Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz #3440. hozzászólásra
Jól van, eddig bevált, menet közben semmi gond nem volt. Kukira is összeállt talán holnap belepróbálunk. Sok apróságot csináltunk rajta de magával a szerkezetével szerencsére nem kellett foglalkozni az jó
Szezon előtt kell szerelni , nem közben ,
Ennél az átmenő tengelynél nem használtuk ki mindhárom csapágyat a ferdében mert felesleges volt. Két tengely helyett volt ez az egy ami a képen van és négy helyen volt ugye csapágyazva, a képen ugye a kis kalapács vonalában lennének valahol a kapcsoló körmök. Van mégegy képem, ilyen volt :) A mi kis karánunk ha jól emlészem 33 cm de ezzel is igencsak spórolni kellett és azt a lemezt is arrébbvittük amit írtál az asztalnál, öt vagy hat centivel, többre egyszerűen nincs hely.
Válasz #3434. hozzászólásra
Hétvégén majd lefotózom!! Nekem a ferdében 3 csapág van.A tengely csak ezekben van,illetve csak annyit lóg túl,hogy bal oldalon rajta van a csapágyon kívül 2 lánckerék.Egyik amit a nagy lánc hajt,mellette közvetlen a kapcsoló kerék.Van külön egy tengely,amin az asztal hajtó lánckerekek vannak,és a tengely jobb oldalán,szintén az a lánckerék,amit összekötök a dupla lánccal.Ez a tengely csak 2 helyen van csapágyazva.Erre mondtam hogy a csapágyat lemezestől oda kell vinni szinte a másik csapágy mellé,az adapter bal oldalához kb 10 cm re.Az a szélesség már elég arra hogy a tengelyt vonalba tartsa.Oda lehet kardánt felszerelni,akkor kb 40-50 cm eset!
Fix tengely, úgy fix hogy nem lehet leállni az asztalról. Ismerősömnek is így van megoldva.... Tehát van egy tengely az asztaltól a ferde belselyéig ( szóval négy csapágyon gördül, vagy öt, de a másik feléig akkor felesleges is kiereszteni . Így nincs hibalehetőség csak nem lehet leállni az asztalról csak ha kiszeded, jut eszembe képem is van róla.
Válasz #3428. hozzászólásra
Nem értem a fix tengelyt!! Nekem lent a lánckeréken kívül van egy lánckerék,hosszú agy résszel,ezért elhúzható.A tengelyen ,ami az asztal tengely, azon szintén egy ugyan ilyen.Mikor össze akasztom az asztallal a felhordót,egymás mellett van a két lánckerék,amit összekötök egy duplex lánccal.És már kész is a hajtás!!!
Az már kicsit későn jutott eszünkbe :) De ott ahol a képen dupla szíj van ott az oroson mi van, mi hajtja? A nagykerék elvileg dupla szíj szokott lenni, de onnan hogyan tovább láncos mint az fka?
Egyszerűen nincs hely... Azt a lemezt már így is arrébvittük hat centit, már nincs hova arrébb vinni, egy fél centit mozog így szét lehet szedni épphogy. Meg igazából az az évi egy két asztalról leállást kibírjuk csavarozva is, sokkal jobb mint a fix tengely ami volt .
Válasz #3423. hozzászólásra
Akkor a csapágytartó lemezt odébb kellett volna vinni,a tengelyen,levágni belőle, és egy rövid kardántengellyel megoldani! Csavarozás nélkül!!
Lassan másfél hét után ma már forog a masina, jó lett minden szerencsére aztán az idő még eldönti. Mtz kardánkereszt szembe fordítva, négy csavar leszedésével le lehet állni az asztalról. Sajnos az asztal festésébe most nem fogunk bele majd szezon után, most jöhet a kuki már!
Válasz #3419. hozzászólásra
Az enyémen a kapcsoló köröm helyett 2 lánckerék van, amit a duplex lánc köt össze,úgy mint az Oros adapterek hajtóművei között.A láncot leveszem,és már le is állok a ferdével az adapterről!
Hát utólag már lehet azt kellett volna ( helyhiány) vagy hardi gumi, de már összeáll ez is. Elvileg jónak kell lennie. A gyári kapcsoló körmökkel mindíg baj volt fater szerint, ezért átmenő tengelyes volt jódarabig, de most belefogtunk az átalakításba hogy le lehessen tenni az asztalt a nyakról.
Nagy átalakításba vagyunk amég nem lehet bevinni a kukit , egy hete melózunk rajta esténkét, lassan beérni látszik.... nem lesz több szíjcsere, azt a nagy láncot is ledobtuk ami hajtotta az asztalt, és az átmenő tengelyt kivettük helyette dupla csuklós kardán fogja hajtani az asztalt, még a szíjfeszítőt kell megcsinálni és kész.
Válasz #3412. hozzászólásra
E 514-ben van, hektárszámláló, kilóméter óra,és szem veszteség mérő.kellene róla valami leírás,mert néha megbolondul!Elmegy minden!!De jó lenne ha működne!Az 524-ben hasonló van,de az még többet tud.Az mér tengelyfordulatokat is.
Válasz #3411. hozzászólásra
Mi amikor nézegettük az eladó 514 eseket egyikben volt , elvileg a gyári hektárszámláló, szemveszteségmérővel kombinálva, a fülkében mindegyikben benne van a helye a négy felfogató furat... Milyénkben digitrollos van , tud rá valaki valami okosat, elvileg működött az előző gazdánál , csak mikor hozzánk került levolt szakadva a kerék érzékelője, ezt orvosoltuk , adtam neki 12v-ot de nem hajlandó működni, se gombnyomásra se ha mozog a gép.
Ez volt az egyetlen dolog ami hiányzott az 512 es után abból :D De végre van kémlelő ablak itt is, bár lehet mégegyszer nem állnék neki, ráment egy fél nap.
Én elöl 30mm hátul 15 re szoktam állítani, álltalába mindíg húzni kell rajta. Összébb kell húzni ha nincs teljesen lemorzsolva a szem, és engedni kell rajta ha már széttöri a csutkát. Évjárat fajta függő. a pio n 01-nek nagyon dundi csöve van ott majd biztos nagyobb hézag kell a többihez képest....
A megoldás! Le kell venni a kalászcsiga ablakot alulról.A magcsúszdát egy keskeny lemezzel össze kell kötni teljes szélességben a magrostával!akkor nem tudja a szemetet belerázni.A lemez szélessége függ a magrosta dőlés szögétől.
13744 hozzászólás
Válasz #3443. hozzászólásra
Van abból több fajta!!
Válasz #3442. hozzászólásra
Bicikli computer,meg egy-két kapcsoló meg öt sör és hasit...
Van egy 514 es hütörácsom eladó ha valakit érdekel egész jó állapotban 30000 ft ért megtekinthető![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
jo estét HEKTÁRSZÁMLÁLOT tudna nekem valaki eladot esetleg olyan kellene aki be is szereli ???????????????????????? !
Válasz #3440. hozzászólásra![smile smile](/oldforum/images/smiles/smile.gif)
Jól van, eddig bevált, menet közben semmi gond nem volt. Kukira is összeállt talán holnap belepróbálunk. Sok apróságot csináltunk rajta de magával a szerkezetével szerencsére nem kellett foglalkozni az jó
Szezon előtt kell szerelni , nem közben ,
Válasz #3439. hozzászólásra
Lassan összeszokunk Vele. Hogy van a kis 14-es?
Szidni nincs miért, dicsérni meg nem szabad.
Válasz #3438. hozzászólásra
![smile smile](/oldforum/images/smiles/smile.gif)
Üdv! Egyik este rátaláltam mikor kapcsolgattam a lámpákat! :) Bevált az új kombájn?
Válasz #3415. hozzászólásra
Szia!
Miután áramot adtál a hektármérőnek, a világítás kapcsolók közül a jobb szélsőt is kapcsold be, úgy működni fog (arra van rákötve)..
Sok sikert..
Üdv..
Válasz #3436. hozzászólásra
A csapágy és a lánckerék között van nálam az oldható kötés.Olyan mintha ott el lenne vágva ez a tengely ami a képeden van.
Válasz #3435. hozzászólásra
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20131008214459_kep0691.jpg)
Ennél az átmenő tengelynél nem használtuk ki mindhárom csapágyat a ferdében mert felesleges volt. Két tengely helyett volt ez az egy ami a képen van és négy helyen volt ugye csapágyazva, a képen ugye a kis kalapács vonalában lennének valahol a kapcsoló körmök. Van mégegy képem, ilyen volt :) A mi kis karánunk ha jól emlészem 33 cm de ezzel is igencsak spórolni kellett és azt a lemezt is arrébbvittük amit írtál az asztalnál, öt vagy hat centivel, többre egyszerűen nincs hely.
Válasz #3434. hozzászólásra
Hétvégén majd lefotózom!! Nekem a ferdében 3 csapág van.A tengely csak ezekben van,illetve csak annyit lóg túl,hogy bal oldalon rajta van a csapágyon kívül 2 lánckerék.Egyik amit a nagy lánc hajt,mellette közvetlen a kapcsoló kerék.Van külön egy tengely,amin az asztal hajtó lánckerekek vannak,és a tengely jobb oldalán,szintén az a lánckerék,amit összekötök a dupla lánccal.Ez a tengely csak 2 helyen van csapágyazva.Erre mondtam hogy a csapágyat lemezestől oda kell vinni szinte a másik csapágy mellé,az adapter bal oldalához kb 10 cm re.Az a szélesség már elég arra hogy a tengelyt vonalba tartsa.Oda lehet kardánt felszerelni,akkor kb 40-50 cm eset!
Válasz #3432. hozzászólásra
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20131008211655_kep0754.jpg)
Fix tengely, úgy fix hogy nem lehet leállni az asztalról. Ismerősömnek is így van megoldva.... Tehát van egy tengely az asztaltól a ferde belselyéig ( szóval négy csapágyon gördül, vagy öt, de a másik feléig akkor felesleges is kiereszteni . Így nincs hibalehetőség csak nem lehet leállni az asztalról csak ha kiszeded, jut eszembe képem is van róla.
Válasz #3426. hozzászólásra
Nekünk egy szimpla lánc van... Most így nincs róla képem, de nekünk ott nincs duplex lánc sehol.
Válasz #3428. hozzászólásra
Nem értem a fix tengelyt!! Nekem lent a lánckeréken kívül van egy lánckerék,hosszú agy résszel,ezért elhúzható.A tengelyen ,ami az asztal tengely, azon szintén egy ugyan ilyen.Mikor össze akasztom az asztallal a felhordót,egymás mellett van a két lánckerék,amit összekötök egy duplex lánccal.És már kész is a hajtás!!!
Válasz #3429. hozzászólásra
a szij mögött lánc van,mi egyből kivágtuk a láncot és megcsináltuk szijasra.
Válasz #3429. hozzászólásra
Lánc! A szárzúzóson 5/4 es!!
Válasz #3426. hozzászólásra
Az már kicsit későn jutott eszünkbe :) De ott ahol a képen dupla szíj van ott az oroson mi van, mi hajtja? A nagykerék elvileg dupla szíj szokott lenni, de onnan hogyan tovább láncos mint az fka?
Válasz #3427. hozzászólásra
![smile smile](/oldforum/images/smiles/smile.gif)
Egyszerűen nincs hely... Azt a lemezt már így is arrébvittük hat centit, már nincs hova arrébb vinni, egy fél centit mozog így szét lehet szedni épphogy. Meg igazából az az évi egy két asztalról leállást kibírjuk csavarozva is, sokkal jobb mint a fix tengely ami volt .
Válasz #3423. hozzászólásra
Akkor a csapágytartó lemezt odébb kellett volna vinni,a tengelyen,levágni belőle, és egy rövid kardántengellyel megoldani! Csavarozás nélkül!!
Válasz #3425. hozzászólásra
2db duplex láncos összekötövel mindkét oldalt.8-ik szezonja most már nálunk lassan cserére szorul mert agyon van már kopva a lánckerék és a lánc is.
Válasz #3424. hozzászólásra
Igen meg leginkább nem rángatja annyira a tengelyt mint az a nagy colos lánc, szerintünk. Az oros mivel hajt le a nyak és az asztal között?
Válasz #3423. hozzászólásra
Csendesen fut igy??
Lassan másfél hét után ma már forog a masina, jó lett minden szerencsére aztán az idő még eldönti. Mtz kardánkereszt szembe fordítva, négy csavar leszedésével le lehet állni az asztalról. Sajnos az asztal festésébe most nem fogunk bele majd szezon után, most jöhet a kuki már!![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20131008203756_kep0770.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20131008203836_kep0773.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20131008203915_kep0750.jpg)
Válasz #3417. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Mint a Deutz.
Válasz #3419. hozzászólásra
Az enyémen a kapcsoló köröm helyett 2 lánckerék van, amit a duplex lánc köt össze,úgy mint az Oros adapterek hajtóművei között.A láncot leveszem,és már le is állok a ferdével az adapterről!
Válasz #3419. hozzászólásra
mi is igy csináltuk meg az 524-esünket,sokkal jobb mint a lánc hajtás.
Válasz #3418. hozzászólásra
![smile smile](/oldforum/images/smiles/smile.gif)
Hát utólag már lehet azt kellett volna ( helyhiány) vagy hardi gumi, de már összeáll ez is. Elvileg jónak kell lennie. A gyári kapcsoló körmökkel mindíg baj volt fater szerint, ezért átmenő tengelyes volt jódarabig, de most belefogtunk az átalakításba hogy le lehessen tenni az asztalt a nyakról.
Válasz #3417. hozzászólásra
Miért nem volt oda jó, a Duplex lánc kapcsolat?Miért kell dupla kardán kereszt?
Nagy átalakításba vagyunk amég nem lehet bevinni a kukit , egy hete melózunk rajta esténkét, lassan beérni látszik.... nem lesz több szíjcsere, azt a nagy láncot is ledobtuk ami hajtotta az asztalt, és az átmenő tengelyt kivettük helyette dupla csuklós kardán fogja hajtani az asztalt, még a szíjfeszítőt kell megcsinálni és kész.![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20131006213458_kep0763.jpg)
Válasz #3412. hozzászólásra
E 514-ben van, hektárszámláló, kilóméter óra,és szem veszteség mérő.kellene róla valami leírás,mert néha megbolondul!Elmegy minden!!De jó lenne ha működne!Az 524-ben hasonló van,de az még többet tud.Az mér tengelyfordulatokat is.
Válasz #3411. hozzászólásra![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Mi amikor nézegettük az eladó 514 eseket egyikben volt , elvileg a gyári hektárszámláló, szemveszteségmérővel kombinálva, a fülkében mindegyikben benne van a helye a négy felfogató furat... Milyénkben digitrollos van , tud rá valaki valami okosat, elvileg működött az előző gazdánál , csak mikor hozzánk került levolt szakadva a kerék érzékelője, ezt orvosoltuk , adtam neki 12v-ot de nem hajlandó működni, se gombnyomásra se ha mozog a gép.
Válasz #3412. hozzászólásra
hektár számlálónak meg érzékelőknek nézem
Válasz #3411. hozzászólásra
pl: nekünk az 524-ben csak több.
Válasz #3409. hozzászólásra
Mi a mák ez...
Válasz #3409. hozzászólásra
Kinek van ilyen a gépében?
Válasz #3368. hozzászólásra
mi is már rég igy vágjuk és jóóóóó
Van valakinek információja erről a műszerről?![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20130930191129_kep_035.jpg)
Ez volt az egyetlen dolog ami hiányzott az 512 es után abból :D De végre van kémlelő ablak itt is, bár lehet mégegyszer nem állnék neki, ráment egy fél nap.![smile wink](/oldforum/images/smiles/wink.gif)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20130924193101_kep0738.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20130924193122_kep0739.jpg)
Válasz #3406. hozzászólásra
csörögj rám légyszí és egyeztessünk! 30/934-28-52
Válasz #3404. hozzászólásra
Köszönöm, de megelégednék használttal is.Csak a kis szivattyúra lenne szükségem.Annak mennyi lenne az új ára?
Válasz #3403. hozzászólásra
Mi baja?
Válasz #3403. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
150.000.-+ÁFÁ-ért új van nálam
Működőképes ikerszivattyút keresnék 514-re. Tud valaki valami okosat?
Az MDW elektronikus ellenőrző műszer kapcsolási rajza meg van e valakinek?
Válasz #3400. hozzászólásra
Évjárat fajta függő. a pio n 01-nek nagyon dundi csöve van ott majd biztos nagyobb hézag kell a többihez képest....
Én elöl 30mm hátul 15 re szoktam állítani, álltalába mindíg húzni kell rajta. Összébb kell húzni ha nincs teljesen lemorzsolva a szem, és engedni kell rajta ha már széttöri a csutkát.
Dobhézag 514 nélkukira elöl 2cm hátul mennyi mivan ha nagy , avagy mi van ha kicsi hogy lehet észrevenni ???![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
Válasz #3398. hozzászólásra
Takard le! De még mindig nem tudom, hová lesz az az anyag,ami a magrostáról le jön,és menne a kalászfelhordóba!
Válasz #3397. hozzászólásra
Te kiveheted én inkább felülről letakarom
A megoldás! Le kell venni a kalászcsiga ablakot alulról.A magcsúszdát egy keskeny lemezzel össze kell kötni teljes szélességben a magrostával!akkor nem tudja a szemetet belerázni.A lemez szélessége függ a magrosta dőlés szögétől.
Válasz #3394. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Teljesen világos, és ez valóban jó ötlet