Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak644 FtBenzin árak625 FtEUR416.32 FtUSD400.8 FtCHF443.07 FtGBP501.5 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz Gandhy #69914. hozzászólására két diktátoron kívül én inkáb a sunyi Churchill aki azt hitte hogy ha az oroszoknak adja kelet európát még megtarthatják a Brit birodalmat de Amerika nem engedett ő akart a világ ura lenni ezért támogatta az oroszt mert üzlet volt neki mikr már nem volt Mandzsuriában már nem kaptak marha hús konzervet meg teher autót tehát ez olyan ragályos betegség volt írhatnám úgy is a gigászok hávorúja volt az újraosztásért
Válasz Mihály #69912. hozzászólásáraA németek nem szimplán hódítani mentek, hanem a kommunizmust végképp eltörölni, ami azért valljuk be egy nagyon jó ötlet volt. Sajnos a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, nyakunkra húztuk a kommunizmust. Beteg emberek játéka volt ez, Sztálin és Hitler személyében.
"Márpedig ezek a honvédek a kötelességüket teljesítették. Bizonyára nem akartak meghalni, ám esküjükhöz híven nem futamodtak meg, hanem még reménytelen körülmények között is küzdöttek a végsőkig. Az egyik honvéd emberfeletti küzdelme a másiknak a haláltól való megmenekülést, a harmadiknak pedig a hadifogság elkerülését jelentette.
Ezek a katonák hősök voltak, nemcsak törvényi, hanem erkölcsi értelemben is. Természetesen arról lehet vitatkozni, hogy miért kellett nekik ott lenniük, de az tény, hogy a háború sűrűjében, sokszor használhatatlan, befagyott fegyverrel a kezükben oroszlánként küzdöttek."
A többit fel lehet lapozni a történelem könyvekben, azt meg tudjuk kik írták.
Miért harcolt a magyar honvéd a Don-kanyarban 1943 januárjában? Hősnek tekinthetjük azt, aki idegen célokért halt meg? Mi okozta a katasztrofális vereséget? A doni áttörés és az azt követő keserves visszavonulás évfordulóján ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg.
„Ha Erdély visszajő, ezzel örökre elköteleztük magunkat a németeknek, akik majd aztán követelik az árát. És ez az ár a velük együtt való háborúzás lesz, az ország maga lesz az ára a revíziónak.” Külön cikket érdemelne, hogy Magyarország miért és hogyan sodródott a II. világháborúba, a lényeget azonban mégis jól érzékeltetik Teleki Pál idézett gondolatai.
Trianon után nem létezett olyan politikai erő, amelyik ne akarta volna visszaszerezni az igazságtalanul elcsatolt területeket. Hamar kiderült, hogy ebben csak Olaszország és az első világháborúban szintén vesztes Németország lehet segítségünkre. A harmincas évekre pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler beleegyezése nélkül nem történhet határmódosítás Közép-Európában.
A Harmadik Birodalom több elszakított országrész visszaszerzéséhez is hozzásegítette Magyarországot. Noha Németország nem várta el kezdetben, hogy mi is csatlakozzunk a Szovjetunió elleni hadjáratához, végül mégis megtörtént a belépés. Ennek egyik fő mozgatórugója szintén a revíziós törekvés volt. Szlovákia és Románia ugyanis – amely országok szintén német szövetségesek voltak – elindultak a Szovjetunió ellen azonnal.
A korabeli politikai vezetés egy jelentős része úgy vélekedett, hogy ha Magyarország ebben a hadjáratban nem mutatja meg magát, akkor elveszítheti a nemrég visszakapott felvidéki és erdélyi területeket. Ezzel együtt pedig abban is bíztak, hogy sikerek esetén Hitler újabb visszacsatolásokkal hálálja meg honvédeink teljesítményét.
A 2. magyar hadsereget 1942 tavaszán szállították ki a keleti frontra. A kezdeti kisebb sikerek után 1943. január 12-én indította meg a Don folyónál ellentámadását a Vörös Hadsereg. A magyar alakulatoknak egy mintegy 200 km hosszú szakaszt kellett megvédeniük.
Honvédeink arcvonala azonban szétszakadt, a németek alig küldtek segítséget, a tőlünk délre védekező szövetséges 8. olasz és a 3. román hadsereg alakulatainak többsége a kedvezőtlen körülmények miatt fel sem vette a harcot. Ilyen helyzetben a magyar honvédek kitartó küzdelme csak növelte áldozataink számát.
A vereség után fájdalmas visszavonulás kezdődött –40 fokban. A 200 ezer fős 2. magyar hadseregből 42 ezer katona veszítette életét, 28 ezer megsebesült, és 26 ezer lett hadifogoly.
A tragédia okai
A magyar hadsereg noha vitézül küzdött, rendkívül rossz körülmények között harcolt. Elégtelen volt a felszerelés, akadozott az utánpótlás, és a német fegyvertársak mostohán bántak velük. A kommunizmus évtizedeiben egyenesen arról beszéltek, hogy elavult fegyverekkel meghalni küldték a katonákat a Don-kanyarhoz.
A kommunista propaganda ugyan széles körben elterjedt, ám ekkor sem felelt meg a valóságnak. A korabeli katonai vezetés ugyanis a lehető legjobb felszereléssel látta el a 2. magyar hadsereget. Miért volt ez kevés? A trianoni békediktátumban nemcsak országunk kétharmadát veszítettük el, hanem a nagyhatalmak leszereltették a hadsereg java részét, és 1938-ig megtiltották a honvédség fejlesztését, növelését. Az ekkor meginduló haderőfejlesztés pedig csak Kárpát-medencei harcokra készült, hiszen az akkori helyzetben úgy gondolkodott mindenki, hogy ha harcolni fogunk, akkor az elcsatolt területekért fogunk küzdeni.
A – 40 fokhoz például ezért nem volt elegendő a hadi öltözék. Mindemellett az sem elhanyagolható tény, hogy nemcsak mi szenvedtünk vereséget, hanem az erősebb német sereg is. Hiába voltak haditechnikai fölényben az oroszokkal szemben, a Szovjetunió, ha nem is azonnal, de végül kihasználta létszámbeli fölényét. Ha a katasztrófa okait vizsgáljuk, akkor ezt is figyelembe kell vennünk.
Hősök voltak?
A doni katasztrófa áldozatait gyakran hősi halottként emlegetik, de legalább ennyiszer elhangzik velük kapcsolatosan, hogy idegen célokért harcoltak. Érdemes kicsit megvizsgálni ezt a két állítást, és összevetni. Hiszen akár a Don-kanyart, akár a budapesti kitörést illetően el szokott hangozni a kérdés: nevezhetjük-e hősnek azt, aki náci célokért halt meg?
Kétségtelen, hogy a Szovjetunió megtámadása azért történt meg, mert Hitler a keleti területeket meg akarta szerezni a Harmadik Birodalom számára. A magyar honvédek tudták ezt, de tudatában voltak annak is (ami aztán be is következett), hogy ha veszítenek, akkor a Vörös Hadsereg megindul Magyarország felé, és azt végig fogja pusztítani. Emellett – ahogyan az jó néhány visszaemlékezésből kiderül – sokuknak okozott hatalmas örömet Erdély vagy a Felvidék bizonyos részeinek hazatérése, és ezekért a területekért is harcoltak a Donnál.
A mai törvények értelmében hősi halott minden olyan fegyveres személy, katona, aki fegyveres cselekmény, honvédelmi cselekmény, kötelességteljesítés közben veszti életét. Aki háborús helyzetben a fegyveres ellenséggel szemben fegyvert fogva hal meg. Továbbá, ha valaki egyenruhát vesz, parancsot teljesít, azzal katonává válik, és honvédelmi kötelezettségének tesz eleget, amiben tágabb értelemben benne van a haza védelme is.
Márpedig ezek a honvédek a kötelességüket teljesítették. Bizonyára nem akartak meghalni, ám esküjükhöz híven nem futamodtak meg, hanem még reménytelen körülmények között is küzdöttek a végsőkig. Az egyik honvéd emberfeletti küzdelme a másiknak a haláltól való megmenekülést, a harmadiknak pedig a hadifogság elkerülését jelentette.
Ezek a katonák hősök voltak, nemcsak törvényi, hanem erkölcsi értelemben is. Természetesen arról lehet vitatkozni, hogy miért kellett nekik ott lenniük, de az tény, hogy a háború sűrűjében, sokszor használhatatlan, befagyott fegyverrel a kezükben oroszlánként küzdöttek. Jóllehet a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb vesztesége érte itt hazánkat, a Vörös Hadsereg terve, miszerint teljesen megsemmisítették volna a 2. magyar hadsereget – nem sikerült.
Válasz Gandhy #69907. hozzászólásáraJányi is megérdemelte. Irreális elvárásai voltak a gyengén felszerelt katonák irányában, aztán volt bőr a pofáján kiadni a hírhedt parancsát.
Válasz bandigh #69905. hozzászólásáraa Jányi Gusztáv szombathelyi volt, golyót kapott, a Vályi Péter is tőlünk indult, azt meg beledobták a kohóba, az legalább meg is érdemelte
Válasz hasutas1 #69902. hozzászólásáraHa a hazájukért harcoltak, akkor annyit kaphattak volna, hogy a doni élmények után, sok év fogság után hazakeveredve, nem a rendszeres verést és megalázást kapták volna
És még mindig nem, nem az ő hibájuk volt, parancsot teljesítettek, ez tiszta sor. Inkább úgy mondom, hogy felhasználták őket, mint egy sokadik erőforrást, nem számított. És igen, a maguk nevében hősök voltak, mert amennyire tudtak, helytálltak a vert helyzetben is.
Válasz bandigh #69900. hozzászólására nem dolguk hanem keresni valójuk nem mindegy az amcsik is tették a dolgukat mint a magyarok csak semmi keresni valókul nem volt ott azok akik az Árpád vonaltól nyugatra estek el már honvédők voltak ott már az Oroszoknak nem volt semmi keresnivalójuk
Válasz TeljesenMindegy #69899. hozzászólásáraMit kellett volna, vagy mit lehetett volna csinálni? Persze a fűtött szobából ezt könnyű megítélni. Mondjuk tőled mást nem is lehet várni.
Válasz Mihály #69897. hozzászólásáraŐk nem hódítani mentek. Parancsot teljesítettek. A leszármazottak hősöknek tartják az elesett hősi halált halt bakákat. Egy olyan háborúban harcoltak amiben nem nyerhettek, ezt az akkori katonai vezetés is tudta.
De a katonák harcoltak, mert ezt parancsba kapták. Helyt álltak... Harcoltak a hazájukért a családjukért, ők hősök voltak, ez nem vita tárgya.
Válasz csuti0 #69896. hozzászólására Pedig ők hóditani mentek oda nem igen sokan tartották hősöknek őket de volt közöttük igen sok ha tisztában lennél mit is jelent az hogy hős az áldozatt közel sem biztos hogy hős volt
Válasz Mihály #69895. hozzászólásáraAz én szememben mind ki ott maradt,az mind hős!
A németek bármennyire is agymosáson mentek keresztül,a mai napik kutatják "elveszett" katonáikat,próbálják megadni a végtisztességet, és családtagjaik számára a kegyelet lerovásának lehetőségét.
Válasz Ares 826 #69894. hozzászólására Szerintem az atyai nagyapám elég közeli rokon sajnos már nem tudott mesélni nekem mert azután hogy hazajött a fogságból még 13 évet sem élt próbálta felkészíteni a családját arra ami utánna jött csak nem hittek neki az-az előre elmondta hogy kifosztják őket mint az oroszokat tették a kommunisták el akarta adni a birtokát de a kupaktanács elutasította abba egyeztek meg hogy felosztották minden családtag kapot 7 hold földet aztán mégis kulákok lettek mind az hogy a harcokban mi volt meghallgatták de nem élték át nem érezték a szörnyű oldalát s a 40 év ami utánna volt nem igazán a nagy hőstettek mesélésére való világ volt szóval voltak hősök de zöme csak áldozatt lett sajnos
Válasz Mihály #69885. hozzászólásáraAzt gondolom nem csak a temetőkben lehet emlékezni az elesetekről hanem az ember gondolataiban, is és a szívekben is! Remélem érted mit akarok mondani ezzel az írással! Sajnos azok az emberek nem jöttek vissza, a családjuk csak emlékezhetett rájuk! Nekem volt közeli ismerősöm megjárta a málenkíj robotot 8,5 évet volt fogságban , pár éve hunyt el nyugodjon békében 99,5 éves volt! Ami mai napig előttem van jelenet hogy mesélt a fogságról a pár éves fiam meg ott állt mellette és csak figyelt, hogy mit is mesél az idős bácsika, szerintem ő ezt nem értette de csak figyelt és figyelt!
Válasz csuti0 #69889. hozzászólásáraBárrki emlékhet mi is megtettük mert ma sem tudjuk hol temeték el csak azt hogy melyik kórházban ja tábori tehát bárhol lehetett a település mellett vagy akár a templnban is
Válasz Mihály #69885. hozzászólásáraSzia!
És mi van azokkal akiknek a sírjához nem lehet kimenni a temetőbe?
Bizony róluk is meg kell emlékezni kik valahol egy idegen földben, vagy épp hazánk területén jeltelen sírban nyugszanak!
Üdv.: Csuti
Válasz Ares 826 #69884. hozzászólásárasokkal érdekesebb, hogy meddig tartottak/tartanak azok a retkes évek?
mikorról nem rabolják a cselédsorban tengődő embereket?
Válasz Ares 826 #69880. hozzászólásáraNem akarok vitázni de a hősök nem megfagyni szoktak ... nem önként mentek oda hanem a Német Magyar egyezmény után lényegében Erdély kaptuk értük szóval ez még a történészeket is megosztja nekem a családomból is maradt oda tavaly derült ki hogy sebesültként halt meg eddig eltüntként volt nyílvánítva ,az élőknek nem a holtakkal kellene foglalkozni azt a temetőben megteheti bárki (ma voltam temető közelében nem láttam tömeget )szóval azokkal akik miatt meghaltak de sajnos minden politika a maga kedve szerint tette ezt ...
Válasz Gandhy #69881. hozzászólásáraSajnos az első világháború is megváltoztatta nagyon a Magyarság életét, minden mindenből következett s jött a második is amiről az idősek már nekünk is meséltek hogy mi is volt ott a fronton meg az utána következő "málenkíj" robotról is! Sajnos a retket ótvaros rákosi sem volt piskóta, amiről már édesanyám is tud sokat mesélni hogy mit is tettek a vidéki emberekkel, családokkal, hogy hogyan is söpörték le a padlásokat vitték el a vidéki emberektől a megtermelt ennivalót! Hát szemét egy világ volt sajnos a magyarság a magyar emberek élete sok sok éven keresztül! Asztán hogy honnét is lehet számolni ezt a szerencsétlen kemény éveket azt döntse el mindenki maga a török időktől vagy honnét!
Válasz hasutas1 #69882. hozzászólásárade legalább a megbecsülés kijárt neki, miután hazatért, elvették a földjeit, állatait, apámat kibaxták a gimnáziumból elsősként, estin folytathatta, nappal útépítésen dolgozott egy ideig, majd kórházban volt betegtologató, a főiskolára sem engedték nappalin tanulni, csak estin, azért közgazdász lett, kemények voltak nagyon.
Anyai nagyapám csendőrtiszt volt, harcolt a Felvidék- és Erdély felszabadításánál is, egy repülőről leadott géppuskasorozat elkapta a combját, szerencséjére csak a szilánkok, megmaradt a lába, de soha nem hajolt már, ahogy Ő sem, közel 2 méteres volt az öreg, törpenövésűeket nem igen vettek fel csendőrnek. Vas-megyei volt, de a Felvidéki harcoknál megismerte a feleségét Vágfarkasdon, ott éltek, amíg nem jött az ukáz, egy éjszakájuk van és 2 bőröndbe pakolhatnak, kitelepítették Őket, anyám még kicsi volt(43-as)
Mivel nagyapám csendőrtiszt volt, itthon közellenség, csak segédmunkát kaphatott, eleinte hetente jött éjjel a fekete autó hozzájuk. Aztán Rákosi után már nem zaklatták.
És az a legdurvább, hogy ez már a velünk élő történelem volt, hisz ismertem Őket, együtt éltünk, mindannyian éltek még a 80-as években(kivéve egyik nagyanyám)
Válasz Gandhy #69881. hozzászólásáraNagyapád egy hős volt...
Mind azok voltak, akik életüket adták, akik haza jöttek, akik fogságból jöttek haza, vagy ott haltak meg.
Válasz Ares 826 #69880. hozzászólásáranagyapám sem jött haza a Don-kanyarból ... aztán 5 év múlva csak előkerült, nagyanyám meghalt még a háború alatt, apám(38-as) és a nővére(35) kisgyerekek voltak még, de vitték a gazdaságot, főként a cselédek persze
5 év hadifogság, első fele Szibéria, a második fele Baku, nem beszélt róla, hogyan élte túl a szibériait, csak egy-egy elejtett mondat nagy ritkán, ha meghalt egy társuk, nem jelentették, addig is járt az a félszelet plusz kenyérke. Az orosz őrök ugyanúgy éheztek, azokkal volt a legkevesebb bajuk. A levesük olvasztott hó, tavasszal nagy volt az öröm, amikor kihajtott a csalán, volt mit belefőzni.
Egyszer mesélt picit a frontról: - "Fölcsatoltam a puskára a bajonétot, hasba böktem a muszkát, csak úgy sprickelt a vére" mert hát csak egy maradhat
Válasz Mihály #69877. hozzászólásáraSzerintem ma te is inkább emlékezzél s ne veszekedj senkivel, s emlékezz a második világháborúban elesett katona hősi halottakra azokra a Magyar Hősökre akik az életüket áldozták! Nyugodjanak békében az elesett áldozatok!
Válasz Földönfuto #69878. hozzászólásáraKb nagyon úgy néz ki hamarosan dől a buli kapkodnak a kormány oldalon nem megszokott a mai bejelentés sem de vajon elég lesz??,
Válasz bandigh #69869. hozzászólásáraPróbálom érteni. De ha nem focizhatunk, akkor nyírjuk a pálya gyepét, egy darabig. (Nekünk, birkáknak az úgyis testhezálló feladat.)
Azután, idővel majd alakul valami, ha túléltük.
Válasz esox #69864. hozzászólásáraNem csak nekünk jutott ez. Sok másik népnek, jutott még rosszabb történelem is.
A negatív önkép kialakítása és fenntartása egy kulturális csapda, egy hibás gondolkodási keret.
Ezt, az a tévesen kialakult, részben iskolában szerzett szemlélet okozza, hogy régen volt a kőbalta és a barlang, de most már a modern korban vagyunk és a világ tökéletes a mi időnkben.
40 évvel ezelőtt, azt tanultuk, hogy voltak a szörnyű háborúk a múltban, és automatikusan azt gondoltuk, az a múlt, de a jelen és a jövő az most már végre jó lett. De nem így van.
Be kell látnunk, és megbékélni azzal, hogy még mindig az emberiség történetének csak az egyik szakaszában vagyunk. És ráadásul, nem is tudjuk, hogy hol tartunk benne.
Az a legfontosabb, hogy próbáljunk emberek lenni/maradni, és az életet tovább vinni. A többi a Világ Teremtőjére van bízva, de ha sikerül embernek lennünk, akkor mi is tudni fogjuk, hogy mit tegyünk.
(Mindenki a maga helyén. Az utcaseprő is, és a prof is.)
121050 hozzászólás
Válasz Mihály #69917. hozzászólásáramindkét VH az újraosztásért robbant ki
Válasz Gandhy #69914. hozzászólására két diktátoron kívül én inkáb a sunyi Churchill aki azt hitte hogy ha az oroszoknak adja kelet európát még megtarthatják a Brit birodalmat de Amerika nem engedett ő akart a világ ura lenni ezért támogatta az oroszt mert üzlet volt neki mikr már nem volt Mandzsuriában már nem kaptak marha hús konzervet meg teher autót tehát ez olyan ragályos betegség volt írhatnám úgy is a gigászok hávorúja volt az újraosztásért
Válasz Mihály #69915. hozzászólásáravannak projektek, amik az elvárttal ellentétesen sülnek el
Válasz Gandhy #69914. hozzászólására Hát jobb mint az 1 millió márka Lenninnek hogy csináljon forradalmat
Válasz Mihály #69912. hozzászólásáraA németek nem szimplán hódítani mentek, hanem a kommunizmust végképp eltörölni, ami azért valljuk be egy nagyon jó ötlet volt. Sajnos a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, nyakunkra húztuk a kommunizmust. Beteg emberek játéka volt ez, Sztálin és Hitler személyében.
Válasz TeljesenMindegy #69906. hozzászólásáraIgen,és el is fogja foglalni.
Válasz hasutas1 #69898. hozzászólására Én a Németekre írtam hogy hóditani mentek ....
Válasz szeszko #69910. hozzászólásáraAzt hiszem ez a lényeg, és ezek a hősök talán egyszer mindenkitől megkapják a végtisztességet.
"Márpedig ezek a honvédek a kötelességüket teljesítették. Bizonyára nem akartak meghalni, ám esküjükhöz híven nem futamodtak meg, hanem még reménytelen körülmények között is küzdöttek a végsőkig. Az egyik honvéd emberfeletti küzdelme a másiknak a haláltól való megmenekülést, a harmadiknak pedig a hadifogság elkerülését jelentette.
Ezek a katonák hősök voltak, nemcsak törvényi, hanem erkölcsi értelemben is. Természetesen arról lehet vitatkozni, hogy miért kellett nekik ott lenniük, de az tény, hogy a háború sűrűjében, sokszor használhatatlan, befagyott fegyverrel a kezükben oroszlánként küzdöttek."
A többit fel lehet lapozni a történelem könyvekben, azt meg tudjuk kik írták.
Szabad Földből idézem:
Miért harcolt a magyar honvéd a Don-kanyarban 1943 januárjában? Hősnek tekinthetjük azt, aki idegen célokért halt meg? Mi okozta a katasztrofális vereséget? A doni áttörés és az azt követő keserves visszavonulás évfordulóján ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg.
„Ha Erdély visszajő, ezzel örökre elköteleztük magunkat a németeknek, akik majd aztán követelik az árát. És ez az ár a velük együtt való háborúzás lesz, az ország maga lesz az ára a revíziónak.” Külön cikket érdemelne, hogy Magyarország miért és hogyan sodródott a II. világháborúba, a lényeget azonban mégis jól érzékeltetik Teleki Pál idézett gondolatai.
Trianon után nem létezett olyan politikai erő, amelyik ne akarta volna visszaszerezni az igazságtalanul elcsatolt területeket. Hamar kiderült, hogy ebben csak Olaszország és az első világháborúban szintén vesztes Németország lehet segítségünkre. A harmincas évekre pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler beleegyezése nélkül nem történhet határmódosítás Közép-Európában.
A Harmadik Birodalom több elszakított országrész visszaszerzéséhez is hozzásegítette Magyarországot. Noha Németország nem várta el kezdetben, hogy mi is csatlakozzunk a Szovjetunió elleni hadjáratához, végül mégis megtörtént a belépés. Ennek egyik fő mozgatórugója szintén a revíziós törekvés volt. Szlovákia és Románia ugyanis – amely országok szintén német szövetségesek voltak – elindultak a Szovjetunió ellen azonnal.
A korabeli politikai vezetés egy jelentős része úgy vélekedett, hogy ha Magyarország ebben a hadjáratban nem mutatja meg magát, akkor elveszítheti a nemrég visszakapott felvidéki és erdélyi területeket. Ezzel együtt pedig abban is bíztak, hogy sikerek esetén Hitler újabb visszacsatolásokkal hálálja meg honvédeink teljesítményét.
A 2. magyar hadsereget 1942 tavaszán szállították ki a keleti frontra. A kezdeti kisebb sikerek után 1943. január 12-én indította meg a Don folyónál ellentámadását a Vörös Hadsereg. A magyar alakulatoknak egy mintegy 200 km hosszú szakaszt kellett megvédeniük.
Honvédeink arcvonala azonban szétszakadt, a németek alig küldtek segítséget, a tőlünk délre védekező szövetséges 8. olasz és a 3. román hadsereg alakulatainak többsége a kedvezőtlen körülmények miatt fel sem vette a harcot. Ilyen helyzetben a magyar honvédek kitartó küzdelme csak növelte áldozataink számát.
A vereség után fájdalmas visszavonulás kezdődött –40 fokban. A 200 ezer fős 2. magyar hadseregből 42 ezer katona veszítette életét, 28 ezer megsebesült, és 26 ezer lett hadifogoly.
A tragédia okai
A magyar hadsereg noha vitézül küzdött, rendkívül rossz körülmények között harcolt. Elégtelen volt a felszerelés, akadozott az utánpótlás, és a német fegyvertársak mostohán bántak velük. A kommunizmus évtizedeiben egyenesen arról beszéltek, hogy elavult fegyverekkel meghalni küldték a katonákat a Don-kanyarhoz.
A kommunista propaganda ugyan széles körben elterjedt, ám ekkor sem felelt meg a valóságnak. A korabeli katonai vezetés ugyanis a lehető legjobb felszereléssel látta el a 2. magyar hadsereget. Miért volt ez kevés? A trianoni békediktátumban nemcsak országunk kétharmadát veszítettük el, hanem a nagyhatalmak leszereltették a hadsereg java részét, és 1938-ig megtiltották a honvédség fejlesztését, növelését. Az ekkor meginduló haderőfejlesztés pedig csak Kárpát-medencei harcokra készült, hiszen az akkori helyzetben úgy gondolkodott mindenki, hogy ha harcolni fogunk, akkor az elcsatolt területekért fogunk küzdeni.
A – 40 fokhoz például ezért nem volt elegendő a hadi öltözék. Mindemellett az sem elhanyagolható tény, hogy nemcsak mi szenvedtünk vereséget, hanem az erősebb német sereg is. Hiába voltak haditechnikai fölényben az oroszokkal szemben, a Szovjetunió, ha nem is azonnal, de végül kihasználta létszámbeli fölényét. Ha a katasztrófa okait vizsgáljuk, akkor ezt is figyelembe kell vennünk.
Hősök voltak?
A doni katasztrófa áldozatait gyakran hősi halottként emlegetik, de legalább ennyiszer elhangzik velük kapcsolatosan, hogy idegen célokért harcoltak. Érdemes kicsit megvizsgálni ezt a két állítást, és összevetni. Hiszen akár a Don-kanyart, akár a budapesti kitörést illetően el szokott hangozni a kérdés: nevezhetjük-e hősnek azt, aki náci célokért halt meg?
Kétségtelen, hogy a Szovjetunió megtámadása azért történt meg, mert Hitler a keleti területeket meg akarta szerezni a Harmadik Birodalom számára. A magyar honvédek tudták ezt, de tudatában voltak annak is (ami aztán be is következett), hogy ha veszítenek, akkor a Vörös Hadsereg megindul Magyarország felé, és azt végig fogja pusztítani. Emellett – ahogyan az jó néhány visszaemlékezésből kiderül – sokuknak okozott hatalmas örömet Erdély vagy a Felvidék bizonyos részeinek hazatérése, és ezekért a területekért is harcoltak a Donnál.
A mai törvények értelmében hősi halott minden olyan fegyveres személy, katona, aki fegyveres cselekmény, honvédelmi cselekmény, kötelességteljesítés közben veszti életét. Aki háborús helyzetben a fegyveres ellenséggel szemben fegyvert fogva hal meg. Továbbá, ha valaki egyenruhát vesz, parancsot teljesít, azzal katonává válik, és honvédelmi kötelezettségének tesz eleget, amiben tágabb értelemben benne van a haza védelme is.
Márpedig ezek a honvédek a kötelességüket teljesítették. Bizonyára nem akartak meghalni, ám esküjükhöz híven nem futamodtak meg, hanem még reménytelen körülmények között is küzdöttek a végsőkig. Az egyik honvéd emberfeletti küzdelme a másiknak a haláltól való megmenekülést, a harmadiknak pedig a hadifogság elkerülését jelentette.
Ezek a katonák hősök voltak, nemcsak törvényi, hanem erkölcsi értelemben is. Természetesen arról lehet vitatkozni, hogy miért kellett nekik ott lenniük, de az tény, hogy a háború sűrűjében, sokszor használhatatlan, befagyott fegyverrel a kezükben oroszlánként küzdöttek. Jóllehet a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb vesztesége érte itt hazánkat, a Vörös Hadsereg terve, miszerint teljesen megsemmisítették volna a 2. magyar hadsereget – nem sikerült.
Válasz TeljesenMindegy #69908. hozzászólásárahát, ha megérdemelte, ha nem, megkapta, a Ruszin Romulusz nem fog arra a sorsra jutni
Válasz Gandhy #69907. hozzászólásáraJányi is megérdemelte. Irreális elvárásai voltak a gyengén felszerelt katonák irányában, aztán volt bőr a pofáján kiadni a hírhedt parancsát.
Válasz bandigh #69905. hozzászólásáraa Jányi Gusztáv szombathelyi volt, golyót kapott, a Vályi Péter is tőlünk indult, azt meg beledobták a kohóba, az legalább meg is érdemelte
Válasz hasutas1 #69901. hozzászólásáraAhmed is a hazájáért, családjáért harcol Németországban?
Válasz hasutas1 #69902. hozzászólásáraHa a hazájukért harcoltak, akkor annyit kaphattak volna, hogy a doni élmények után, sok év fogság után hazakeveredve, nem a rendszeres verést és megalázást kapták volna
És még mindig nem, nem az ő hibájuk volt, parancsot teljesítettek, ez tiszta sor. Inkább úgy mondom, hogy felhasználták őket, mint egy sokadik erőforrást, nem számított. És igen, a maguk nevében hősök voltak, mert amennyire tudtak, helytálltak a vert helyzetben is.
Válasz bandigh #69900. hozzászólására nem dolguk hanem keresni valójuk nem mindegy az amcsik is tették a dolgukat mint a magyarok csak semmi keresni valókul nem volt ott azok akik az Árpád vonaltól nyugatra estek el már honvédők voltak ott már az Oroszoknak nem volt semmi keresnivalójuk
Válasz hasutas1 #69898. hozzászólására nem is akartam vitatkozni hősi halottaknak vannak nyilvánítva tisztában vagyok vele
Válasz bandigh #69900. hozzászólásáraÉrted te. Csak így könnyebb.
Válasz TeljesenMindegy #69899. hozzászólásáraMit kellett volna, vagy mit lehetett volna csinálni? Persze a fűtött szobából ezt könnyű megítélni. Mondjuk tőled mást nem is lehet várni.
Válasz hasutas1 #69898. hozzászólásáraKb annyi dolgunk volt ott, mint az amcsiknak a közelkeleten. Semmi.
Válasz hasutas1 #69898. hozzászólásáraHazáért,családért harcolni otthon szoktak, nem ezer kilométerrel arrébb.
Válasz Mihály #69897. hozzászólásáraŐk nem hódítani mentek. Parancsot teljesítettek. A leszármazottak hősöknek tartják az elesett hősi halált halt bakákat. Egy olyan háborúban harcoltak amiben nem nyerhettek, ezt az akkori katonai vezetés is tudta.
De a katonák harcoltak, mert ezt parancsba kapták. Helyt álltak... Harcoltak a hazájukért a családjukért, ők hősök voltak, ez nem vita tárgya.
Válasz csuti0 #69896. hozzászólására Pedig ők hóditani mentek oda nem igen sokan tartották hősöknek őket de volt közöttük igen sok ha tisztában lennél mit is jelent az hogy hős az áldozatt közel sem biztos hogy hős volt
Válasz Mihály #69895. hozzászólásáraAz én szememben mind ki ott maradt,az mind hős!
A németek bármennyire is agymosáson mentek keresztül,a mai napik kutatják "elveszett" katonáikat,próbálják megadni a végtisztességet, és családtagjaik számára a kegyelet lerovásának lehetőségét.
Válasz Ares 826 #69894. hozzászólására Szerintem az atyai nagyapám elég közeli rokon sajnos már nem tudott mesélni nekem mert azután hogy hazajött a fogságból még 13 évet sem élt próbálta felkészíteni a családját arra ami utánna jött csak nem hittek neki az-az előre elmondta hogy kifosztják őket mint az oroszokat tették a kommunisták el akarta adni a birtokát de a kupaktanács elutasította abba egyeztek meg hogy felosztották minden családtag kapot 7 hold földet aztán mégis kulákok lettek mind az hogy a harcokban mi volt meghallgatták de nem élték át nem érezték a szörnyű oldalát s a 40 év ami utánna volt nem igazán a nagy hőstettek mesélésére való világ volt szóval voltak hősök de zöme csak áldozatt lett sajnos
Válasz Mihály #69885. hozzászólásáraAzt gondolom nem csak a temetőkben lehet emlékezni az elesetekről hanem az ember gondolataiban, is és a szívekben is! Remélem érted mit akarok mondani ezzel az írással! Sajnos azok az emberek nem jöttek vissza, a családjuk csak emlékezhetett rájuk! Nekem volt közeli ismerősöm megjárta a málenkíj robotot 8,5 évet volt fogságban , pár éve hunyt el nyugodjon békében 99,5 éves volt! Ami mai napig előttem van jelenet hogy mesélt a fogságról a pár éves fiam meg ott állt mellette és csak figyelt, hogy mit is mesél az idős bácsika, szerintem ő ezt nem értette de csak figyelt és figyelt!
Válasz csuti0 #69889. hozzászólásáraBárrki emlékhet mi is megtettük mert ma sem tudjuk hol temeték el csak azt hogy melyik kórházban ja tábori tehát bárhol lehetett a település mellett vagy akár a templnban is
Válasz d-032a #69888. hozzászólásáraEttől már nincs lejjebb.
Válasz Mihály #69890. hozzászólásáraLehet.
Válasz .Richard. #69886. hozzászólására Remélem másnak is van....
Válasz Mihály #69885. hozzászólásáraSzia!
És mi van azokkal akiknek a sírjához nem lehet kimenni a temetőbe?
Bizony róluk is meg kell emlékezni kik valahol egy idegen földben, vagy épp hazánk területén jeltelen sírban nyugszanak!
Üdv.: Csuti
Most már, teljesen biztos vagyok benne, hogy egy érzelmi fogyatékos,
még egy értelmi fogyatékosnál is sokkal rosszabb.
Válasz Ares 826 #69884. hozzászólásárasokkal érdekesebb, hogy meddig tartottak/tartanak azok a retkes évek?
mikorról nem rabolják a cselédsorban tengődő embereket?
Válasz Mihály Tudod van családunk.
Válasz Ares 826 #69880. hozzászólásáraNem akarok vitázni de a hősök nem megfagyni szoktak ... nem önként mentek oda hanem a Német Magyar egyezmény után lényegében Erdély kaptuk értük szóval ez még a történészeket is megosztja nekem a családomból is maradt oda tavaly derült ki hogy sebesültként halt meg eddig eltüntként volt nyílvánítva ,az élőknek nem a holtakkal kellene foglalkozni azt a temetőben megteheti bárki (ma voltam temető közelében nem láttam tömeget )szóval azokkal akik miatt meghaltak de sajnos minden politika a maga kedve szerint tette ezt ...
Válasz Gandhy #69881. hozzászólásáraSajnos az első világháború is megváltoztatta nagyon a Magyarság életét, minden mindenből következett s jött a második is amiről az idősek már nekünk is meséltek hogy mi is volt ott a fronton meg az utána következő "málenkíj" robotról is! Sajnos a retket ótvaros rákosi sem volt piskóta, amiről már édesanyám is tud sokat mesélni hogy mit is tettek a vidéki emberekkel, családokkal, hogy hogyan is söpörték le a padlásokat vitték el a vidéki emberektől a megtermelt ennivalót! Hát szemét egy világ volt sajnos a magyarság a magyar emberek élete sok sok éven keresztül! Asztán hogy honnét is lehet számolni ezt a szerencsétlen kemény éveket azt döntse el mindenki maga a török időktől vagy honnét!
Válasz hasutas1 #69882. hozzászólásárade legalább a megbecsülés kijárt neki, miután hazatért, elvették a földjeit, állatait, apámat kibaxták a gimnáziumból elsősként, estin folytathatta, nappal útépítésen dolgozott egy ideig, majd kórházban volt betegtologató, a főiskolára sem engedték nappalin tanulni, csak estin, azért közgazdász lett, kemények voltak nagyon.
Anyai nagyapám csendőrtiszt volt, harcolt a Felvidék- és Erdély felszabadításánál is, egy repülőről leadott géppuskasorozat elkapta a combját, szerencséjére csak a szilánkok, megmaradt a lába, de soha nem hajolt már, ahogy Ő sem, közel 2 méteres volt az öreg, törpenövésűeket nem igen vettek fel csendőrnek. Vas-megyei volt, de a Felvidéki harcoknál megismerte a feleségét Vágfarkasdon, ott éltek, amíg nem jött az ukáz, egy éjszakájuk van és 2 bőröndbe pakolhatnak, kitelepítették Őket, anyám még kicsi volt(43-as)
Mivel nagyapám csendőrtiszt volt, itthon közellenség, csak segédmunkát kaphatott, eleinte hetente jött éjjel a fekete autó hozzájuk. Aztán Rákosi után már nem zaklatták.
És az a legdurvább, hogy ez már a velünk élő történelem volt, hisz ismertem Őket, együtt éltünk, mindannyian éltek még a 80-as években(kivéve egyik nagyanyám)
Válasz Gandhy #69881. hozzászólásáraNagyapád egy hős volt...
Mind azok voltak, akik életüket adták, akik haza jöttek, akik fogságból jöttek haza, vagy ott haltak meg.
Válasz Ares 826 #69880. hozzászólásáranagyapám sem jött haza a Don-kanyarból ... aztán 5 év múlva csak előkerült, nagyanyám meghalt még a háború alatt, apám(38-as) és a nővére(35) kisgyerekek voltak még, de vitték a gazdaságot, főként a cselédek persze
5 év hadifogság, első fele Szibéria, a második fele Baku, nem beszélt róla, hogyan élte túl a szibériait, csak egy-egy elejtett mondat nagy ritkán, ha meghalt egy társuk, nem jelentették, addig is járt az a félszelet plusz kenyérke. Az orosz őrök ugyanúgy éheztek, azokkal volt a legkevesebb bajuk. A levesük olvasztott hó, tavasszal nagy volt az öröm, amikor kihajtott a csalán, volt mit belefőzni.
Egyszer mesélt picit a frontról: - "Fölcsatoltam a puskára a bajonétot, hasba böktem a muszkát, csak úgy sprickelt a vére" mert hát csak egy maradhat
Válasz Mihály #69877. hozzászólásáraSzerintem ma te is inkább emlékezzél s ne veszekedj senkivel, s emlékezz a második világháborúban elesett katona hősi halottakra azokra a Magyar Hősökre akik az életüket áldozták! Nyugodjanak békében az elesett áldozatok!
Válasz Földönfuto #69878. hozzászólásáraKb nagyon úgy néz ki hamarosan dől a buli kapkodnak a kormány oldalon nem megszokott a mai bejelentés sem de vajon elég lesz??,
Válasz Mihály #69877. hozzászólásáraVihar előtti csend.
Na mi történt el akadtatok a választási időponttól vagy mi ez a nagy csend kiadtatok mindent magatokból tegnap....???
Válasz d-032a #69872 hozzászólásá Úgy legyen. Nem lehet mit hozzáfűzni és nem is kell.
Válasz d-032a #69872. hozzászólására"Legnagyobb cėl pedig itt e földi létben
Ember lenni mindig,minden körülményben"
Válasz bandigh #69869. hozzászólásáraPróbálom érteni. De ha nem focizhatunk, akkor nyírjuk a pálya gyepét, egy darabig. (Nekünk, birkáknak az úgyis testhezálló feladat.)
Azután, idővel majd alakul valami, ha túléltük.
Válasz esox #69864. hozzászólásáraNem csak nekünk jutott ez. Sok másik népnek, jutott még rosszabb történelem is.
A negatív önkép kialakítása és fenntartása egy kulturális csapda, egy hibás gondolkodási keret.
Ezt, az a tévesen kialakult, részben iskolában szerzett szemlélet okozza, hogy régen volt a kőbalta és a barlang, de most már a modern korban vagyunk és a világ tökéletes a mi időnkben.
40 évvel ezelőtt, azt tanultuk, hogy voltak a szörnyű háborúk a múltban, és automatikusan azt gondoltuk, az a múlt, de a jelen és a jövő az most már végre jó lett. De nem így van.
Be kell látnunk, és megbékélni azzal, hogy még mindig az emberiség történetének csak az egyik szakaszában vagyunk. És ráadásul, nem is tudjuk, hogy hol tartunk benne.
Az a legfontosabb, hogy próbáljunk emberek lenni/maradni, és az életet tovább vinni. A többi a Világ Teremtőjére van bízva, de ha sikerül embernek lennünk, akkor mi is tudni fogjuk, hogy mit tegyünk.
(Mindenki a maga helyén. Az utcaseprő is, és a prof is.)
Válasz bandigh #69869 hozzászólásár
Válasz Gandhy #69866. hozzászólására……“Önök most megásták……”……
Legenda……
Válasz d-032a #69868. hozzászólásáraViszont ha átigazolási időszak lesz, jelenleg nem látok olyan csapatot, ahol ettől komolyabb posztot kaphatnánk.