Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz Joco7211 #104869. hozzászólásáraBirkás elvtárs! Kopipésztelj már vmit a német tüntetésekről is, mert a végén még lekésed a ballib-komcsi kormány bukását.
Fordulat a magyar kormánytól: belement Ukrajna EU-s költségvetésből nyújtott támogatásába
A még tegnap is hangoztatott tervnek éppen az ellenkezőjébe ment bele a szerdai brüsszeli nagyköveti ülésen a magyar kormány képviselője, azaz támogatta azt, hogy az uniós költségvetésen belül nyújtsanak 2027-ig legfeljebb 17 milliárd eurónyi támogatást és legfeljebb 33 milliárd eurónyi hitelt Ukrajnának – derült ki a Tanács oldalán közzétett anyagból, ami csak a tagállamok egyhangú akaratával születhetett meg. Elképzelhető, hogy a magyar kormány az engedményért cserébe jelentős eredményt harcol ki egy másik költségvetési témában: arra tett ugyanis javaslatot az Euronews információi szerint, hogy plusz két évig legyen idő teljesíteni a helyreállítási programban vállalt célokat, hogy a pénzek ne vesszenek el.
Válasz Praetor #104867. hozzászólásáraOhh, azt hittem idén már megleszünk újabb háború nélkül Akkor azt mondod megint nyàlazza a hüvelykujját egy másik keleti autokrácia, hogy belevágja egy tőle sokkal gyengébb szomszédja valagába? Mondtam én hogy ez lesz a baj az ukrán üggyel, hogy mindenki figyeli, meddig lehet elmenni, és simán precedenst teremt. Konkrétan lehet 2 évig rakétázni a szomszédodat, és még csak azt sem kell elvállalni, hogy ez háború. Kitudja mik lesznek még itt. Addig örüljünk amíg ennyi bajunk van európában, ami miatt most tüntetünk.
Válasz hashtag #104866. hozzászólásáraEz csak egy-egy szektorra igaz, de az összesre, és a teljes gazdaságra nem. A tőzsdék mindig a jövőre vonatkozó várakozásokat árazzák. Most pedig eléggé optimista várakozásai vannak a piacoknak. Az elit korábban mostanra erősödő recessziós félelmeket prognosztizált, ami úgy tűnik egyelőre nem jött be. A piaci szereplők kritizálták a FEDet is, hogy nem csökkent kamatot. Ez azért várhatóan legkésőbb nyáron be fog következni. Az elemzők is jóval pozitívabb előrejelzésekkel jöttek elő.
Ha nem töri keresztbe semmi a piac szárnyalását, akkor a fellendülő világgazdaság miatt pl az autóeladások is felfuthatnak, aminek kihatása lesz a teljes beszállító láncra is, és így nem csak az ország gazdasági teljesítményére, de akár a bérekre is. De ez csak egy példa.
Kockázatok azért vannak bőven, főleg a háborúk, és elsősorban a Tajvani. Ráadásul szerintem ez biztosan be is következik, igaz talán csak az év vége felé, vagy jövő ilyenkor.
Válasz Praetor #104865. hozzászólásáraArra értem, hogy amelyik szektor méretes forgalomcsökkenést könyvelt el egy évben, vagy csak úgy eleve annak is örül hogy még üzemel, mert sok körülmény negatívan befolyásolta az évet neki, az kisebb eséllyel fog beleönteni nagyobb összegeket fejlesztésbe, meg béremelésbe. De mint tudjuk, majd jövő ilyenkor okosabbak leszünk, aztán addig reméljük a legjobbakat.
Válasz hashtag #104864. hozzászólásáraEz konkrétan így van. Ha kiszámítható lenne a jövő, akkor nem lenne a tőzsde ilyen bazi nagy szerencsejáték. Az utóbbi években annyira nem megy a prognózis a nagyoknak sem, hogy mondjuk amikor a Goldman Sachs valamiről nyilatkozik (pl várható olajár a következő egy évben), kedvem lenne ellene fogadni.
A piacoktól, no meg az időjárástól érezhetően függ egy ország gazdasági teljesítménye, és ezen keresztül a cégek anyagi helyzete, és így a fizetésemelési hajlandósága is. Szóval igen, az előző évtől nem különösebben függ a következő év teljesítménye, makro szinten.
Válasz Praetor #104850. hozzászólásáraBár így lenne, de nagymarcit aki ismeri az nekem nem így nyilatkozott, de majd úgyis az idő dönti el. Eddig első-másodikok vagyunk a főbb mutatókban, szóval nincs ok az aggodalomra. Mármint hátulról.
Válasz Praetor #104854. hozzászólásáraHát csak józan parasztésszel gondold végig: ha valaki felelős gazdasági vezetőként 4 nap különbséggel úgy tervez és nyilatkozik előre 1 évre, hogy nem ismeri vagy nem akarja ismerni a tényszámokat, az vagy nyalizik vagy fogalmatlan.
Aki meg elhiszi, hogy az Árfigyelő internetes rendszertől a multik úgy betojnak, hogy hanyatt-homlok csökkentik a magyarországi árakat, az menjen vissza az óvodába mesét olvasni.
Válasz Praetor #104850. hozzászólásáraCsak egy pici, legutóbbi példa. Nagy Márton január 03.-án 2024-re jelentős gazdasági növekedést, reálbér növekedést jósol. Ismétlem, 01.03.-án 2024 gazdasági évre.
Kormánybeszámoló GDP 2023-ról, hiány, reálbércsökkenés 2023.dec. 30.-án.
Mindkettő visszakereshető. Szóval valaki fogalmatlan.
Válasz Jana11 #104849. hozzászólásáraEzzel nem értek egyet. Parraghot nem akarom védeni, mert eléggé problémás figura, és az ismeretei is megkérdőjelezhetőek. De aki Nagy Mártont figyelte a jegybankos idejében, az tudja, hogy képben van rendesen, ahogy jelenleg Virág is a jegybanknál. Meg merem kockáztatni, hogy jobban, mint az ilyen celeb kategória Surányi és társai, akit a balos sajtó futtat "szaktekintélyként"...
Válasz Joco7211 #104846. hozzászólásáraAmiket a korábbi videokban a miniszterelnök az ellenzéknek válaszolt az Usa képmutatás,berendezkedés, Kína, Oroszország és a külpolitika kapcsán , az nagy valószínűséggel korrekt értékelés.
Ugyanakkor a gazdaságunk, a mindennapi megélhetésünk az átlagember szintjén úgy sz.r ahogy van, és ezen lett volna közel 20 évük javítani. S most is olyan kaliberű embereket bíz meg, akiknek csak nyalizó nyilatkozataik vannak. Nemhogy elképzelésük, eszköztáruk nincs a javításra, de
mintha igen alacsony szinten lennének közgazdaságilag is /Parragh, Nagy Marci/
Válasz Praetor #104847. hozzászólásáraLehet netto atlagkereset, kedvezmenyek nelkul. Csak nem friss, most ezt dobta ki az algoritmus.
Annal furabb, hogy eddig romania leelozott minket mindenben - mar a progresszivek szerint, - erre ebbe a táblicskuba is Magyarország mogott van.
Válasz ZT&KTD #104841. hozzászólására"Viszont, akkor az átkozott szocik miért tudták a bankban levő pénzek értékét megőrizni??? Miért tudták jobban forint árfolyam stabilitását biztosítani????"
Ezek azért erős állítások, én nem így éltem meg azt az időszakot. Az igaz, hogy 2002-ben 241-en startolt, és 2010-ben 270 körül zárt, ami 12%-os emelkedés mindössze. Viszont a kettő között volt minden, csapongás ide-oda, és egy masszív IMF hitel is ott figyelt, ami mindig melengeti a progresszív balos pénzvilág kebleit. 8 év alatt 227 és 317Ft (EUR) között libikókáztunk, ami azért nem gyenge teljesítmény egy konjunktúrában.
Feri meg is mondta, hogy mi a magyarázat: a világgazdaság pénzbősége, és olyan trükkök százai, amit jobb, ha nem tudtok. Szóval egyrészt így.
Másrészt pedig tudni kell, hogy a globális elit az progresszív neomarxista, és ez a pénzügyi elitnek is alapvető tulajdonsága. Nem szívesen finanszíroznak nemzetinek és konzervatívnak látszó kormányokat. Pusztán ideológiai okokból. Úgyhogy "Óbán" alapvetően ilyen handicappel futott neki a második kormányzásának is, és szenvedi most is ennek a helyzetnek a következményeit.
Bajnainak és Ferinek meg komoly hátszele volt emiatt a helyzet miatt.
De engem nem kell győzködnöd semmiről, mert én szívből gyűlölöm ezt a FIAT pénzrendszert, és a működését. Meg azért sem kell győzködnöd, mert értelmetlen. Én úgy is ideológia és társadalompolitika alapján szavazok (ha egyáltalán szavazok), nem pedig pénz alapján.
Válasz Praetor #104839. hozzászólásáraA 2010-es választások előtt, még a Fidesz az EUR bevezetést szorgalmazta és mikor hatalomra kerültek a deviza hiteleket minél előbb átváltották forintra és utána megindult forintgyengítés.
Válasz hashtag #104835. hozzászólásáraAzért tűnik nálunk nagyobbnak a válság, mert Európa legesleges válságállóbb nagyhatalma vagyunk. Ezért Mi egy kicsit mindig jobban elengedhetjük a válságokat, mert szorgos népünk úgyis győztesen kerül ki belőle.
Válasz Praetor #104839. hozzászólásáraAlapvetően jól látod a dolgot.
Viszont, akkor az átkozott szocik miért tudták a bankban levő pénzek értékét megőrizni??? Miért tudták jobban forint árfolyam stabilitását biztosítani????
Miért a szocik voltak konzervatívabbak a pénzügy területén? Matolcsy miért veszett össze a Nagy Mártonnal?
Valami kormányzati oldalon nagyon félrement? Persze a jegybank sem állt a helyzet magaslatán, mikor az olcsó hitelekkel túlfűtötték a gazdaságot. Már 3-4 éve már előre jelezték a vezető közgazdászok, hogy baj lesz és lett is. Például az infláció triplázta az EU átlagot. A választás előtti osztogatást nehéz megmagyarázni.
Törököknél például 80% az infláció az normális???
A rendszerváltás óta már eltelt 33 év, jobban felkellet volna zárkózni a nyugati átlaghoz és akkor nem kellene a forintot mindig leértékelni. Persze az EU felzárkoztatási pénzeit nem jól használták fel. A folyamatos forint gyengítés azt jelenti, hogy bajban van a gazdaság, költségvetés. Persze a szigorúbb költségvetési politika nem volna népszerű.
Válasz ZT&KTD #104836. hozzászólására"A választások előtt ezt elmondták????"
Ezek szakmai evidenciák, ami ezekkel a modern fedezet nélküli FIAT pénzeszközökkel _szinte_ automatikusan együtt járnak. Egy politikai pártnak nem feladata a makroökonómia oktatása. Ha jól emléxem Bogár Laci bácsi (közgáz prof) azzal az egy szóval jellemezte ezt az egész pénzrendszert, hogy "szemfényvesztés". De előfordulhat, hogy rosszul emlékszem.
Az árstabilitás egyébként addig adott, amíg a tervezett leértékelési keretek között veszít az értékéből a nemzeti deviza.
"... a kamatok nem kompenzálták"
Van egy rossz hírem, hogy szinte soha nem fogsz bankbetétre adott kamattal reálértéket megőrizni. A jegybankok olyan alacson szintre viszik le az alapkamatot, amennyire a piaci körülmények engedik, és csak a legritkább esetben éri el, vagy haladja meg az inflációt.
A bankod pedig a te betétedet a jegybanknál helyezi el kamatra. Ennek a kamatnak te csak egy részét fogod megkapni, a többit zsebre teszi a bankod. Teljesen világosan látható, hogy bankbetétben tartva elégeted a megtakarításodat. Ez kormánytól függetlenül így van.
Válasz Praetor #104834. hozzászólására"Saját devizát - a pénzügyi szuverenitás mellett - pont azért tart minden olyan ország, aminek még van, hogy programozottan, a gazdasági helyzetéhez igazodva leértékelje. "
A választások előtt ezt elmondták????
Szinte már ott voltunk az EUR előszobájában, egy picit is konzervatív ember, azt várta a kormánytól, hogy a maastrichti kritériumokat próbálja betartani. A Matolcsy miért akadt ki?????
Vannak alapdolgok:
1. Árstabilitás
Az inflációs ráta legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam inflációs rátáját.
2. Rendezett és fenntartható államháztartás
Az ország nem állhat túlzotthiány-eljárás alatt.
A túlzott hiány esetén követendő eljárás (Európai Bizottság)
3. Árfolyam-stabilitás
A tagállamnak legalább két éven keresztül részt kell vennie az árfolyam-mechanizmusban (ERM II) anélkül, hogy pénznemének árfolyama erőteljesen eltérne az ERM II-ben alkalmazott középárfolyamtól, továbbá hogy pénznemének az euróval szembeni középárfolyamát ugyanebben az időszakban lejjebb szállítaná.
4. Hosszú lejáratú kamatlábak
A hosszú lejáratú kamatláb legfeljebb 2 százalékponttal haladhatja meg az árstabilitás szempontjából három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam kamatlábát.
A fentiek nem teljesültek és akinek a bankokban volt pénze az elmúlt 13 évben az jelentős veszteséget szenvedett a kamatok nem kompenzálták. Az hogy elinfláljuk a hitelt stb... adósságspirálba hajtjuk az országot, előbb vagy utóbb vissza fog ütni.
A forint árfolyamát tizenéve folyamatosan követem, nem nagyon tudsz újat mondani ezzel kapcsolatban. Azt is sejteni vélem, hogy milyen tényezők hatnak az árfolyam alakulására.
De azt nem értem, hogy ilyen hót evidens dolgokat miért nyomatsz itt. Saját devizát - a pénzügyi szuverenitás mellett - pont azért tart minden olyan ország, aminek még van, hogy programozottan, a gazdasági helyzetéhez igazodva leértékelje. Ez még a japánokra is igaz, és történetesen rosszul érint az új japán jegybank elnökének ügyködése. Pedig a világ legfejlettebb gazdaságai közé tartozik.
Válasz envagyok2 #104830. hozzászólásáraPersze, ismerem a narratívát, és pluszban a kormányoknak is van egy hivatkozási alap, hogy az IMF miatt kell ezt csinálni, nálunk ugyanez az "Uniós előírás miatt", "Brüsszel miatt"...stb.
Ettől még ezek a követelmények népnyúzóak, mert nem a nagyvállalatoknak, meg a bankoknak a vérét szívják (aminek az áthárítása korlátozott, és nem feltétlenül a legszegényebbeket érinti), hanem a csóró lakossággal fizettetik meg. Emelj SZJA-t, emelj nyugdíj korhatárt, szüntesd meg ezt meg azt a kedvezményt, adóztasd meg ezt meg azt...stb. Az elit ezzel a színjátszással hülyére veszi a népeket.
Az argentin problémára sem az IMF hitel a megoldás, mert nem pusztán forráshiány miatt rohad ott a rendszer.
És ennek mi volt az ára??? A brutális infláció és a forint árfolyam vesztesége. GYengítik a forintot, központilag. Persze, akinek nincs megtakarítása, annak mindegy.
Tehát így is lakosság torkán nyomják le!!!
A piac a beárazza az országot és ennek megfelelően állapítja meg a kamatokat és az árfolyamot.
Annyit ért el kormány, hogy nem kellet népszerűtlen intézkedéseket hozni és megint megvolt a 2/3 Lehet továbbra kormányozni, osztogatni, fosztogatni a országot. és mi itt a fórumon egymás vérét szívjuk. Közben a kormány tüneti kezeléseket alkalmaz, hogy minél tovább éljen a fejős tehén és lehessen tovább fejni. Magyarán minél tovább lehessen kormányozni, aztán majd a végén nem tudjuk, hogy milyen csontvázak esnek ki a szekrényből. lásd Görögország
Válasz Praetor #104827. hozzászólásáraez a belepofázás ez általában nem öncélú szokott lenni, hanem azt szolgálja, hogy visszakapják a pénzünket. mert egyébkétn az imf az nem a sorosé, hanem jópár államé... mikor belepofáz az ergentinoknak, hogy hogy kéne gazdálkodni, és visszaadni a lóvét, akkor azért nekünk is dolgozik, mert a misi úgy szavazta meg az aregentinoknak a hitelt, hogy pofázzanak bele, és adják is vissza...
Válasz ZT&KTD #104825. hozzászólásáraMár jó ideje nem volt drámai gond a finanszírozással. Nem emlékszem, hogy a kiírt volumeneket ne jegyezték volna le, mert gyakran többszörösen szokták túljegyezni. A kamatok a piaci helyzet miatt persze elszálltak, de magasabb kamatot a magasabb inflációs szintek fényében kell nézni.
Egyébként addig nincs komoly baj az IMF hitellel sem (persze én minden hitelt ellenzek), amíg csak egy rohadt számot mondanak, hogy ennyi a kamat és ennyi futamidőre adják. Amikor elkezdenek az ország belső életébe, ügyeibe belepofázni, akkor meg el kell hajtani a fenébe őket, máshogy kell a kérdést megoldani.
Válasz Praetor #104822. hozzászólásáraTeljesen másképpen látom. Az MSZP megcsinált a Bokros csomagot majd jött a Bajnai féle megszorítás. Mindkétszer elvesztették a választást. Megtehették volna, hogy hitelekkel kifoltozzák a lyukat és minden megy tovább és begyengítik a forintot, de nem ezt tették.
Most viszont mit látunk, eladósítják az országot. Első a párt érdek. Mi lenne, ha otthon a családi kasszát is így kezelnék???? Mi lesz ha piaci alapon nem kapunk hitelt, így is már tripla felárral kapjuk a hitelt az eruzona többi tagjához képest.
Válasz medikus #104811. hozzászólásáraNebassz, az unokájára akarja költeni? Na, ezt a pofátlanságot nem engedhetjük, mindennek van határa, hát hová vezetne ez?
Válasz Joco7211 #104807. hozzászólásáraA jelenlegi nyugdíjasok azért vidámabbak, hiszen népképviselő jobbódali kormány van hatalmon, aki hamarosan repteret vásárol a nyugdíjasoknak, így akár majamiba is repülhetnek, ha arra szottyan kedvük a csirkafarhát majszolása után.
124672 hozzászólás
Válasz Joco7211 #104869. hozzászólásáraBirkás elvtárs! Kopipésztelj már vmit a német tüntetésekről is, mert a végén még lekésed a ballib-komcsi kormány bukását.
Válasz Joco7211 #104869. hozzászólásáraHol lesz ott már eu, a mostani formájában, mire fizetni kéne ?Atyádtól ez csak olaj a tűzre.![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Válasz Joco7211 #104869. hozzászólásáraVégre megjöttél! Sokáig tartott ollózni?
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)

Aki akarta,már régen elolvasta!![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Fordulat a magyar kormánytól: belement Ukrajna EU-s költségvetésből nyújtott támogatásába
A még tegnap is hangoztatott tervnek éppen az ellenkezőjébe ment bele a szerdai brüsszeli nagyköveti ülésen a magyar kormány képviselője, azaz támogatta azt, hogy az uniós költségvetésen belül nyújtsanak 2027-ig legfeljebb 17 milliárd eurónyi támogatást és legfeljebb 33 milliárd eurónyi hitelt Ukrajnának – derült ki a Tanács oldalán közzétett anyagból, ami csak a tagállamok egyhangú akaratával születhetett meg. Elképzelhető, hogy a magyar kormány az engedményért cserébe jelentős eredményt harcol ki egy másik költségvetési témában: arra tett ugyanis javaslatot az Euronews információi szerint, hogy plusz két évig legyen idő teljesíteni a helyreállítási programban vállalt célokat, hogy a pénzek ne vesszenek el.
Cikk: https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20240110/fordulat-a-magyar-kormanytol-belement-ukrajna-eu-s-koltsegvetesbol-nyujtott-tamogatasaba-662167
Válasz Praetor #104867. hozzászólásáraOhh, azt hittem idén már megleszünk újabb háború nélkül
Akkor azt mondod megint nyàlazza a hüvelykujját egy másik keleti autokrácia, hogy belevágja egy tőle sokkal gyengébb szomszédja valagába? Mondtam én hogy ez lesz a baj az ukrán üggyel, hogy mindenki figyeli, meddig lehet elmenni, és simán precedenst teremt. Konkrétan lehet 2 évig rakétázni a szomszédodat, és még csak azt sem kell elvállalni, hogy ez háború. Kitudja mik lesznek még itt. Addig örüljünk amíg ennyi bajunk van európában, ami miatt most tüntetünk.
Válasz hashtag #104866. hozzászólásáraEz csak egy-egy szektorra igaz, de az összesre, és a teljes gazdaságra nem. A tőzsdék mindig a jövőre vonatkozó várakozásokat árazzák. Most pedig eléggé optimista várakozásai vannak a piacoknak. Az elit korábban mostanra erősödő recessziós félelmeket prognosztizált, ami úgy tűnik egyelőre nem jött be. A piaci szereplők kritizálták a FEDet is, hogy nem csökkent kamatot. Ez azért várhatóan legkésőbb nyáron be fog következni. Az elemzők is jóval pozitívabb előrejelzésekkel jöttek elő.
Ha nem töri keresztbe semmi a piac szárnyalását, akkor a fellendülő világgazdaság miatt pl az autóeladások is felfuthatnak, aminek kihatása lesz a teljes beszállító láncra is, és így nem csak az ország gazdasági teljesítményére, de akár a bérekre is. De ez csak egy példa.
Kockázatok azért vannak bőven, főleg a háborúk, és elsősorban a Tajvani. Ráadásul szerintem ez biztosan be is következik, igaz talán csak az év vége felé, vagy jövő ilyenkor.
Válasz Praetor #104865. hozzászólásáraArra értem, hogy amelyik szektor méretes forgalomcsökkenést könyvelt el egy évben, vagy csak úgy eleve annak is örül hogy még üzemel, mert sok körülmény negatívan befolyásolta az évet neki, az kisebb eséllyel fog beleönteni nagyobb összegeket fejlesztésbe, meg béremelésbe. De mint tudjuk, majd jövő ilyenkor okosabbak leszünk, aztán addig reméljük a legjobbakat.
Válasz hashtag #104864. hozzászólásáraEz konkrétan így van. Ha kiszámítható lenne a jövő, akkor nem lenne a tőzsde ilyen bazi nagy szerencsejáték. Az utóbbi években annyira nem megy a prognózis a nagyoknak sem, hogy mondjuk amikor a Goldman Sachs valamiről nyilatkozik (pl várható olajár a következő egy évben), kedvem lenne ellene fogadni.![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
A piacoktól, no meg az időjárástól érezhetően függ egy ország gazdasági teljesítménye, és ezen keresztül a cégek anyagi helyzete, és így a fizetésemelési hajlandósága is. Szóval igen, az előző évtől nem különösebben függ a következő év teljesítménye, makro szinten.
Válasz Praetor #104859. hozzászólásáraIgaz, a megelőző évnek semmi köze az azt követő év pénzügyi viszonyaihoz ezt minden gazdálkodó tudja.
Válasz Praetor #104850. hozzászólásáraBár így lenne, de nagymarcit aki ismeri az nekem nem így nyilatkozott, de majd úgyis az idő dönti el. Eddig első-másodikok vagyunk a főbb mutatókban, szóval nincs ok az aggodalomra. Mármint hátulról.
Válasz Praetor #104861. hozzászólásáraMint írtam nekem csak a saját hamisitásom az igazi.
Válasz Koczka József #104860. hozzászólásáraÉrtem, szóval neked jocóka chatbot által berakott táblázat a hiteles.![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)
Válasz Praetor #104855. hozzászólásáraIsmered a mondást? Valahogy így hangzik "én csak annak a statisztikának hiszek amit én hamisitok".
Válasz Jana11 #104858. hozzászólásáraVilágosíts fel, hogy a '23-as mért számok hogy befolyásolják a '24-es év végi reálbér alakulását!![smile blink](/oldforum/images/smiles/blink.gif)
Válasz Praetor #104857. hozzászólásáraValszeg nem gazdasági vonalon vagy. Ha semmi, akkor nagy baj van valamelyikkel.
Válasz Jana11 #104856. hozzászólásáraEmber, a jövő év végére szóló prognózisnak mi köze az elmúlt év tényanyagához?!?![smile pinch](/oldforum/images/smiles/pinch.gif)
Válasz Praetor #104854. hozzászólásáraHát csak józan parasztésszel gondold végig: ha valaki felelős gazdasági vezetőként 4 nap különbséggel úgy tervez és nyilatkozik előre 1 évre, hogy nem ismeri vagy nem akarja ismerni a tényszámokat, az vagy nyalizik vagy fogalmatlan.
Válasz Koczka József #104853. hozzászólásáraAz 566 bruttóból azért nem 334 marad. Egy korábbi állapot és cikk: Link
Válasz Jana11 #104851. hozzászólásáraEbben mi az ellentmondás?
Válasz Praetor #104847. hozzászólásáraSzerinted mennyi?
Aki meg elhiszi, hogy az Árfigyelő internetes rendszertől a multik úgy betojnak, hogy hanyatt-homlok csökkentik a magyarországi árakat, az menjen vissza az óvodába mesét olvasni.
Válasz Praetor #104850. hozzászólásáraCsak egy pici, legutóbbi példa. Nagy Márton január 03.-án 2024-re jelentős gazdasági növekedést, reálbér növekedést jósol. Ismétlem, 01.03.-án 2024 gazdasági évre.
Kormánybeszámoló GDP 2023-ról, hiány, reálbércsökkenés 2023.dec. 30.-án.
Mindkettő visszakereshető. Szóval valaki fogalmatlan.
Válasz Jana11 #104849. hozzászólásáraEzzel nem értek egyet. Parraghot nem akarom védeni, mert eléggé problémás figura, és az ismeretei is megkérdőjelezhetőek. De aki Nagy Mártont figyelte a jegybankos idejében, az tudja, hogy képben van rendesen, ahogy jelenleg Virág is a jegybanknál. Meg merem kockáztatni, hogy jobban, mint az ilyen celeb kategória Surányi és társai, akit a balos sajtó futtat "szaktekintélyként"...![smile whistling](/oldforum/images/smiles/whistling.gif)
Válasz Joco7211 #104846. hozzászólásáraAmiket a korábbi videokban a miniszterelnök az ellenzéknek válaszolt az Usa képmutatás,berendezkedés, Kína, Oroszország és a külpolitika kapcsán , az nagy valószínűséggel korrekt értékelés.
Ugyanakkor a gazdaságunk, a mindennapi megélhetésünk az átlagember szintjén úgy sz.r ahogy van, és ezen lett volna közel 20 évük javítani. S most is olyan kaliberű embereket bíz meg, akiknek csak nyalizó nyilatkozataik vannak. Nemhogy elképzelésük, eszköztáruk nincs a javításra, de
mintha igen alacsony szinten lennének közgazdaságilag is /Parragh, Nagy Marci/
Válasz Praetor #104847. hozzászólásáraLehet netto atlagkereset, kedvezmenyek nelkul. Csak nem friss, most ezt dobta ki az algoritmus.![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Annal furabb, hogy eddig romania leelozott minket mindenben - mar a progresszivek szerint, - erre ebbe a táblicskuba is Magyarország mogott van.
Válasz Joco7211 #104845. hozzászólásáraEzzel valami nem kerek, biztos nem ennyi most az átlagbér Magyarországon.
Válasz ZT&KTD #104841. hozzászólására"Viszont, akkor az átkozott szocik miért tudták a bankban levő pénzek értékét megőrizni??? Miért tudták jobban forint árfolyam stabilitását biztosítani????"
Én úgy is ideológia és társadalompolitika alapján szavazok (ha egyáltalán szavazok), nem pedig pénz alapján.
Ezek azért erős állítások, én nem így éltem meg azt az időszakot. Az igaz, hogy 2002-ben 241-en startolt, és 2010-ben 270 körül zárt, ami 12%-os emelkedés mindössze. Viszont a kettő között volt minden, csapongás ide-oda, és egy masszív IMF hitel is ott figyelt, ami mindig melengeti a progresszív balos pénzvilág kebleit. 8 év alatt 227 és 317Ft (EUR) között libikókáztunk, ami azért nem gyenge teljesítmény egy konjunktúrában.
Feri meg is mondta, hogy mi a magyarázat: a világgazdaság pénzbősége, és olyan trükkök százai, amit jobb, ha nem tudtok. Szóval egyrészt így.
Másrészt pedig tudni kell, hogy a globális elit az progresszív neomarxista, és ez a pénzügyi elitnek is alapvető tulajdonsága. Nem szívesen finanszíroznak nemzetinek és konzervatívnak látszó kormányokat. Pusztán ideológiai okokból. Úgyhogy "Óbán" alapvetően ilyen handicappel futott neki a második kormányzásának is, és szenvedi most is ennek a helyzetnek a következményeit.
Bajnainak és Ferinek meg komoly hátszele volt emiatt a helyzet miatt.
De engem nem kell győzködnöd semmiről, mert én szívből gyűlölöm ezt a FIAT pénzrendszert, és a működését. Meg azért sem kell győzködnöd, mert értelmetlen.
Válasz Praetor #104839. hozzászólásáraA 2010-es választások előtt, még a Fidesz az EUR bevezetést szorgalmazta és mikor hatalomra kerültek a deviza hiteleket minél előbb átváltották forintra és utána megindult forintgyengítés.
Válasz hashtag #104835. hozzászólásáraAzért tűnik nálunk nagyobbnak a válság, mert Európa legesleges válságállóbb nagyhatalma vagyunk. Ezért Mi egy kicsit mindig jobban elengedhetjük a válságokat, mert szorgos népünk úgyis győztesen kerül ki belőle.![smile cool](/oldforum/images/smiles/cool.gif)
Válasz Praetor #104839. hozzászólásáraAlapvetően jól látod a dolgot.
Viszont, akkor az átkozott szocik miért tudták a bankban levő pénzek értékét megőrizni??? Miért tudták jobban forint árfolyam stabilitását biztosítani????
Miért a szocik voltak konzervatívabbak a pénzügy területén? Matolcsy miért veszett össze a Nagy Mártonnal?
Valami kormányzati oldalon nagyon félrement? Persze a jegybank sem állt a helyzet magaslatán, mikor az olcsó hitelekkel túlfűtötték a gazdaságot. Már 3-4 éve már előre jelezték a vezető közgazdászok, hogy baj lesz és lett is. Például az infláció triplázta az EU átlagot. A választás előtti osztogatást nehéz megmagyarázni.
Törököknél például 80% az infláció az normális???
A rendszerváltás óta már eltelt 33 év, jobban felkellet volna zárkózni a nyugati átlaghoz és akkor nem kellene a forintot mindig leértékelni. Persze az EU felzárkoztatási pénzeit nem jól használták fel. A folyamatos forint gyengítés azt jelenti, hogy bajban van a gazdaság, költségvetés. Persze a szigorúbb költségvetési politika nem volna népszerű.
Válasz Praetor #104839. hozzászólásáraJól emlékszel![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Sajnos így van ahogy írod.
Válasz ZT&KTD #104836. hozzászólására"A választások előtt ezt elmondták????"![smile smile](/oldforum/images/smiles/smile.gif)
Ezek szakmai evidenciák, ami ezekkel a modern fedezet nélküli FIAT pénzeszközökkel _szinte_ automatikusan együtt járnak. Egy politikai pártnak nem feladata a makroökonómia oktatása. Ha jól emléxem Bogár Laci bácsi (közgáz prof) azzal az egy szóval jellemezte ezt az egész pénzrendszert, hogy "szemfényvesztés". De előfordulhat, hogy rosszul emlékszem.
Az árstabilitás egyébként addig adott, amíg a tervezett leértékelési keretek között veszít az értékéből a nemzeti deviza.
"... a kamatok nem kompenzálták"
Van egy rossz hírem, hogy szinte soha nem fogsz bankbetétre adott kamattal reálértéket megőrizni. A jegybankok olyan alacson szintre viszik le az alapkamatot, amennyire a piaci körülmények engedik, és csak a legritkább esetben éri el, vagy haladja meg az inflációt.
A bankod pedig a te betétedet a jegybanknál helyezi el kamatra. Ennek a kamatnak te csak egy részét fogod megkapni, a többit zsebre teszi a bankod. Teljesen világosan látható, hogy bankbetétben tartva elégeted a megtakarításodat. Ez kormánytól függetlenül így van.
Válasz ZT&KTD #104836. hozzászólásáraItt a kishölgy pont erről, tök érthetően beszél.
Válasz Praetor #104833. hozzászólására![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Válasz Praetor #104834. hozzászólására"Saját devizát - a pénzügyi szuverenitás mellett - pont azért tart minden olyan ország, aminek még van, hogy programozottan, a gazdasági helyzetéhez igazodva leértékelje. "
A választások előtt ezt elmondták????
Szinte már ott voltunk az EUR előszobájában, egy picit is konzervatív ember, azt várta a kormánytól, hogy a maastrichti kritériumokat próbálja betartani. A Matolcsy miért akadt ki?????
Vannak alapdolgok:
1. Árstabilitás
Az inflációs ráta legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam inflációs rátáját.
2. Rendezett és fenntartható államháztartás
Az ország nem állhat túlzotthiány-eljárás alatt.
A túlzott hiány esetén követendő eljárás (Európai Bizottság)
3. Árfolyam-stabilitás
A tagállamnak legalább két éven keresztül részt kell vennie az árfolyam-mechanizmusban (ERM II) anélkül, hogy pénznemének árfolyama erőteljesen eltérne az ERM II-ben alkalmazott középárfolyamtól, továbbá hogy pénznemének az euróval szembeni középárfolyamát ugyanebben az időszakban lejjebb szállítaná.
4. Hosszú lejáratú kamatlábak
A hosszú lejáratú kamatláb legfeljebb 2 százalékponttal haladhatja meg az árstabilitás szempontjából három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam kamatlábát.
A fentiek nem teljesültek és akinek a bankokban volt pénze az elmúlt 13 évben az jelentős veszteséget szenvedett a kamatok nem kompenzálták. Az hogy elinfláljuk a hitelt stb... adósságspirálba hajtjuk az országot, előbb vagy utóbb vissza fog ütni.
Válasz Praetor #104831. hozzászólásáraNem vagyok az![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Amúgy a valóság nálunk valahogy mindig összetettebb, azt vettem észre
Válasz ZT&KTD #104832. hozzászólásáraHát ez a szokásos ellenzéki mantra, amiben több a nem igaz, mint az igaz.
A forint árfolyamát tizenéve folyamatosan követem, nem nagyon tudsz újat mondani ezzel kapcsolatban. Azt is sejteni vélem, hogy milyen tényezők hatnak az árfolyam alakulására.
De azt nem értem, hogy ilyen hót evidens dolgokat miért nyomatsz itt. Saját devizát - a pénzügyi szuverenitás mellett - pont azért tart minden olyan ország, aminek még van, hogy programozottan, a gazdasági helyzetéhez igazodva leértékelje. Ez még a japánokra is igaz, és történetesen rosszul érint az új japán jegybank elnökének ügyködése. Pedig a világ legfejlettebb gazdaságai közé tartozik.
Válasz envagyok2 #104830. hozzászólásáraPersze, ismerem a narratívát, és pluszban a kormányoknak is van egy hivatkozási alap, hogy az IMF miatt kell ezt csinálni, nálunk ugyanez az "Uniós előírás miatt", "Brüsszel miatt"...stb.
Ettől még ezek a követelmények népnyúzóak, mert nem a nagyvállalatoknak, meg a bankoknak a vérét szívják (aminek az áthárítása korlátozott, és nem feltétlenül a legszegényebbeket érinti), hanem a csóró lakossággal fizettetik meg. Emelj SZJA-t, emelj nyugdíj korhatárt, szüntesd meg ezt meg azt a kedvezményt, adóztasd meg ezt meg azt...stb. Az elit ezzel a színjátszással hülyére veszi a népeket.
Az argentin problémára sem az IMF hitel a megoldás, mert nem pusztán forráshiány miatt rohad ott a rendszer.
Válasz Praetor #104827. hozzászólására"Már jó ideje nem volt drámai gond a finanszírozással."
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)

és mi itt a fórumon egymás vérét szívjuk. Közben a kormány tüneti kezeléseket alkalmaz, hogy minél tovább éljen a fejős tehén és lehessen tovább fejni. Magyarán minél tovább lehessen kormányozni, aztán majd a végén nem tudjuk, hogy milyen csontvázak esnek ki a szekrényből. lásd Görögország
És ennek mi volt az ára??? A brutális infláció és a forint árfolyam vesztesége. GYengítik a forintot, központilag. Persze, akinek nincs megtakarítása, annak mindegy.
Tehát így is lakosság torkán nyomják le!!!
A piac a beárazza az országot és ennek megfelelően állapítja meg a kamatokat és az árfolyamot.
Annyit ért el kormány, hogy nem kellet népszerűtlen intézkedéseket hozni és megint megvolt a 2/3 Lehet továbbra kormányozni, osztogatni, fosztogatni a országot.
Válasz hashtag #104829. hozzászólásáraMatusz nagyapa, csak neked: Óbán a hibás. Csak hogy elégedett legyél.
A valóság összetettsége nem számít...
Válasz Praetor #104827. hozzászólásáraez a belepofázás ez általában nem öncélú szokott lenni, hanem azt szolgálja, hogy visszakapják a pénzünket. mert egyébkétn az imf az nem a sorosé, hanem jópár államé... mikor belepofáz az ergentinoknak, hogy hogy kéne gazdálkodni, és visszaadni a lóvét, akkor azért nekünk is dolgozik, mert a misi úgy szavazta meg az aregentinoknak a hitelt, hogy pofázzanak bele, és adják is vissza...
Válasz Praetor #104827. hozzászólására“A kamatok a piaci helyzet miatt persze elszálltak”
Nem mátéé?
Válasz ZT&KTD #104825. hozzászólásáraMég ennek tetejére követeli az UNIO a következő hitelfelvételt!A zukránoknak!
![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
Válasz ZT&KTD #104825. hozzászólásáraMár jó ideje nem volt drámai gond a finanszírozással. Nem emlékszem, hogy a kiírt volumeneket ne jegyezték volna le, mert gyakran többszörösen szokták túljegyezni. A kamatok a piaci helyzet miatt persze elszálltak, de magasabb kamatot a magasabb inflációs szintek fényében kell nézni.
Egyébként addig nincs komoly baj az IMF hitellel sem (persze én minden hitelt ellenzek), amíg csak egy rohadt számot mondanak, hogy ennyi a kamat és ennyi futamidőre adják. Amikor elkezdenek az ország belső életébe, ügyeibe belepofázni, akkor meg el kell hajtani a fenébe őket, máshogy kell a kérdést megoldani.
Válasz TeljesenMindegy #104824. hozzászólásáraMielőtt ferdítenél! Válasz volt Linki boy egyik "állítására"!
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)