Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak644 FtBenzin árak625 FtEUR415.45 FtUSD402.41 FtCHF443.07 FtGBP501 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Nem kérdés, hogy pszichésen nagyon megterhelő ha a tavalyi tragikus év után az ember kénytelen végignézni, ahogy a tavaszi vetések már június végére megadják magukat. Mint egy folyamatos nyomás, ami nem akar szűnni, nem jön az enyhülés, az eső. De egymást marni, egymás veszteségeire licitálni is felesleges. A nagy Nyugat-Kelet vitához mi itt “Középföldén” a Homokhátságon a 20-30 mázsás árpatermésünkkel tudunk hozzászólni, a búza még ilyen se lesz, a kukoricáknak már most vége van. Pedig ugye itt talán pár milliméterrel több volt mint pl. Békésben, csak a 10 aranykoronás homok ezt tudja.
A magam részéről az éves statisztikákat böngészve próbálom remélni, hogy bár ez a csapadékhiány kivételesen régóta tart már, de nem maradhat így a végtelenségig.
Én Hasutasnak külön is hálás vagyok, személy szerint azért is járok ebbe a topicba, mert az egyik leghasznosabb igazodási pont ha csapadékesélyekre kiváncsi az ember. Pont rajta számon kérni a jégkármérséklő rendszerrel kapcsolatos elméleteket indokolatlan is meg méltatlan is.
50 milliméteres záporokat kívánok mindannyiunknak a Dunától keletre, minél gyakrabban a következő hetekben, ne bántsuk egymást, az időjárás sajnos rajtunk kívül álló erők szabályozzák.
Válasz TeljesenMindegy #51324. hozzászólásáraVégén:
"...Azt állítják, hogy e módszerrel az időjárási viszonyokat sem bolygatják meg, ezzel azonban sokan vitatkoznak. Az alkalmazott ezüst-jodid hatása az ökoszisztémára nézve pontosan még nem tisztázott, és azt is még csak most vizsgálják, hogy a felhő manipulálás helyétől távolabbi régiókban esetleg kevesebb csapadék esik-e a beavatkozás miatt?"
A WeatherModification International cég módszerének lényege, hogy munkatársaik repülőgépekkel a felhők fölé emelkednek és ezüst-jodidot permeteznek azokba. A felhőkben az így újonnan bejuttatott részecskék köré elkezd gyűlni a pára, ami nehezebbé válik, s végül a felhőből eső formájában aláhull.
Válasz zotya71 #51320. hozzászólásáraRégi szép idők... Lassan azt se tudjuk, mi az a belvíz, pedig itt is volt olyan, hogy sokaknak egy darab gumihevederes kombájn aratott le szépen sorban, vagy februári kukorica aratás fagyon. Olyan távolinak tűnik, mintha egy másik életben lett volna.
Válasz Bigyófelügyelő #51321. hozzászólásáraa lilával bekarikázott résznél tudod váltani a futásokat és a sárgával bekarikázott résznél láthatod a tényleges futást. pl ha még nem jött ki a déli akkor vissza dob az előző napra, szóval érdemes figyelni a dátumokat is :)
Válasz Bigyófelügyelő #51317. hozzászólásáraEz még olyan messze van, addig négyszer leveszi, majd ha előző nap ezt mutatja, akkor talán, esetleg elkezdek hinni nekik, addig esélytelen.
Ma reggelre 9mm Szeged mellett. Ez egy csoda. ECMWF 0-át mutatott ide. ICON,UK,GFS,ACC 5-15 között mutatott. Szerencsére nem az ECMWF jött most be. Így màr átlèptük 6 hónap alatt a 100 milit. Kapások kaptak még 1 hetet…
Válasz szeszko #51310. hozzászólásáraNem jó példa valóban, hiszen akik mezőgazdasággal foglalkoznak, azok elfogadják, hogy lehetnek jobb, és gyengébb évek, de az elmúlt 30 évben ez elképzelhetetlen volt, ami most történik. Én egy szót nem szóltam soha, ha 6-7 tonnás kukorica volt, akkor sem, ha 14 tonnás, mert ez egy ilyen játék, de ugye megváltoztak a játékszabályok, mind költség, mind időjárás oldaláról, ráadásul most egymás után van a két szar év, egy szűkös, de legalább nem veszteség év után jön egy talán rendkìvül veszteséges szezon. Aztán lehet megfinanszírozni a jövő évet az elszállt inputárak mellett, arról nem is beszélve, hogy a hétköznapi élet költségei is az egekbe szöktek, és még hol a vége?
Válasz szeszko #51304. hozzászólásáraTavaly több, mint 50%-os kiesés volt, jelen helyzetben nem látom szívásnak, mert még azon is volt valamennyi haszon, pedig az árak nem ilyenek voltak, mint idén lesznek. Ilyen a mezőgazdaság, van rosszabb, jobb év is, de ilyen még nem volt, hogy lehet, hogy tavaszi kapást egyáltalán nem kell aratni.
De legalább kaptunk egy kis segítséget ebben a nehéz helyzetben, a kb. 100 éve nem látott mezőgazdasági krízisben, a 20. és 21. század legnagyobb aszályában megduplázták a mezőgazdasági idénymunkát terhelő adót, érted, nem eltörölték, megduplázták.
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraÍgy van, az állattartók duplán szarban vannak, mert nem lesz mit etetni, ami kevés meg megterem, az aranyáron lesz, akár abrak, akár széna, akár szalma alomnak.
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraLeírtad helyettem teljesen egyetértek a bajban nem egymás torkának kellene esni hanem segíteni egymáson, ha többel nem jó szóval megértéssel.
Amúgy szintén zenész, csak mi marhákkal már a tavaszon is tritikálé szalma volt csutka meg egy kevés abrak. legelő kiszáradt, szálast nem tudom honnan veszünk mert a környéken nincs most árpaszalmát kaptunk azzal próbálkozunk...
Én csak olvasgatom a sok panaszt meg egymás szapulását és nem is értem miért csináljátok ezt.Van itt valakinek még állat aminek enni kell adni,mert arra bizony nincs aszálykár támogatás vagy biztosítás ha nem tudod etetni.Nekem van 200db anyajuh meg egy pár disznó,tavaly 200bála volt első kaszálásra az idén 49.Nekem ki fogja ki fizetni a szénát lucernát amit itt 40km-es körzetbe nem lehet megvásárolni.Abrak takarmányról nem is álmodok mert térdig meg combközépig ér a furulyázó kukoricám.Addig még itt sokatok télen ott fekszik az asszony mellett a meleg ágyba és csöpög a telefon hogy jött az aszály káros della addig én szalmával meg kukorica szárbálával kell kínozni a birkát.Arról nem beszélve hogy a telepről 1,5-2kmre kell hajtani a birkát "legelni" csanalat,szedret,vadszőlőt az erdőbe,estére véreset fúlyok a zsebkendő e a birkák után felszívott por miatt.Úgy gondolom,hogy egymás ba..ogatása helyett talán segíteni kellene a másikon ha mással nem egy két jó szóval. Szégyenletes ez a viselkedés
Válasz Miért nem esik? #51282. hozzászólásáraItt elég szívás volt tavaly is.Max.3 tonnás volt a kukorica.De 1 -1,5 tonnás átlagos voltak.Napraforgó 2 tonna alatt jóval.Ár fele ennyi mint most.
Válasz horesz #51237. hozzászólásáraValóban laikus kérdés volt, hatástanulmányt tervezett, jövőbeni megvalósítás előtt szoktak készíteni, hogy az adott dolog, beruházás potenciálisan milyen hatással lesz a környezetre, itt most konkrétan az időjárásra.
Válasz Bárány #51253. hozzászólásáraHazudsz, semmilyen szívás nem volt tavaly sehol az országban, ahhoz képest, ami most van/lesz. De ha fél év alatt 90 mm esőtök volt, abból is 60 mm márciusig, akkor megkövetem magam!
érv főnév -et, -e [e, e]
Valamely állítás, tétel bizonyítására v. cáfolására felhozott körülmény, tény v. megállapítás. Döntő, komoly, meggyőző, nyomós, súlyos érv; ® tekintélyi érv; érveket hoz fel; érvül hoz fel vmit vmi mellett v. ellen.
Válasz Gumóka #51279. hozzászólásáragratulálok, látod megérte importálnod Haiti-ről egy voodoo papot, a friss kakásvér meghozta az esőt
de jól dugd el a feketeembert, mert határsértő migránsnak nézik
61528 hozzászólás
Válasz Gabi 07 #51327. hozzászólásáraA cikk
https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2022/05/sok-tevhit-kering-a-zala-megyeben-is-mukodo-jegkar-merseklo-rendszerrol
Válasz GREVEN #51288. hozzászólásáraEbben a cikkben 50-100 négyzetkilométert említ.
De itt Zalában vetették fel a rendszer esőre gyakorolt hatását.
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraTeljesen igazad van.
Nem kérdés, hogy pszichésen nagyon megterhelő ha a tavalyi tragikus év után az ember kénytelen végignézni, ahogy a tavaszi vetések már június végére megadják magukat. Mint egy folyamatos nyomás, ami nem akar szűnni, nem jön az enyhülés, az eső. De egymást marni, egymás veszteségeire licitálni is felesleges. A nagy Nyugat-Kelet vitához mi itt “Középföldén” a Homokhátságon a 20-30 mázsás árpatermésünkkel tudunk hozzászólni, a búza még ilyen se lesz, a kukoricáknak már most vége van. Pedig ugye itt talán pár milliméterrel több volt mint pl. Békésben, csak a 10 aranykoronás homok ezt tudja.
A magam részéről az éves statisztikákat böngészve próbálom remélni, hogy bár ez a csapadékhiány kivételesen régóta tart már, de nem maradhat így a végtelenségig.
Én Hasutasnak külön is hálás vagyok, személy szerint azért is járok ebbe a topicba, mert az egyik leghasznosabb igazodási pont ha csapadékesélyekre kiváncsi az ember. Pont rajta számon kérni a jégkármérséklő rendszerrel kapcsolatos elméleteket indokolatlan is meg méltatlan is.
50 milliméteres záporokat kívánok mindannyiunknak a Dunától keletre, minél gyakrabban a következő hetekben, ne bántsuk egymást, az időjárás sajnos rajtunk kívül álló erők szabályozzák.
Válasz TeljesenMindegy #51324. hozzászólásáraVégén:
"...Azt állítják, hogy e módszerrel az időjárási viszonyokat sem bolygatják meg, ezzel azonban sokan vitatkoznak. Az alkalmazott ezüst-jodid hatása az ökoszisztémára nézve pontosan még nem tisztázott, és azt is még csak most vizsgálják, hogy a felhő manipulálás helyétől távolabbi régiókban esetleg kevesebb csapadék esik-e a beavatkozás miatt?"
https://magyarmezogazdasag.hu/2021/07/18/esocsinalas-idojaras-manipulalas-menon-hangzik-de
A WeatherModification International cég módszerének lényege, hogy munkatársaik repülőgépekkel a felhők fölé emelkednek és ezüst-jodidot permeteznek azokba. A felhőkben az így újonnan bejuttatott részecskék köré elkezd gyűlni a pára, ami nehezebbé válik, s végül a felhőből eső formájában aláhull.
Válasz zotya71 #51320. hozzászólásáraRégi szép idők... Lassan azt se tudjuk, mi az a belvíz, pedig itt is volt olyan, hogy sokaknak egy darab gumihevederes kombájn aratott le szépen sorban, vagy februári kukorica aratás fagyon. Olyan távolinak tűnik, mintha egy másik életben lett volna.
Válasz Bigyófelügyelő #51321. hozzászólásáraa lilával bekarikázott résznél tudod váltani a futásokat és a sárgával bekarikázott résznél láthatod a tényleges futást. pl ha még nem jött ki a déli akkor vissza dob az előző napra, szóval érdemes figyelni a dátumokat is :)
Válasz Gatti #51319. hozzászólásáraA legfrissebb futást néztem...
Válasz Miért nem esik? #51306. hozzászólásáraSajnos nekem volt 2010 belvíz 16-ha. bol 5.let aratva A legnagyob veszteségem volt a 28-év alatt vagyis minusz.
Válasz Bigyófelügyelő #51317. hozzászólásárate még az éjféli futást nézed, én már a reggel 6 órásat.
Válasz Bigyófelügyelő #51317. hozzászólásáraEz még olyan messze van, addig négyszer leveszi, majd ha előző nap ezt mutatja, akkor talán, esetleg elkezdek hinni nekik, addig esélytelen.
Válasz Gatti #51315. hozzászólására Nekem meg ezt mutatja....
Válasz Chillout #51314. hozzászólásáraÉn is! Elkezdtünk kaszálni.
Sajnos a friss gfs már k is vette :(
Válasz cimbike. #51313. hozzászólásáraA gfs-ben bízunk. Én minden tőlem telhetőt megteszek. (Kocsimosás aznap hogy ellensúlyozza az ezüst-jodidot. )
Vasárnap éjjelre
a gfs feltett hozzánk 40mm-t. Reménysugár.
Ma reggelre 9mm Szeged mellett. Ez egy csoda. ECMWF 0-át mutatott ide. ICON,UK,GFS,ACC 5-15 között mutatott. Szerencsére nem az ECMWF jött most be. Így màr átlèptük 6 hónap alatt a 100 milit. Kapások kaptak még 1 hetet…
Válasz szeszko #51310. hozzászólásáraNem jó példa valóban, hiszen akik mezőgazdasággal foglalkoznak, azok elfogadják, hogy lehetnek jobb, és gyengébb évek, de az elmúlt 30 évben ez elképzelhetetlen volt, ami most történik. Én egy szót nem szóltam soha, ha 6-7 tonnás kukorica volt, akkor sem, ha 14 tonnás, mert ez egy ilyen játék, de ugye megváltoztak a játékszabályok, mind költség, mind időjárás oldaláról, ráadásul most egymás után van a két szar év, egy szűkös, de legalább nem veszteség év után jön egy talán rendkìvül veszteséges szezon. Aztán lehet megfinanszírozni a jövő évet az elszállt inputárak mellett, arról nem is beszélve, hogy a hétköznapi élet költségei is az egekbe szöktek, és még hol a vége?
Válasz Miért nem esik? #51306. hozzászólásáraMaradjunk annyiban, hogy mindkettő probléma, a 0 termés természetesen nagyobb, senki nem vitatja.
Morbid példa; két embernek 4-4 gyereke van, az egyiknek meghal mind a 4, másiknak csak 2. Ő jobban járt, de semmi oka az örömködésre.
Remélem érthető.
Válasz oprita #51294. hozzászólására25.000huf egy nagykör lucerna...
Indonéziában esőt idéztek elő!
https://hvg.hu/cimke/ez%C3%BCst-jodid
Szintén ezüst jodid.
https://itcafe.hu/hir/a_tokeletes_eskuvo_receptje_ezust-jodid.html
Válasz szeszko #51304. hozzászólásáraTavaly több, mint 50%-os kiesés volt, jelen helyzetben nem látom szívásnak, mert még azon is volt valamennyi haszon, pedig az árak nem ilyenek voltak, mint idén lesznek. Ilyen a mezőgazdaság, van rosszabb, jobb év is, de ilyen még nem volt, hogy lehet, hogy tavaszi kapást egyáltalán nem kell aratni.
Válasz olasz_kapo #51298. hozzászólásáraMi is, csak a negatív rekord felé!!!
De legalább kaptunk egy kis segítséget ebben a nehéz helyzetben, a kb. 100 éve nem látott mezőgazdasági krízisben, a 20. és 21. század legnagyobb aszályában megduplázták a mezőgazdasági idénymunkát terhelő adót, érted, nem eltörölték, megduplázták.
Válasz Miért nem esik? #51282. hozzászólásáraCsak az 100 százalékos kiesés számít szívásnak, az 50 nem?
Válasz GREVEN #51288. hozzászólásáraKb 1000 db van.
https://agraragazat.hu/hir/mukodtek-a-generatorok-megis-jott-a-jegeso-mezogazdasag/
Jelenleg a GFS tartja a csapadékot vasárnapra míg az ECMWF nem mutat semmit. Remélem a GFS bejön és legalább kapunk 5mm-t. Már az is csoda lenne.
Válasz olasz_kapo #51298. hozzászólásáraTöbb mint egy éve nem láttam ennyit a mérőbe!
Nak-os videó
https://youtu.be/kPqM3jqW1xc
jég nélkül,köszönjük a jó istenek! csal így tovább a rekordtermés felé.
Meteorológiaenred.com - ról
https://www.meteorologiaenred.com/hu/ez%C3%BCst-jodid.html
A nak honlapjáról
https://www.nak.hu/kamara/kamarai-hirek/orszagos-hirek/96410-raketa-helyett-ezust-jodid-szall-a-felhok-fele
Időjárást befolyásoló cikkeket, tanulmányokat ide, és majd mindenki leszűri magának a végső konklúziót!
Wikipédia : Időjárás, Befolyásolása alcím. az ezüst jodidról
https://hu.wikipedia.org/wiki/Id%C5%91j%C3%A1r%C3%A1s#Befoly%C3%A1sol%C3%A1sa
Válasz rigás #51290. hozzászólásáraOlyanokat írnak,hogy 15,meg 20k egy guriga szálas.
Na,én vágom a nádast is,mert sajnos lehet,alig hagy nyomot Szergej.
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraÍgy van, az állattartók duplán szarban vannak, mert nem lesz mit etetni, ami kevés meg megterem, az aranyáron lesz, akár abrak, akár széna, akár szalma alomnak.
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraTeljes egyetértésem,sorstárs.
Válasz colizoli #51285. hozzászólásáraItt is 4 tonnás kukoricát vágtunk, de az nem volt szívás ahhoz képest, ahogy most néz mi a helyzet.
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraLeírtad helyettem teljesen egyetértek a bajban nem egymás torkának kellene esni hanem segíteni egymáson, ha többel nem jó szóval megértéssel.
Amúgy szintén zenész, csak mi marhákkal már a tavaszon is tritikálé szalma volt csutka meg egy kevés abrak. legelő kiszáradt, szálast nem tudom honnan veszünk mert a környéken nincs most árpaszalmát kaptunk azzal próbálkozunk...
Válasz Pisti09 #51287. hozzászólásáraSok +!
Ezeknek a jégmérséklő bizgenytűknek mekkora a hatósugara? 1 db kütyü mekkora területért felelős?
Én csak olvasgatom a sok panaszt meg egymás szapulását és nem is értem miért csináljátok ezt.Van itt valakinek még állat aminek enni kell adni,mert arra bizony nincs aszálykár támogatás vagy biztosítás ha nem tudod etetni.Nekem van 200db anyajuh meg egy pár disznó,tavaly 200bála volt első kaszálásra az idén 49.Nekem ki fogja ki fizetni a szénát lucernát amit itt 40km-es körzetbe nem lehet megvásárolni.Abrak takarmányról nem is álmodok mert térdig meg combközépig ér a furulyázó kukoricám.Addig még itt sokatok télen ott fekszik az asszony mellett a meleg ágyba és csöpög a telefon hogy jött az aszály káros della addig én szalmával meg kukorica szárbálával kell kínozni a birkát.Arról nem beszélve hogy a telepről 1,5-2kmre kell hajtani a birkát "legelni" csanalat,szedret,vadszőlőt az erdőbe,estére véreset fúlyok a zsebkendő e a birkák után felszívott por miatt.Úgy gondolom,hogy egymás ba..ogatása helyett talán segíteni kellene a másikon ha mással nem egy két jó szóval. Szégyenletes ez a viselkedés
Válasz Miért nem esik? #51282. hozzászólásáraItt elég szívás volt tavaly is.Max.3 tonnás volt a kukorica.De 1 -1,5 tonnás átlagos voltak.Napraforgó 2 tonna alatt jóval.Ár fele ennyi mint most.
Válasz Miért nem esik? #51282. hozzászólásáraTényleg nem szivás, a derékig érő kukoricát aratni szeptember elején 2-3 tonnás átlagokkal. Mesélj még. Az idei se lesz jobb.
Tele van a tököm ezzel a sok esővel 2hete 120mili multhéten 25,tegnap tegnpelött 3-3,erre ma reggelre esett vagy 40,
Válasz horesz #51237. hozzászólásáraValóban laikus kérdés volt, hatástanulmányt tervezett, jövőbeni megvalósítás előtt szoktak készíteni, hogy az adott dolog, beruházás potenciálisan milyen hatással lesz a környezetre, itt most konkrétan az időjárásra.
Válasz Bárány #51253. hozzászólásáraHazudsz, semmilyen szívás nem volt tavaly sehol az országban, ahhoz képest, ami most van/lesz. De ha fél év alatt 90 mm esőtök volt, abból is 60 mm márciusig, akkor megkövetem magam!
Válasz Bárány #51236. hozzászólásáraCsak hogy tudd, miről is lenne szó, mert alapvető tévedésben vagy.
érv főnév -et, -e [e, e]
Valamely állítás, tétel bizonyítására v. cáfolására felhozott körülmény, tény v. megállapítás. Döntő, komoly, meggyőző, nyomós, súlyos érv; ® tekintélyi érv; érveket hoz fel; érvül hoz fel vmit vmi mellett v. ellen.
Válasz Gumóka #51279. hozzászólásáragratulálok, látod megérte importálnod Haiti-ről egy voodoo papot, a friss kakásvér meghozta az esőt
de jól dugd el a feketeembert, mert határsértő migránsnak nézik
Válasz Gandhy #51277. hozzászólásáraNálunk meg csendesen elkezdett csöpörészni, tehát ha nálad nem esik, akkor ez nem nyugatról jött.