Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR413.74 FtUSD403.55 FtCHF440.33 FtGBP492.37 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
x évig a tsz legelőnek használta, innen a neve, rét. tégyleg szr terület, van amikor tavasszal 50% fél méteres víz áll. ez az első év a feltörés óta (8év), hogy az egész területet be tudtuk vetni.
Az a horvát miska medionja lehetett, az 310-es volt nem láttad a számot rajta véletlenül??? Én csak péntek szombat magasságában kezdek majd, későn volt vetve a búza nov 25-én és még kell neki ez a pár nap még azt gondolom, ma voltam megnézni van benne még zöld imitt amott!!
Ma voltunk egy kicsit locsolni a káposztát és megvizsgáltuk a kukit is.
A mienk még elég jól bírja magát trágyás földben és eső is úgy ahogy de volt.
Több mint felétek mert eddig tényleg nem volt baj.
Most már azért a felső levelek itt is kezdenek besodródni itt-ott.
A határt végignézve az a kép ált össze hogy a címer kint van és a legtöbb helyen a csőkezdemény is jól látható.
A másik változat hogy bokorszerűen nő a kukorica és megált a növésben kb 1 m magasságban.
A káposzta mellett a szórófej visz 2 sort és szemmel láthatóan ezek jobban nőnek és a csőkezdemény is magáért beszél nem ritka a 3-4 csöves is.
bejjebb ami nem kap vizet azok 2 csövesek.
Nagyon kell az eső mindenfelé ez nem vitás.
Ha más nem lesz kb 4 hektárt muszály lessz öntözni mert amúgy végünk van.
Felétek milyen a határ
(ne szerénykedj ,mert elég sok eső volt arrafele múltkorábar,legalábbis a radar szerint,
szóval a kérdés Cayenne vagy
áemgés ML lesz
Válasz #5418. hozzászólásra
Köszi szépen..remélem kihúzza a hétvégéig, hátha esni fog, lassan kezd kijönni rajta a csőkezdemény, most kellene rá egy kis eső..
nekem csak az esett rosszul, hogy valamelyik nap is vígan röhög a kollegám és dicsekedik, hogy állt a víz a kukijába olyan felhőszakadást kapott, az egyém meg már félig elszáradt
így nehéz versenyképesnek maradni, erre mondtam hogy így ez igazságtalan
Üdv a klubban:(
Itt jég nem verte meg, de idén 105mm csapadék volt itt, nem véletlen irígykedek, akinek 20-30mm esett egy alkalommal, bezzeg a meleg rekord megint itt dőlt meg...
Bele lehet sz@rni az egészbe.
Bezzeg a rohadt meteorológusok sem tudnak ilyenkor tévedni, eddig szerdáig mondták a meleget, már szombatnál tartunk, de ha az esőről van szó, akkor 20-30mm ígért helyett jobb esetben ideér 2.
hát aki most akar venni, annak szar a szitu, de aki már a dzsipóból fényképezget kifelé, annak annyira nem. hahhahahaha
mielőtt még lehurrognak, se a kuki nem az enyém a képen, se dzsipóm nincs, de jövőre mind a kettő meglesz...
Üdv!
Itt közép borsod-ba is az elmúlt 5 héten esett 130 mili eső, örülünk is neki de nagyon, viszont itt előtte nem esett, olyan 210 milinél járunk össz. A búzák 30q körül lesznek, 1-2 kiemelkedő tábla van ami repce után van a többi mind 30q, ma láttam egy szemre átlagos táblát és 30-33q mutatott a lexion benne...Kukorica,napra itt is 100-as még, csütörtökön esett rájuk 25-30 mili...
Dzsipónál maradva ,az gazdálkodik jó helyen(földön) aki a 2010-es
extrém csapadékos és az idei extra száraz évben is tud dzsipót venni (peszre nem hitelböl)
24597 hozzászólás
Válasz #5446. hozzászólásra
x évig a tsz legelőnek használta, innen a neve, rét. tégyleg szr terület, van amikor tavasszal 50% fél méteres víz áll. ez az első év a feltörés óta (8év), hogy az egész területet be tudtuk vetni.
Válasz #5445. hozzászólásra
Az ak nem mindig fedi a valóságot, nálunk is van alul és felül értékelt föld ak értékben!!
8Ak-s föld
Ragt Oxxygen
1 órás képek
zööld zoxxygén
védekező állás
ezt a képet, kinyújtott kézzel csináltam. 189centi vagyok
se csőkezdemény, de berke, viszont az alsó leveleket lelökte a melegbe
Válasz #5442. hozzászólásra
Az a horvát miska medionja lehetett, az 310-es volt nem láttad a számot rajta véletlenül??? Én csak péntek szombat magasságában kezdek majd, későn volt vetve a búza nov 25-én és még kell neki ez a pár nap még azt gondolom, ma voltam megnézni van benne még zöld imitt amott!!
Válasz #5440. hozzászólásra
Sanyi ti vágtatok ma a nullás mellett láttam ott egy mediont
Válasz #5432. hozzászólásra
Válasz #5437. hozzászólásra
Ebből még Bruder dzsipó sem lesz, hú vazeeeee!!!
Válasz #5437. hozzászólásra
Azzal az árral nem biztos,hogy kinullázza magát
Ma voltunk egy kicsit locsolni a káposztát és megvizsgáltuk a kukit is.
A mienk még elég jól bírja magát trágyás földben és eső is úgy ahogy de volt.
Több mint felétek mert eddig tényleg nem volt baj.
Most már azért a felső levelek itt is kezdenek besodródni itt-ott.
A határt végignézve az a kép ált össze hogy a címer kint van és a legtöbb helyen a csőkezdemény is jól látható.
A másik változat hogy bokorszerűen nő a kukorica és megált a növésben kb 1 m magasságban.
A káposzta mellett a szórófej visz 2 sort és szemmel láthatóan ezek jobban nőnek és a csőkezdemény is magáért beszél nem ritka a 3-4 csöves is.
bejjebb ami nem kap vizet azok 2 csövesek.
Nagyon kell az eső mindenfelé ez nem vitás.
Ha más nem lesz kb 4 hektárt muszály lessz öntözni mert amúgy végünk van.
A legtöbb kukorica, amit nem locsolnak, az dzsippileg ilyesmi:
És ebből nem 1-2 heki van, hanem mind ilyen. Kíváncsi leszek, hogy a 4700-ba lekötött kuki, az jó biznisz lesz-e.
Sziasztok!
Monorierdőn lévő DKC 4938, reméljük a 7en jön az ígért eső rá.
Van egy rész ahol feljött a fenyércirok rendesen, korán ment ki a Principal Gold Plus :
a 4590-es se bírja már sokáig. és még a vadak is rásegítenek....
Válasz #5432. hozzászólásra
Nekem azt mondta valaki, hogy az árakat ....
Válasz #5431. hozzászólásra
"A szomszéd rétje mindig zöldebb."
És Ők a szomszéd város, ahol mindig szép a határ. No meg pénzük is van a gazdálkodáshoz, nem csak tudás.
Így azért sokkal könnyebb.
Válasz #5431. hozzászólásra
én nem teszek fel képet, mert tavaly is kaptam a fejemre hogy letöröm az árakat...
belevágtunk a búzába tegnap, az a tábla 35 körül volt...
Válasz #5430. hozzászólásra
Felétek milyen a határ
(ne szerénykedj ,mert elég sok eső volt arrafele múltkorábar,legalábbis a radar szerint,
szóval a kérdés Cayenne vagy
áemgés ML lesz
Válasz #5429. hozzászólásra
amcsiból zsdipót hozatni inkább megtakarítás...
egy barátom hozatott egy v8-as Dodge RAM-ot, szállítással, vámmal, áfával, regadóval, gázosra alakítással volt 5,5...
de egy ML mercin vagy kunhetesen állítólag 5-10 között lehet fogni, felszereltségtől függően...
Válasz #5428. hozzászólásra
Csaaak 50 ?
Ne fukarkodj !
Ezért a dzsipót egyenesen az USA-ból hozasd majd kétszer annyiért , hogy lássák ki a főnök...
Mondjuk egy ilyet :
http://www.youtube.com/watch?v=T9e3xkHw3Mw&feature=related
Válasz #5426. hozzászólásra
Tavaly 50millcsis DzsonDér lett, az idén akartam belemerülni a dzsipóba.
Válasz #5426. hozzászólásra
Mert az új 2012-es modell tetszik neki !
Válasz #5422. hozzászólásra
Miért nem vettél tavaly?
Válasz #5424. hozzászólásra
Nagyon zsírkaraj ez a neonzöld! Ezeröcsi vagy ezerharcsa?
Válasz #5422. hozzászólásra
Na itt dettó ilyen a látkép.
Válasz #5421. hozzászólásra
kellene de te még jol vagy szegény mitcsu dzsipósunkhoz képest
"Hajunk kihullt, bőrünk ráncos
Ülünk csendben s kérdezzük:
Mikor, mikor jön már
a Kegyes Halál?"
A dzsipó idén egy füstbe ment terv marad...
Válasz #5418. hozzászólásra
Köszi szépen..remélem kihúzza a hétvégéig, hátha esni fog, lassan kezd kijönni rajta a csőkezdemény, most kellene rá egy kis eső..
nekem csak az esett rosszul, hogy valamelyik nap is vígan röhög a kollegám és dicsekedik, hogy állt a víz a kukijába olyan felhőszakadást kapott, az egyém meg már félig elszáradt
így nehéz versenyképesnek maradni, erre mondtam hogy így ez igazságtalan
Válasz #5411. hozzászólásra
Üdv a klubban:(
Itt jég nem verte meg, de idén 105mm csapadék volt itt, nem véletlen irígykedek, akinek 20-30mm esett egy alkalommal, bezzeg a meleg rekord megint itt dőlt meg...
Bele lehet sz@rni az egészbe.
Bezzeg a rohadt meteorológusok sem tudnak ilyenkor tévedni, eddig szerdáig mondták a meleget, már szombatnál tartunk, de ha az esőről van szó, akkor 20-30mm ígért helyett jobb esetben ideér 2.
Válasz #5415. hozzászólásra
Ezt a kukit nem kell rejtegetni a kíváncsi szemek elől ilyet jó látni mindig, szép állagú.
DKC 4964
Válasz #5413. hozzászólásra
Köszi
50e ft-ot ajánlanak már a kukoricáért...megy felfelé...
Válasz #5412. hozzászólásra
feltölt, beilleszt,mehet.
....miért nem rakja be a fórumba a fényképet?
game over.........
igazságtalan
múltkor megverte a jég, most meg az aszály, így nehéz
DKC 4964
DKC 4964 ma fényképeztem, remélem a hét végéig még kibírja....
16-22e+ÁFA
Válasz #5406. hozzászólásra
Szevasztok. kicsit más téma .Nem tudja valaki mennyi az aratásidij buzában hektáronként kb.Köszi
Válasz #5405. hozzászólásra
Ez a beszéd! Nem szabad letérgyelni azonnal. Terepjárót mindenáron!
Válasz #5399. hozzászólásra
hát aki most akar venni, annak szar a szitu, de aki már a dzsipóból fényképezget kifelé, annak annyira nem. hahhahahaha
mielőtt még lehurrognak, se a kuki nem az enyém a képen, se dzsipóm nincs, de jövőre mind a kettő meglesz...
http://kepfeltoltes.hu/120627/F_nyk_p0987_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/120627/F_nyk_p0996_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/120627/F_nyk_p1003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
4983, párnapos képek.
Válasz #5402. hozzászólásra
Üdv!
Itt közép borsod-ba is az elmúlt 5 héten esett 130 mili eső, örülünk is neki de nagyon, viszont itt előtte nem esett, olyan 210 milinél járunk össz. A búzák 30q körül lesznek, 1-2 kiemelkedő tábla van ami repce után van a többi mind 30q, ma láttam egy szemre átlagos táblát és 30-33q mutatott a lexion benne...Kukorica,napra itt is 100-as még, csütörtökön esett rájuk 25-30 mili...
Válasz #5401. hozzászólásra
A hajduságban vannak részek ahol 100mm fölött volt a júniusi csapadék,Nádudvar környékén még minden 100-as
Válasz #5400. hozzászólásra
az egyik bejött. de viz nélkül csoda kell
Válasz #5399. hozzászólásra
Dzsipónál maradva ,az gazdálkodik jó helyen(földön) aki a 2010-es
extrém csapadékos és az idei extra száraz évben is tud dzsipót venni (peszre nem hitelböl)
Válasz #5380. hozzászólásra
Dzsipóilag itt elég sz@rul áll a helyzet. De nem kell befoscsizni azonnal. Mindenhol (kivéve ahol locsolják)ez lesz a helyzet a jövő hét végére.
Válasz #5395. hozzászólásra
"50-50%-ban" 4590 és 4795