Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR415.28 FtUSD400.96 FtCHF441.5 FtGBP501 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
HA március-áprilisra tervezik, úgyis addig vacakolnak rajta, hogy szeptember lesz belőle... (én így tippelem)
A rendelet szerint áprilisban kellene kiírni, de az előzőnél is inkább módosították, mert nem fértek bele a határidőbe
Befejezte az induló fiatal gazdák számára hozott támogatási döntések felülvizsgálatát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - mondta Palkovics Péter, az MVH elnöke szerdán.
Palkovics Péter kifejtette: a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009-ben biztosított támogatás keretében 2009. szeptember 15. és október 31. között benyújtott 6.164 támogatási kérelemből "első körben" 906-ot hagytak jóvá.
A hivatalhoz érkezett panaszokat minden esetben kivizsgálták. A forráshiány miatt elutasított kérelmezők jelentős része a pontozással kapcsolatban tett észrevételt, hiszen a legtöbb esetben ezen múlt a támogatás megítélése. E folyamat során, illetve állampolgári bejelentések nyomán vizsgálták felül a jóváhagyó határozatokat is.
A hivatal összesen 80 visszavonó határozatot adott ki a felülvizsgálat során, ennyi esetben okozott az újrapontozás olyan változást, hogy az érintett fiatal gazdálkodók kiestek a támogatható körből. Ugyanakkor összesen 42 "első körben kiesett" ügyfél a felülvizsgálat nyomán bekerült a támogatott körbe - hívta fel a figyelmet az MVH elnöke.
A támogatási összeg 90 százalékának igénylésére a támogatásra jogosult ügyfelek 2010. szeptember 6. és november 2. között nyújthatnak be kifizetési kérelmet az MVH megyei kirendeltségeire.
Palkovics Péter kitért arra is, hogy jelenleg további 80 olyan támogatási kérelem van "pozitív" felülvizsgálat alatt - tehát a támogatotti körből történő további kikerüléstől nem kell tartani -, ezek közül bekerülhetnek még a támogatotti körbe fiatal gazdálkodók, a már bejutott 42 után.
A támogatotti körből kiesett gazdálkodók támogatási visszavonása által felszabadult forrás újra felhasználható, amivel további ügyfelek lehetnek jogosultak a támogatásra. Amennyiben tehát nem növekedne a jelenleg 42 pozitív, azaz támogatotti irányba átsorolt fiatal gazdálkodók száma - mivel gazdálkodónként 10 millió forint támogatásról van szó -, elméletileg körülbelül 400 millió forint támogatási maradvány szabadulhat fel.
Ezen a jogcímen azonban az idén támogatási lehetőség már nem nyílik. Két erdészeti jogcím kivételével 2010-ben támogatási lehetőség nem lesz - mondta az elnök.
Kifejtette: a folyamatban lévő támogatási jogcímek feldolgozása után derül majd ki, hogy támogatási tengelyenként és jogcímenként mennyi rendelkezésre álló forrás van, és ezekre mennyi a determináció. Ezekre figyelemmel születhet döntés arról, lesz-e szabad forrás, és az esetleg rendelkezésre álló szabad forrásokat milyen támogatási jogcímen nyitja meg a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Amennyiben jut rá forrás, olyan jogcímek megnyitása várható 2011-ben, amelyek nagy igénnyel rendelkező jogcímek voltak, a fiatal gazdák pedig ebben benne vannak. Azt azonban, hogy összesen mennyi pénz lesz majd, és azt mire lehet illetve kell felhasználni, októberben, de még inkább novemberben lehet majd tisztán látni - hívta fel a figyelmet az MVH elnöke.
Holnap hívlak ha el nem "havazok" a hajtásban.........egyenlőre annyit, hogy az újra telepítés előtt minden ki lett mentve agy mobil rack-re de onnét az istenért sem tudom megnyitni egyetlen egy lementett dolgomat sem, így vissza a szervizbe az egész.
amúgy ez így ebben a formában elég fura cikk, ez a "kapjunkfelgyorsanegytémátamihezamúgynemisértünkésírjunkrólavalamithogymekkoramostottabotrány" típusú újságírás, amit én igyekszem kerülni...
2010.09.03
Új megoldás a fiatal gazda pályázatok problémáira
Rendkívüli érdeklődés kísérte a 2010 évi fiatal gazdák kezdő EMVA támogatását. Első perctől jól látható volt, hogy kevés a rendelkezésre álló keret és az előző években elutasított kérelmezők mind újra jelentkezni fognak. Az előző évek tapasztalataiból okulva a pályázók egyre nagyobbakat ígértek. A becsületes pályázati tanácsadók hiába figyelmeztették a próbálkozókat, az ígéretek tarthatatlanságára, egész iparágat alapozott meg ez a támogatási jogcím. Minket is rendkívül sokan kerestek meg az utolsó héten, sőt órákban és őrült összegeket ajánlottak, ha az ő pályázatukat még elkészítjük. Ezeket természetesen lelkiismeretes pályázatíró nem vállalta el, voltak azonban irodák, ahol külön erre vettek fel embereket és több százezer forintot kértek el olyan kérelmekért, melyekről pontosan tudták, hogy nem nyerhetnek.
Mi volt az oka ennek az őrületnek?
Egyértelműen az előző kormányzat médiakampánya, melyet kizárólag választási kampányfogásként értékelhetünk.
A pályázatoknak csak rendkívül kis hányada kapott pozitív elbírálást, ami nagy csalódást keltett a félrevezetett emberekben.
A FIDESZ kormányzat a kampányban és azóta is folyamatosan a fiatal vidéki gazdálkodni vágyók támogatását kommunikálja, ezért ismét nagy várakozás előzi meg a konkrét jogszabályi intézkedéseket.
Mindezeket figyelembe véve döbbenetes dologról kell beszámolnunk:
A nyertes pályázókat másodfokú határozatban sorban értesítik arról, hogy forráshiány miatt utólag elutasítják, visszavonják támogatásukat.
Ilyen az MVH eddigi működése során még nem történt és mind a pályázók, mind az ügyintézők, mind a területi hivatalok jogászai értetlenül állnak az eset előtt.
Az érintettek már várták a kifizetési kérelmek megjelenését, ezért kiváltották a vállalkozói engedélyeket, nevükre vették a földterületeket, megvásárolták az állatokat melyekre már nekik kell igényelni a normatív támogatásokat. Ily módon automatikusan kiesnek majd a további lehetőségekből és olyan tervek megvalósítására áldozták saját forrásaikat, melyeket a megítélt támogatás nélkül nem tudnak megvalósítani!
Az érintettek bírósághoz fordulnak, mert az MVH megvonta tőlük minden egyéb jogorvoslat lehetőségét is.
Mindezek mellett reméljük, hogy az FVM részéről kapnak valamilyen elfogadható megoldást az érintettek!
Lezárult az induló fiatal gazdák számára hozott támogatási döntések felülvizsgálata
A 113./2009. (VIII.29) FVM rendelet alapján a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében 2009. szeptember 15. és október 31. között benyújtott 6164 db támogatási kérelemből 906 került jóváhagyásra.
A forráshiány miatt elutasított kérelmezők jelentős része a pontozással kapcsolatban tett észrevételt, hiszen a legtöbb esetben ezen múlt a támogatás megítélése. A Hivatalhoz érkezett panaszok minden esetben kivizsgálásra kerültek. E folyamat során, illetve állampolgári bejelentések nyomán került sor a jóváhagyó határozatok felülvizsgálatára is. A felülvizsgálat lezárult, mely alapján 78 ügyfél esetében került sor a támogatási döntés visszavonására, egyben a támogatási kérelem elutasítására. Az ezáltal felszabadult forrás újra felhasználható, amivel további ügyfelek lehetnek jogosultak a támogatásra.
A támogatási összeg 90 százalékának igénylésére a támogatásra jogosult ügyfelek 2010. szeptember 1. és október 31. között nyújthatnak be kifizetési kérelmet az MVH megyei kirendeltségeire.
Eggyik internetes oldal azt irja idén nem lessz pályázat, a másik azt irja hogy 2013-ig kötelezöen lennie kell, a harmadik hogy 2010 szept15-okt15 között lehet beadni a pályázatokat.....
Ha még eddig nem bolondult meg a "paraszt" jó uton vannak hogy megbolonditsák
Amugy a mi kis országunka teljesen igaz hogy nem tudja a jobb kéz mit akar a bal....
Üdv.
Az Emva.hu-n olvastam, hogy idén elmarad a fiatal gazda támogatás
Esetleg ezek a büdös ....ok jövőre majd kiírják, az uniót bírálják felül ehhez már pofa kell !!!
tudok egy csomó ellenpéldát mind a mostani, mind az előző pályázatból...
általánosítani butaság. Másrészről már vagy 1100 éve így működik kis országunk: minden pénzleosztásnál van nem egy-két megkérdőjelezhető döntés, és kapcsolati befolyásolás. Eddig is így volt, és ezután is így lesz, kár szépíteni.
Lehet itt hímelni meg hámolni de mindenki nézzen kicsit magába. Ez a pénz amit erre adott az eu hogy a Fiatal agrárvállalkozókat szaporítsák ez ELMENT.Eszt lelke mélyén mindenki tudja. A mi előző, fasza kis komunista kormányunk úgy mint sok mást eszt is lenyúlta tőlünk. Idén tuti 1000% h nem lessz kiírás de még asztb se tudják h mkor lessz ujra.
Én magam is már 2szer pályáztam és elbuktam.Aki közel ül a tűzhöz az nyert aki nem az nem.
Válasz #986. hozzászólásra
2003. évi LXXIII. törvény
(4) Az MVH a kérelem megalapozottságát a támogatás kiutalását megelőzően és azt követően is ellenőrizheti. Az ellenőrzés a kérelem, annak mellékletei és az üggyel összefüggő más iratok átvizsgálásával, távérzékeléssel, laboratóriumi vizsgálattal és helyszíni szemle keretében történhet.
16. § (1) Ha az MVH megállapítja, hogy a bíróság által még el nem bírált határozata jogszabálysértő, a határozatát az ügyfél terhére a határozat közlésétől számított egy éven belül, az ügyfél javára a támogatáshoz való jog elévüléséig módosítja vagy visszavonja.
Szerintem új nyertest addig nem mernek hirdetni, amig ennek a jogi procedúrája le nem zárul.
Ami Feco hozzászólását illeti, kb pont erre gondoltam, Te jobban ismered a hivatali menetet. A Brian nagyon találó, alapmű.
valójában nem. Ha egy ügyintéző lepontozta, azt egy bizottság elfogadta, és az aláírási jogkörrel rendelkező vezető aláírta, majd ezt követően jogerőre emelkedett, a hivatalnak NINCS joga a saját döntését megmásítani. Max az aláíró személyt vonhatja felelőségre a hibás döntéséért. Amiben egyedül változtathat az ténylegesen az egzakt pontozások, pl. egy becsatolt melléklet, vagy annak hiánya miatt. Olyan nincs, hogy bocs rosszul értékeltem, és szerintem mégsem olyan jó az az üzleti terv...
jah, és mi az, hogy jövőre? pont ugyanazokon az asztalokon vannak az NDP, kertészet-korszerűsítés, vagy Öntözés meliorációs pályázatok is...
én sem mondtam, hogy korrekt, de a jog meg a korrektség az nem ugyan az.Azon kívűl ujj nyertesek is vannak , nem csak ujj vesztesek
Ha joguk van felülbírálni magukat, akkor a pontot csökkenteni is van joguk. Ha nincs joguk felülbirálni, akkor csökkenteni sincs joguk, erre éertettem azt hogy a jogászaik biztos tudják mihez van joguk.
Például attól.hogy amikor először bírált, akkor még senki nem tudott ponthatárt, ergo nem lehetett semmihez sem igazítani az adandó pontokat. Most meg azt csinálja, hogy a 65 pontos szöveges üzleti tervből, aminek az értékelése jelentős szubjektív hányadot tartalmaz lecsíp 2-3 pontokat és ezzel ponthatár alá viszi a pályázatokat, mondván "tévedtünk" Na ha egy igazolást, amire a rendeletben le van írva, hogy mennyi pont jár, ad pontot úgy, hogy nincs ott az igazolás az tévedés, de az hogy a szöveges üzleti tervet újrapontozza úgy, hogy ott most épp olyan kedve van hogy a termelés fül júliusban 3 ponttal kevesebbet ér, mint márciusban, na ez nem tévedés és a legkevésbé sem korrekt eljárás. De ez nyilván jogászok asztala, az is érdekes, hogy a központban ülő jogász másképp látja a helyzetet, mint aki a helyi hivatalban van...
Egyébként meg szerintem ütni kell a vasat, mert ha most sem ütjük, lehet, hogy jövőre másik támogatással játszák el ugyanezt.
A nagy felülvizsgálatuk nem hogy további nyerteseket hozott volna hanem még veszteseket. Ilyen a mesébe nincs h 1x kiküldi a határozatot h nyertél utána meg vissza vonja... ezt csak magyarországon lehet megtenni....szégyen gyalázat...mocskok
Mitől ne lenne jogszerű, joga van felülbírálni magát, nem igen hiszem, hogy frissdiplomás szüzlányka jogászok ülnek a hivatalba.Ettől függetlenül igen xar annak aki nyert aztán most mégse
Ha évekig tart, akkor úgy lesz, de többen úgy nyilatkoztak, hogy jelen esetben nem biztos, hogy jogszerű az MVH eljárása, aki meg most nem lép, végleg lemond a pénzről.
Valóban, most a héten postázták ki mindenhol ezeket a "felülvizsgálat" utáni határozatokat, az egészet pesten kreálták, csak leadták a határozatot postázásra a megyékre. Még annyi tisztesség sincs bennük, hogy ott pesten aláírja az, aki ezt kitalálta. Be kell adni a keresetlevelet, az alapján az MVH még egyszer felülbírálhatja önmagát, utána megy csak bíróságra az ügy.
Ángyán azt nyilatkozta nem rég, hogy még az idén kiírják.
Egyébként most cirkusz van, a nyertesnek hirdetettek közül sokan most kapnak ujj határozatott és mivel az ujjra értékelés során kevesebb pontjuk lett, visszavonják tőlük a támogató határozatot és elutasítót kapnak.
13467 hozzászólás
Válasz #1016. hozzászólásra
Válasz #1015. hozzászólásra
Ha a 1012 es hozzászólás linkjét kimásolnátok esetleg,akkor magatok is rájöttök a válaszra, és nem sült galit várni, hogy valaki kikaparja.
HA március-áprilisra tervezik, úgyis addig vacakolnak rajta, hogy szeptember lesz belőle... (én így tippelem)
A rendelet szerint áprilisban kellene kiírni, de az előzőnél is inkább módosították, mert nem fértek bele a határidőbe
Válasz #1013. hozzászólásra
Üdv Gazdatársam!! Nem nagyon beszélnek még a fiatal gazda pállyázatrol én azt hallotam,hogy márciusban indul de nem lehet tudni!
mikor fog ez indulni? én eddig úgy tudtam hogy csak szeptember de ma azt hallottam hogy már áprilisban. ki mit tud ?
Válasz #1011. hozzászólásra
http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900113.FVM
csak a fenti linket másold.
és az 5. paragrafus az általad óhajtott információ.
Válasz #1010. hozzászólásra
Ezt írta ki...
Önnek nincs jogosultsága a dokumentum megtekintéséhez. (You have no rights to view this document.)
Válasz #1009. hozzászólásra
http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900113.FVM
5. § (1)
Válasz #1008. hozzászólásra
Vagy hol vannak leírva ezek az állatos feltételek ?
Hol lesz leírva a 2011-es feltételei ?
Most akkor lesz 2011-ben ?http://www.palyazatihirek.eu/mezogazdasagi-palyazatok/20-mezgazdasagi-palyazatok/1396-fiatal-gazda-palyazat-legkoezelebb-2011-ben
+ egy kérdés !
Milyen állatok jöhettek szóba a 2010-esnél , és milyen számban ? Tehát aki vállalta az állattenyésztést is ....
kitudrola a sok cirkusz es ujrapontozasutan mikor lessz kp,vagy meddig huzzak a kifizetest
válasz erre >> | #1. hozzászólás, kistudor küldte be 2010-11-03 18:03:23-kor Szeretnék róla mindent tudni!
Válasz #1001. hozzászólásra
Az a megoldás a cikk szerint hogy kerüld és inkább old meg a gondokat valahogy máshogy mert így lehet hogy nem segít hanem sírba visz.
2010.09.02.
Befejezte az induló fiatal gazdák számára hozott támogatási döntések felülvizsgálatát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - mondta Palkovics Péter, az MVH elnöke szerdán.
Palkovics Péter kifejtette: a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009-ben biztosított támogatás keretében 2009. szeptember 15. és október 31. között benyújtott 6.164 támogatási kérelemből "első körben" 906-ot hagytak jóvá.
A hivatalhoz érkezett panaszokat minden esetben kivizsgálták. A forráshiány miatt elutasított kérelmezők jelentős része a pontozással kapcsolatban tett észrevételt, hiszen a legtöbb esetben ezen múlt a támogatás megítélése. E folyamat során, illetve állampolgári bejelentések nyomán vizsgálták felül a jóváhagyó határozatokat is.
A hivatal összesen 80 visszavonó határozatot adott ki a felülvizsgálat során, ennyi esetben okozott az újrapontozás olyan változást, hogy az érintett fiatal gazdálkodók kiestek a támogatható körből. Ugyanakkor összesen 42 "első körben kiesett" ügyfél a felülvizsgálat nyomán bekerült a támogatott körbe - hívta fel a figyelmet az MVH elnöke.
A támogatási összeg 90 százalékának igénylésére a támogatásra jogosult ügyfelek 2010. szeptember 6. és november 2. között nyújthatnak be kifizetési kérelmet az MVH megyei kirendeltségeire.
Palkovics Péter kitért arra is, hogy jelenleg további 80 olyan támogatási kérelem van "pozitív" felülvizsgálat alatt - tehát a támogatotti körből történő további kikerüléstől nem kell tartani -, ezek közül bekerülhetnek még a támogatotti körbe fiatal gazdálkodók, a már bejutott 42 után.
A támogatotti körből kiesett gazdálkodók támogatási visszavonása által felszabadult forrás újra felhasználható, amivel további ügyfelek lehetnek jogosultak a támogatásra. Amennyiben tehát nem növekedne a jelenleg 42 pozitív, azaz támogatotti irányba átsorolt fiatal gazdálkodók száma - mivel gazdálkodónként 10 millió forint támogatásról van szó -, elméletileg körülbelül 400 millió forint támogatási maradvány szabadulhat fel.
Ezen a jogcímen azonban az idén támogatási lehetőség már nem nyílik. Két erdészeti jogcím kivételével 2010-ben támogatási lehetőség nem lesz - mondta az elnök.
Kifejtette: a folyamatban lévő támogatási jogcímek feldolgozása után derül majd ki, hogy támogatási tengelyenként és jogcímenként mennyi rendelkezésre álló forrás van, és ezekre mennyi a determináció. Ezekre figyelemmel születhet döntés arról, lesz-e szabad forrás, és az esetleg rendelkezésre álló szabad forrásokat milyen támogatási jogcímen nyitja meg a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Amennyiben jut rá forrás, olyan jogcímek megnyitása várható 2011-ben, amelyek nagy igénnyel rendelkező jogcímek voltak, a fiatal gazdák pedig ebben benne vannak. Azt azonban, hogy összesen mennyi pénz lesz majd, és azt mire lehet illetve kell felhasználni, októberben, de még inkább novemberben lehet majd tisztán látni - hívta fel a figyelmet az MVH elnöke.
Forrás: ECHO TV
Válasz #998. hozzászólásra
Manapság azon sem csodálkoznék ha az AKG-ket is vissza vonnák...................
.....elvileg itt már egy-két politikus a királyságot emlegeti, mint államformát vagy mi a szöszt, akkor miért ne !?
Válasz #1001. hozzászólásra
Holnap hívlak ha el nem "havazok" a hajtásban.........egyenlőre annyit, hogy az újra telepítés előtt minden ki lett mentve agy mobil rack-re de onnét az istenért sem tudom megnyitni egyetlen egy lementett dolgomat sem, így vissza a szervizbe az egész.
Válasz #998. hozzászólásra
és ebben mi a megoldás?
amúgy ez így ebben a formában elég fura cikk, ez a "kapjunkfelgyorsanegytémátamihezamúgynemisértünkésírjunkrólavalamithogymekkoramostottabotrány" típusú újságírás, amit én igyekszem kerülni...
Válasz #999. hozzászólásra
Válasz #998. hozzászólásra
És akik egy Bankon(faktor cégen keresztül )előlegként lehívták a nyertes pályázatuk után a pénzt amit meg is kaptak, azt vissza kérhetik ?
2010.09.03
Új megoldás a fiatal gazda pályázatok problémáira
Rendkívüli érdeklődés kísérte a 2010 évi fiatal gazdák kezdő EMVA támogatását. Első perctől jól látható volt, hogy kevés a rendelkezésre álló keret és az előző években elutasított kérelmezők mind újra jelentkezni fognak. Az előző évek tapasztalataiból okulva a pályázók egyre nagyobbakat ígértek. A becsületes pályázati tanácsadók hiába figyelmeztették a próbálkozókat, az ígéretek tarthatatlanságára, egész iparágat alapozott meg ez a támogatási jogcím. Minket is rendkívül sokan kerestek meg az utolsó héten, sőt órákban és őrült összegeket ajánlottak, ha az ő pályázatukat még elkészítjük. Ezeket természetesen lelkiismeretes pályázatíró nem vállalta el, voltak azonban irodák, ahol külön erre vettek fel embereket és több százezer forintot kértek el olyan kérelmekért, melyekről pontosan tudták, hogy nem nyerhetnek.
Mi volt az oka ennek az őrületnek?
Egyértelműen az előző kormányzat médiakampánya, melyet kizárólag választási kampányfogásként értékelhetünk.
A pályázatoknak csak rendkívül kis hányada kapott pozitív elbírálást, ami nagy csalódást keltett a félrevezetett emberekben.
A FIDESZ kormányzat a kampányban és azóta is folyamatosan a fiatal vidéki gazdálkodni vágyók támogatását kommunikálja, ezért ismét nagy várakozás előzi meg a konkrét jogszabályi intézkedéseket.
Mindezeket figyelembe véve döbbenetes dologról kell beszámolnunk:
A nyertes pályázókat másodfokú határozatban sorban értesítik arról, hogy forráshiány miatt utólag elutasítják, visszavonják támogatásukat.
Ilyen az MVH eddigi működése során még nem történt és mind a pályázók, mind az ügyintézők, mind a területi hivatalok jogászai értetlenül állnak az eset előtt.
Az érintettek már várták a kifizetési kérelmek megjelenését, ezért kiváltották a vállalkozói engedélyeket, nevükre vették a földterületeket, megvásárolták az állatokat melyekre már nekik kell igényelni a normatív támogatásokat. Ily módon automatikusan kiesnek majd a további lehetőségekből és olyan tervek megvalósítására áldozták saját forrásaikat, melyeket a megítélt támogatás nélkül nem tudnak megvalósítani!
Az érintettek bírósághoz fordulnak, mert az MVH megvonta tőlük minden egyéb jogorvoslat lehetőségét is.
Mindezek mellett reméljük, hogy az FVM részéről kapnak valamilyen elfogadható megoldást az érintettek!
Székely Gyöngyvér
AGROTIPP 2000
ügyvezető
Lezárult az induló fiatal gazdák számára hozott támogatási döntések felülvizsgálata
A 113./2009. (VIII.29) FVM rendelet alapján a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében 2009. szeptember 15. és október 31. között benyújtott 6164 db támogatási kérelemből 906 került jóváhagyásra.
A forráshiány miatt elutasított kérelmezők jelentős része a pontozással kapcsolatban tett észrevételt, hiszen a legtöbb esetben ezen múlt a támogatás megítélése. A Hivatalhoz érkezett panaszok minden esetben kivizsgálásra kerültek. E folyamat során, illetve állampolgári bejelentések nyomán került sor a jóváhagyó határozatok felülvizsgálatára is. A felülvizsgálat lezárult, mely alapján 78 ügyfél esetében került sor a támogatási döntés visszavonására, egyben a támogatási kérelem elutasítására. Az ezáltal felszabadult forrás újra felhasználható, amivel további ügyfelek lehetnek jogosultak a támogatásra.
A támogatási összeg 90 százalékának igénylésére a támogatásra jogosult ügyfelek 2010. szeptember 1. és október 31. között nyújthatnak be kifizetési kérelmet az MVH megyei kirendeltségeire.
Eggyik internetes oldal azt irja idén nem lessz pályázat, a másik azt irja hogy 2013-ig kötelezöen lennie kell, a harmadik hogy 2010 szept15-okt15 között lehet beadni a pályázatokat.....
Ha még eddig nem bolondult meg a "paraszt" jó uton vannak hogy megbolonditsák
Amugy a mi kis országunka teljesen igaz hogy nem tudja a jobb kéz mit akar a bal....
Válasz #993. hozzászólásra
miért is bírálnak felül bárkit is? én ugyan meg nem védem őket, de ha valamire nincs pénz, akkor nincs...
Üdv.
Az Emva.hu-n olvastam, hogy idén elmarad a fiatal gazda támogatás
Esetleg ezek a büdös ....ok jövőre majd kiírják, az uniót bírálják felül ehhez már pofa kell !!!
Moderálta: (3932) 2013-10-30 16:02:09
Válasz #991. hozzászólásra
Ezt fejen találtad. Még (Döglégy Gangsta Zoli) is azt nyomta "nem az a lényeg kivagy hanem hogy mögötted ki van") Hát kicsi országunk döcög !!!!
Válasz #990. hozzászólásra
tudok egy csomó ellenpéldát mind a mostani, mind az előző pályázatból...
általánosítani butaság. Másrészről már vagy 1100 éve így működik kis országunk: minden pénzleosztásnál van nem egy-két megkérdőjelezhető döntés, és kapcsolati befolyásolás. Eddig is így volt, és ezután is így lesz, kár szépíteni.
Emberek!!
Lehet itt hímelni meg hámolni de mindenki nézzen kicsit magába. Ez a pénz amit erre adott az eu hogy a Fiatal agrárvállalkozókat szaporítsák ez ELMENT.Eszt lelke mélyén mindenki tudja. A mi előző, fasza kis komunista kormányunk úgy mint sok mást eszt is lenyúlta tőlünk. Idén tuti 1000% h nem lessz kiírás de még asztb se tudják h mkor lessz ujra.
Én magam is már 2szer pályáztam és elbuktam.Aki közel ül a tűzhöz az nyert aki nem az nem.
Válasz #974. hozzászólásra
Én is ezt hallottam... Ideje korán elbaxták a lét mindenre , ezért most pihi lesz...
Különben mi is jelentkeznénk vagy 5-6-an...
Válasz #986. hozzászólásra
2003. évi LXXIII. törvény
(4) Az MVH a kérelem megalapozottságát a támogatás kiutalását megelőzően és azt követően is ellenőrizheti. Az ellenőrzés a kérelem, annak mellékletei és az üggyel összefüggő más iratok átvizsgálásával, távérzékeléssel, laboratóriumi vizsgálattal és helyszíni szemle keretében történhet.
16. § (1) Ha az MVH megállapítja, hogy a bíróság által még el nem bírált határozata jogszabálysértő, a határozatát az ügyfél terhére a határozat közlésétől számított egy éven belül, az ügyfél javára a támogatáshoz való jog elévüléséig módosítja vagy visszavonja.
Válasz #985. hozzászólásra
Szerintem új nyertest addig nem mernek hirdetni, amig ennek a jogi procedúrája le nem zárul.
Ami Feco hozzászólását illeti, kb pont erre gondoltam, Te jobban ismered a hivatali menetet. A Brian nagyon találó, alapmű.
Válasz #984. hozzászólásra
valójában nem. Ha egy ügyintéző lepontozta, azt egy bizottság elfogadta, és az aláírási jogkörrel rendelkező vezető aláírta, majd ezt követően jogerőre emelkedett, a hivatalnak NINCS joga a saját döntését megmásítani. Max az aláíró személyt vonhatja felelőségre a hibás döntéséért. Amiben egyedül változtathat az ténylegesen az egzakt pontozások, pl. egy becsatolt melléklet, vagy annak hiánya miatt. Olyan nincs, hogy bocs rosszul értékeltem, és szerintem mégsem olyan jó az az üzleti terv...
jah, és mi az, hogy jövőre? pont ugyanazokon az asztalokon vannak az NDP, kertészet-korszerűsítés, vagy Öntözés meliorációs pályázatok is...
amúgy ez jutott most eszembe erről:
Válasz #984. hozzászólásra
én sem mondtam, hogy korrekt, de a jog meg a korrektség az nem ugyan az.Azon kívűl ujj nyertesek is vannak , nem csak ujj vesztesek
Ha joguk van felülbírálni magukat, akkor a pontot csökkenteni is van joguk. Ha nincs joguk felülbirálni, akkor csökkenteni sincs joguk, erre éertettem azt hogy a jogászaik biztos tudják mihez van joguk.
Válasz #982. hozzászólásra
Például attól.hogy amikor először bírált, akkor még senki nem tudott ponthatárt, ergo nem lehetett semmihez sem igazítani az adandó pontokat. Most meg azt csinálja, hogy a 65 pontos szöveges üzleti tervből, aminek az értékelése jelentős szubjektív hányadot tartalmaz lecsíp 2-3 pontokat és ezzel ponthatár alá viszi a pályázatokat, mondván "tévedtünk" Na ha egy igazolást, amire a rendeletben le van írva, hogy mennyi pont jár, ad pontot úgy, hogy nincs ott az igazolás az tévedés, de az hogy a szöveges üzleti tervet újrapontozza úgy, hogy ott most épp olyan kedve van hogy a termelés fül júliusban 3 ponttal kevesebbet ér, mint márciusban, na ez nem tévedés és a legkevésbé sem korrekt eljárás. De ez nyilván jogászok asztala, az is érdekes, hogy a központban ülő jogász másképp látja a helyzetet, mint aki a helyi hivatalban van...
Egyébként meg szerintem ütni kell a vasat, mert ha most sem ütjük, lehet, hogy jövőre másik támogatással játszák el ugyanezt.
A nagy felülvizsgálatuk nem hogy további nyerteseket hozott volna hanem még veszteseket. Ilyen a mesébe nincs h 1x kiküldi a határozatot h nyertél utána meg vissza vonja... ezt csak magyarországon lehet megtenni....szégyen gyalázat...mocskok
Válasz #981. hozzászólásra
Mitől ne lenne jogszerű, joga van felülbírálni magát, nem igen hiszem, hogy frissdiplomás szüzlányka jogászok ülnek a hivatalba.Ettől függetlenül igen xar annak aki nyert aztán most mégse
Válasz #980. hozzászólásra
Ha évekig tart, akkor úgy lesz, de többen úgy nyilatkoztak, hogy jelen esetben nem biztos, hogy jogszerű az MVH eljárása, aki meg most nem lép, végleg lemond a pénzről.
Nem hiszem, hogy még egyszer felülbírálja magát, majd megy a bíróságra, az meg évekig eltart majd....
Válasz #975. hozzászólásra
Valóban, most a héten postázták ki mindenhol ezeket a "felülvizsgálat" utáni határozatokat, az egészet pesten kreálták, csak leadták a határozatot postázásra a megyékre. Még annyi tisztesség sincs bennük, hogy ott pesten aláírja az, aki ezt kitalálta. Be kell adni a keresetlevelet, az alapján az MVH még egyszer felülbírálhatja önmagát, utána megy csak bíróságra az ügy.
Válasz #975. hozzászólásra
emva.hu-n van egy fórum, ott vannak páran, akik igy jártak, állítólag 78-an, napokban kapják az elutasítókat.
Válasz #975. hozzászólásra
Elvileg 78 pályázó kapott elutasító határozatot.
Válasz #974. hozzászólásra
Pályázatíróm szerint évente azért kötelező,hogy a később végző főiskolások,vagy egyébb úton támogatásra jogosultak is lehetőséget kaphassanak.
Válasz #970. hozzászólásra
Kiskertész
Honnan az az infó, hogy a nyertesek most kapnak új határozatot, hogy mégsem nyertek.
Kapott már ilyet valaki??
Válasz #971. hozzászólásra
2013-ig kiirható, addihg adott rá pénzt az EU, da a keretet már az első kiirásnál kinyomták, és most máshonnan kell pénzt összekaparni rá.
Válasz #972. hozzászólásra
Én 2008-ban adtam be,és a pályázatíróm azt mondta,uniós előírás ez.
Válasz #971. hozzászólásra
nem kötelező, ha nincs rá keret, nem fogják. Vagy nevetséges feltételekkel, vagy pedig azt mondják, hogy 150 pályázó nyerhet, vagy ilyesmi...
elvileg a gépes, állatos, szárítós, stb. pályázatokat is ki kellene írni, mégsem tették az első két év kivételével..
Uniós rendelet szerint kötelező 2013-ig évenként kiírni.Ezeket nem a kormány dönti,hogy mikor írják ki.
Ángyán azt nyilatkozta nem rég, hogy még az idén kiírják.
Egyébként most cirkusz van, a nyertesnek hirdetettek közül sokan most kapnak ujj határozatott és mivel az ujjra értékelés során kevesebb pontjuk lett, visszavonják tőlük a támogató határozatot és elutasítót kapnak.
Ma azt az infot kaptam egy sikeres pályázatíró-segítőtől , hogy NEM LESZ kiírva új.
Azért nem , mert túlköltekezték rendesen az uniós forrásokat.
Ha lesz is valamikor , akkor az is csak qrvára átalakítva . Pláne a főtevékenységet illetően.
Ezzel szemben még nem olvastam a Haszon Agrár Magazin cikkét amiben állítólag
épp az ellenkezőét , tehát a kiírást valószínűsítik...
Rendben, ez esetben letöltöm. Köszi! :)