt nem értem hogyan szárad ki egy kötött talaj 5-7 cmre vetéstől kelésig, ha időben el van vetve? mondjuk én még nem nagyon sokat gyakoroltam ezt.
Nekem az a tapasztalatom föleg az idei hogy mostanság már nem az a baj hogy a vetögépek tudják vagy képesek e a direktvetésre vagy sem hanem az hogy a talaj megfelelö e erre mert mi is vetetünk igy mégha keveset is.. a vetögép gond nélkül el tudta vetni söt legalább nem vágott le és süjedt meg!!ezzel gond nem volt hanem a gond a talaj szerkezetével volt és a csapadék hiányal mert az adódot elö hogy a fölsö kb5-7 cm iszonyatosan öszerepedezett és ha nem fog kapni akkora csapadékot hogy azt kellö képpen össze mossa na akkor kibb SZ kelés lesz majd utánna és a növény sem fogja a kis hijján beton kemény talajban jol érezni magát!! És nagyon úgy néz ki hogy a mi tavaj a sok csapadékkal müködö képes volt az az idén nem!! Ami felénk most igencsak be pászolt az a csökentet menetszám föképp forgatás nélkül!! Az most/ pill üti a szántot talajok munka minöségét is!! Szóval 2 év sem egyforma!!!!!
Fúúú, én még a javában vagyok! Kb 220 napra(170 ha érintetlen), 30 ha kukorica(remélem direktben), és 150 hektár magcirok(épp időben, 80 ha-nak kész a talaj) vár vetésre. Uh, még kemény 10 napunk lesz, kérek kölcsön mégegy carriert h haladjunk is.
Válasz #156. hozzászólásra
Akkor sok szerencsét hozzá, itt már csak kisebb területek vannak elmaradva, nem olyan kötöttek a földek, múlthéten lekaszáltuk a lucernát ami most megázott majd azzal kínlódunk a héten
Már azonosak a tárcsák, legyártattam őket. Műveltbe belemegy, csak a műveletlen, bekeményedett tarlóba nem. De kedden odaérünk a tarlóhoz is, megpróbáljuk.
Válasz #154. hozzászólásra
A képek alapján a gépeden nem egyformán vannak csipkézve a tárcsák, ezeknél jött ki különbség?
Különben az, hogy lehet hogy művelt földbe sem ment bele a vetőgép?
nem bizony. És a cyclo kocsijait is meg kéne erősíteni, vmelyik nap is elhajlott az egyik. A rugói pedig gyengék. Télen ezt ki kell találni h hogyan erősítsük egy a kocsik rugó-feszítését.
az elővágó tárcsák jók, a sortisztítók nagyon jók, ellökdösik a száraz rögöket a sorokból(van videó is, csak még nem szedtem le), de a direktvetés nem jött eddig be, mert ahol akartam, ott bekeményedett a föld. Holnap nézzük meg h eső után rá lehet-e menni.
Sajnos az élet úgy hozta hogy most nekem ezt is ki kell hogy próbáljam!!!
Eddig már a csökentet menetszámig és a forgatásnélküli müvelésig már eljutotunk..De most már ez is bekövetkezet!! Söt még öszehasonlitási alapom is lesz mivel az idén lesz szántot csökentet menetszámú és NO-TILL es is.!!Majd informálok titeket!!Persze csak napraforgóban!!Jd vetögéppel..
Válasz #144. hozzászólásra
laza gyorsan felmelegedő talajon jó lehet, ahol amúgy sem lehetne magas hozamot tervezni.
Főleg vetéssel 1idejű műtrágyázással.
Válasz #139. hozzászólásra
Persze idei tegnap csináltam, acélhengeres tömörítő jobb lenne az biztos. Mi még csak most kóstolgatjuk ezt a témát, idővel okosabb leszek.
Egy közeli cimborám idén csak direktben vet mindent, talajt nem művelt ősszel sem.
Ezt mondtam, hogy szidjátok itt a White-ot, de nála ilyet nem láttam pedig a talaj volt ilyen nyers sokhelyen!
Egyszerűen mindent bezár és nincs már alternatíva!
Két fék ékhenger tömörít hátul nem a gumi, kb 5-ször olyan nyomással gyárilag mint akármelyik monosem vagy bármi más.
Direktvetésben páratlan! Amikor megláttam milyen a munkája egyből sajnáltam, hogy kiengedtem a kezem közűl a 6sorosat ami itt volt már, de majd legközelebb.
A monosem nem rosz kis gép, de kegyetlen javításigényes, és szárazban vet csak szépen. Nedvesebb de műveltfínom talajban sem zárja össze a megnyitott vetőárkot, direktben egyszerűen használhatatlan lenne
2282 hozzászólás
Válasz #177. hozzászólásra
azért a white is hagyott nyitva barázdát, ahogy látom.
Válasz #180. hozzászólásra
mind 1 mert a rendszer lebutítja a jó minőségü képeket is
Válasz #179. hozzászólásra
ez nem lebutított kép, nekem csak egy régi nokia telefonom van aztán ilyet tud.
Majd gyomírtás után még fotózom amikor tisztúl a sorköz, addig nő is az anyag benne, mutatósabb lesz.
Nem is a rekordra ment a cimbora, hanem megvolt a tehnikája ehhez, ősszel alig tudott fődet megművelni, tavasszal nem akarta felszalonnázni(bár szerintem ha vár akkor a carrier után mulcsba vethetett volna)
de nem lesz ezzel baj! ha egy 60ezres tőszám megaradt akkor még jó is neki az aszályban hogy kevesebben vannak
Válasz #177. hozzászólásra
látom...( már amennyire látni lehet valamit is ezeken a lebutitott képeken )
én is megtanultam , hogy csakis csávázott vagy force-os magot szabad vetni
majd még fotózgatsd , de szerintem ez nem lesz egy rekordot adó parcella ,főleg ha folytatódik az aszály
Válasz #172. hozzászólásra
A JD után !
Grűn-dj!
csináltam képet a direkt kukoricáról, igaz gyomirtás előtti állapot, de látszik jól azért.
Sajnos a drótféreg kicsit megritkította az állományt, amit 70ezer körül vetett. Mondtam neki, hogy poncho-s magot kellett volna kuki után, vagy force-ot kilökni vetéskor mag mellé.
már mindegy.
Válasz #171. hozzászólásra
na jó ez biztos. De a vadert tényleg meg kell várni!!!
Válasz #171. hozzászólásra
Nem rossz azért!!!!
Viszont a Monosemmel is már 9. éve, hogy 4-500 hektárokat elkaparunk egy turbós MTZ-vel húzatva egy műszakban, pedig ez papír gép egy amerikai direktvetőhöz képest.
Idén ha már márciusban megcsináltad a talajt akkor nem száradt ki de áprilisban volt az a meleg idő amikor óda kellett figyelni mit csinálsz...Ez úgye évekig nem volt gond mert mindig elöbb útóbb jött egy eső és az eső általában az összes talajművelési hibát helyre rakja rakta és mindenki kényelmesen hátra dölve figyelte ,hogy milyen jó munkát végzet ill mindeki meg van gyöződve arról hogy az ő munka módszere a legjóbb peddig rengeteg különbség taláható a határban...A vetés meg törvényszerüen hengerezni kellet ,DEE az nap mindjár láttam olyan "kolhozt"ahhol a hengerek kergeték a vetőgépeket a táblában...Egy két táblát direkt én sem hengereztem mert jött az eső egyet meg késööb kb másfél hete vettetük és nem hegereztük de ki is száradt rendesen de ez az eső most rendben rakta...Szerencsére...Bár megnéztem a csírázás meg indult rendesen ,méég az eső elött...Abban a pillanatban ha visszont kicsit is gyurja a földet a henger azonnal abba kell hagyni mert megnyomja rendesen a földet amit csak akkor látsz igazán ha megvágot atalajszelvény kb 10cm mélyen és mindent elárúl a kép amit látsz..
Válasz #172. hozzászólásra
Miért "olyan" ritkák?
Felénk egy darab sincs, JD-ből van néhány, meg egy halom függesztett....
Válasz #170. hozzászólásra
Igen!
de fordítva kell mondani, az MF555 ugyanaz mint a white
(egyébként a világ legjobb direktvetői)
Válasz #163. hozzászólásra
De még így is a JD a legjobb !
Mi csak a rúgójait cseréltük , pedig 10 alatt nem igen húztuk , és itt is voltak rögek bőven.
De már csak vagy 40 heki van hátra és végeztünk.
A Vége olyan 800 elvetett heki lesz egy 6 sorossal !!!
Ez azért nem gyenge szerintem...
Válasz #167. hozzászólásra
WHITE ugyanaz, mint az MF 555?
Válasz #166. hozzászólásra
mi is rájöttünk erre, lassacskán.
Válasz #164. hozzászólásra
azért a vadert megvárom, idén bemutatják.
Cimborám White-al csak direktbe vet idén, fogom figyelgeni a fődjeit, aztmondta telefonba a minap, hogy kikelt szépen, majd most az eső után lesz az igazán mutatós hogy mennyie jó vagy nemjó...
Mondjuk Ő több éve nem szánt, mélyen dolgozik nehézkultiváttal(Terracult) meg carrierezik magágykészítésnél, régitárcsa eke nincs nem használ ilyesmit, plusz lazítózik is időnként
Válasz #163. hozzászólásra
Cimbikoma ha ilyenkor fődhöz nyúlsz rövidtárcsával menni kell rá még aznap ha nem is rögtön fordúlsz vissza rá a végén. Ezt itt úgy kiviteleztük, hogy egymás melletti táblákat ütemeztem be és egyik után másik majd a váltóműszak csinálta megint őket. Így másnapra van vetésész elégsok terület.
Ja és szerintem nemszabad a talajkészítés és vetés között sok időnek eltellnie! Azok keltek hamarabb ki ahol az esti műszak csinálta meg a kész magágyat reggel meg ment a vetőgép! Ott a talaj nedvessége még egy ideig ottvan a magnak, amit később totál szárazba vetettünk csak most fog kikelni az esőtől, a többi már egyenletesen sorol amiről beszéltem most.
Válasz #162. hozzászólásra
Kezdem érteni, az biztos, hogy ez a dolog lerontott szerkezetű földeknél nem nem ajánlott.
Válasz #163. hozzászólásra
Pedig igencsak az az érzésem hogya mi vidékünkön az fogja ismét elvinni a pálmát!! Nem azért mert annak a munkájában vagy magában a gépben nem lehetne hibát találni de itt még mindig az a leg jobb!!!!! Ja és még egyik cég sem hozot egy méltó ellenfelet.. Hidd el hogy lenne hol tesztelni öket!
Válasz #159. hozzászólásra
A f@szom a jd-be! Egy haveré állandóan gallyra megy, folyton kimegy ugyanaz a csapágy! Ráadásul a sortisztítók is fordítva lettek rátéve!!!! A gép 2 éves.
A tavaszi carrierezért idén tanultuk meg. Kiszáradt, ha ráhagytuk 1 sor után. A 2.sort ha rögtön adtuk neki, akkor jobb lett, mintha vártunk volna 1-1,5 napot. Lassan belejövünk.
ha van időd, beugorhatsz váltósnak.
Válasz #161. hozzászólásra
Nem a gyakorlással van a baj hanem a kibb SZ talajal!! semmi más gond nincs ezzel hidd el..a módszer az müködö képes.. Ha meglátnád miröl beszélek rögtön megértenéd..
Válasz #160. hozzászólásra
Az nyilván gond lehet, hogy a gyökérnek kemény a talaj, de azt nem értem hogyan szárad ki egy kötött talaj 5-7 cmre vetéstől kelésig, ha időben el van vetve? mondjuk én még nem nagyon sokat gyakoroltam ezt.
Nekem az a tapasztalatom föleg az idei hogy mostanság már nem az a baj hogy a vetögépek tudják vagy képesek e a direktvetésre vagy sem hanem az hogy a talaj megfelelö e erre mert mi is vetetünk igy mégha keveset is.. a vetögép gond nélkül el tudta vetni söt legalább nem vágott le és süjedt meg!!ezzel gond nem volt hanem a gond a talaj szerkezetével volt és a csapadék hiányal mert az adódot elö hogy a fölsö kb5-7 cm iszonyatosan öszerepedezett és ha nem fog kapni akkora csapadékot hogy azt kellö képpen össze mossa na akkor kibb SZ kelés lesz majd utánna és a növény sem fogja a kis hijján beton kemény talajban jol érezni magát!! És nagyon úgy néz ki hogy a mi tavaj a sok csapadékkal müködö képes volt az az idén nem!! Ami felénk most igencsak be pászolt az a csökentet menetszám föképp forgatás nélkül!! Az most/ pill üti a szántot talajok munka minöségét is!! Szóval 2 év sem egyforma!!!!!
Válasz #156. hozzászólásra
Már hívni akartalak , hogy mizu , hogy álltok ?
A csak tavaszon Carrierezettek milyen talajok lettek ?
Gondoltam, hogy nálatok is bekeményedtek a földek...
Volna egy tippem , hogy mit csinálj a Cyclo direkt részével : Végy egy NO TILL JD-t
De az volna a legjobb , hogy hanyagolni ezt a no till-t , mert nem ezekre a földekre és 20 éves vetőgépeknek való.
A DR után még csak , csak elmenne...
Válasz #157. hozzászólásra
Fúúú, én még a javában vagyok! Kb 220 napra(170 ha érintetlen), 30 ha kukorica(remélem direktben), és 150 hektár magcirok(épp időben, 80 ha-nak kész a talaj) vár vetésre. Uh, még kemény 10 napunk lesz, kérek kölcsön mégegy carriert h haladjunk is.
Válasz #156. hozzászólásra
Akkor sok szerencsét hozzá, itt már csak kisebb területek vannak elmaradva, nem olyan kötöttek a földek, múlthéten lekaszáltuk a lucernát ami most megázott majd azzal kínlódunk a héten
Válasz #155. hozzászólásra
Már azonosak a tárcsák, legyártattam őket. Műveltbe belemegy, csak a műveletlen, bekeményedett tarlóba nem. De kedden odaérünk a tarlóhoz is, megpróbáljuk.
Válasz #154. hozzászólásra
A képek alapján a gépeden nem egyformán vannak csipkézve a tárcsák, ezeknél jött ki különbség?
Különben az, hogy lehet hogy művelt földbe sem ment bele a vetőgép?
Válasz #152. hozzászólásra
eddig nem tarlóba vetettünk, de oda is szerettem volna. Persze, még lehet h véghez visszük.
Válasz #152. hozzászólásra
nem bizony. És a cyclo kocsijait is meg kéne erősíteni, vmelyik nap is elhajlott az egyik. A rugói pedig gyengék. Télen ezt ki kell találni h hogyan erősítsük egy a kocsik rugó-feszítését.
Válasz #151. hozzászólásra
Egyenest tarlóba vetsz? Hogy-hogy megkeményedett nem értél oda időben?
Válasz #150. hozzászólásra
az elővágó tárcsák jók, a sortisztítók nagyon jók, ellökdösik a száraz rögöket a sorokból(van videó is, csak még nem szedtem le), de a direktvetés nem jött eddig be, mert ahol akartam, ott bekeményedett a föld. Holnap nézzük meg h eső után rá lehet-e menni.
Válasz #149. hozzászólásra
Direktvetéssel mi ujság? megy-nem megy, elővágótárcsák beváltak?
Válasz #148. hozzászólásra
vagyok-vagyok.
Cimbike vagy?
Sajnos az élet úgy hozta hogy most nekem ezt is ki kell hogy próbáljam!!!
Eddig már a csökentet menetszámig és a forgatásnélküli müvelésig már eljutotunk..De most már ez is bekövetkezet!! Söt még öszehasonlitási alapom is lesz mivel az idén lesz szántot csökentet menetszámú és NO-TILL es is.!!Majd informálok titeket!!Persze csak napraforgóban!!Jd vetögéppel..
Válasz #144. hozzászólásra
laza gyorsan felmelegedő talajon jó lehet, ahol amúgy sem lehetne magas hozamot tervezni.
Főleg vetéssel 1idejű műtrágyázással.
Válasz #144. hozzászólásra
Bocs Flexi-coil
Hát én egy ideje figyelem a no-till témát.
De egy biztos erre az amcsi tecnológia a tuti: ( white,ih,flexu coil,stb....)
Válasz #142. hozzászólásra
Nem, bocs félreértettem.
Válasz #141. hozzászólásra
azt kérdeztem hogy búzát próbáltál-e már direktbe vetni?
Válasz #133. hozzászólásra
Milyen búzát?! Ez kukorica látszik a mag is.
Válasz #139. hozzászólásra
Persze idei tegnap csináltam, acélhengeres tömörítő jobb lenne az biztos. Mi még csak most kóstolgatjuk ezt a témát, idővel okosabb leszek.
Válasz #128. hozzászólásra
ezek idei képek? Talán az acélhengeres töm.kerék bezárná, lehet.
Válasz #128. hozzászólásra
Egy közeli cimborám idén csak direktben vet mindent, talajt nem művelt ősszel sem.
Ezt mondtam, hogy szidjátok itt a White-ot, de nála ilyet nem láttam pedig a talaj volt ilyen nyers sokhelyen!
Egyszerűen mindent bezár és nincs már alternatíva!
Két fék ékhenger tömörít hátul nem a gumi, kb 5-ször olyan nyomással gyárilag mint akármelyik monosem vagy bármi más.
Direktvetésben páratlan! Amikor megláttam milyen a munkája egyből sajnáltam, hogy kiengedtem a kezem közűl a 6sorosat ami itt volt már, de majd legközelebb.
A monosem nem rosz kis gép, de kegyetlen javításigényes, és szárazban vet csak szépen. Nedvesebb de műveltfínom talajban sem zárja össze a megnyitott vetőárkot, direktben egyszerűen használhatatlan lenne
Válasz #136. hozzászólásra
én nem tom honnan van, benne volt a postaládámba lehet nem is véder csak valami türkye koppintás
Válasz #134. hozzászólásra
Naaaaaaaaaaaaaaa! Hol "lőtted"????
Dobd már be!
Válasz #131. hozzászólásra
a nyomólevegős gépeknek szerintem kell lenni magnyomó kerekének mert különben a szárazban kifújná a szemet a magárokból
Válasz #131. hozzászólásra
nekem van képem is róla
Válasz #130. hozzászólásra
Búzát vetettél művelés nélkül?