Hirdetés
- AKG támogatás új
- Offtopic / Kocsma (chat minden egyéb része) új
- MTZ traktor szerelési kérdések – Mindörökké Belarus! új
- De gáz a gáz!!!!!!! új
- Mezőgazdasági támogatások, agrárpályázatok új
- Erdőtelepítési támogatás új
- Mi lesz veled mezőgazdaság! új
- Hol vannak a régi fórumosok? új
- Kukorica vetőmagok új
- Poénok új
384 hozzászólás
Válasz #233. hozzászólásra
Mielőtt hülyeségeket továbbítasz, olvasd el, hogy mi is az AKG.
"
Igaz az idén illetva tavaly próbálkoztam én is vele"
Csőtörőztettem a kukoricát, hogy búzát vetek bele ZTN.nek.
Ezt be kell jelenteni. A leszántást is be kellett jelenteni.
Mindez megtörtént, sőt a tavaszi búza vetés is megtörtént.
Olyannyira, hogy az MVH ellenő fizikailag is leellenőrizte.
A tavaszi búza egy klasszissal jobban sikerült, mint a másik cég őszi búzája. Természetesen szomszédos területek.
A másik helyen őszre ne lett semmi a búza kelésből így csak a vetés lett jelentve ZTN-nek. A leszántást már nem jelentettem és nem is szántottuk, mert úgy döntöttünk, hogy megmarad őszi búzának és betakarítás után megy bele repce, amit le fogunk tárcsázni.
A helyzet az hogy korábban nem kellett a munkaműveleteket jelenteni, csak utólag írtuk a GN-be. Ezt mindenki úgy csinálta, ahogy tanulta a képzéseken.
A papír mindent elbír alapon.
Viszont a második AKG ciklus már nem így volt.
Hogy kinek van igaza? Nem biztos hogy annak, aki HANGOSABBAN beszél.
Válasz #232. hozzászólásra
Nem hát, ez is csak egy hazugság a sok közül! A jegyzőkönyvbe azt hazudták, hogy zöldtrágyának vetették a búza túlnyomó részét meg a zöldborsót is, biztos azért, hogy az AKG kötelezettségeiket fedezzék. Most amikor meg be lett forgatva, mindenki "búzagyilkos" stb. Most már értékes éltet adó búza, értékes német exportra szánt borsóvetőmag, stb... ilyenekkel hülyítik a népet.
Nézzétek csak meg, tele van vele a média, videók, írások, stb...
Most akkor melyik a hazugság??? Na erre válaszoljál "valódi" ácsné, boje!!!
Ne irodalmi idézetekkel gyere, hanem VÁLASZOLJ!!!! Döntsd el mikor hazudsz???!!!
Valamikor valahol olvastam, hogy Kishantos AKG-ba termel.
Ennek jelenleg olyan feltétel rendszere van, amit nem igazán lehet csak papíron betartani.
Egyébként búzát mi nem szoktunk zöldtrágyának vetni, mert van tőle jobb.
Igaz az idén illetva tavaly próbálkoztam én is vele.
De az egyik olyan kései lett, hogy megmaradt tavaszra és úgy döntöttem, hogy rpece lesz utána, ami még jó az AKG előírásainak.
Az hogy milyen mende-monda járja, azt nektek kell eldönteni.
Bizonyára olyan mind a kabátlopás ügybe keveredett másik ember. (ellopták a kabátját, így belekeveredett Ő is az ügybe).
Válasz #227. hozzászólásra
Persze... jogilag lehet csűrni csavarni a nyelvtanilag rosszul megfogalmazott mondatokat, de azért az csak ténynek tűnik, hogy jogerősen 27 209 186 forint megfizetésére kötelezték kishantost az állammal szemben... biztos azért, mert mindent betartottak ami a szerződésben volt....
Válasz #228. hozzászólásra
Idézetek tőled... a napokban... itt, ebben a topikban...
"amikor kalapáccsal akarta agyonverni az új bérlőket a nagy tudású boje" - ha jól értem, Bolye Ferencről van szó? Ha igen , akkor szándéka feltétlenül dicsérendő és követendő!"
"Kést vágni akárkibe, aki hozzányúl...."
"Aki pedig azt meri állítani, hogy náluk jobb pályázatot tudott írni, annak kívánom, hogy frissen képzett Fidesz- közmunkás vegye ki a vakbelét!"
Azért... valakit elküldeni a pics...ba, (amikor csak az ő szintjén beszélek, hogy megértse), az nem ugyanaz, mint amiket te írsz! Gyilkosságra való buzdítás... Kapjál már a fejedhez!!! Te nem tudod miket beszélsz! Lehet arra játszol, hogy ha veszítesz a bíróságon, majd azt mondod, hogy nem vagy beszámítható....?
Válasz #228. hozzászólásra
Olvassál már vissza sötétség! Nézd meg mire írtam ezt... csak az ő stílusárban válaszolva ért a szóból... talán...
Válasz #222. hozzászólásra
"csak köcsögösködni! Takarodj innét anyád...a! ... hülyegyerek!"
No, barátom, ez vagy Te - a stílus maga az ember...
Ha évekre visszamennél a kommentek között, találnál egy olyan beírást tőlem, amiben az elismerésemet fejezem ki a fórum látogatóinak a kulturált, tisztességes, egymás személyiségét tiszteletben tartó hangnemért, ami itt uralkodik - az igazi parasztok között! Akkor voltam kezdő itt, és meglepett ez a jelenség - más lapok alpári fröcsögésétől már megundorodva...
Be kellene látnod, hogy Te nem vagy idevaló!
http://www.hir24.hu/belfold/2014/05/19/a-vm-megsertette-a-kishantosi-gazdasag-jo-hirnevet/ Vegyétek ezt is figyelembe.
higgadás van jegelje le mindenki a heréit
Kishantosi videón "elgurultgyógyszerü " emberkét nemértem! 300 állatavan+1? Amihezkell az a potyaföld?
Válasz #222. hozzászólásra
Válasz #222. hozzászólásra
ezek szerint nem értedded....
Válasz #220. hozzászólásra
A pszihopatát nem rád értettem.... egészen eddig a hozzászólásodig!!!
Te mi a f@sznak pofázol bele ha nem tudsz érdemben hozzászólni csak köcsögösködni! Takarodj innét anyád...a!
Figyelmen kívül fogom hagyni a hozzászólásaidat... hülyegyerek!!!!
Válasz #220. hozzászólásra
Hagyd már ,neki kiadták a hivatalban ,hogy írkáljon ide,fényesítse a szart
Válasz #219. hozzászólásra
anyád a psziphopata!
Válasz #218. hozzászólásra
Ennyit tudsz! Ezek tényleg komoly érvek!
Miért is? Mert leleplezem ezt a pszihopata társaságot?
Válasz #216. hozzászólásra
húzz a f*szba innen!
megértetted?
Válasz #216. hozzászólásra
Nyiss egy másik oldalt mondjuk "Kishantos másképp" címmel, és oszd meg a te érveidet! A lehetőség mindenkinek adott.
Válasz #215. hozzászólásra
Ez folyik! Egyetértek veled!
Ezek a kishantosiak meg szánalmasak!!! Még egyetlen dolgot nem tudtak megcáfolni, amit mondtam. Mellébeszélnek folyamatosan. Befűztek egy szalagot és mindenre csak ugyanazt szajkózzák. Biztos kellemetlen, amikor leleplezi őket valaki!!!
A facebook oldalukon ha valaki olyat szól hozzá, (még csak nem is durvát) ami nem az ő seggüket nyalja, akkor azonnal törlik. Szánalmas!!!
Válasz #177. hozzászólásra
"Azt a narancs szájú mindenit!!! Szeretném tudni hogy aki most a nyertesek oldalán kardoskodik,mit tenne ha ő lenne a vesztes? A mostani nyertesek akkor is harcolnának ha ezek a földek 1 ak képviselnének? Termelni vagy a támogatást szeretnék? Mi is gazdálkodunk de ,nem bérelünk az állam bácsitól semmit. Saját területen gazdálkodunk amennyi van. Ha 100-200 Ha -ból nem tud valaki becsületesen megélni akkor..............."
Arra nem gondolsz, hogy nem mindenkinek van 100-200Ha saját földje?
80 húsmarhát, 400 juhot tartottunk 80Ha (ebből 70Ha bérelt) szántón és 80Ha (ez saját) legelőn. A bérlemények rövid lejárati idejűek, ezekre nem lehet komolyan alapozni. Aszályos, vagy aszályra hajló évjáratokban milliókat kellett takarmányra költeni.
Először nem is akartunk pályázni, hisz még soha nem nyertünk semmin, de amikor már a harmadik ember keresett meg, hogy adjak neki papíron állatot, hogy az addigi 2-300Ha saját földje mellé még legyen ugyanannyi állami bérleménye is, akkor betelt a pohár. Adjak neki papíron állatot, aztán meg jó drágán még a takarmányt is megvehetem tőle...:-(
Pályáztunk, nyertünk. Aztán az az Ángyán József, aki a 2005-ös gazdatüntetéseken még a vállamat veregetve azt mondta, hogy az ilyen fiatalok példája ad neki erőt, hitet, ma meg érdekeltségnek, oligarchának, meg mindenféle szemétládának titulál....
Válasz #213. hozzászólásra
Szerinted a 210-es hozzászólásban mit csináltam????
Válasz #210. hozzászólásra
"A hazudozást meg be lehet fejezni végre!!! "
Egyetértek! Ha viszont az általam írtakra céloztál, illik az állításaimat tételesen cáfolni...
Válasz #208. hozzászólásra
Még a 8. ponthoz annyit, hogy mivel a többi pont is tele van hazugságokkal, így ezt sem a ti információitok alapján fogom eldönteni!
Válasz #210. hozzászólásra
Még a kettes ponthoz tartozik, hogy ők is állattartók, családi gazdálkodók és visszaszámolva annak a 100 hektár körüli területnek egy része szintén legelő, tehát itt is kevés a szántó.
Válasz #208. hozzászólásra
CSÚSZTATÁSOK? HAZUGSÁGOK? FÉLIGAZSÁGOK!!!
1. Mivel az apósának sok földje van, akkor neki már nem is lehet egy borozdája sem, sőt még állása sem lehet. Tartsa el az apósa??? Nem egy cím alatt laknak.
2. Mindketten tudjuk, hogy a pályázati kiírás szerint KÖZIGAZGATÁSI HATÁRTÓL KÖZIGAZGATÁSI HATÁRIG közúton (pl. a földút is annak számít) megközelíthetően 20 km-en belül lehetett pályázni. És ez mindenkire egyformán vonatkozik. Tehát kb. 5 km a távolság ebben az esetben!!!
3. Nem is vett igánybe területalapút , tehát tényleg nagybirtokosnak minősül!!! Azért mert polgármester egy faluban, már nem is lehet más jövedelme?
4. Tudtommal juhai vannak, tehát gondolom a területének egy jó része legelő lehet. Ez sem tűnik egy óriás birtoknak ha visszaszámolok.
5. Visszaosztva, ez sem tűnik egy nagy birtoknak és mivel bérelt legelő a területének nagy része, itt is elég kevés szántó van. Állattartó. Az meg, hogy a Hunlandnak adja tovább az általa felvásárolt szarvasmarhákat elég nagy csúsztatás ideírni az ő támogatási keretüket is. Ez kb olyan, mintha én a bólyi zrt.-nek adnám el a terményemet és akkor az ő területalapú támogatásukat is az enyémhez számolnák...
6. A 20 km itt sem igaz a 2. ponban leírtak szerint. Tehát ez is HAZUGSÁG! Tudtommal a nyertesnek 100 ha alatti területe van, az meg, hogy a rokonai is foglalkoznak mezőgazdasággal vidéken megesik másnál is. Sertéstenyésztő. De még a rokonaival összesen sem óriásbirtok.
7. Baromfitenyésztő. kb 50 hektár föld. ez is komoly terület! A 20 km itt is hazugság a 2. pont miatt.
8. Őket és sem ismerem, tudtommal Szabadegyházán egy tehenészeti telepük van.
+9. Seregélyesi mezőgazdasági iskola kapott még a területekből. Ez egy AKKREDITÁLT iskola, nem úgy, mint kishantos!!!
Szóval ennyit erről, nem mindenki most jött le a falvédőről!!! Valakit meg lehet vezetni hülyeségekkel, de nem mindenkit!!! Az új nyertesek közül úgy tűnik egyiknek sincs több földje legelővel, szántóval együtt, mint ami szántója kishantosnak volt. És akkor ők nagybirtokoznak itt???!!!
Ha annyira oktatni akarnak, akkor azt folytathatják tovább, ahhoz nem kell nagybirtok és tömegtermelés!!!
A hazudozást meg be lehet fejezni végre!!!
Válasz #201. hozzászólásra
Én miért írnám be, te hoztad fel hogy mindent tudsz, akkor meg miért én ??????????
Válasz #178. hozzászólásra
"A nyertesek egy részét ismerem, így van rálátásom az ügyekre. Tudtommal egyik nyertesnek sincs több száz hektárja, inkább még száz hektár alattiak..."
Itt vannak az adatok - forrás:
https://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/egyebek/kiemelt_linkek/kiemelt_dokumentumok_elemei/tajekoztato_tamogatasi_adatok__20091116_1007418
és http://www.kielegyenafold.hu/eta.php?id=11817
1.) Simon-Hornok Réka: férje, Simon Károly tulajdonosa, apósa Simon László tulajdonosa és vezető tisztségviselője a 2.900 hektáron gazdálkodó SIMON Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (Cégjegyzékszám 07-09-009562.) Mindhárman azonos lakcímen élnek. Simon-Hornok Réka ügyintézőként alkalmazottja a Simon Kft-nek.
a kft. 2013-ban 113 mFt területalapú támogatást vett fel. Tekintettel arra, hogy a pályázatban az elnyert területtel együtt a felső korlát 1.200 hektár volt , ezzel a pályázattal tulajdonképpen kijátszották a szabályokat, mert a valóságban a nyertes a 2.900 hektáros cég.
2.) Barabás János: Sárszentágotáról pályázott, ami 25 km-re van Hantostól. 2013-ban kb. 7,6 mFt területalapú támogatást vett fel. 6,6 ha kishantosi földet nyert.
3.) Márok Csaba: Mezőfalva polgármestere, a térségi pályázati pénzek felett rendelkező Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület elnöke, ebben a minőségében Vizi Dániel (egy másik nyertes, a Mező Vidék Bt. beltagja és vezető tisztségviselője) főnöke is. Feleségével, Márokné Szatmári Ilonával együtt 2013. január 21-ével ugyancsak a SIMON Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felügyelő bizottsági tagjává vált, így tehát a valódi nyertes ennél a pályázatnál is áttételesen a Simon Kft.
Táj. info: MVH adatbázisában 2013.ban nem szerepel
4.) Lakatos Huba: tulajdonos és vezető a GLH Kft. (Cg. 01-09-959901 ), Hunyadi és Társa Kft. (Cg 07-09-002764), ezen kívül az Argosz Mg. kft-ben. 2013-ban magánszemélyként 7,8 mFt, Kft-ként 14,5 mFt területalapú támogatást vettek fel.
5.) Szabó Zsolt: fiatal, állattartó családi gazda Sárbogárd - Kislókról, 2013-ban saját jogon 9 mFt területalapú támogatást vett fel, a helyben közismert információ szerint a hátterében álló, holland tulajdonú Hunland-Trade Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft. (Cg 13-09-080206), a Hunland-Dairy és a Hunland Gép nevű kft.-ikkel 2013-ban összesen 64 mFt területalapú támogatást vettek fel.
6.) Szőnyegi Tamás: Sárbogárdról pályázott, amely 20 km-re van Hantostól. 2013-ban a Sárbogárdon egy cím alatt található Szőnyegiek és kft-jük kb. 34 mFt területalapú támogatást vettek fel.
7.) Bodoki György: Sárbogárdról pályázott, ami 20 km-re van Hantostól. 2013-ban mintegy 3,6 mFt összegű ter. alapú támogatást vett fel.
8.) Mező Vidék Bt.: a pályázat meghirdetésekor, 2012. október 10-én még Salgó Közmű Bt. néven salgótarjáni építési vállalkozás volt 160 km-re Kishantostól (!). A pályázati kiírás szerint "a pályázatban - b.) olyan jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vehet részt: ba) amelynek a pályázat benyújtását megelőző adóévben a bevétele több mint 50 %- ban a Tft. 3. § k9 pontja szerinti mezőgazdasági tevékenységből származott." Ennek alapján a Mező Vidék Bt. (Cg. 07-06-015441), NEM VEHETETT VOLNA RÉSZT a pályázatban, mert még a pályázat benyújtásakor sem volt mezőgazdasági tevékenysége. A Mező Vidék Bt. beltagja, és vezető tisztségviselője Vizi Dániel (Sz: 1986.06.04., Lakcím: 2432 Szabadegyháza, Thán Károly utca 4. fsz.2.) tulajdonos és vezető tisztségviselő a Ménesmajor Manufaktúra Kft-ben is (Cégjegyzékszám: 07-09-008399, Székhely: 2432 Szabadegyháza, Thán Károly utca 4. fsz. 2.). Ez a "vándor cég" az alábbi táblázatban látható módon székhelyét folyamatosan változtatva nyert "helyi gazdaként" különböző településeken földeket, majd odébbállva újabb földekre pályázott, így kijátszva a helyben lakásra vonatkozó pályázati feltételt.
Válasz #205. hozzászólásra
A konkrét ügyet már eléggé túlragoztátok,az egyértelmű.Aki bejegyzett földhasználó az csinálhatja, azé a föld(ha betartja amit vállalt).
De az egész földpályázat egy nagy mutyi,és az is ilyen egyértelmű. Nyer egy két gazda is pár hektárt,de csak az átlag javítása céljából.
Kishantos 2.0?
Mondjuk momentán nem érzem a két eset közötti összefüggést, mert itt vételről írnak, csak az eljárás hasonlít nagyon egymásra. Vajon aratáskor mennyire lendül fel a kaszapenge gyártó multivállalatok forgalma?
Válasz #200. hozzászólásra
A te szavaiddal élve: "Ja és ha ilyen kombájn (1200 ha) kell dolgozz meg érte ne szövegelj!" Biztos ügyesebben helyezkedett, mint te. Persze nem akarom egy percig sem védeni, mert nem ismerem az ügyet... én csak a kishantosit ismerem, azért csak arról tudok hitelesen mondani valamit.
Válasz #202. hozzászólásra
Csaknem azt nyerte el amire a mézga is pályázott? Régen téma volt ,h van a közelbe állami föld,az övé lesz,ha összehoz még pár gyereket,vagy valami ilyesmi dereng
Válasz #198. hozzászólásra
Nekem kecske kell ember nem menyecske.
Menyecske feneke megveregetve ezerszer hetente.
De kecske teje kellene belembe bele.
Válasz #196. hozzászólásra
sokkal elegánsabb lenne.ha magadtól beirnád
Az pedig,hogy kinek sok,vagy kevés az relatív,majd mindenki eldönti,szerintem sokan örülnének annyi földnek.
Válasz #196. hozzászólásra
sokkal elegánsabb lenne.ha magadtól beirnád
Az pedig,hogy kinek sok,vagy kevés az relatív,majd mindenki eldönti,szerintem sokan örülnének annyi földnek.
Válasz #199. hozzászólásra
Nem irigylem a Mészáros 1200hekijét se mert ő megérdemli
Válasz #195. hozzászólásra
Azért csak kibújt a szög a zsákból... tipikus magyar mentalitás!
Ha valaki irigyli a te kombájnodat, akkor az dolgozzon meg érte, mert te megdolgoztál érte, de ha valakitől te irigyelsz valamit, akkor az egy szemét, mocskos oligarcha, maffia, mutyizó, csaló, tolvaj.... biztos nem tisztességes úton szerezte...
Válasz #191. hozzászólásra
Ba@ki én lapítok, te beteg vagy!! Hííííííííjak hozzád orvos menyecskét vagy elég a kecske is!!
Válasz #193. hozzászólásra
Azt a kombájn én ajánlottam neki, de kár volt már bánom, hogy megmondtam neki!! szerintem ha nekünk lett volna segítségre szükségünk jól meg szo...tt volna!!
Válasz #190. hozzászólásra
Ha tudod akkor írd be nyugodtan, nem számít, én vállalom azt a keveset!!
Válasz #194. hozzászólásra
Ja és ha ilyen kombájn kell dolgozz meg érte ne szövegelj
Válasz #193. hozzászólásra
Egyszerű a mondanivalóm,nem kishantos a gond ,megnyerte csinálja ne szerencsétlenkedjen,a fő gond az hogy privatizálták maguknak a földek 80%.át,és a maradék 20%ért összeugrasztják a kicsiket,vegyék el az összes KFT-től RT-töl nonprofit szírszartol a földeket ,és a pályázati kiírás szerint valóban kis és közepes állattartó gazdák nyerjék meg a jogot 20 évig,ne műkörmös meg csőszerelő,meg német rt vezérigazgatója
Válasz #192. hozzászólásra
Igazából nem is értem mit zagyválsz itt össze, mit akarsz mondani az ömlesztett "mondataiddal"? Se füle se farka! Min dolgozol másnap? Vagy mi van? A kombájnodból ítélve te nagyságrendekkel több földön gazgálkodhatsz, mint a kishantosi nyertesek.... Persze szerinted ők a nagybirtokosok.... mert az újságok meg ácsné és ángyán megírták....
Válasz #188. hozzászólásra
te meg kishantos ne röhögtess,agitprop ,a tolvajok mellet,ja ha én nyerek pályázatot másnap(a kiirás szerint) a nyert földön dolgozok,szerencsétlen banda
Válasz #190. hozzászólásra
Nagyon lapit Sanyibácsi?
Hagyjuk élni
200ból ő se tud no hiába köllött neki még 1 rahedlivaaa.....hamá 1x a brigádhóóóóóóó tartozóóóó.......
Válasz #187. hozzászólásra
Mennyi a nyert ha?
Válasz #182. hozzászólásra
Ó hogy azt a nyomozgatós fajtátokat..........
Válasz #180. hozzászólásra
Te amúgy egyébként normális vagy????
Én tényeket írok le te meg itt téged minősítő hangnemben beszélsz!
Ha jól olvasom ennek a topiknak a címe "kishantos". Én kishantosról írok.
A te dolgaid máshova valók!
Válasz #186. hozzászólásra
Miért is????????
Válasz #185. hozzászólásra
Elgurult a gyogyszered?
Válasz #177. hozzászólásra
Hát akkor te Tatárszentgyörgyön vagy Ladánybenén már rég felakasztottad volna magad ott 100-200Ha szántón csak éhenhalás van!! Ne osszad annyira az észt azzal a 20-40 AH/Ha földjeiddel!!! még öntözni sem lehet tiszta futó homok az egész!!