Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Én ehhez már hozzászólni sem tudok!
Eddig itt megúsztuk jég nélkül,csak nehogy elkiabáljam!
Már semmin nem lepődnék meg! Az bisztos,hogy a búza ezt megsínyli rendesen meg a gazdája is! Siker 33-ról 26-ra!
Ma mérettem,ja és a víz 20-as!{:cursing:
Válasz #23489. hozzászólásra
Tegnap este abból a felhőből Szentes-Nagytőkén felhőszakadás volt. Az Árpád Tsz agramónusa nyilatkozott a helyi rádióban, hogy 75ha hibridkukoricát vert el a jég szinte 100%-ban, 70ha csemegét a víz árasztotta el. Úgy becsülték 80-100mm csapadék jött le. A kárt 50-55 millióra becsülik.
Az érzés kettős, a hétvégi 9 mm az aratást leállította, a kukorica sora porzik, egy kicsit sem ázott be. Ilyen gabonaárak mellett azt sem bánnám ha most lejönne egy 2x30 mm 2 nap alatt és csúszna az aratás mégtovább.
Buza aratás !!!
Minden este ujra ázik amit nappal szikkadt!3-5 mm minden este vagy éjjel!
Most nem mondják,hogy JÓ NEKED!Meg OTT A FÖLDALAPÚ...
A szomszédoknak is kint van kb 1000heki.Tegnap kirongyoltak,de a szára annyira vizes volt,hogy nem tudta elvágni a kasza,gyökerestül tépte ki!
Itt is van akinek még a repce is kinn van, búzát meg még alig vágtak. Csepereg, arról ha átjön abból mindíg nagy eső van. (Hurrá.) Legalábbis azt mondják az öreg bölcsek.
Erről jut eszenbe:
Mit csinál az öreg, bölcs székely az esővel? Hagyja hagy essen.
Válasz #23489. hozzászólásra
Nem megy át, a havernak is ázik a gabonája, arra még sok kinn van. Azzal vigasztalom őket a kukoricából így nekik is lesz valami, mert az arra szörnyen nézett ki.
nekem ezt nem kell bemutatni én a zagyva tisza holttisza 3 szögben vagyok amikor a nyugati oldalrol jönne az essö hozzánk nem jut el cska ha délröl jön vagy keletröl de akkor is necces ...... de ez a FIZIKA
A szélirányt nem tudom, azt hogy te milyen filmet csinálsz meg nem érdekel. TV-t alig nézek, ezt is csak véletlen látam. És ha nem lennél funkcionális analfabéta akkor felfogtad volna hogy sehova nem írtam hogy bármit elhittem volna belelő. Azt mondtam amit láttam, hogy igaz e az ?
Nézzétek meg a radarképet. A Tisza, Körös háromszögben már vagy 1,5 órája egy helyben toporog az eső. Mi a Duna-Tisza Közi oldalon vagyunk (Tiszaalpár). Kíváncsi vagyok át bír e jönni.........
persze meg még a szélirányt is meg forditják nem ? max probálgatnak valamit de ne nézzetek filmeket mert akár én is tudok neked filmet csinálni bármiröl és el is hiszed mert a tv be volt .....
én délután lekaszáltam a lucernát hogy tutira ne essen eddig bejött mert a jégviharos felhöket elfujjta a szél kelet észak kelet felé a holttisza meg fogta szoval környéken midnenhol esett a szele ide is elért de essö ne mvolt este majd kdierül lesz e .......
Azt azért nem mondanám hogy nem lehet befolyásolni.......a múltkor a derék National Geographic csatornán volt egy viszonylag átfogó dokumentumfilm arról hjogy hogyan lehet felhőt csinálni..........vagy eloszlatni.
Én elhiszem országnyi területeken ez nem biztos hogy működik, de a technikai feltételek mindenesetre léteznek és nem is titok.
Jah, hát nem egyforma, még az a jó hogy nem tudjuk befolyásolni, minden esetre már jó lenne ha az aratás a befejezéséhez tudna közelíteni, Én személy szerint már végeztem, de aki még nem az megértem hogy szárazabb időt kíván, és igaza is van, főleg ha eső is volt már elég a kukinak, naprának......
Régebben meg forditva,felétek esett több nálunk meg semmi.Már nem tom melyik évbe áprilistol szeptemberig nem volt számottevö csapadék.De a talajok telitettek voltak vizzel és birták a növények.Meg akkor bödületes belvizes tavasz volt.
Hát vazeee SB itt meg úgy eltünt a 24 mm, hogy a mai tárcsázás már porzott, kellene még vagy 2* 30 mm, még kb. 50-60% arattatlan, de a kuki meg sűűűűllllllll(t) eddig kb. most kapott 1 hét haladékot
Nekem már a fa..om telivan ezzel az esős idővel! Baja környéke eddig 100mm! Nem halad az aratás és a bálázás sem!Ráadásull elég jól fehéredik a szem a kalászban! Csak kúrva két hetet bírna ki úgy hogy nem esne egy csepp sem! Hogy végre a végére érjünk mindennek!
Miskolcon és környékén is igen sok lejött, pénteken szinte egész nap sűrű eső, péntek éjjel és szombaton kb délig esett. Amin meglepődtem, hogy a Szinva patakban nem volt vízemelkedés és zavaros sem volt a víz, pedig az ugye a Bükkben ered és ott is esett rendesen. Meglepően sokat elnyelt a föld még így is....
Eléggé fura dolog azt olvasni hogy elég már az esőből.... személy szerint egy 20 millit szívesen kölcsönkértem volna még tőletek....esegetett esegetett lehet hogy még fog is....aggódni nem aggódunk mert kaptunk mi is de közel sem állunk a 100 millihez...csendesen összecsordogált a héten sztem 30 körül....lehet hogy jobb ez így hogy csak 30 lett.....aratni még senki nem aratott nem is akart, nem is nagyon van mit....kukorica és napra pedig meghálálja az esőt.....
Itt is ma reggelre megint 32mm lejött, ez már nem kellett volna, így 80-100között jött le valahol bár területfüggő is a mennyiség.
Itt még semmit nem lehetett aratni az első búzák eleje épen beéredt mire meg is jött az eső hét elején.
Messziről a búzákra nézve kicsit szürkülnek a táblák mindenhol, kéne már jóidő rá, de két naptól még csak a teteje lesz száraz, még kettő 30fokos kellessz, hogy a talaj is kiadja a nagyját a tetejéről.
Örülünk neki de most már elég lesz ha kérhetek ilyet
68mm a vége itt a városban, aratni való alig van, a kukoricák, napraforgók fellélegeztek, az egerek jelentik a legtöbb veszélyt majd azokban is.Ennyi esőre nem emlékszem júliusban szinte egyszerre.
Gyomaendrődön eddig:
hétfő-kedd 32mm (hallottam 20-50-ig, de itthon ennyi volt)
péntek reggeltől eddig: 71mm és még eseget
Akinek még nem veszett el minden remény a kukoricájára, annak jól jött, de a gabona aratásra és a napraforgó virágzásra nem feltétlenül a legjobb. A 2. adagot odaajándékoztam volna valakinek szívesen!
Hódmezővásárhelyen is kedd óta minden nap több mint 30 mm esik. 140-150 mm körül tartunk. Érdekes aratásnak nézünk
elébe. De hátha a kukorica és a napra behozza amit bukunk a
búzán. Csak le tudjunk aratni végre.
Elég már az esőből, annyi esik már hogy oda lesz a magyar GDP is!
Itt már a kukoricáknak is undoruk van a víztől!!!!
Nagy baj lesz ebből, Mon, de tuti ma este a híradóba benne lesz, hogy az aratás jó ütemben zajlik, rekord mennyiség és kiváló mennyiségre számíthatunk,
Egy söröm van rá, hogy a hétvégén benne lesz az M1 esti híradójában!!!!
El se tudom képzelni hogy hogyan fogunk learatni!????
Mezőpetereden 95 mili eső esett a mostani felhőzetből 2 nap alatt!! Na ott lehet gondolkodni hogy mikor lehet rámenni a kombájnokkal aratni a földre, és különböző gondok nélkül le is jönni!!
07,02 Kedd 24 mm
07,08 Kedd 25 mm
07,10-11 Csütörtök-Péntek: 63 mm
Itt 25 éve nem volt egyszerre ennyi...
Szombaton azaz ma még nem néztem meg, még most is szakad.
61702 hozzászólás
Válasz #23502. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Milyen jól elbeszélgetsz magaddal!
ARES 826 merre vagy?
Nálatok mi helyzet? Nemrég voltam Pesten,akkor is az eső miatt álltunk!
Én ehhez már hozzászólni sem tudok!![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Eddig itt megúsztuk jég nélkül,csak nehogy elkiabáljam!
Már semmin nem lepődnék meg! Az bisztos,hogy a búza ezt megsínyli rendesen meg a gazdája is! Siker 33-ról 26-ra!
Ma mérettem,ja és a víz 20-as!{:cursing:
Válasz #23489. hozzászólásra![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
Tegnap este abból a felhőből Szentes-Nagytőkén felhőszakadás volt. Az Árpád Tsz agramónusa nyilatkozott a helyi rádióban, hogy 75ha hibridkukoricát vert el a jég szinte 100%-ban, 70ha csemegét a víz árasztotta el. Úgy becsülték 80-100mm csapadék jött le. A kárt 50-55 millióra becsülik.
Nálunk még este volt egy szolid 25mm. Az árpám már fekszik, meg fekete.
Válasz #23485. hozzászólásra
Az érzés kettős, a hétvégi 9 mm az aratást leállította, a kukorica sora porzik, egy kicsit sem ázott be. Ilyen gabonaárak mellett azt sem bánnám ha most lejönne egy 2x30 mm 2 nap alatt és csúszna az aratás mégtovább.
Buza aratás
!!!![smile mad](/oldforum/images/smiles/mad.gif)
Minden este ujra ázik amit nappal szikkadt!3-5 mm minden este vagy éjjel!
Most nem mondják,hogy JÓ NEKED!Meg OTT A FÖLDALAPÚ...
A szomszédoknak is kint van kb 1000heki.Tegnap kirongyoltak,de a szára annyira vizes volt,hogy nem tudta elvágni a kasza,gyökerestül tépte ki!
Válasz #23494. hozzászólásra
Sanyi bácsi ki az a haver?
Válasz #23494. hozzászólásra
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Itt is van akinek még a repce is kinn van, búzát meg még alig vágtak. Csepereg, arról ha átjön abból mindíg nagy eső van. (Hurrá.) Legalábbis azt mondják az öreg bölcsek.
Erről jut eszenbe:
Mit csinál az öreg, bölcs székely az esővel? Hagyja hagy essen.
Válasz #23489. hozzászólásra
Nem megy át, a havernak is ázik a gabonája, arra még sok kinn van. Azzal vigasztalom őket a kukoricából így nekik is lesz valami, mert az arra szörnyen nézett ki.
Válasz #23488. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Szerinted mire való a szélkerék?
Válasz #23489. hozzászólásra
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
amikor a nyugati oldalrol jönne az essö hozzánk nem jut el cska ha délröl jön vagy keletröl de akkor is necces ...... de ez a FIZIKA
nekem ezt nem kell bemutatni én a zagyva tisza holttisza 3 szögben vagyok
Válasz #23488. hozzászólásra
A szélirányt nem tudom, azt hogy te milyen filmet csinálsz meg nem érdekel. TV-t alig nézek, ezt is csak véletlen látam. És ha nem lennél funkcionális analfabéta akkor felfogtad volna hogy sehova nem írtam hogy bármit elhittem volna belelő. Azt mondtam amit láttam, hogy igaz e az ?
Jászboldogháza határban kint 30mm és még szakad az eső na most már tényleg rossz a helyzet a gabonáknak.
Nézzétek meg a radarképet. A Tisza, Körös háromszögben már vagy 1,5 órája egy helyben toporog az eső. Mi a Duna-Tisza Közi oldalon vagyunk (Tiszaalpár). Kíváncsi vagyok át bír e jönni.........
Válasz #23486. hozzászólásra
persze meg még a szélirányt is meg forditják nem ? max probálgatnak valamit de ne nézzetek filmeket mert akár én is tudok neked filmet csinálni bármiröl és el is hiszed mert a tv be volt .....
én délután lekaszáltam a lucernát hogy tutira ne essen eddig bejött mert a jégviharos felhöket elfujjta a szél kelet észak kelet felé a holttisza meg fogta szoval környéken midnenhol esett a szele ide is elért de essö ne mvolt este majd kdierül lesz e .......
Válasz #23485. hozzászólásra
Azt azért nem mondanám hogy nem lehet befolyásolni.......a múltkor a derék National Geographic csatornán volt egy viszonylag átfogó dokumentumfilm arról hjogy hogyan lehet felhőt csinálni..........vagy eloszlatni.
Én elhiszem országnyi területeken ez nem biztos hogy működik, de a technikai feltételek mindenesetre léteznek és nem is titok.
Válasz #23483. hozzászólásra
![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
Jah, hát nem egyforma, még az a jó hogy nem tudjuk befolyásolni, minden esetre már jó lenne ha az aratás a befejezéséhez tudna közelíteni, Én személy szerint már végeztem, de aki még nem az megértem hogy szárazabb időt kíván, és igaza is van, főleg ha eső is volt már elég a kukinak, naprának......
Válasz #23483. hozzászólásra
![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
Régebben meg forditva,felétek esett több nálunk meg semmi.Már nem tom melyik évbe áprilistol szeptemberig nem volt számottevö csapadék.De a talajok telitettek voltak vizzel és birták a növények.Meg akkor bödületes belvizes tavasz volt.
Válasz #23482. hozzászólásra
Kis alföld jol kimaradt idén a csapadékbol.
Válasz #23481. hozzászólásra
![smile w00t](/oldforum/images/smiles/w00t.gif)

, kellene még vagy 2* 30 mm, még kb. 50-60% arattatlan, de a kuki meg sűűűűllllllll(t) eddig kb. most kapott 1 hét haladékot
Hát vazeee SB itt meg úgy eltünt a 24 mm, hogy a mai tárcsázás már porzott
Itt is ömlik, kell is, hogy az egerek következő generációja fulladjon meg.Emeli a kukorica g/ha tétet.![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Válasz #23479. hozzászólásra
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
há kűdd már ide vazéééééééééééééé
Nekem már a fa..om telivan ezzel az esős idővel! Baja környéke eddig 100mm! Nem halad az aratás és a bálázás sem!Ráadásull elég jól fehéredik a szem a kalászban! Csak kúrva két hetet bírna ki úgy hogy nem esne egy csepp sem! Hogy végre a végére érjünk mindennek!![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
Válasz #23476. hozzászólásra
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Itt is amit száradna nappal,este megázik.Tegnap 3,most 10 mm.
péntek-szombat 24 mm volt, de már meg sem látszik, a kuki erőre kapott, úgyhogy kérjük a köv 24 mm-t.![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)
![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)

![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Hozzánk is érkezik dél felöl ujra az égi áldás.Pedig amilyen meleg szeles idö volt ma holnap aratást is megprobáltam volna.Elég jol ropogtak a szemek.![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Mikor megy az eső???? Ha így haladunk, majd augusztus közepe fele talán kész lesz az aratás-itt....
Na kezd jó lenni a búza Jánoshida felől jön a borulás és már dörög keményen na ez már sok.
Csendélet aztán menekülés tegnap! Háttérben Écs és Nyúl!
![1](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20140714112410_p_20140713_171630.jpg)
Válasz #23470. hozzászólásra
Miskolcon és környékén is igen sok lejött, pénteken szinte egész nap sűrű eső, péntek éjjel és szombaton kb délig esett. Amin meglepődtem, hogy a Szinva patakban nem volt vízemelkedés és zavaros sem volt a víz, pedig az ugye a Bükkben ered és ott is esett rendesen. Meglepően sokat elnyelt a föld még így is....
Válasz #23450. hozzászólásra
, ami érdekes földúton délután már meg sem látszott a keréknyom, tegnap még megfogott.
Reggelig a héten lejött 70-75mm
előrejelzés szerint holnap reggelre kiönt a bódva! :(
Ismét hatalmas árhullám érkezik, a legtermékenyebb földek kerültek veszélybe!
Borzasztó gonok lesznek az aratással!
Nálunk dél békésben is 100körül járunk kedd óta,kellett nagyon de van még egy kis aratás (bérbe) ami egy pár nap múlva elég érdekes lesz!
Válasz #23450. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Egész pontosan Eperjes.A héten a tegnapival együtt 93 esett le.
100mm felett járunk mi is![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile crying](/oldforum/images/smiles/crying.gif)
Eléggé fura dolog azt olvasni hogy elég már az esőből....
személy szerint egy 20 millit szívesen kölcsönkértem volna még tőletek....esegetett esegetett lehet hogy még fog is....aggódni nem aggódunk mert kaptunk mi is de közel sem állunk a 100 millihez...csendesen összecsordogált a héten sztem 30 körül....lehet hogy jobb ez így hogy csak 30 lett.....aratni még senki nem aratott nem is akart, nem is nagyon van mit....kukorica és napra pedig meghálálja az esőt.....
Itt is ma reggelre megint 32mm lejött, ez már nem kellett volna, így 80-100között jött le valahol bár területfüggő is a mennyiség.
![smile cool](/oldforum/images/smiles/cool.gif)
Itt még semmit nem lehetett aratni az első búzák eleje épen beéredt mire meg is jött az eső hét elején.
Messziről a búzákra nézve kicsit szürkülnek a táblák mindenhol, kéne már jóidő rá, de két naptól még csak a teteje lesz száraz, még kettő 30fokos kellessz, hogy a talaj is kiadja a nagyját a tetejéről.
Örülünk neki de most már elég lesz ha kérhetek ilyet
Válasz #23455. hozzászólásra
Túrkeve Törökszentmiklós vonalon volt ez a 95mm a héten. Ebben benne van a ma hajnali is.
68mm a vége itt a városban, aratni való alig van, a kukoricák, napraforgók fellélegeztek, az egerek jelentik a legtöbb veszélyt majd azokban is.Ennyi esőre nem emlékszem júliusban szinte egyszerre.
hozzám jöhet mert itt nem sok volt van ahol a 10 milit sem éri el
Gyomaendrődön eddig:
hétfő-kedd 32mm (hallottam 20-50-ig, de itthon ennyi volt)
péntek reggeltől eddig: 71mm és még eseget
Akinek még nem veszett el minden remény a kukoricájára, annak jól jött, de a gabona aratásra és a napraforgó virágzásra nem feltétlenül a legjobb. A 2. adagot odaajándékoztam volna valakinek szívesen!
Az utóbbi pár napban 100+ mm, a dinnye szétrohad a földeken.![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
Válasz #23458. hozzászólásra
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
140-150 mm körül tartunk. Érdekes aratásnak nézünk
De hátha a kukorica és a napra behozza amit bukunk a
Csak le tudjunk aratni végre.![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Hódmezővásárhelyen is kedd óta minden nap több mint 30 mm esik.
elébe.
búzán.
Elég már az esőből, annyi esik már hogy oda lesz a magyar GDP is!
Itt már a kukoricáknak is undoruk van a víztől!!!!
Nagy baj lesz ebből, Mon, de tuti ma este a híradóba benne lesz, hogy az aratás jó ütemben zajlik, rekord mennyiség és kiváló mennyiségre számíthatunk,
Egy söröm van rá, hogy a hétvégén benne lesz az M1 esti híradójában!!!!
El se tudom képzelni hogy hogyan fogunk learatni!????
Tc re lánactalpat tud valaki eladót?
Válasz #23456. hozzászólásra
Az elmúlt 4 hónapban összesen sem esett ennyi.![smile thumbdown](/oldforum/images/smiles/thumbdown.gif)
Nekünk ott vannak a kukoricáink zöme. Úgy elnyeli mint a sicc!
Mezőpetereden 95 mili eső esett a mostani felhőzetből 2 nap alatt!! Na ott lehet gondolkodni hogy mikor lehet rámenni a kombájnokkal aratni a földre, és különböző gondok nélkül le is jönni!!![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)
![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)
![smile blink](/oldforum/images/smiles/blink.gif)

Válasz #23454. hozzászólásra
![smile wink](/oldforum/images/smiles/wink.gif)
Helyileg ez merre van Szolnok megyében mert jó nagy alaptrülettel rendelkezik ám!?
Jásznagykun helyzetjelentés: