Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR404.69 FtUSD392.62 FtCHF430.85 FtGBP485.44 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke szerint akár 500 milliárd dollár értékű nyugati vagyont zároltak Oroszországban, ami ellensúlyozza a Nyugaton zárolt 300 milliárd dollárnyi orosz tartalékot.
Amennyiben az orosz oligarchák nyugati vagyonát elkobozzák, Oroszország elkezdi elkobozni a nyugati vállalkozások oroszországi vagyonát.
Válasz #bandi #81609. hozzászólásáraKi tudja
Egyrészt, történelem hamisítás is létezik. Másrészt akkoriban hónapokat mehetett úgy egy törzs mire egy másikal találkozott. Mivel akkor még nem voltak autók meg jóval ritkábban lakótt terület volt még Európa.
Ha Én egy hónap után találkozok egy másik törzsel biztos nem az lenne az első gondolatom hogy megölöm.
Ettől függetlenül lehet hogy más máshogy gondolkozik
Válasz #bandi #81598. hozzászólásáraKövezz meg érte de Én a tankos vonulást választom.
Ott legalább látod mi történik,látod hogy mi a helyzet.
De amikor valaki üzletelget, a zavarosba halászok, trükkozik, kormol, sumákol, ott nem tudod hogy mi van. Nem látod hogy ki az ellenség, mert akkor nem látsz tanokat. Aztán azt veszed észre mint az amerikai őslakos indiánok. Hogy húsz dollárért eladták Manhattant.
Ott nem voltak tankok. Mégis szépen ki lettek forgatva mindenükből. Az ellenség ellenség akkor is ha tankokkal jön és ellenség akkor is ha virágcsokorral. De ha tankal jön akkor legalább felismerem.
Válasz #bandi #81601. hozzászólásáraAnnyira azért nem bénák csak az ellenérdekeltségű titkosszolgálat szivárogtat. Már pedig a titkosszolgálatok mindent tudnak a a másik félről,még ha csak kicsit később is,de minden ki szokott derülni.
Válasz ..,-:) #81600. hozzászólásáraNyilván ezt csinálják ott. Én is ezért szoktam menni külföldre
Nem egyre gondoltunk úgylátom.
Amúgy meg jóbénák, ha a szupertitkos kisérleteikről még mi is tudunk, traktorosok..
Válasz #bandi #81598. hozzászólásáraAz üzlet, hogy titkos, eldugott laboratóriumokban gyerekeken kísérleteznek !? Csak támogasd nyugodtan akkor Amerikát. Én még mindig azt mondom hogy eltúrni……a tengerbe……
Válasz #bandi #81598. hozzászólásáraSzemléletesen bizonyítod, hogy milyen "egyszerű" is, ugyanabba a politikai, világnézeti közösségbe tartoznod, neked, mint írástudónak, és egy,másvalaki, írástudatlan fészbúúk követőnek.
Egyszerű, és nagyszerű!
Válasz #bandi #81592. hozzászólásáraNem csodálkoznék, hogy az amcsiknak, bidennek, fiának vannak mit titkolni, félteni az ukránoknál…………kicsit olvass utána……ezért nem számait Amerika pénze a védekezésre, a többi csak színjáték.
Válasz mihaszna #81590. hozzászólásáraMiért érdekli őket ukrajna? Hallottál már ezekről a fogalmakról, hogy második világháború és hidegháború? A második vh után a németek elvesztették erejüket, de már a végén az osztoszkodásnál látszott hogy az oroszokkal számolni kell, az előtte pár évtizeddel még feudális szinten lévő ország hatalmasat fejlődött, amúgy az amerikai számolatlan mennyiségű pénzt öntött a ruszkikba, hogy legyen aki keleten ellenáll a német terjeszkedésnek, és úgymond két tűz közé kerüljön. Szóval a vh után látszott hogy a ruszkik ideológiai nyomulásba kezdenek, kommunista hatalomátvételek kezdődtek a keleti blokkban, beköszöntött a vasfüggöny. A nato is konkrétan ezért jött létre, hogy összefogja a szövetséges haderőt, ha esetleg megindulna a vörös veszedelem a szomszédból. Persze a varsói szerződés is létrejött, és évtizedekig izmoztak hogy kinek van több fegyvere, erősebb gazdasága. Aztán a gazdasági versenyet a keleti blokk elbukta, nem kis részben amiatt hogy a usa rengeteg pénzt tolt nyugateurópába, hogy talpraállítsa őket, és megakadályozza a kommunista politikai térnyerést.
Aztán most ittvagyunk, hogy a nato és oroszország közötti, még sehova nem tartozó beékelődött országba az orosz bevonul egy inváziós haderővel, egyértelmű területfoglalási szándékkal. Nos a nato mint közvetlen szomszéd, és az usa mint a szövetség legerősebb állama, nyilván nem nézi ezt végig ölbe tett kézzel. Ezért érdekli az usát, meg a eu más vezetőit az ami most van. Csak minket nem.
Válasz Mötözö #81566. hozzászólására Ez a baj látod te az Orosz háborút nézed s közben előtted van a háború már saját polgármesteretek is megunta a semmit érő Fideszes talpnyalást meg a hozzá nem értő csihovnyikok okoskodását -:"Távozik a Fideszből az újfehértói polgármester, a kormánypárt helyi csoportjának közleményét Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő osztotta meg közösségi oldalán. A közleményben felszólítják Hosszú Józsefet, hogy a polgármesteri tisztségről mondjon le, mivel a Hosszú által generált konfliktusok „lehetetlenné tették az együttműködést”, ráadásul a város vezetésében "baloldali többséget teremtett". A Népszava elérte a polgármestert, aki megerősítette távozási szándékát a pártból."Nem csak a fideszt támogató állampolgárok érdekeit kell képviselni, hanem az egész települést!! Erről szól az eskütétel." a hozzá szólások közül talán ez a legjobb-.Ez a politika ! De egy egymás ellen javakat szolgálják! Itt Újfehértó!
Tóth Andrást is mi tette azzá ,
Amit elég szív szorító !
Valakinek,valakiknek hú de jó ?
Arra nem gondol ? Gondolkodnak ?
Őket is utól éri ,a nagyon rossz fordúlat??
Egy élete van mindenkinek !!!
Nem erről szól az egész !!! Van másik!!
Egyszer nincs szükség rá
Valamit
Valakik milyen kárörvendő???
Istenem adj jó agyat az árulóknak !!"
Válasz #bandi #81589. hozzászólására
"és erre egyeseknél az a válasz, hogy valójában a Föld bolygó túlsó felén lévő egyik ország amúgy a hibás..."
Miért?
Neked ez nem egyértelmű?
Az USA oda van meg vissza Ukrajnától. Egy számukra annyira jelentéktelen országtól mint mondjuk a magyaroknak egy középafrikai ország. Az usa-nak Ukrajna nem több mint például a Magyaroknak Ruanda, vagy Nigéria, vagy Zimbabwe. Mégis az ukrán elnök naphosszat szónokol az USA kongreszussába óriási ki vetítőtön. Az ENSZ BT ben ossza az észt. Egy Ukrajna!!!
Olyan ez mégegyszer leírom mintha az Etiópi elnök (vagy mi a bánat van ott) napi rendszerességgel követelné például Magyarországtól hogy ez kell az kell. Lassan Zelenszki fog diktálni az USA elnökének. Szerinted ez nem hihetetlen?
Egy olyan országot mint Ukrajna az USA le se sz@rna. Mégis hasra esnek zelenszki előtt. Vagyis ezt a látszatot igyekszenek kellteni. Kíváncsi vagyok hány amerikai tudná megmutatni egy európai vak térképen hol van Ukrajna. Az elnök meg tudná e mutatni?
Egyáltalán tudják e melyik kontinensen van.
Te el hiszed hogy a farok csóválja a kutyát?
Az USA keveri a lapokat. Az egy világ hatalom. A ruandai népirtáskor az nyilatkoztak, hogy ott az Egyesült Államoknak nincsenek érdekei így nem foglalkoznak az ottani dolgokkal. Magyarán nem avatkoznak be. Ukrajnával mégis foglalkoznak. Napi szinten. Elnöki szinten. Szerinted azért mert az elnök unatkozik és nincs más dolga?
Válasz mihaszna #81588. hozzászólásáraUhh Közel annyira elvont gondolat, mint amikor két keleteurópai ország háborúba bonyolódik, az egyik szárazföldi inváziót indít a másikkal szemben, sőt valójában földön vizen levegőben támadja, és erre egyeseknél az a válasz, hogy valójában a Föld bolygó túlsó felén lévő egyik ország amúgy a hibás Aki ilyen összefüggéseket von le, ott más bajok is lehetnek, néha.
Mint amikor idehaza is az volt a kormányprogram, hogyha valami szar beütött, vagy kiderült hogy valamivel nagy baj van, akkor arra az volt a válasz, hogy van egy távoli ország ahol sosem jártatok, abban lakik egy távoli öregember, akivel sosem találkoztatok, na az, na ezért is ő a hibás. És mivel nem volt jobb jelölt akire a szart lehetett kenni, beértük vele. Mint egy régi népmesében. Az óperenciás tengeren is túl, az üveghegyen is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, na ottlakik az öregember, aki mindent elkúr. Aki nem hiszi, járjon utána. Ja, nem
Válasz #bandi #81577. hozzászólására"
Ez olyan mint amikor putyin el akarja venni az ukrán búzamezőket, acélipart, atomerőművet, meg a feketetengeri kikötőket, ..."
Ha választani kell, inkább az Övé legyen mint az ukrán bohócé. Az még a kisebbik rosz.
Sőőőt.
Ha oda kerülne a sor inkább az övé legyen mint Orbáné vagy Gyurcsányé vagy Mészárosé. Még lehet akkor jobban járnánk. Abból mi hasznunk van hogy az egész ország Mészáros Lőrincé. Akkor inkább ne legyen az övé se. Lehet még Putyin többet adna mint Mészáros, Tiborc, simicska, Csányi stb stb. De ez már csak nagyon elvont gondolat menet. Részemről inkább putyiné legyen mint Zseléjé (Zelenszki)
Válasz d-032a #81586. hozzászólásáraNyugi az orosz nemzethiségű ukrán lakosokat is megmenti a nagy nemzetmentő. Igaz, ha az az ára, hogy a lakóhelyüket a földdel teszi egyenlővé, akkor is meg lesznek mentve, meg lesznek védve Amúgy tolvajoknak meg egyéb bűnözőknek elég csúnya dolog a megszégyenítés, sokkal jobb a magyar mintára az egy év börtön helyett kapott két év felfüggesztett, az korszerű. Újabban súlyos bűncselekményekre is ez a módi. Olcsóbb mint enni adni nekik, végülis
Középkori, nyilvános megszégyenítésekés és kínzások az ukrán utcákon?
Naponta, tapló, gyökér stílusban kóstolgatni, a többi ország kormányait?
Ugyan,... ne is zavarjanak benneteket, ilyen semmiségek. Hiszen, végre az ukránok történelmet írnak!
Megszületett a kiváló, a jó nemzet, végre valahára.
Korábban, az volt az alaptétel, hogy a nacionalizmus, az nagyon rossz dolog, sötét, elmaradott, üldözendő dolog, mert a világháborúkat is az okozta.
De most, hurrá, örvendezzünk! Itt van végre egy nemzet, amelyik ünnepelhető, szerethető, magasztalható.
Itt van a hős ukrán nemzet, amelyik nemhogy háborút idézett volna elő, hanem, ez a nemzet az amelyik megmenti a demokratikus világot a pusztulástól.
Igaz, hogy eddig, némelyik nemzeten gúnyolódni kellett, és úgy kellett írni, hogy "nemtzeth", és hogy "nemzethy". Vigyázat, a magyarokról továbbra is így kell írni! El ne tévesszétek, ballibek!
De, sebaj! A dicső ukrán nemzet előtt leborulni, őket felmagasztalni, értük rajongani, ...na, az igazán nagyszerű, remek érzés!
Talán 3 éve volt itt az aprók között /de talán a cikk is volt róly írva/ 300-600 L-es tartályok tüzoltásra a traktor első 3 pont függesztésére villany vagy a kompreszortól kapott nyomást a víz kifecskendezéséhez.
Valaki nem tudja véletlenül a gyártóra az elérhetőséget?
Esetleg használ valaki ilyen vizes tüzoltótartályt aratáskor?
Válasz Földönfuto #81575. hozzászólásáraEz olyan mint amikor putyin el akarja venni az ukrán búzamezőket, acélipart, atomerőművet, meg a feketetengeri kikötőket, mégis van olyan, akinek be lehet tömni azzal a száját, hogy jajj dehát az kisebbségek jogai, csak azért mentek oda. Jó lenne már látni is, nem csak nézni. Pont putyint érdekelné a kisebbségek sorsa, hány posztszovjet utódállamot eldózeroltatott már tankokkal. Jól mondod, idézlek: “Hatalom,érdekek,pénz ami mindenkit mozgat.”
Válasz Mihály #81569. hozzászólásáraKeresztény-szociális reményeink vannak hosszútávon,barátom.A közép-kelet európai színtéren az eredeti tőkefelhalmozás ideje lejárt.Ezért zajlik háború az USA és Eurázsia között.
Válasz .Richard. #81547. hozzászólására Ne féltsd te a népet mert a futár hordja a kaját meg a hétvégén telt házzal mennek a Wellness szállók addig nincs gond az éhezőknek meg úgyis megy a gyűjtés ha rászorult ha nem kap egy tányér ételt...
Válasz TeljesenMindegy #81550. hozzászólására Nem félek én attól...itt várható a legmagasabb infláció ezt szakemberek mondják nem én a miniszter elnök úr meg azt mondta a Magyarok nem tudják elkölteni itthon a pénzüket úgy-hogy segítek nekik ...
Kína: az USA mindent elkövet az ukrán válság elhúzódásáért
Orosz Hírek
2022-04-29
4.4K
MEGOSZTÁS
Az Egyesült Államok nem érdekelt az ukrajnai békében, és mindent megtesz azért, hogy az országban zajló konfliktus minél tovább tartson – jelentette ki Zhao Lijian kínai külügyminisztériumi szóvivő egy pénteki tájékoztatón.
“Miközben a nemzetközi közösség az ellenségeskedések befejezésére szólít fel, az Egyesült Államok folyamatosan olajat önt a tűzre, és késznek mutatkozik arra, hogy az utolsó ukránig harcoljon” – hangsúlyozta Zhao, utalva a Washington által Kijevnek nyújtott folyamatos pénzügyi támogatásra és fegyverszállításokra.
“A TÉNYLEGES CÉLJUK NEM A BÉKE ELÉRÉSE, HANEM ANNAK BIZTOSÍTÁSA, HOGY A KONFLIKTUS TOVÁBB HÚZÓDJON. AHOGY [AZ AMERIKAIAK] MAGUK IS MONDJÁK, OROSZORSZÁG MEGGYENGÍTÉSÉRE TÖREKSZENEK” – MONDTA.
“Ami azt illeti, hogy az USA békét vagy háborút, biztonságot vagy káoszt hoz-e – azt hiszem, mindannyian tudjuk a választ ezekre a kérdésekre” – tette hozzá a szóvivő.
A hét elején Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elismerte, hogy Kijev megsegítésével Washington azt akarja elérni, hogy “Oroszország olyan mértékben meggyengüljön, hogy ne tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanásával tett”.
Csütörtökön Joe Biden amerikai elnök további 33 milliárd dolláros támogatást kért a kongresszustól Ukrajna támogatására az Oroszországgal folyó konfliktusban.
Ugyanezen a napon az amerikai törvényhozók megszavazták a Kijevnek nyújtandó hitelkölcsönzés programját.
HA JOE BIDEN ELNÖK JÓVÁHAGYJA, EZ MEGKÖNNYÍTENÉ WASHINGTON SZÁMÁRA, HOGY FEGYVEREKET KÜLDJÖN UKRAJNÁNAK, DE AZ ORSZÁGNAK VÉGÜL FIZETNIE KELLENE A SZÁLLÍTMÁNYOKÉRT. MOSZKVA MÁRIS ARRA FIGYELMEZTETETT, HOGY A LÉPÉS MIATT UKRAJNA OLYAN ADÓSSÁGCSAPDÁBA KERÜLHET, AMELY GENERÁCIÓKON ÁT FOGJA SÚJTANI AZ ORSZÁGOT.
Az ukrajnai események még nagyobb feszültséget okoztak a Washington és Peking közötti kapcsolatokban. A Biden-kormányzat minden igyekezete ellenére sem tudott nyomást gyakorolni Kínára, hogy ítélje el Oroszországot és csatlakozzon az ellene hozott nemzetközi szankciókhoz.
Peking békére szólított fel Ukrajnában, de a konfliktus kirobbanásáért az Egyesült Államokat és annak törekvését okolta, hogy a NATO-t az orosz határhoz terjesztette ki.
Oroszország február végén küldte csapatait Ukrajnába, miután Kijev nem hajtotta végre az először 2014-ben aláírt minszki megállapodások feltételeit, és Moszkva végül függetlennek ismerte el a donyecki és luganszki Donbassz köztársaságokat. A német és francia közvetítéssel létrejött minszki jegyzőkönyv célja az volt, hogy a szakadár régiók különleges státuszt kapjanak az ukrán államon belül.
A Kreml azóta követeli, hogy Ukrajna hivatalosan is nyilvánítsa magát semleges országnak, amely soha nem csatlakozik a NATO-hoz. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz offenzíva teljesen indokolatlan volt, és cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a két köztársaság erőszakos visszafoglalását tervezi.
Búcsú az ép elme maradékától!
.
"...uniós tisztviselők – akik anonimitás mellett nyilatkoztak – most azt mondták a New York Timesnak, hogy... ....A New York Times szerint a tagállamok közül most már Magyarország az utolsó ellenzője az olajembargónak, és ha a nagykövetek megvétózzák a döntést, akkor... ...össze kell hívni az Európai Tanácsot (vagyis a 27 uniós tagállam vezetőit), és az ő többségüknek kell jóváhagynia a döntést..."
124670 hozzászólás
Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke szerint akár 500 milliárd dollár értékű nyugati vagyont zároltak Oroszországban, ami ellensúlyozza a Nyugaton zárolt 300 milliárd dollárnyi orosz tartalékot.
Amennyiben az orosz oligarchák nyugati vagyonát elkobozzák, Oroszország elkezdi elkobozni a nyugati vállalkozások oroszországi vagyonát.
Válasz mihaszna #81610. hozzászólásáracsak azokat ölték meg, akik vagy nem olvadt be, vagy nem menekült el![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
Válasz #bandi #81609. hozzászólásáraegészpontosan egy fehér lovat a kecskefiknek![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz #bandi #81609. hozzászólásáraKi tudja
Egyrészt, történelem hamisítás is létezik. Másrészt akkoriban hónapokat mehetett úgy egy törzs mire egy másikal találkozott. Mivel akkor még nem voltak autók meg jóval ritkábban lakótt terület volt még Európa.
Ha Én egy hónap után találkozok egy másik törzsel biztos nem az lenne az első gondolatom hogy megölöm.
Ettől függetlenül lehet hogy más máshogy gondolkozik
Válasz mihaszna #81607. hozzászólásáraFelteszem a honfolglalás során a magyarok is virágkoszorút adtak a már előtte itt élő népeknek.![smile flowers](/oldforum/images/smiles/flowers.gif)
Válasz mihaszna #81607. hozzászólására
halászok=halászik
Válasz #bandi #81598. hozzászólásáraKövezz meg érte de Én a tankos vonulást választom.
Ott legalább látod mi történik,látod hogy mi a helyzet.
De amikor valaki üzletelget, a zavarosba halászok, trükkozik, kormol, sumákol, ott nem tudod hogy mi van. Nem látod hogy ki az ellenség, mert akkor nem látsz tanokat. Aztán azt veszed észre mint az amerikai őslakos indiánok. Hogy húsz dollárért eladták Manhattant.
Ott nem voltak tankok. Mégis szépen ki lettek forgatva mindenükből. Az ellenség ellenség akkor is ha tankokkal jön és ellenség akkor is ha virágcsokorral. De ha tankal jön akkor legalább felismerem.
Válasz ..,-:) #81594. hozzászólásáraHa Biden és fia ukrajnai tevékenységéről minden nyilvánosságra kerülne,Biden holnap már nem lenne elnök.
Válasz Mihály #81591. hozzászólásáraAkkor nem otthagyta,hanem kirúgták.Nem mindegy.
Válasz #bandi #81601. hozzászólásáramost már tudsz róla, de aż elmúlt 10 évben sejtésed sem volt
Válasz #bandi #81601. hozzászólásáraHa meg nem így van, akkor mi van !?
USA-t sem büntették meg Irak állítólagos bombái miatt…..sőt !!!!
Válasz #bandi #81601. hozzászólásáraAnnyira azért nem bénák csak az ellenérdekeltségű titkosszolgálat szivárogtat. Már pedig a titkosszolgálatok mindent tudnak a a másik félről,még ha csak kicsit később is,de minden ki szokott derülni.
Válasz ..,-:) #81600. hozzászólásáraNyilván ezt csinálják ott. Én is ezért szoktam menni külföldre![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)
Nem egyre gondoltunk úgylátom.
Amúgy meg jóbénák, ha a szupertitkos kisérleteikről még mi is tudunk, traktorosok..
Válasz #bandi #81598. hozzászólásáraAz üzlet, hogy titkos, eldugott laboratóriumokban gyerekeken kísérleteznek !? Csak támogasd nyugodtan akkor Amerikát. Én még mindig azt mondom hogy eltúrni……a tengerbe……![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Válasz #bandi #81598. hozzászólásáraSzemléletesen bizonyítod, hogy milyen "egyszerű" is, ugyanabba a politikai, világnézeti közösségbe tartoznod, neked, mint írástudónak, és egy,másvalaki, írástudatlan fészbúúk követőnek.
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Egyszerű, és nagyszerű!
Válasz ..,-:) #81594. hozzászólásáraVan aki üzleteket köt egy országban, van aki meg tankokkal bevonul és kisajátít. Tessék választani
Szabadka-i piacról mik a hírek !?
Válasz .Richard. #81593. hozzászólásárasajnos elromlott a kopipészt a gépen
Válasz ..,-:) #81594. hozzászólásáraHiába olvas! Nem érti meg!Értő olvasás hiánya,vagy elvakultság!![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Válasz #bandi #81592. hozzászólásáraNem csodálkoznék, hogy az amcsiknak, bidennek, fiának vannak mit titkolni, félteni az ukránoknál…………kicsit olvass utána……ezért nem számait Amerika pénze a védekezésre, a többi csak színjáték.![smile thumbdown](/oldforum/images/smiles/thumbdown.gif)
Válasz Gandhy #81585. hozzászólásáraHa megkérhetlek 15 centit irjál !Az minimum 70 sor. Ilyen röviden semmit sem mondasz.![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz mihaszna #81590. hozzászólásáraMiért érdekli őket ukrajna? Hallottál már ezekről a fogalmakról, hogy második világháború és hidegháború? A második vh után a németek elvesztették erejüket, de már a végén az osztoszkodásnál látszott hogy az oroszokkal számolni kell, az előtte pár évtizeddel még feudális szinten lévő ország hatalmasat fejlődött, amúgy az amerikai számolatlan mennyiségű pénzt öntött a ruszkikba, hogy legyen aki keleten ellenáll a német terjeszkedésnek, és úgymond két tűz közé kerüljön. Szóval a vh után látszott hogy a ruszkik ideológiai nyomulásba kezdenek, kommunista hatalomátvételek kezdődtek a keleti blokkban, beköszöntött a vasfüggöny. A nato is konkrétan ezért jött létre, hogy összefogja a szövetséges haderőt, ha esetleg megindulna a vörös veszedelem a szomszédból. Persze a varsói szerződés is létrejött, és évtizedekig izmoztak hogy kinek van több fegyvere, erősebb gazdasága. Aztán a gazdasági versenyet a keleti blokk elbukta, nem kis részben amiatt hogy a usa rengeteg pénzt tolt nyugateurópába, hogy talpraállítsa őket, és megakadályozza a kommunista politikai térnyerést.
Aztán most ittvagyunk, hogy a nato és oroszország közötti, még sehova nem tartozó beékelődött országba az orosz bevonul egy inváziós haderővel, egyértelmű területfoglalási szándékkal. Nos a nato mint közvetlen szomszéd, és az usa mint a szövetség legerősebb állama, nyilván nem nézi ezt végig ölbe tett kézzel. Ezért érdekli az usát, meg a eu más vezetőit az ami most van. Csak minket nem.
Válasz Mötözö #81566. hozzászólására Ez a baj látod te az Orosz háborút nézed s közben előtted van a háború már saját polgármesteretek is megunta a semmit érő Fideszes talpnyalást meg a hozzá nem értő csihovnyikok okoskodását -:"Távozik a Fideszből az újfehértói polgármester, a kormánypárt helyi csoportjának közleményét Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő osztotta meg közösségi oldalán. A közleményben felszólítják Hosszú Józsefet, hogy a polgármesteri tisztségről mondjon le, mivel a Hosszú által generált konfliktusok „lehetetlenné tették az együttműködést”, ráadásul a város vezetésében "baloldali többséget teremtett". A Népszava elérte a polgármestert, aki megerősítette távozási szándékát a pártból."Nem csak a fideszt támogató állampolgárok érdekeit kell képviselni, hanem az egész települést!! Erről szól az eskütétel." a hozzá szólások közül talán ez a legjobb-.Ez a politika ! De egy egymás ellen javakat szolgálják! Itt Újfehértó!![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Tóth Andrást is mi tette azzá ,
Amit elég szív szorító !
Valakinek,valakiknek hú de jó ?
Arra nem gondol ? Gondolkodnak ?
Őket is utól éri ,a nagyon rossz fordúlat??
Egy élete van mindenkinek !!!
Nem erről szól az egész !!! Van másik!!
Egyszer nincs szükség rá
Valamit
Valakik milyen kárörvendő???
Istenem adj jó agyat az árulóknak !!"
Válasz #bandi #81589. hozzászólására
"és erre egyeseknél az a válasz, hogy valójában a Föld bolygó túlsó felén lévő egyik ország amúgy a hibás..."
Miért?
Neked ez nem egyértelmű?
Az USA oda van meg vissza Ukrajnától. Egy számukra annyira jelentéktelen országtól mint mondjuk a magyaroknak egy középafrikai ország. Az usa-nak Ukrajna nem több mint például a Magyaroknak Ruanda, vagy Nigéria, vagy Zimbabwe. Mégis az ukrán elnök naphosszat szónokol az USA kongreszussába óriási ki vetítőtön. Az ENSZ BT ben ossza az észt. Egy Ukrajna!!!
Olyan ez mégegyszer leírom mintha az Etiópi elnök (vagy mi a bánat van ott) napi rendszerességgel követelné például Magyarországtól hogy ez kell az kell. Lassan Zelenszki fog diktálni az USA elnökének. Szerinted ez nem hihetetlen?
Egy olyan országot mint Ukrajna az USA le se sz@rna. Mégis hasra esnek zelenszki előtt. Vagyis ezt a látszatot igyekszenek kellteni. Kíváncsi vagyok hány amerikai tudná megmutatni egy európai vak térképen hol van Ukrajna. Az elnök meg tudná e mutatni?
Egyáltalán tudják e melyik kontinensen van.
Te el hiszed hogy a farok csóválja a kutyát?
Az USA keveri a lapokat. Az egy világ hatalom. A ruandai népirtáskor az nyilatkoztak, hogy ott az Egyesült Államoknak nincsenek érdekei így nem foglalkoznak az ottani dolgokkal. Magyarán nem avatkoznak be. Ukrajnával mégis foglalkoznak. Napi szinten. Elnöki szinten. Szerinted azért mert az elnök unatkozik és nincs más dolga?
Válasz mihaszna #81588. hozzászólásáraUhh
Közel annyira elvont gondolat, mint amikor két keleteurópai ország háborúba bonyolódik, az egyik szárazföldi inváziót indít a másikkal szemben, sőt valójában földön vizen levegőben támadja, és erre egyeseknél az a válasz, hogy valójában a Föld bolygó túlsó felén lévő egyik ország amúgy a hibás
Aki ilyen összefüggéseket von le, ott más bajok is lehetnek, néha.![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Mint amikor idehaza is az volt a kormányprogram, hogyha valami szar beütött, vagy kiderült hogy valamivel nagy baj van, akkor arra az volt a válasz, hogy van egy távoli ország ahol sosem jártatok, abban lakik egy távoli öregember, akivel sosem találkoztatok, na az, na ezért is ő a hibás. És mivel nem volt jobb jelölt akire a szart lehetett kenni, beértük vele. Mint egy régi népmesében. Az óperenciás tengeren is túl, az üveghegyen is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, na ottlakik az öregember, aki mindent elkúr. Aki nem hiszi, járjon utána. Ja, nem
Válasz #bandi #81577. hozzászólására"
Ez olyan mint amikor putyin el akarja venni az ukrán búzamezőket, acélipart, atomerőművet, meg a feketetengeri kikötőket, ..."
Ha választani kell, inkább az Övé legyen mint az ukrán bohócé. Az még a kisebbik rosz.
Sőőőt.
Ha oda kerülne a sor inkább az övé legyen mint Orbáné vagy Gyurcsányé vagy Mészárosé. Még lehet akkor jobban járnánk. Abból mi hasznunk van hogy az egész ország Mészáros Lőrincé. Akkor inkább ne legyen az övé se. Lehet még Putyin többet adna mint Mészáros, Tiborc, simicska, Csányi stb stb. De ez már csak nagyon elvont gondolat menet. Részemről inkább putyiné legyen mint Zseléjé (Zelenszki)
Válasz d-032a #81586. hozzászólásáraNyugi az orosz nemzethiségű ukrán lakosokat is megmenti a nagy nemzetmentő. Igaz, ha az az ára, hogy a lakóhelyüket a földdel teszi egyenlővé, akkor is meg lesznek mentve, meg lesznek védve
Amúgy tolvajoknak meg egyéb bűnözőknek elég csúnya dolog a megszégyenítés, sokkal jobb a magyar mintára az egy év börtön helyett kapott két év felfüggesztett, az korszerű. Újabban súlyos bűncselekményekre is ez a módi. Olcsóbb mint enni adni nekik, végülis ![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Középkori, nyilvános megszégyenítésekés és kínzások az ukrán utcákon?
Naponta, tapló, gyökér stílusban kóstolgatni, a többi ország kormányait?
Ugyan,... ne is zavarjanak benneteket, ilyen semmiségek. Hiszen, végre az ukránok történelmet írnak!
Megszületett a kiváló, a jó nemzet, végre valahára.
Korábban, az volt az alaptétel, hogy a nacionalizmus, az nagyon rossz dolog, sötét, elmaradott, üldözendő dolog, mert a világháborúkat is az okozta.
De most, hurrá, örvendezzünk! Itt van végre egy nemzet, amelyik ünnepelhető, szerethető, magasztalható.
Itt van a hős ukrán nemzet, amelyik nemhogy háborút idézett volna elő, hanem, ez a nemzet az amelyik megmenti a demokratikus világot a pusztulástól.
Igaz, hogy eddig, némelyik nemzeten gúnyolódni kellett, és úgy kellett írni, hogy "nemtzeth", és hogy "nemzethy". Vigyázat, a magyarokról továbbra is így kell írni! El ne tévesszétek, ballibek!
De, sebaj! A dicső ukrán nemzet előtt leborulni, őket felmagasztalni, értük rajongani, ...na, az igazán nagyszerű, remek érzés!
Válasz #bandi #81577. hozzászólásáraa Putyin csak a demokráciát vitte az ukránoknak amerikai mintára![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
Válasz ..,-:) #81580. hozzászólásáraMajd Putyin!![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz oprita #81574. hozzászólására Hát itt szerintem van más is de nem értek a háborúhoz meg nem is érdekel a nagy orosz maci ide nem lő![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Válasz medikus #81573. hozzászólására Csak neked akkor kerékpár meg roller szanaszét a fővárosban a kilós piac meg kong az ürességtől...![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
![smile ban](/oldforum/images/smiles/ban.gif)
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Válasz ..,-:) #81580. hozzászólásáraA brüsszeli idiótákat kellene oda ki kötni és tapasztalják meg ők az ukrán vendégszeretetett.
Betúrnám őket a Fekete……..tudjátok…..![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
Talán 3 éve volt itt az aprók között /de talán a cikk is volt róly írva/ 300-600 L-es tartályok tüzoltásra a traktor első 3 pont függesztésére villany vagy a kompreszortól kapott nyomást a víz kifecskendezéséhez.
Valaki nem tudja véletlenül a gyártóra az elérhetőséget?
Esetleg használ valaki ilyen vizes tüzoltótartályt aratáskor?
Válasz #bandi #81577. hozzászólásáraEz a trend a világon,senki sem kivétel.
Válasz Földönfuto #81575. hozzászólásáraEz olyan mint amikor putyin el akarja venni az ukrán búzamezőket, acélipart, atomerőművet, meg a feketetengeri kikötőket, mégis van olyan, akinek be lehet tömni azzal a száját, hogy jajj dehát az kisebbségek jogai, csak azért mentek oda. Jó lenne már látni is, nem csak nézni. Pont putyint érdekelné a kisebbségek sorsa, hány posztszovjet utódállamot eldózeroltatott már tankokkal. Jól mondod, idézlek: “Hatalom,érdekek,pénz ami mindenkit mozgat.”
Válasz oprita #81572. hozzászólásáraEgy ukrán SS hadosztály gondolom meggyorsítja az uniós tagfelvételt.Mit szól ehhez Leyen asszony?
Válasz vén cigány #81551. hozzászólásáraKi mondta,hogy ártatlan?Annyira ártatlan,amennyire Zelenszkij szent.Hatalom,érdekek,pénz ami mindenkit mozgat.
Válasz Mihály #81569. hozzászólásáraKeresztény-szociális reményeink vannak hosszútávon,barátom.A közép-kelet európai színtéren az eredeti tőkefelhalmozás ideje lejárt.Ezért zajlik háború az USA és Eurázsia között.
Válasz Mihály #81569. hozzászólásáraNeked ez a Wellness,futár téma a megszállottságod?![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Az Azov ukrán SS hadosztály Nato támogatással működik.
Nekünk - ha nyernek az ukránok a ruszkik ellen - fel kell állítanunk a Hunyadit?
Válasz .Richard. #81570. hozzászólására![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Válasz Mihály #81569. hozzászólásáraMert még nincs tél. Örülök ha valaki most pozitív dolgokat lát.
Válasz .Richard. #81547. hozzászólására Ne féltsd te a népet mert a futár hordja a kaját meg a hétvégén telt házzal mennek a Wellness szállók addig nincs gond az éhezőknek meg úgyis megy a gyűjtés ha rászorult ha nem kap egy tányér ételt...![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Válasz TeljesenMindegy #81550. hozzászólására Nem félek én attól...itt várható a legmagasabb infláció ezt szakemberek mondják nem én a miniszter elnök úr meg azt mondta a Magyarok nem tudják elkölteni itthon a pénzüket úgy-hogy segítek nekik ...![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
![smile w00t](/oldforum/images/smiles/w00t.gif)
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Válasz ..,-:) #81561. hozzászólásáraSzerbia ellen. De ez ismét külső nyomás okára, aminek az okát még nem tudjuk.![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
Kína: az USA mindent elkövet az ukrán válság elhúzódásáért
Orosz Hírek
2022-04-29
4.4K
MEGOSZTÁS
Az Egyesült Államok nem érdekelt az ukrajnai békében, és mindent megtesz azért, hogy az országban zajló konfliktus minél tovább tartson – jelentette ki Zhao Lijian kínai külügyminisztériumi szóvivő egy pénteki tájékoztatón.
“Miközben a nemzetközi közösség az ellenségeskedések befejezésére szólít fel, az Egyesült Államok folyamatosan olajat önt a tűzre, és késznek mutatkozik arra, hogy az utolsó ukránig harcoljon” – hangsúlyozta Zhao, utalva a Washington által Kijevnek nyújtott folyamatos pénzügyi támogatásra és fegyverszállításokra.
“A TÉNYLEGES CÉLJUK NEM A BÉKE ELÉRÉSE, HANEM ANNAK BIZTOSÍTÁSA, HOGY A KONFLIKTUS TOVÁBB HÚZÓDJON. AHOGY [AZ AMERIKAIAK] MAGUK IS MONDJÁK, OROSZORSZÁG MEGGYENGÍTÉSÉRE TÖREKSZENEK” – MONDTA.
“Ami azt illeti, hogy az USA békét vagy háborút, biztonságot vagy káoszt hoz-e – azt hiszem, mindannyian tudjuk a választ ezekre a kérdésekre” – tette hozzá a szóvivő.
A hét elején Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elismerte, hogy Kijev megsegítésével Washington azt akarja elérni, hogy “Oroszország olyan mértékben meggyengüljön, hogy ne tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanásával tett”.
Csütörtökön Joe Biden amerikai elnök további 33 milliárd dolláros támogatást kért a kongresszustól Ukrajna támogatására az Oroszországgal folyó konfliktusban.
Ugyanezen a napon az amerikai törvényhozók megszavazták a Kijevnek nyújtandó hitelkölcsönzés programját.
HA JOE BIDEN ELNÖK JÓVÁHAGYJA, EZ MEGKÖNNYÍTENÉ WASHINGTON SZÁMÁRA, HOGY FEGYVEREKET KÜLDJÖN UKRAJNÁNAK, DE AZ ORSZÁGNAK VÉGÜL FIZETNIE KELLENE A SZÁLLÍTMÁNYOKÉRT. MOSZKVA MÁRIS ARRA FIGYELMEZTETETT, HOGY A LÉPÉS MIATT UKRAJNA OLYAN ADÓSSÁGCSAPDÁBA KERÜLHET, AMELY GENERÁCIÓKON ÁT FOGJA SÚJTANI AZ ORSZÁGOT.
Az ukrajnai események még nagyobb feszültséget okoztak a Washington és Peking közötti kapcsolatokban. A Biden-kormányzat minden igyekezete ellenére sem tudott nyomást gyakorolni Kínára, hogy ítélje el Oroszországot és csatlakozzon az ellene hozott nemzetközi szankciókhoz.
Peking békére szólított fel Ukrajnában, de a konfliktus kirobbanásáért az Egyesült Államokat és annak törekvését okolta, hogy a NATO-t az orosz határhoz terjesztette ki.
Oroszország február végén küldte csapatait Ukrajnába, miután Kijev nem hajtotta végre az először 2014-ben aláírt minszki megállapodások feltételeit, és Moszkva végül függetlennek ismerte el a donyecki és luganszki Donbassz köztársaságokat. A német és francia közvetítéssel létrejött minszki jegyzőkönyv célja az volt, hogy a szakadár régiók különleges státuszt kapjanak az ukrán államon belül.
A Kreml azóta követeli, hogy Ukrajna hivatalosan is nyilvánítsa magát semleges országnak, amely soha nem csatlakozik a NATO-hoz. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz offenzíva teljesen indokolatlan volt, és cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a két köztársaság erőszakos visszafoglalását tervezi.
Válasz mtz1221 #81558 hozzászólás lassan kinyilnak a szemek...
Búcsú az ép elme maradékától!
.
"...uniós tisztviselők – akik anonimitás mellett nyilatkoztak – most azt mondták a New York Timesnak, hogy... ....A New York Times szerint a tagállamok közül most már Magyarország az utolsó ellenzője az olajembargónak, és ha a nagykövetek megvétózzák a döntést, akkor... ...össze kell hívni az Európai Tanácsot (vagyis a 27 uniós tagállam vezetőit), és az ő többségüknek kell jóváhagynia a döntést..."
.
.
https://index.hu/gazdasag/2022/04/29