Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR413.74 FtUSD403.39 FtCHF440.14 FtGBP493.34 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Engem meg szétvet a méreg vagy inkább az irigység!!! Tegnap voltam a havernál megnézni azt a naprát amit tavaly vitt tőlem az árúnaprából vetni, sem csávázva sem rostálva csak simán elvetette, de különben néz ki mint sok helyen a fémzárolt csávázott vetőmagból vetett naprák!!!!! Arra leszünk még a fajtatulajdonos cég képviseléjővel kíváncsiak hogy a termés mennyi lesz, szerinte a 2 tonna simán meg lehet a mostani állapotok szerint!!!!!
Itt volt egy olyan tábla mellettünk hogy a vetés utáni kelés előtti permetezés megcsinálták és mikor már 4-6 leveles volt a napra kapott egy ilyen 70-80mm-er csapadékot olyan volt utána a terület mintha semmi nem lett volna vetve.Gondolom a permetnek még volt hatása jócskán. Látszottak a naprák de nagyon meg kellett hozzá nézni a földet hogy lássuk.És most látszik hogy tőállományra pedig olyan 40%a biztos kiment a többi pedig most 20-30 centivel kisebb mint ami a képeimen van.
nekünk egy 7ha tábálát elöször vetés után össsze verte asok esö alig akart kikellni majd nem hatott a vegyszera sok esö kimsota
és huzatni se tudtam mert mig lehetett volna addig mindig esett
szép a napraforgo de nagyon nagy benne az aszott..
A 36 a mag vetéskor kapott 1q 8-24-24 Yara millat + 0,5 q pétisót! szenvedtem a vetéskor mert a vetőgép gyári napra furatai nagynak bizonyultak sok duplát sőt tripla szemet is tett, majd vetőgép felemel lyukak lehegeszt köszörű kisebb lyukak vissza és mentem tovább! aztán trophy + goal majd kegyetlen mennyiségű víz Csaba tanácsolta a kultit de se kultim se kegyes időjárás (árvízi második hullám) újra nem tudtam a földre menni. aztán látva a napra szenvedését vártam hogy jobbra fordul a vegyszerezés szuperált így próbáltam megőrizni a filmréteget sajnos nem volt elég meleg a kifejlődéshez!
Apropó kukorica virágzik szépen! A garadnát csodálom szép sőt beautiful! A sofőrömnek szoktam mondani, mindig hogy mennyivel jobb mint az enyém! SPC vel nehéz vetni szép napraforgót azt a gépet igen jól el kell találni!
Nem olyan rossz az a napraforgó eljössz mutatok rosszat. Jó cserepes a föld, egy jóképű kapálás kicsit korábban nem ártott volna néki. Mondom én aki 5éve megélezte a kapákat azóta is úgy vannak
Hány szemmel vetetted hektárját??? a miénk sűrűbb 50ezerrel vetve. Nézd meg a garadnát miből lett a cserebogár!
kajak jól néz ki szerintem pedig szerencsétlen tábla mit kapott az idén.
Én szórtam rá símán szóróval árvízek után esők előtt nitrogént 2mázsát hektáronként, a kukorica is ollyan akar a méreg tőle.
Tudod az eső kimosta a tápanyagot ezért ritka szép minden ami nem kapott utána. illetve hóka mint a fehér holló
szerintem aratásra tovább erősödhet némileg a forint,legalább is nagyobb az esély rá minthogy gyengüljön,hacsak vissza nem mondják az államadósságot
98 után is ez volt
de nekünk ez cumi lesz
Válasz #848. hozzászólásra
A naprapergőt én leszerződtem (20q/ha) 73-ért.
A repce helyére én kukit vetnék.
Pillanatnyilag a xar árakat többek között az alacsony ejuró okozza .
csá ma kaptam naprára 64900 ajánlatot, Lesz még több, erre sok repcét fordítanak ki ott szerintem napra lesz! Vélemény? Tengerentúlon még mindig zuhan a szója!
nekem volt gyenge földön is 35 mázsás alegóm 2008 ban.
ha lenne most naprám akkor felébe tuti ezt venném mert jó is meg komoly gyári árengedménnyel adják
nálam megverte a flexisolt is
Mond meg az öreg MSZP-s szavazóknak, hogy a támogatást átvitt értelemben nem mi kapjuk, hanem ők. Arra szolgál, hogy mesterségesen alacsonyan tartsák az élelmiszereke árát. Ha nem lenne támogatás, akkor a "nagyok" is beállnának piaci értékvolumenre és akkor a papának 3x annyit kellene fuvarozni.
Hogy miért? Mert 600 Ft lenne 1 kg kenyér, és a 580 1 liter. tej.........csak úgy példaként.
Egyébként meg pofa be, mert a mostani nyugdíjukat is a mi prompt adónkból fizetik. Ők meg a kádárrendszerben eldorbézoltak mindent, ugyanis nem állt valós nemzetgazdasági teljesítmény az "általuk" végzett munka eredményeként.
Nem akarta az öreg megérteni hogy ez a pénz nélkül nem lehetne ennyire olcsón eladni a termékeinket és óriási lett a termelési költség. A 80-as években a gázolaj 20 forint körül volt a műkaki 800-1000 ft/q most meg nagyon sokszorosa. De a feleségéből szerintem meg az irigység beszélt a gazdák iránt. De még azt is mondták , hogy nem mennek el szavazni!!!! EZ PEDIG ZENE VOLT FÜLEIMNEK!!!!!!
Válasz #826. hozzászólásra
Én ma vitatkoztam egy régi mszp szavazó családdal, az a baja hogy a termelők mért kapnak földalapú támogatást, az ő férje nyugdíjas fuvarozó még most is van saját kocsijuk, néha van munkája csak de őneki mért nem jár valamiféle támogatás!!!!!!!
Nem az a lényeg mi lett olcsó, hanem sajnos az, hogy mivel hülyítik a népet. Én is tudom, hogy semmi sem lett olcsóbb. Sőt az üzemanyag ára az egekben lesz mire konkrétan nekimegyünk a földeknek.....de hát, valamit kell mondani a városlakó szavazópolgároknak is.
pl.
" a kormány x milliárd forinttal megsegítette a nehéz helyzetben lévő Péti Nitrogénműveket, hogy a gazdálkodók időben és olcsón jussanak műtrágyához, ezzel biztosítani tudják majd az ország élelmiszerellátását......"
9523 hozzászólás
Válasz #872. hozzászólásra
rakjad ,mert megöl a kiváncsiság
Válasz #871. hozzászólásra
Sumit agro, ARTIMIS. Van benne valamennyi ahol a levelek tövénél is jön a ki tányér de az elenyésző!!! Készítettem képeket fel fogom rakni!!!
Válasz #870. hozzászólásra
milyen hibridböl vitte a magot ?
Engem meg szétvet a méreg vagy inkább az irigység!!! Tegnap voltam a havernál megnézni azt a naprát amit tavaly vitt tőlem az árúnaprából vetni, sem csávázva sem rostálva csak simán elvetette, de különben néz ki mint sok helyen a fémzárolt csávázott vetőmagból vetett naprák!!!!! Arra leszünk még a fajtatulajdonos cég képviseléjővel kíváncsiak hogy a termés mennyi lesz, szerinte a 2 tonna simán meg lehet a mostani állapotok szerint!!!!!
A mai szotyiszemle eredménye:
Válasz #867. hozzászólásra
Itt volt egy olyan tábla mellettünk hogy a vetés utáni kelés előtti permetezés megcsinálták és mikor már 4-6 leveles volt a napra kapott egy ilyen 70-80mm-er csapadékot olyan volt utána a terület mintha semmi nem lett volna vetve.Gondolom a permetnek még volt hatása jócskán. Látszottak a naprák de nagyon meg kellett hozzá nézni a földet hogy lássuk.És most látszik hogy tőállományra pedig olyan 40%a biztos kiment a többi pedig most 20-30 centivel kisebb mint ami a képeimen van.
nekünk egy 7ha tábálát elöször vetés után össsze verte asok esö alig akart kikellni majd nem hatott a vegyszera sok esö kimsota
és huzatni se tudtam mert mig lehetett volna addig mindig esett
szép a napraforgo de nagyon nagy benne az aszott..
Válasz #854. hozzászólásra
ha minden amit irogattál mostanában ennyire nem jön be, akkor nagy kakában leszünk
Hát az nem lenne jó a jég az fix!
Tavaly nekünk is volt 15 heki hibrid
Kétszer elverte a buzi jég.
Ma voltam megnézni a napraforgót most kezd virágzani. Készült pár kép és ez SPC-vel lett vetve
Válasz #861. hozzászólásra
A 36 a mag vetéskor kapott 1q 8-24-24 Yara millat + 0,5 q pétisót! szenvedtem a vetéskor mert a vetőgép gyári napra furatai nagynak bizonyultak sok duplát sőt tripla szemet is tett, majd vetőgép felemel lyukak lehegeszt köszörű kisebb lyukak vissza és mentem tovább! aztán trophy + goal majd kegyetlen mennyiségű víz Csaba tanácsolta a kultit de se kultim se kegyes időjárás (árvízi második hullám) újra nem tudtam a földre menni. aztán látva a napra szenvedését vártam hogy jobbra fordul a vegyszerezés szuperált így próbáltam megőrizni a filmréteget sajnos nem volt elég meleg a kifejlődéshez!
Apropó kukorica virágzik szépen! A garadnát csodálom szép sőt beautiful! A sofőrömnek szoktam mondani, mindig hogy mennyivel jobb mint az enyém! SPC vel nehéz vetni szép napraforgót azt a gépet igen jól el kell találni!
Válasz #855. hozzászólásra
szép inas! az apja látogatja???
Nem olyan rossz az a napraforgó eljössz mutatok rosszat. Jó cserepes a föld, egy jóképű kapálás kicsit korábban nem ártott volna néki. Mondom én aki 5éve megélezte a kapákat azóta is úgy vannak
Hány szemmel vetetted hektárját??? a miénk sűrűbb 50ezerrel vetve. Nézd meg a garadnát miből lett a cserebogár!
kajak jól néz ki szerintem pedig szerencsétlen tábla mit kapott az idén.
Én szórtam rá símán szóróval árvízek után esők előtt nitrogént 2mázsát hektáronként, a kukorica is ollyan akar a méreg tőle.
Tudod az eső kimosta a tápanyagot ezért ritka szép minden ami nem kapott utána. illetve hóka mint a fehér holló
Válasz #857. hozzászólásra
Akkor te sem a naprát nézted.....
Válasz #854. hozzászólásra
Aki jósol az nem baxik !!!!!!!!!!..............
........csak rá !!!!!!
Válasz #854. hozzászólásra
szeptember,októberre 350 legyen!
Válasz #855. hozzászólásra
Nekem tetszik,különösen a jobb felső a huncut mosollyal...
Válasz #855. hozzászólásra
Környékben a naprák milyenek ????????????
Hétvégi táblabejárások a családdal. Az istennek nem akar nőni!
A36 os nem tudom mi lehet így belőle.? Véleményetek szerint lehet belőle még jó termés?
Válasz #850. hozzászólásra
juró őszre 250ft, én ezt jósolom!!
Üdv mindenkinek. Nk Fertit vetett valaki? Mi a tapasztalat?
Válasz #851. hozzászólásra
Szerződnék ám én is de nem tudok olyat aki ennyit adna érte.
Válasz #848. hozzászólásra
Én 72re lekötöttem 2.5 tonnát.Ha csak az olajár el nem száll nem várható nagy emelkedés.A búza kivételével leszerződtem mindent idén.
Válasz #849. hozzászólásra
szerintem aratásra tovább erősödhet némileg a forint,legalább is nagyobb az esély rá minthogy gyengüljön,hacsak vissza nem mondják az államadósságot
98 után is ez volt
de nekünk ez cumi lesz
Válasz #848. hozzászólásra
A naprapergőt én leszerződtem (20q/ha) 73-ért.
A repce helyére én kukit vetnék.
Pillanatnyilag a xar árakat többek között az alacsony ejuró okozza .
csá ma kaptam naprára 64900 ajánlatot, Lesz még több, erre sok repcét fordítanak ki ott szerintem napra lesz! Vélemény? Tengerentúlon még mindig zuhan a szója!
Válasz #846. hozzászólásra
ilyen ráfordítással ilyen termés az mán döfi!
Válasz #845. hozzászólásra
2mázsa pétisót kapott mert kukorica elővetemény volt,sekély termőrétegű volt a föld (20 cm)
Válasz #842. hozzászólásra
szeva köszi a választ.
felétek a gyenge föld mit jelent és milyen műtrágya adagokat adtál neki?
Ami nektek van kép azt hogy lehet beálítani???
Nekem jó termésem volt elfogadható.
Válasz #841. hozzászólásra
nekem volt gyenge földön is 35 mázsás alegóm 2008 ban.
ha lenne most naprám akkor felébe tuti ezt venném mert jó is meg komoly gyári árengedménnyel adják
nálam megverte a flexisolt is
valakinek van tapasztalata az LG 55.25 szotyival?
ezt ajánlanák mint amelyik a leggyengébb talajokon is jövedelmező lehet.
Válasz #839. hozzászólásra
KB...
Válasz #829. hozzászólásra
Sanyi!
Mond meg az öreg MSZP-s szavazóknak, hogy a támogatást átvitt értelemben nem mi kapjuk, hanem ők. Arra szolgál, hogy mesterségesen alacsonyan tartsák az élelmiszereke árát. Ha nem lenne támogatás, akkor a "nagyok" is beállnának piaci értékvolumenre és akkor a papának 3x annyit kellene fuvarozni.
Hogy miért? Mert 600 Ft lenne 1 kg kenyér, és a 580 1 liter. tej.........csak úgy példaként.
Egyébként meg pofa be, mert a mostani nyugdíjukat is a mi prompt adónkból fizetik. Ők meg a kádárrendszerben eldorbézoltak mindent, ugyanis nem állt valós nemzetgazdasági teljesítmény az "általuk" végzett munka eredményeként.
Én 70-ért kötöttem
Válasz #834. hozzászólásra
ha neked jó,nekem jó!
gondolom neked jó,különben nem kötöttél volna!
Válasz #832. hozzászólásra
Ja ez milyen N v. B
Válasz #832. hozzászólásra
Nem tudod ök dunántulra is jönnek?
72 000 ft/tonnás szerződésem szerintetek jó?
Válasz #829. hozzászólásra
Vannak ilyen értetlenek kár is velük foglalkozni had éljenek a maguk kis világában .
Válasz #831. hozzászólásra
Sima 2009-es termés!!
Válasz #830. hozzászólásra
Hali!
Ez HO-s vagy sima volt?
Válasz #827. hozzászólásra
Ment!
Nem akarta az öreg megérteni hogy ez a pénz nélkül nem lehetne ennyire olcsón eladni a termékeinket és óriási lett a termelési költség. A 80-as években a gázolaj 20 forint körül volt a műkaki 800-1000 ft/q most meg nagyon sokszorosa. De a feleségéből szerintem meg az irigység beszélt a gazdák iránt. De még azt is mondták , hogy nem mennek el szavazni!!!! EZ PEDIG ZENE VOLT FÜLEIMNEK!!!!!!
Válasz #826. hozzászólásra
Én ma vitatkoztam egy régi mszp szavazó családdal, az a baja hogy a termelők mért kapnak földalapú támogatást, az ő férje nyugdíjas fuvarozó még most is van saját kocsijuk, néha van munkája csak de őneki mért nem jár valamiféle támogatás!!!!!!!
Válasz #825. hozzászólásra
hanzika32@monornet.hu
Válasz #818. hozzászólásra
Nem az a lényeg mi lett olcsó, hanem sajnos az, hogy mivel hülyítik a népet. Én is tudom, hogy semmi sem lett olcsóbb. Sőt az üzemanyag ára az egekben lesz mire konkrétan nekimegyünk a földeknek.....de hát, valamit kell mondani a városlakó szavazópolgároknak is.
pl.
" a kormány x milliárd forinttal megsegítette a nehéz helyzetben lévő Péti Nitrogénműveket, hogy a gazdálkodók időben és olcsón jussanak műtrágyához, ezzel biztosítani tudják majd az ország élelmiszerellátását......"
"dolgozzatok mert, fogy a kenyér"
Válasz #823. hozzászólásra
Te irj!!
Válasz #808. hozzászólásra
+áfa??? Vagy esetleg valami dörzsöltbe...