Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak648 FtBenzin árak634 FtEUR408 FtUSD392.16 FtCHF431.22 FtGBP487.57 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Nálunk éppen lomtalanitás van,de úgy hogy be kell vinni a cuccodat egy helyre.És megkértem egy ottani ismerőst,hogy gyűjtse a medencéket.Én ezzel takarok mindent a szálas takarmányt is.
Felénk azt mondják, hogy szeptember végéig legyen elvetve. Tavaly november elején is vetettem 35-38q, amit október 14én vetettem 45qát adott.
Van valami a korai vetés miatti bokrosodásban.
•Bő szemtermés és szalma hozam, valamint az ellenállóság a különböző kórokozókkal szemben jól ötvöződik a fajtában.
•Az eddigi tapasztalataink szerint igen jól bírja a kietlen, sülevényes, homokos talajokat is, de a tömörödött, levegőtlen szikeseken is jól terem.
•A jelenleg forgalomban lévő fajták közül kiemelkedik a rezisztenciális tulajdonságaival. A GK Rege ellenáll a Kárpát medencében fertőző főbb gabonabetegségeknek (lisztharmat, rozsdák, levélfoltosságok). Ma, amikor már a tritikálék legtöbbje is fertőződik a fenti betegségekkel, ez különösen nagy érték.
•A jó táperejű talajokban kimagasló, 8 t/ha körüli terméseket érhetünk el vele minimális befektetéssel.
•Optimális vetési ideje október hó során van, de szeptember elejétől késő őszig bármikor biztonsággal vethető.
•Vetési norma: 200 kg/ha körüli. Nyersfehérjetartalma: 11-14%. Ezerszemtömege: 38-42 g, Hl-tömege pedig 70-71 kg. Hagberg esésszáma kiemelkedően magas a tritikálék közt: optimális betakarítási időben 300 s körüli értékű – ennek a ténynek malomipar részére való termesztéskor különös jelentősége lehet.
Szamóca esőkabátot vegyél fel és kész.
Én tegnap megcsináltam,most jól megázik,aztán lehet bedolgozni a talajba.Egy kis műtrágyát ha szórnék rá,akkor felérne egy gyenge trágyázással.
Ez a Spuris dolog érdekel. Egyesek azt mondják, hogy szuper, mások szerint süket duma az egész, megint mások azt mondják, hogy ha már adalék akkor ne Spuri, hanem valami "rendes".
Egy napra ennyi munka...
Én próbáltam ma TV nézéssel eltölteni a napot de, nem sikerült helyette lezúztam a kuki szárat,aztán elkezdtem felszedni a fóliavázakat estig ezzel elvoltunk a nejemmel.Ja pihenés képen lezsíroztam,a kardánt,a szabadonfutót,megnéztem a szárzúzóban a kenőanyagot,majd a trakit is átnéztem kellett bele kb 1 deci fagyálló.
A spuri anyag a gázolajba úgy néz ki beválik nálam.Szebb a hangja a gépnek,és volt egy kicsit erősebb füstölés ami el is múlt.Remélem így is marad.
(Pár napja az egyik talajmarózáskor vettem észre azt,hogy erősebben szürkén füstölt a gépem,és szokatlan volt,mert még nem csinált ilyet,egy kolléga javasolta kipróbálni a Spurit eddig elégedett vagyok.)
Ilyen akcióm nekem is volt idén. Igaz nem traktorral szedtem elő őket, hanem egy féltetős tároló építési területének kellős közepén. 2-3 napig én is tüzet raktam felettük, de mindig bohóckodott kint 3-4. Akkor lett az, hogy ismét tűz és elkezdtem ásni. Szépen jöttek elő a fészkek, volt 5-6 jó tenyér nagyságú. Érdekes módon régen én sem voltam allergiás semmi ilyenre, egyszer megcsípett egy a jobb alkaromon, azóta durván bedagad minden egyes alkalommal. Szóval messziről kerülöm őket.
Rövid beszámoló.
1. félidő(dél körül) fél bála szalma ráhintve a darazsas részre, meglocsolva 2 dl gázolajjal és meggyújtva. Eredmény: aki a föld alatt volt annak annyi, aki a levegőben volt (qrva sok) az megmaradt.
Eredmény: 2:1
2. Félidő du. 5 körül Isekire talajmaró, góllövő traktorosra (Bencsiki) műanyag esőköpenyben kapucnival, napszemüveggel keresztbe-hosszába kétszer átrotálva az izgalmas területet.
Eredmény: 2:2
Pontozással győz: a kék-sárga csapat (Iseki) a fekete-sárga (Darazsak) csapat felett.
Nekem is ma vágtuk le a kukoricát.Hát mit mondjak elég siralmas lett.3,5 ha. 40q/ha átlagtermés 15-ös vízzel.Ráadásul az ára is szar,3700+komp.Tavaly 120q 1 hektáron 6600+komp.Tiszta szívás az idei kukorica.
Én áprilisban vetettem 20 után valamikor már nem emlékszem pontosan de az biztos,hogy nem májusban.A vizet nem tudom mennyi,mert még csövesen van,és még így is marad.
Ez FAO 290es ,május 16.án vetve és két hete még 45 volt a vize. Csövesen visznek belőle valamennyit, de a többit lehet ,hogy száríttatni kell, de ilyen árak mellett ráfizetés lesz a végén.
A 20 ha már elég húzós,kézzel letörni behordani góréba.
Nekem idén 400-as fao volt rakva szépen szemesedett és a vizet is leadta ami kapott a szórófejről vizet az kimondottan nagy csöveket nevelt ki.A burgonyaágyás mellett volt vetve 4 sor,csak azért,hogy legyen valami odavetve.
Majd beszórom a halaknak amikor megyek horgászni,lett 4 zsákkal csövesen.
Én ma kezdem a kukorica száritást.A gazda akinek dolgozom,most adott el vagy husz hektárt lábon silózásra.Már nem nagy esély lett volna,hogy beérik az idén.Egyes szemek még tejes állapotban voltak.
Lehet,hogy ez a baj, Édesanyám így is mérges volt amikor egy dunsztos üveget elcsórtam darazsakat fogni.Aztán persze bevittem az üveget a darazsakkal együtt.
35454 hozzászólás
Üdv Urak! Végre vége a szüretnek! Csináltam néhány képet róla, meg egy kis csendélet az ekékről.
Válasz #13939. hozzászólásra
Csak ajánlani tudom, tényleg jó fajta eke. Én ilyennel szántok, és tetszik a munkája nagyon.
Válasz #13950. hozzászólásra
dlettáció=dilatáció
Válasz #13930. hozzászólásra
Nálunk éppen lomtalanitás van,de úgy hogy be kell vinni a cuccodat egy helyre.És megkértem egy ottani ismerőst,hogy gyűjtse a medencéket.Én ezzel takarok mindent a szálas takarmányt is.
Válasz #13929. hozzászólásra
Misikém az dlettáció pont azért hogy ne repedezzen!
Válasz #13944. hozzászólásra
Felénk azt mondják, hogy szeptember végéig legyen elvetve. Tavaly november elején is vetettem 35-38q, amit október 14én vetettem 45qát adott.
Van valami a korai vetés miatti bokrosodásban.
Válasz #13945. hozzászólásra
Válasz #13944. hozzászólásra
Szia.
Amíg el nem vetjük. De most már jó lenne.De legkésőbb jövő héten megejtjük. Kitartás.
Válasz #13944. hozzászólásra
GK RegeBetegségmentes
•Bő szemtermés és szalma hozam, valamint az ellenállóság a különböző kórokozókkal szemben jól ötvöződik a fajtában.
•Az eddigi tapasztalataink szerint igen jól bírja a kietlen, sülevényes, homokos talajokat is, de a tömörödött, levegőtlen szikeseken is jól terem.
•A jelenleg forgalomban lévő fajták közül kiemelkedik a rezisztenciális tulajdonságaival. A GK Rege ellenáll a Kárpát medencében fertőző főbb gabonabetegségeknek (lisztharmat, rozsdák, levélfoltosságok). Ma, amikor már a tritikálék legtöbbje is fertőződik a fenti betegségekkel, ez különösen nagy érték.
•A jó táperejű talajokban kimagasló, 8 t/ha körüli terméseket érhetünk el vele minimális befektetéssel.
•Optimális vetési ideje október hó során van, de szeptember elejétől késő őszig bármikor biztonsággal vethető.
•Vetési norma: 200 kg/ha körüli. Nyersfehérjetartalma: 11-14%. Ezerszemtömege: 38-42 g, Hl-tömege pedig 70-71 kg. Hagberg esésszáma kiemelkedően magas a tritikálék közt: optimális betakarítási időben 300 s körüli értékű – ennek a ténynek malomipar részére való termesztéskor különös jelentősége lehet.
Válasz #13944. hozzászólásra
Ameddig a tiéd a föld.
És 3-4 cm mélységig.
Sziasztok!
Szerintetek meddig lehet elvetni a tritikélét?
Válasz #13942. hozzászólásra
Csak venni lehet ? Kölcsönözni vagy "lizingelni" is lehet?
Válasz #13941. hozzászólásra
Nem olyan egyszerű az! :)
Válasz #13938. hozzászólásra
Biztos tavaly jól bevásároltál...
Válasz #13939. hozzászólásra
Jól néz ki az eke, jó az ára is.Valahogy az ekevasak nekem furcsának tünnek,mintha egy darab kazánlemezből volna kivágva!
Hátha érdekel valakit, jó eke jó áron.
Kühne 2-es lovas eke
Válasz #13937. hozzászólásra
Akkor te is nyomod a hét végén, ha az idő engedi.
Pécsváradon leányvásár lesz és lehet, hogy évek óta először kihagyom.
Válasz #13936. hozzászólásra
A kukorica még kint van, annak a helyére menne 4ha őszi zab, nekem is.
De a triti kikel legalább.
A faiskolában a kitermelés meg olyan 80%os.
Válasz #13935. hozzászólásra
Ne is mondd. Nincs elvetve az őszi zabom .....
Válasz #13933. hozzászólásra
Ne is idegesíts vele....
Szamóca esőkabátot vegyél fel és kész.
Én tegnap megcsináltam,most jól megázik,aztán lehet bedolgozni a talajba.Egy kis műtrágyát ha szórnék rá,akkor felérne egy gyenge trágyázással.
Válasz #13932. hozzászólásra
Üdv az uraknak erre felénk reggel óta esik az eső nem bírtam menni zúzni.Pedig lenne mit csinálnom
Válasz #13931. hozzászólásra
Szerintem meg elkerítette a járdát.
Válasz #13929 hozzászólás
Szerintem ez térkövezés,csak még nem seperte be a fugaanyagot!
Válasz #13929. hozzászólásra
De hányan tudnak négyszögben repeszteni??
Én meg törtem a fejem, hogy kellene olcsón tetőt csinálni a gépeknek.
Válasz #13924. hozzászólásra
Gratula Balu, De a betonozást még gyakorolhatod mert ahogy látom nagyon meg repedezett a beton.
Válasz #13927. hozzászólásra
Válasz #13924. hozzászólásra
Azért volt dolgod rendesen! Amíg azt a "Magánterület .... " táblát megfestetted, az nem lehetett kicsi idő!
Válasz #13925. hozzászólásra
Ez a Spuris dolog érdekel. Egyesek azt mondják, hogy szuper, mások szerint süket duma az egész, megint mások azt mondják, hogy ha már adalék akkor ne Spuri, hanem valami "rendes".
Válasz #13924. hozzászólásra
Egy napra ennyi munka...
Én próbáltam ma TV nézéssel eltölteni a napot de, nem sikerült helyette lezúztam a kuki szárat,aztán elkezdtem felszedni a fóliavázakat estig ezzel elvoltunk a nejemmel.Ja pihenés képen lezsíroztam,a kardánt,a szabadonfutót,megnéztem a szárzúzóban a kenőanyagot,majd a trakit is átnéztem kellett bele kb 1 deci fagyálló.
A spuri anyag a gázolajba úgy néz ki beválik nálam.Szebb a hangja a gépnek,és volt egy kicsit erősebb füstölés ami el is múlt.Remélem így is marad.
(Pár napja az egyik talajmarózáskor vettem észre azt,hogy erősebben szürkén füstölt a gépem,és szokatlan volt,mert még nem csinált ilyet,egy kolléga javasolta kipróbálni a Spurit eddig elégedett vagyok.)
Ma sikerült "lebetonozni" a szerszámok alatt és egy kis rendet rakni köztük.Ja és fedést is építettem.
Sziasztok! Azt esetleg nem tudja valaki hogy, hogyan lehet a legolcsóbban rendszámozni kistratort??
Sziasztok!
Egy olyan kérdésem lenne, amikor szántok akkor a traktor eleje tekeredik jobbra, hogyan tudok állítani az ekén?
Válasz #13919. hozzászólásra
Teljesen igazad van.
Válasz #13918. hozzászólásra
Nem jó Misi. A tankból a benzin még időnként megoldható valahogy, de náluk vannak védők is. Úgy, hogy a 8:1-et túlzónak tartom.
Válasz #13916. hozzászólásra
Sziasztok
Nem akarok bele szólni.Darazsat csak hajnalba jó irtani mert akkor az összes darázs bent van a fészekbe.Fólia sátrakba is hajnalba irtjuk őket.
Válasz #13916. hozzászólásra
Bencsiki a tankból egy kis benzint locsoltál volna a lukba és azt gyújtod meg az lett volna a tuti akkor 8:1-re győztél volna.
Válasz #13916. hozzászólásra
Ilyen akcióm nekem is volt idén. Igaz nem traktorral szedtem elő őket, hanem egy féltetős tároló építési területének kellős közepén. 2-3 napig én is tüzet raktam felettük, de mindig bohóckodott kint 3-4. Akkor lett az, hogy ismét tűz és elkezdtem ásni. Szépen jöttek elő a fészkek, volt 5-6 jó tenyér nagyságú. Érdekes módon régen én sem voltam allergiás semmi ilyenre, egyszer megcsípett egy a jobb alkaromon, azóta durván bedagad minden egyes alkalommal. Szóval messziről kerülöm őket.
OFF.
Bencsiki - Darazsak 2:2
Rövid beszámoló.
1. félidő(dél körül) fél bála szalma ráhintve a darazsas részre, meglocsolva 2 dl gázolajjal és meggyújtva. Eredmény: aki a föld alatt volt annak annyi, aki a levegőben volt (qrva sok) az megmaradt.
Eredmény: 2:1
2. Félidő du. 5 körül Isekire talajmaró, góllövő traktorosra (Bencsiki) műanyag esőköpenyben kapucnival, napszemüveggel keresztbe-hosszába kétszer átrotálva az izgalmas területet.
Eredmény: 2:2
Pontozással győz: a kék-sárga csapat (Iseki) a fekete-sárga (Darazsak) csapat felett.
Várjuk a következő ellenfelet.
Bocs az OFF-ért.
Nekem is ma vágtuk le a kukoricát.Hát mit mondjak elég siralmas lett.3,5 ha. 40q/ha átlagtermés 15-ös vízzel.Ráadásul az ára is szar,3700+komp.Tavaly 120q 1 hektáron 6600+komp.Tiszta szívás az idei kukorica.
Válasz #13911. hozzászólásra
Én áprilisban vetettem 20 után valamikor már nem emlékszem pontosan de az biztos,hogy nem májusban.A vizet nem tudom mennyi,mert még csövesen van,és még így is marad.
Válasz #13912. hozzászólásra
A krékösszekötő rud állitásával.
Sziasztok! Egy gyors kérdés : első kerék összetartást hogyan lehet állítani? ( mintha kicsit kifele vágna)
Válasz #13908. hozzászólásra
Ez FAO 290es ,május 16.án vetve és két hete még 45 volt a vize. Csövesen visznek belőle valamennyit, de a többit lehet ,hogy száríttatni kell, de ilyen árak mellett ráfizetés lesz a végén.
A 20 ha már elég húzós,kézzel letörni behordani góréba.
Nekem idén 400-as fao volt rakva szépen szemesedett és a vizet is leadta ami kapott a szórófejről vizet az kimondottan nagy csöveket nevelt ki.A burgonyaágyás mellett volt vetve 4 sor,csak azért,hogy legyen valami odavetve.
Majd beszórom a halaknak amikor megyek horgászni,lett 4 zsákkal csövesen.
Válasz #13907. hozzászólásra
Én ma kezdem a kukorica száritást.A gazda akinek dolgozom,most adott el vagy husz hektárt lábon silózásra.Már nem nagy esély lett volna,hogy beérik az idén.Egyes szemek még tejes állapotban voltak.
Régen csövesen letörtük, és beöntöttük a góréba a kukoricát.Gondolom ez nem működik,mert már megcsináltad volna.
Válasz #13899. hozzászólásra
Nekem is van még kukorica talpon, de nagyon vizes, nem tudom mi lesz vele.
Lehet,hogy ez a baj, Édesanyám így is mérges volt amikor egy dunsztos üveget elcsórtam darazsakat fogni.Aztán persze bevittem az üveget a darazsakkal együtt.
Válasz #13904. hozzászólásra
Többet kellett volna vadászni és most nem lenne belőlük annyi