Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR413.74 FtUSD403.55 FtCHF440.33 FtGBP492.37 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Hatalmas költségvetési hiányt halmozott fel az idén is a kormányzat, a központi büdzsé deficitje 3610 milliárd forintra rúgott az év első tizenegy hónapja után, jócskán felülmúlva az egész évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiánycélt. A havi bontást nézve történelmi léptékű rekordok dőltek meg, novemberben például 876 milliárd forintos deficit keletkezett, ami az elmúlt húsz év második legrosszabb adata.
A jövő évi helyzet ennél is borúsabbnak tűnik: a kormányzat arra kényszerült, hogy átírja a 2023-as költségvetést, amely már júliusi elfogadásakor elrugaszkodott a valóságtól, erre ráadásul a Költségvetési Tanács bírálata is felhívta a figyelmet. Már most látható, hogy jövőre olyan aknák várnak a kabinetre, amelyek az ideinél nagyságrenddel nagyobb kiadási tételeknek ígérkeznek. Az adósságszolgálat nominális szintje jelentősen megnő, az állampapírok kamatszintje folyamatosan megy fel, a korábbi 3–3,5 százalékhoz képest most már közelebb van a 7 százalékhoz. Az adósságállomány finanszírozási többlete jövőre – a lejáró és a megújuló állományt figyelembe véve – plusz 800 milliárd forint lehet az idei 2000-2200 milliárdhoz viszonyítva.
A legsúlyosabb bizonytalanságot azonban a rezsicsökkentés fenntartása tartogatja. 2021-ben az éves 7 százalékos hiányt a kormány úgy hozta össze, hogy a rezsicsökkentés 300 milliárd forintba került az adófizetőknek, ez az idén felszökhet 1300 milliárdra, jövőre pedig 2500–3000 milliárd forintra. Ha ehhez hozzászámoljuk a távhőszektor 500–700 milliárdos plusz finanszírozási igényét és az energiaszektoron kívüli egyéb ágazatok – például a hulladékkezelés, a szennyvízkezelés, valamint a víziközművek – és az állami intézmények energiaszámláit, akkor már
Válasz Vén cigány #93640. hozzászólásáraHa a 2.-ban a németek nyernek akkor most mi lenne ??? Ti is mi is nagy Németországban élnénk, dőlne a pénz meg nem dolgozna senki ???
Válasz Vén cigány #93640. hozzászólásáraAkkor elmondom, hogy volt.
Az uralkodó családok országai háborúztak a gyarmatok újrafelosztásáért.
Rájöttek 1916-ra, hogy nem bírnak egymással és elfogynak az erőforrásaik (és az elégedetlenség is egyre nagyobb) ezért már majdnem megegyeztek, hogy minden visszaáll 1914 előtti állapotra, amikor a zsidók felajánlották a briteknek, hogy Palesztínáért cserébe (Balfour-nyilatkozat) beléptetik az USA-t és ezzel a plusz erővel győzni fog az Antant.
A háborúellenes Woodrow Wilsont egy szeretője megzsarolta de az amerikai zsidók (Háim Weitzmann a későbbi israeli elnök apja vezetésével) összedobtak a nőnek 40.000 dollárt és elsimították az ügyet cserébe Wilson beléptette az USA-t az Antant oldalán.
(Részleteket megtalálod a neten.)
Az I. nagyháború egyenes következménye volt a II.
A háborúk okairól tudom javasolni, hogy nézd meg Benjamin Freedman 1961-es leleplező beszédét!
Válasz Makói 70-es #93638. hozzászólásáraA gyarmatosítást a nyugat technológiai, fegyverzeti fölénye tette lehetővé. Az anyagi fölénye csak ezután keletkezett a gyarmatok kifosztásából. Ez a lator államra is érvényes.
Ez a gyarmatosítás ma is folyik, csak az irányok, a gyarmatosított országok változtak. Egy olyan gyarmat volt aki megszívatta a gyarmatosítóit. Kína. Ezért most a nagy kapkodás, hiszti, provokáció, trükközés a háborúval.
Miután Európának vége - erről a lator állam gondoskodik -, így nekünk magyaroknak megint a kiutat kell keresnünk a túlélés érdekében. Egy biztos. Ennek a kiútnak az iránya nem nyugat.....
Válasz #bandi #93637. hozzászólásáraNem volt rá szükségük.
A rendszerváltáskor ellopott vagyonok, a nyugati tőke és média támogatása miatt még választást is simán el tudtak csalni.
Ez a fidesznek nem volt.
Válasz Makói 70-es #93630. hozzászólásáraKét nagy világégés volt a 20. században!!!!
Ki okozta ezt a nagy világégést??? Halkan kérdem meg, talán nem Europa?????? Valami akkor mégis csak nagyon félrement! Ki volt a megmentő, aki visszahozta békét Europában ????
Válasz #bandi #93636. hozzászólásáraJó akkor elmagyarázom.
Nem bonyolult.
A tudományos fejlődés, a technikai fölény (hajózás, fegyverek) tette lehetővé a gyarmatosítást.
A gyarmatosítás az erőforrások ellopását, ezáltal a jólétet és a még nagyobb fejlődést.
A fejlődés motorja az egyének közti verseny volt egy magasabb szinten mint a leigázottaknál, de nemzeti és vallási egységben.
(A keresztény vallás pedig sokszor egy táborba sorolta az egyébként egymással rendszeresen harcoló nemzeteket is. Pl. az arabok, vagy a törökök ellen.)
A Magyar Királyság azért bukott el folyamatosan és lett alárendelt Mátyás után, mert nem volt nemzeti egység. Széthúzás volt és ezt a törökök és a labancok kihasználták.
Amikor volt egy kis nemezti egység (Rákóczi, Kossuth, Deák alatt) akkor látványos eredmények keletkeztek.
Remélem érted!
De részletesebben is leírom, ha még mindig nem világos.
Válasz Makói 70-es #93634. hozzászólásáraA vége a lényeg. Csak egy báb, akire lehet újjal mutogatni. Gondolom kap valami fizetséget azért, hogy még ottvan most is, és vàllalja a főellenség szerepet. Mert az mindig kell.
Mert politikai súlya nincs, a komplett ellenzéknek, nemtudom feltűnt-e hogy 12 éve 2/3 os hatalom van, és ezt a végletekig ki is használják.
Érdekességképpen, amikor a szocik votak 2/3-ban, horngyufáék önkènt vállalták, hogy nem módosítanak úgy 2/3-os törvényeket, ha az ellenzék nem támogatja.
Nem tudták, hogy lesz aki ezt majd simàn telibeszarja.
Válasz Makói 70-es #93630. hozzászólásáraA múltkor még azt mondtad, hogy a gyarmatok kifosztása tette naggyá őket. Mostmeg eszetekbe jut, hogy dehát a tudomány. Mindig màst mondtok, ami épp jobban alátámasztja amit mondani akarsz
Azt a nagyon egyszerű logikai összefüggést mindig elfelejtitek, hogy az első 2/3-os fidesz győzelem (ami lehetővé tette a többit) OK-OKOZATI alapon jött létre Fletó és bandája "áldásos" tevékenysége következtében.
Nincs Orbán Gyurcsány nélkül.
És az ún. baloldalon most is Gyurcsány fújja a Passzát-szelet.
Ezért amíg ez a felállás van, addig Gyurcsány mindig legitim hivatkozás.
Főleg úgy, hogy a folyamatos szarkavarása és elutasítottsága minden fidesz győzelemben jelentős szerepet játszott.
Ferenc úgy kell Viktornak, mint egy falat kenyér.
Válasz #bandi #93629. hozzászólásáraMagyarország egy kis ország, nem birodalom. Ennek köszönhetően mi itt vagyunk a világban, szemben a történelmi léptékekkel tiszavirág életű birodalmakhoz képest. Nos, ez a sors vár az imádott lator zusádra is. Mi magyarok még itt leszünk, mikor ők már a pöcegödör alján.
Egyébként nagyon remélem, hogy nem tudják ezek a férgek kirobbantani a 3. világháborút. De ha mégis, akkor nagyon remélem, abból már nem maradnak ki. Megkapják a méltó büntetésüket.
Válasz Vén cigány #93624. hozzászólásáraEurópát a tudomány, és a mára lejáratott "keresztény értékek" együtt tették naggyá.
És a nemzetek közötti állandó verseny. (háborúk is)
A tudományból eredő technikai fejlődés és a földrajzi felfedezések és az ipari forradalom.
De a nemzeteket összetartotta a mindegyikre jellemző sajátos hagyomány és kultúra (művészet) ami az élettapasztalatból jött létre (nem a kevert istentelen kultúrálatlanság) és a közös történelem és nemzettudat.
Ezek együtt tudták a többi fölé emelni az európai népeket. Vagy túlélni birodalmak hódításait. (Pl. nálunk és a Balkánon az Oszmán birodalmat)
Ezért tudták kirabolni a gyarmatokat. Leigázni a széttagolt, kis törzsekben élő Amerikát, Afrikát.
Válasz temető gondnok #93627. hozzászólásáraNemtudom a magyarokat akkor például hogyan lehetne leegyszerűsítve, lesarkítva jellemezni. Odabízom.
Ettől nagyobb hülyeséget majd ha mi is fel tudunk mutatni annyi top egyetemet, lakosságunkhoz mérten, akkor lehet fikázni :D
És nem érdekel senkit, hogy nem csak usa lakosok járnak oda, mert amíg agyelszívás van a nyugati országokban, addig tök nyugodtak lehetnek, hogy nem lesz baj. Úgyértem, a jófejű emberek maguktól mennek oda, keletről, nem pedig fordítva. Ezért van itt csak összeszerelés. Sajnos.
Válasz temető gondnok #93625. hozzászólásáraAz a baj, hogy rajtatok kívül senkinnem beszél itt gyurcsányról. Soha. Akkor nem tudom neked miért kell vele foglalkozni. Sőt a múltkor az volt, hogyha bármi szar most, az azért van mert ők akkor elrontották. Jelzem, kb 15 év lesz az a határ ami után már teljesen gáz lesz ez az érvelés. És az ugye nemsokára ittvan. Kéne már valami új lemezt feltenni.
Válasz Makói 70-es #93622. hozzászólására"És ennek a fő oka az, hogy az unijó országainak zöme megtagadja a jó hagyományait, amik naggyá tették,"
Milyen hagyományok?
Hitler, De Gaulle, Mussolíni, Franco, Ferenc Jóska
Ki tette naggyá az nyugat-europát?
Mashall neve mond neked valamit????
Őtőle elhatárolódni kéne, nem idézgetni. Bár ez is hasznos, látjuk mit csinàl a hisztis gyerek, ha evették a játékát.
Semmi szüksége nem volt az államoknak egy ilyen emberre, akinek pàr év elég volt ahhoz, hogy kineveljen a baromságaival egy olyan réteget, akik például szétverték a törvényhozás épületét. Megszólította a befolyásolható, radikalizálható réteget, a lózungjaival. Ő már pozíciót nem kap, ha van egy kis ész a választókban.
Amúgymeg ha összedől a rendszer, milyen lesz helyette? A példaként mutatott kínai vagy orosz berendezkedés a vàgyálom? Ahol a szemünk előtt esnek ki az emberek a szálloda ablakából? Sztálinnak annyival több gerince volt, hogy nyíltan elítéltette őket egy koholt váddal, mielőtt kivégezték vagy bebörtönözték. Mostmeg olyan alamuszi a vezető, hogy csak úgy kiesnek az ablakon, meg mérget raknak valakinek az alsógatyájába. Ez aztán a nemzetmentő hazfi.
Válasz temető gondnok #93621. hozzászólásáraSzerintem nem az Egyesült Államok alapjaival és az amerikai "nemzettel" van a baj, mint ahogy az unijó eredeti koncepciójával se, hanem azzal, hogy eluralkodott felettük a nagytőkének egy csoportja, aki átmosta a választók egy jelentős részének amúgy is kevés agyát és rossz irányba terelgeti őket.
A kommunistáknak nem sikerült a szovjet birodalom által és a náciknak se, hogy leuralják a világot a saját víziójuknak, de most Kína törekszik egyfajta kevert (kommunizmust elegyítve a vadkapitalizmussal) módszerrel, meg az usákok irányítói a ("demokrácia" jelszó alatt) lopakodó liberálfasiszta-technokrata, pénzhatalmi szisztémával.
Mindkettő veszélyes a jelenlegi korrupt vezetésű, katonailag gyenge, gazdaságilag kiszolgáltatott Európára.
És ennek a fő oka az, hogy az unijó országainak zöme megtagadja a jó hagyományait, amik naggyá tették, és az amerikai tőke által pozícióba segített áruló vezetők széthúzást keltenek ideológiai alapon. És ez nem is fog változni amíg liberális terror lesz nyugaton és nem lesz lecserélve a brüsszeli maffia, hogy Európa a valós problémáknak és az új kihívásoknak a megoldását elkezdhesse.
"Nincs már nagyon mit mondani az ezt „elk.urtuk” és a „bocsánatot kérünk” helyett, de hát tudjuk, hogy egy ilyen kijelentés már kormányvesztéshez vezetett, ezért most úgy alakult a kommunikációs panel, hogy „nálunk is sz.r, de ha tudnátok, mi van külföldön”! Magyarul most azért kellene hálásnak lennünk, hogy nekünk kevésbé rossz, mint máshol másnak…
Már ez is elég kellemetlen a kormányunkra nézve, de az még nagyobb baj, hogy az érvelés teljesen hibás! " avagy egy milliárdos Magyar ahogy látja ezt az országot....Van az az édes élet
Válasz Praetor #93616. hozzászólásáraIgen, még rengeteg van. Ilyen amikor kettészakad a társadalom, van néhányszáz szupergazdag, meg van ugye a nép. Rendes középosztály meg nemigazán.
Ráadásul a fontos szektorok élén mindenhol ilyenek vannak, sok helyen konkrétan ők az egyes területek kormányzói, tehát abban a régióban csak az van amit ők eldöntenek. Ha nekik ez így bevàlt, ám legyen, de ha nem baj, én nem örülnék annak, ha ebbe az irányba mennénk mi is.
Válasz Makói 70-es #93613. hozzászólásáraMondj egy jobb verziót, mint hogy bent vagyunk az USA szövetségi rendszerében? Ez azzal jár, hogy támogatjuk a külpolitikájukat!
Europa? Az USA tanár bácsi szerepe nélkül a nagy fiuk (angol, német, francia, olasz, spanyol) állandóan verekednének a kicsikről nem is beszélve!
Ki lehetne az USA helyett, aki összefogná ezeket az országokat és megvédené őket a rájuk leselkedő veszélyektől???
Válasz #bandi #93615. hozzászólásáraInkább az a döbbenet, hogy az elmúlt egy évben már kb 2 tucat, milliárdos ruszki oligarhát tettek el láb alól a szolgálatok közös erővel, és még mindig rengeteg van. Egy Olaszország méretű gazdaság egy halom dollármilliárdost termelt ki. Mondjuk a magyarázat adott, mert ásványkincsekben igen gazdag ország.
A tisztogatásokban szerintem Putyin legbelső köre nem nagyon érintett. Meg bizonyos etnikai szármaszású oligarhák vígan lubickolnak (Abramovics, Gyeripaszka...stb). Abramovicsot pl alig érték a nyugati szankciók. Eladta gyorsan a Chelseat, meg most valami 26millió dollár értékben foglalt le Kanada tőle vagyont. Szerintem zsebpénzként tart magánál ennyit.
Válasz TeljesenMindegy #93594. hozzászólásáraAzért érdekes, hogy csak a kritikusokra hat keményebben a gravitáció
Mondjuk Sztàlin is azzal kezdte, hogy a kevésbé lojàlisak vérével mosta fel a vörös teret. Utàna csend lett.
Oké, hogy egy rémuralom, gulàgokkal, deportálásokkal, koncepciós perekkel, sokmillió halottal, de csend lett.
Sokan ma is ezt támogatják, hogy ez a jó, oda kell lépni, és akkor fàj, akkor lesz jó.
Nincs is ezzel baj, amíg nem az ő nyakára lépnek, vagy a rokonságáéra. Nyilván.
Most is ezért győznek az időköziken, de ez egy másik dolog. Senki nem akar bajt magának. Mindegy.
Viszont az ilyen erővel fentartott dolgok, mint pl a mostani putyini diktatúra, sosem arról volt híres, hogy örökké fennmarad.
A többsége véráldozat útján ért véget, méghozzà sok vér árán.
Akkor amikor a legfőbb nemzetbiztonsági főnök, remegő hangon, szinte dadogva olvassa fel a papírról, ami oda van téve elé, nevezetesen az, hogy támogatják azt, hogy az oroszok annektálják keletukrajnát, akkor nem lehet azt mondani, hogy ez az egész nem pusztán a putyin agyszüleménye.
De, az övé.
Vagy az alkoholista vezérkaré, aki tanácsadóként elhitette vele, hogy ezt a “háborút” két hèt alatt meg lehet nyerni. Szerintem el is hitte, sőt még a vezérkar is elhitte 3 napig.
Aztán kijózanodtak.
Legalábbis lassan ki kéne.
Mert minnél tovàbb próbálják felseperni a szart, csak egyre jobban szétkenik.
Válasz Vén cigány #93602. hozzászólásáraMert Biden nem okoz?
Európának semmi gondja nem volt Trump alatt.
(A 2. vh. vége óta folyamatosan jelenlevőkön kívül.)
Ugyanaz a társaság áll mindkét amerikai párt mögött.
Csak a máz más.
Teljesen világos, hogy egy fingot nem értesz az egész mostani történetből.
"Az USA-ban azért a politikai pátok váltják egymást és változik a külpolitika."
Ez kb. olyan, mintha a Dk-t váltaná a Momentum. Kicsit más, és mások a haverok, üzleti partnerek, de ugyanaz a szar a mi szemszögünkből nézve.
Kevés az ember, már a halottakat is be akarják sorozni!!
“ A jekatyerinburgi katonai toborzóiroda idézést küldött egy 2009-ben két és fél évesen meghalt fiúnak. Az anyja, Anasztázia először azt hitte, hogy a vele élő fiának küldték január végére, de aztán kideült, hogy az elmúlt 13 évben nem frissítették a nyilvántartást. Anasztázia első fia, Szerjozsa 2006-ben született, majd 2009-ben vízfejűség miatt halt meg. A behívót pedig nem aláírás ellenében adták át, hanem csak bedobták a postaládába. Szerjozsának január végén kellett volna megjelennie a toborzóirodán, ha nem lenne már majdnem 14 éve halott.
A toborzóiroda szerint az adatokat szolgáltató társaság hibázott. Azt mondják, nem tudnak mindenkit ellenőrizni, de igyekeznek emberi módon bocsánatot kérni a tévedésért. Korábban már Vlagyimir Putyin is utasításba adta, hogy frissítsék a nyilvántartásokat, mert csak az Urál régióban 580 embert mozgósítottak tévedésből.”
Válasz Makói 70-es #93601. hozzászólásáraA világ legnagyobb troll hadseregével a lator állam rendelkezik. Amióta ez a buzernyák zsidó pressman megjelent, azóta ezek (is) aktiválva vannak.
121602 hozzászólás
Válasz arashan #93649. hozzászólásáravan elég tölgyfatuskó, azokkal lehet fűteni, csak mer hideg van, azér nem megyünk el
Válasz DDT #93650. hozzászólásáraButa fricc, éjjel nemsütanap, nemfújaszél! Kidobott pénz!
Válasz envagyok2 #93648. hozzászólására“Elmúlt nyóc év!!! Gyúúúrcsány!!! Soros!!!! Brüsszel!!! Elhibázott szankciók!!!”
Válasz envagyok2 #93648. hozzászólására Jövő november 1-től áprilisig kiadom a kéglit délre költözöm mint a pacsirták
Hatalmas költségvetési hiányt halmozott fel az idén is a kormányzat, a központi büdzsé deficitje 3610 milliárd forintra rúgott az év első tizenegy hónapja után, jócskán felülmúlva az egész évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiánycélt. A havi bontást nézve történelmi léptékű rekordok dőltek meg, novemberben például 876 milliárd forintos deficit keletkezett, ami az elmúlt húsz év második legrosszabb adata.
A jövő évi helyzet ennél is borúsabbnak tűnik: a kormányzat arra kényszerült, hogy átírja a 2023-as költségvetést, amely már júliusi elfogadásakor elrugaszkodott a valóságtól, erre ráadásul a Költségvetési Tanács bírálata is felhívta a figyelmet. Már most látható, hogy jövőre olyan aknák várnak a kabinetre, amelyek az ideinél nagyságrenddel nagyobb kiadási tételeknek ígérkeznek. Az adósságszolgálat nominális szintje jelentősen megnő, az állampapírok kamatszintje folyamatosan megy fel, a korábbi 3–3,5 százalékhoz képest most már közelebb van a 7 százalékhoz. Az adósságállomány finanszírozási többlete jövőre – a lejáró és a megújuló állományt figyelembe véve – plusz 800 milliárd forint lehet az idei 2000-2200 milliárdhoz viszonyítva.
A legsúlyosabb bizonytalanságot azonban a rezsicsökkentés fenntartása tartogatja. 2021-ben az éves 7 százalékos hiányt a kormány úgy hozta össze, hogy a rezsicsökkentés 300 milliárd forintba került az adófizetőknek, ez az idén felszökhet 1300 milliárdra, jövőre pedig 2500–3000 milliárd forintra. Ha ehhez hozzászámoljuk a távhőszektor 500–700 milliárdos plusz finanszírozási igényét és az energiaszektoron kívüli egyéb ágazatok – például a hulladékkezelés, a szennyvízkezelés, valamint a víziközművek – és az állami intézmények energiaszámláit, akkor már
3500–4000 milliárdnál tartunk.
Válasz Vén cigány #93640. hozzászólásáraHa a 2.-ban a németek nyernek akkor most mi lenne ??? Ti is mi is nagy Németországban élnénk, dőlne a pénz meg nem dolgozna senki ???
Válasz temető gondnok #93642. hozzászólásáraNem ezt írtam?
Válasz temető gondnok #93643. hozzászólásáraInkább az ő gazdáik, ott a Közel-Keleten.
Válasz Vén cigány #93640. hozzászólásáraAkkor elmondom, hogy volt.
Az uralkodó családok országai háborúztak a gyarmatok újrafelosztásáért.
Rájöttek 1916-ra, hogy nem bírnak egymással és elfogynak az erőforrásaik (és az elégedetlenség is egyre nagyobb) ezért már majdnem megegyeztek, hogy minden visszaáll 1914 előtti állapotra, amikor a zsidók felajánlották a briteknek, hogy Palesztínáért cserébe (Balfour-nyilatkozat) beléptetik az USA-t és ezzel a plusz erővel győzni fog az Antant.
A háborúellenes Woodrow Wilsont egy szeretője megzsarolta de az amerikai zsidók (Háim Weitzmann a későbbi israeli elnök apja vezetésével) összedobtak a nőnek 40.000 dollárt és elsimították az ügyet cserébe Wilson beléptette az USA-t az Antant oldalán.
(Részleteket megtalálod a neten.)
Az I. nagyháború egyenes következménye volt a II.
A háborúk okairól tudom javasolni, hogy nézd meg Benjamin Freedman 1961-es leleplező beszédét!
Előbb javaslom tájékozódj, mielőtt lejáratod magad!
https://rubicon.hu/kalendarium/1917-november-9-nyilvanossagra-kerul-a-balfour-nyilatkozat
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 11:56:01
Válasz Makói 70-es #93638. hozzászólásáraA gyarmatosítást a nyugat technológiai, fegyverzeti fölénye tette lehetővé. Az anyagi fölénye csak ezután keletkezett a gyarmatok kifosztásából. Ez a lator államra is érvényes.
Ez a gyarmatosítás ma is folyik, csak az irányok, a gyarmatosított országok változtak. Egy olyan gyarmat volt aki megszívatta a gyarmatosítóit. Kína. Ezért most a nagy kapkodás, hiszti, provokáció, trükközés a háborúval.
Miután Európának vége - erről a lator állam gondoskodik -, így nekünk magyaroknak megint a kiutat kell keresnünk a túlélés érdekében. Egy biztos. Ennek a kiútnak az iránya nem nyugat.....
Válasz #bandi #93637. hozzászólásáraNem volt rá szükségük.
A rendszerváltáskor ellopott vagyonok, a nyugati tőke és média támogatása miatt még választást is simán el tudtak csalni.
Ez a fidesznek nem volt.
Válasz Makói 70-es #93630. hozzászólásáraKét nagy világégés volt a 20. században!!!!
Ki okozta ezt a nagy világégést??? Halkan kérdem meg, talán nem Europa?????? Valami akkor mégis csak nagyon félrement! Ki volt a megmentő, aki visszahozta békét Europában ????
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:41:34
Válasz #bandi #93636. hozzászólásáraJó akkor elmagyarázom.
Nem bonyolult.
A tudományos fejlődés, a technikai fölény (hajózás, fegyverek) tette lehetővé a gyarmatosítást.
A gyarmatosítás az erőforrások ellopását, ezáltal a jólétet és a még nagyobb fejlődést.
A fejlődés motorja az egyének közti verseny volt egy magasabb szinten mint a leigázottaknál, de nemzeti és vallási egységben.
(A keresztény vallás pedig sokszor egy táborba sorolta az egyébként egymással rendszeresen harcoló nemzeteket is. Pl. az arabok, vagy a törökök ellen.)
A Magyar Királyság azért bukott el folyamatosan és lett alárendelt Mátyás után, mert nem volt nemzeti egység. Széthúzás volt és ezt a törökök és a labancok kihasználták.
Amikor volt egy kis nemezti egység (Rákóczi, Kossuth, Deák alatt) akkor látványos eredmények keletkeztek.
Remélem érted!
De részletesebben is leírom, ha még mindig nem világos.
Válasz Makói 70-es #93634. hozzászólásáraA vége a lényeg. Csak egy báb, akire lehet újjal mutogatni. Gondolom kap valami fizetséget azért, hogy még ottvan most is, és vàllalja a főellenség szerepet. Mert az mindig kell.
Mert politikai súlya nincs, a komplett ellenzéknek, nemtudom feltűnt-e hogy 12 éve 2/3 os hatalom van, és ezt a végletekig ki is használják.
Érdekességképpen, amikor a szocik votak 2/3-ban, horngyufáék önkènt vállalták, hogy nem módosítanak úgy 2/3-os törvényeket, ha az ellenzék nem támogatja.
Nem tudták, hogy lesz aki ezt majd simàn telibeszarja.
Válasz Makói 70-es #93630. hozzászólásáraA múltkor még azt mondtad, hogy a gyarmatok kifosztása tette naggyá őket. Mostmeg eszetekbe jut, hogy dehát a tudomány. Mindig màst mondtok, ami épp jobban alátámasztja amit mondani akarsz
Válasz Makói 70-es #93634. hozzászólásáraNeki már nem kell itt bizonyítani a korlátoltságát. Az kőbe van vésve....
Válasz #bandi #93628. hozzászólásáraEzzel az érveléseddel megint bebizonyítottad a korlátoltságodat.
Azt a nagyon egyszerű logikai összefüggést mindig elfelejtitek, hogy az első 2/3-os fidesz győzelem (ami lehetővé tette a többit) OK-OKOZATI alapon jött létre Fletó és bandája "áldásos" tevékenysége következtében.
Nincs Orbán Gyurcsány nélkül.
És az ún. baloldalon most is Gyurcsány fújja a Passzát-szelet.
Ezért amíg ez a felállás van, addig Gyurcsány mindig legitim hivatkozás.
Főleg úgy, hogy a folyamatos szarkavarása és elutasítottsága minden fidesz győzelemben jelentős szerepet játszott.
Ferenc úgy kell Viktornak, mint egy falat kenyér.
Válasz #bandi #93629. hozzászólásáraMagyarország egy kis ország, nem birodalom. Ennek köszönhetően mi itt vagyunk a világban, szemben a történelmi léptékekkel tiszavirág életű birodalmakhoz képest. Nos, ez a sors vár az imádott lator zusádra is. Mi magyarok még itt leszünk, mikor ők már a pöcegödör alján.
Egyébként nagyon remélem, hogy nem tudják ezek a férgek kirobbantani a 3. világháborút. De ha mégis, akkor nagyon remélem, abból már nem maradnak ki. Megkapják a méltó büntetésüket.
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:42:21
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:42:43
Válasz Vén cigány #93624. hozzászólásáraEurópát a tudomány, és a mára lejáratott "keresztény értékek" együtt tették naggyá.
És a nemzetek közötti állandó verseny. (háborúk is)
A tudományból eredő technikai fejlődés és a földrajzi felfedezések és az ipari forradalom.
De a nemzeteket összetartotta a mindegyikre jellemző sajátos hagyomány és kultúra (művészet) ami az élettapasztalatból jött létre (nem a kevert istentelen kultúrálatlanság) és a közös történelem és nemzettudat.
Ezek együtt tudták a többi fölé emelni az európai népeket. Vagy túlélni birodalmak hódításait. (Pl. nálunk és a Balkánon az Oszmán birodalmat)
Ezért tudták kirabolni a gyarmatokat. Leigázni a széttagolt, kis törzsekben élő Amerikát, Afrikát.
Válasz temető gondnok #93627. hozzászólásáraNemtudom a magyarokat akkor például hogyan lehetne leegyszerűsítve, lesarkítva jellemezni. Odabízom.
Ettől nagyobb hülyeséget majd ha mi is fel tudunk mutatni annyi top egyetemet, lakosságunkhoz mérten, akkor lehet fikázni :D
És nem érdekel senkit, hogy nem csak usa lakosok járnak oda, mert amíg agyelszívás van a nyugati országokban, addig tök nyugodtak lehetnek, hogy nem lesz baj. Úgyértem, a jófejű emberek maguktól mennek oda, keletről, nem pedig fordítva. Ezért van itt csak összeszerelés. Sajnos.
Válasz temető gondnok #93625. hozzászólásáraAz a baj, hogy rajtatok kívül senkinnem beszél itt gyurcsányról. Soha. Akkor nem tudom neked miért kell vele foglalkozni. Sőt a múltkor az volt, hogyha bármi szar most, az azért van mert ők akkor elrontották. Jelzem, kb 15 év lesz az a határ ami után már teljesen gáz lesz ez az érvelés. És az ugye nemsokára ittvan. Kéne már valami új lemezt feltenni.
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 11:54:36
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:43:03
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 11:54:03
Válasz Makói 70-es #93622. hozzászólására"És ennek a fő oka az, hogy az unijó országainak zöme megtagadja a jó hagyományait, amik naggyá tették,"
Milyen hagyományok?
Hitler, De Gaulle, Mussolíni, Franco, Ferenc Jóska
Ki tette naggyá az nyugat-europát?
Mashall neve mond neked valamit????
Őtőle elhatárolódni kéne, nem idézgetni. Bár ez is hasznos, látjuk mit csinàl a hisztis gyerek, ha evették a játékát.
Semmi szüksége nem volt az államoknak egy ilyen emberre, akinek pàr év elég volt ahhoz, hogy kineveljen a baromságaival egy olyan réteget, akik például szétverték a törvényhozás épületét. Megszólította a befolyásolható, radikalizálható réteget, a lózungjaival. Ő már pozíciót nem kap, ha van egy kis ész a választókban.
Amúgymeg ha összedől a rendszer, milyen lesz helyette? A példaként mutatott kínai vagy orosz berendezkedés a vàgyálom? Ahol a szemünk előtt esnek ki az emberek a szálloda ablakából? Sztálinnak annyival több gerince volt, hogy nyíltan elítéltette őket egy koholt váddal, mielőtt kivégezték vagy bebörtönözték. Mostmeg olyan alamuszi a vezető, hogy csak úgy kiesnek az ablakon, meg mérget raknak valakinek az alsógatyájába. Ez aztán a nemzetmentő hazfi.
Válasz temető gondnok #93621. hozzászólásáraSzerintem nem az Egyesült Államok alapjaival és az amerikai "nemzettel" van a baj, mint ahogy az unijó eredeti koncepciójával se, hanem azzal, hogy eluralkodott felettük a nagytőkének egy csoportja, aki átmosta a választók egy jelentős részének amúgy is kevés agyát és rossz irányba terelgeti őket.
A kommunistáknak nem sikerült a szovjet birodalom által és a náciknak se, hogy leuralják a világot a saját víziójuknak, de most Kína törekszik egyfajta kevert (kommunizmust elegyítve a vadkapitalizmussal) módszerrel, meg az usákok irányítói a ("demokrácia" jelszó alatt) lopakodó liberálfasiszta-technokrata, pénzhatalmi szisztémával.
Mindkettő veszélyes a jelenlegi korrupt vezetésű, katonailag gyenge, gazdaságilag kiszolgáltatott Európára.
És ennek a fő oka az, hogy az unijó országainak zöme megtagadja a jó hagyományait, amik naggyá tették, és az amerikai tőke által pozícióba segített áruló vezetők széthúzást keltenek ideológiai alapon. És ez nem is fog változni amíg liberális terror lesz nyugaton és nem lesz lecserélve a brüsszeli maffia, hogy Európa a valós problémáknak és az új kihívásoknak a megoldását elkezdhesse.
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 11:53:33
"Nincs már nagyon mit mondani az ezt „elk.urtuk” és a „bocsánatot kérünk” helyett, de hát tudjuk, hogy egy ilyen kijelentés már kormányvesztéshez vezetett, ezért most úgy alakult a kommunikációs panel, hogy „nálunk is sz.r, de ha tudnátok, mi van külföldön”! Magyarul most azért kellene hálásnak lennünk, hogy nekünk kevésbé rossz, mint máshol másnak…
Már ez is elég kellemetlen a kormányunkra nézve, de az még nagyobb baj, hogy az érvelés teljesen hibás! " avagy egy milliárdos Magyar ahogy látja ezt az országot....Van az az édes élet
Válasz Praetor #93616. hozzászólásáraIgen, még rengeteg van. Ilyen amikor kettészakad a társadalom, van néhányszáz szupergazdag, meg van ugye a nép. Rendes középosztály meg nemigazán.
Ráadásul a fontos szektorok élén mindenhol ilyenek vannak, sok helyen konkrétan ők az egyes területek kormányzói, tehát abban a régióban csak az van amit ők eldöntenek. Ha nekik ez így bevàlt, ám legyen, de ha nem baj, én nem örülnék annak, ha ebbe az irányba mennénk mi is.
Válasz Vén cigány #93596. hozzászólásáraSajnos nem kell Iránig menni,csak úgy amit a NET feldobott a napokban volt vagy 10 magyar megélhetési megváltó előadás.
Válasz Makói 70-es #93613. hozzászólásáraMondj egy jobb verziót, mint hogy bent vagyunk az USA szövetségi rendszerében? Ez azzal jár, hogy támogatjuk a külpolitikájukat!
Europa? Az USA tanár bácsi szerepe nélkül a nagy fiuk (angol, német, francia, olasz, spanyol) állandóan verekednének a kicsikről nem is beszélve!
Ki lehetne az USA helyett, aki összefogná ezeket az országokat és megvédené őket a rájuk leselkedő veszélyektől???
Válasz #bandi #93615. hozzászólásáraInkább az a döbbenet, hogy az elmúlt egy évben már kb 2 tucat, milliárdos ruszki oligarhát tettek el láb alól a szolgálatok közös erővel, és még mindig rengeteg van. Egy Olaszország méretű gazdaság egy halom dollármilliárdost termelt ki. Mondjuk a magyarázat adott, mert ásványkincsekben igen gazdag ország.
A tisztogatásokban szerintem Putyin legbelső köre nem nagyon érintett. Meg bizonyos etnikai szármaszású oligarhák vígan lubickolnak (Abramovics, Gyeripaszka...stb). Abramovicsot pl alig érték a nyugati szankciók. Eladta gyorsan a Chelseat, meg most valami 26millió dollár értékben foglalt le Kanada tőle vagyont. Szerintem zsebpénzként tart magánál ennyit.
Válasz TeljesenMindegy #93594. hozzászólásáraAzért érdekes, hogy csak a kritikusokra hat keményebben a gravitáció
Mondjuk Sztàlin is azzal kezdte, hogy a kevésbé lojàlisak vérével mosta fel a vörös teret. Utàna csend lett.
Oké, hogy egy rémuralom, gulàgokkal, deportálásokkal, koncepciós perekkel, sokmillió halottal, de csend lett.
Sokan ma is ezt támogatják, hogy ez a jó, oda kell lépni, és akkor fàj, akkor lesz jó.
Nincs is ezzel baj, amíg nem az ő nyakára lépnek, vagy a rokonságáéra. Nyilván.
Most is ezért győznek az időköziken, de ez egy másik dolog. Senki nem akar bajt magának. Mindegy.
Viszont az ilyen erővel fentartott dolgok, mint pl a mostani putyini diktatúra, sosem arról volt híres, hogy örökké fennmarad.
A többsége véráldozat útján ért véget, méghozzà sok vér árán.
Akkor amikor a legfőbb nemzetbiztonsági főnök, remegő hangon, szinte dadogva olvassa fel a papírról, ami oda van téve elé, nevezetesen az, hogy támogatják azt, hogy az oroszok annektálják keletukrajnát, akkor nem lehet azt mondani, hogy ez az egész nem pusztán a putyin agyszüleménye.
De, az övé.
Vagy az alkoholista vezérkaré, aki tanácsadóként elhitette vele, hogy ezt a “háborút” két hèt alatt meg lehet nyerni. Szerintem el is hitte, sőt még a vezérkar is elhitte 3 napig.
Aztán kijózanodtak.
Legalábbis lassan ki kéne.
Mert minnél tovàbb próbálják felseperni a szart, csak egyre jobban szétkenik.
Válasz medikus #93611. hozzászólására
Válasz Vén cigány #93602. hozzászólásáraMert Biden nem okoz?
Európának semmi gondja nem volt Trump alatt.
(A 2. vh. vége óta folyamatosan jelenlevőkön kívül.)
Ugyanaz a társaság áll mindkét amerikai párt mögött.
Csak a máz más.
Teljesen világos, hogy egy fingot nem értesz az egész mostani történetből.
"Az USA-ban azért a politikai pátok váltják egymást és változik a külpolitika."
Ez kb. olyan, mintha a Dk-t váltaná a Momentum. Kicsit más, és mások a haverok, üzleti partnerek, de ugyanaz a szar a mi szemszögünkből nézve.
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:44:02
Válasz Vén cigány #93580. hozzászólásáraSzerbia az nem Európában van?Rövid a memóriád!Ott nem voltál?
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:44:21
Válasz temető gondnok #93608. hozzászólásáraMég mindig úgy írják helyesen, hogy pénzzel, aki gyalázza állandóan a magyar nyelvet, az ne oktasson ki másokat!
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 12:44:53
Kevés az ember, már a halottakat is be akarják sorozni!!
“ A jekatyerinburgi katonai toborzóiroda idézést küldött egy 2009-ben két és fél évesen meghalt fiúnak. Az anyja, Anasztázia először azt hitte, hogy a vele élő fiának küldték január végére, de aztán kideült, hogy az elmúlt 13 évben nem frissítették a nyilvántartást. Anasztázia első fia, Szerjozsa 2006-ben született, majd 2009-ben vízfejűség miatt halt meg. A behívót pedig nem aláírás ellenében adták át, hanem csak bedobták a postaládába. Szerjozsának január végén kellett volna megjelennie a toborzóirodán, ha nem lenne már majdnem 14 éve halott.
A toborzóiroda szerint az adatokat szolgáltató társaság hibázott. Azt mondják, nem tudnak mindenkit ellenőrizni, de igyekeznek emberi módon bocsánatot kérni a tévedésért. Korábban már Vlagyimir Putyin is utasításba adta, hogy frissítsék a nyilvántartásokat, mert csak az Urál régióban 580 embert mozgósítottak tévedésből.”
Válasz Makói 70-es #93601. hozzászólásáraA világ legnagyobb troll hadseregével a lator állam rendelkezik. Amióta ez a buzernyák zsidó pressman megjelent, azóta ezek (is) aktiválva vannak.
Válasz temető gondnok #93603. hozzászólására
Válasz Makói 70-es #93601. hozzászólására
Moderálási elveink miatt törölve: 2022-12-28 11:50:21