Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak648 FtBenzin árak634 FtEUR407 FtUSD390.32 FtCHF429.55 FtGBP486.38 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
A medve, a róka és a farkas elmennek a munkanélküli hivatalba, munkát keresni, mert nagyon éheznek.
Az ott dolgozó SZAKEMBER ki is közvetíti őket a megfelelő helyre. A rókát egy baromfiudvarba segítőnek, a farkast egy birkanyájhoz szintén segítőnek, míg a medvét egy téglagyárba melósnak.
Eltelik két hét, találkoznak
A róka hűlyére verve, csontsoványan, a farkas szintén, a medve pedig szépen kigömbölyödve.
Ki-ki elmeséli, hogy vele mi történt.
- Két napig jól ment sorom -mondta a róka, de mikor a gazda rájött, hogy én tizedelem az állományt, akkor fogta a kapát, kaszát, kutyát és mindent, amivel ütni lehet, egyszóval helybanhagytak. Azóta is alig ettem valamit.
Azt mondja a farkas:
-Ugyanígy jártam én is, két napig Hawaii, aztán mikor a pásztor rájött, hogy miért hibádzanak a birkák, hát kaptam én is mindent, csak jó szót nem. Azóta se ettem semmit, mert még a fogaimat is kiverték....
Mire a medve:
- Nézzétek gyerekek, nekem nem lehet okom a panaszra, a téglát nem lopják, a ....okat meg nem számolják......
A királyfi bejelentkezik a kínai császárhoz, hogy szeretné elvenni a lányát. A császárnak az a feltétele, hogy a királyfi állja ki a három legszörnyűbb kínai kínzást. A királyfi beleegyezik. Elmegy aludni a számára előkészített szobába. Reggel egy kővel a hasán ébred, rajta felirat: "Első legszörnyűbb kínai kínzás: 50-kg-os kő a mellkason" A királyfi röhög egyet a primitív feladaton, könnyeden felkapja a követ, majd kidobja az ablakon. A zuhanó kő másik oldalán azonban meglát egy feliratot: "Második legszörnyűbb kínai kínzás: bal here a kőhöz kötve" A kő már túl messze van, hogy elkapja, ezért utánaugrik, ki az ablakon. Ekkor az ablak külső oldalán megpillantja a harmadik feliratot: "Harmadik legszörnyűbb kínai kínzás: jobb here az ágy lábához kötve"
Hazaérvén a rendőr felesége látja, hogy férje egy kádnyi koromban fürdik. - Mit csinálsz ember? - kérdi a férjétől. - Tudod drágám anyám mindig azt mondta, hogy nagy-koromban jön meg az eszem.
A férfi amikor alszik álmába megjelenik egy manó és azt mondja neki: -Na akkor most pisilünk. És mire a férfi felkel tiszta víz az ágya. A férfi elmegy egy orvoshoz és elmondja neki,hogy mi a baja. Mire az orvos ezt mondja: -Kedves uram a megoldás az ha jön a manó maga mondja neki,hogy nem pisilek. A férfi este már nagyon várja a manót és az jön is. -Na akkor most pisilünk. Mire a férfi: -Nem pisilek. -Akkor kakilunk.
? Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál’istennek a feleségem megcsalt…
? A feleségem a nászéjszakáig félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha
nélkül. Azóta világosban is fél.
?
? A feleségem a legrosszabb szakács. Mi mindig a vacsora végén
imádkozunk…
?
? Egyszer valaki ellopta az autónkat. Kérdeztem a feleségem, látta-e, hogy
néztek ki a rablók? Erre azt mondja: “Nem láttam őket, de a rendszámot
felírtam!”
? Egyik nap azt mondja a feleségem, vigyem le a szemetet. Mondtam
neki: “Te főzted, hát te is tüntesd el!”
Egyik nap felhívtam a feleségem. Azt mondtam neki: “Drágám, eszembe
jutottál, és egészen begerjedtem”. Azt kérdezte erre: “Ki beszél?#8221;
?
Mondtam a fogorvosnak, hogy sárgák a fogaim. Azt tanácsolta, viseljek
barna nyakkendőt.
? Ez egy szerencsétlen nap… Felkeltem reggel, fogtam az inget, leszakadt
róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a
wc-re…
?
? Nagyon csúnya vagyok. Az apám azt a gyerekfényképet mutogatta
mindenkinek, amit a pénztárcájával együtt adtak.
? Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek
nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel.
?
? Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig
megtaláltam őket.
?
? A feleségem és én 20 évig boldogan éltünk. Aztán találkoztunk…
Tegnap megmentettem egy lányt a nemi erőszaktól. Uralkodtam magamon.
?
? Elmentem az orvoshoz, és elpanaszoltam neki: “Doktor úr, minden reggel,
amikor felkelek, és a tükörbe nézek, hirtelen elfog a hányinger. Ön
szerint mi bajom?#8221; Azt mondta: “Azt nem tudom, de a látása tökéletes.”
Megy a .... a.... meg a MAGYAR az uton találkoznak 1 jó tündérrel azt mondja a jó tündér teljesitem 1-1 kivánságotokat azt mondja a ... én azt kivánom hogy magyarországról az összes ....t telepitsed ki izraelbe hagy éljen ott békességben ez a nép. Azt mondja a .... én azt kivánom magyarországról az összes ....t telepitsed ki indiába had éljen ott békességben ez a nép. Oké mondja a tündér és te MAGYAR mit kivánsz? Azt mondja a MAGYAR én ezek után csak egy kávét két cukorral
Azt mondja a lovász a főnökének, hogy ha elengedi egy heti szabadságra akkor megnevetteti és megsirattatja lovát!
A főnök beleegyezik, a lovász bemegy az istállóba, odasúg valamit a lónak, és a főnök látja, hogy a ló a földön fetreng, és majdnem megfullad a nevetéstől.
- Nem tudom mit csináltál azzal a lóval, de tényleg nevet. De most akkor sirattasd is meg!
Megint bemegy a lovász az istállóba és mire kijön, a ló szívszakadóan sír.
Kérdezi a főnök:
- Áruld már el nekem, mit csináltál azzal a szegény lóval? Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá.
- Hát, először is azt mondtam neki, hogy az én farkam nagyobb mint az övé. Aztán pedig megmutattam neki...
Az elkövető vékony, csenevész volt, leginkább az "iti"
figurájára emlékeztet."
...tovább ť
"A hulla még reggel összeveszett a feleségével, majd elment a
kocsmába.
Mikor dél körül hazajött, megevett egy fél literre való tejfeles
bablevest, majd arra megivott egy ugyancsak fél literre való asztali
fehérbort.
(Bűnjelek csatolva.) A hulla ezután még egy kicsit veszekedett a
feleségével, majd kiment az istállóba és borjúkötélre felkötötte
magát. A hulla azonnal meghalt."
"A férj egy idegen nővel ment a kocsiján, karambolozott. A helyszínen
megjelent a feleség is. Mondta a rendőrnek, hogy férjének nincs
sérülése, de otthon majd lesz."
"Véres volt az egész kultúrház. Látszott, hogy nem író-olvasó
találkozó volt előtte."
"Gyanúsított a husáng felemelése által elkövette a hatósági közeg
elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos
sapka
kétségkívül az intézkedő közeg fején helyezkedett el. Mindazonáltal a
helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került.
A gyanúsított gépkocsijával Komló belterületén elütötte a vele
azonos irányban haladó ismeretlen személy által hajtott kerékpárost."
"Az esti órákban ismeretlen tettes fel ...tovább ťgyújtott egy utcai
könyvesboltot. A kár nem haladta meg a hasznot."
"Csatolva egy darab "Feljelentési jkv. - melyben a sértett közli,
hogy feltörték a Varbulg tip. szgk-ját és abból eltulajdonították 1 db
Pianyér tip. rádiós magnóját, valamint 1kg. kv-t."
Malac, ez bazmeg dekurva nagy, nem jön ki, vigyázzon na majd én, hol a kötél,
öntsd le vízzel, hol a kábító, meg krétázzam hova szúrjad, eriggyélmá´,
most szúrjad, add a tálat, mégegyet, navégre.
Palack, perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyük fel a rácsra,
kurvanehéz bazmeg, jöhet a víz, hol a kefe, majd én kaparom,
elég fehér Józsikám, itt a füle.
Akkor igyunk egyet, meg még egyet, hasítod vagy majd én, hol a bárd,
hol a fűrész, hol a malac, belit kimossátok, nincs az a pénz, kutyáké.
Akkoregészség, mi ez szilva, barack baz meg, egészség.
Kész a vér, üljetekmár le, ne állva együnk, itt a kenyér.
Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk,
ilyet se láttam még, karaj marad, többikolbász, majd én darálok,
tokaszalonna abálóba, jó éles ez a kés, látom az ujjadon, kötözd be bazmeg,
egészség.
Mi ez, lócomb, minek, szaláminak, oszt ezt így hogy, megfőzzük, micsoda,
ne törőggy vele, lapockafelitis, cukor minek, kellbele, nabazmeg.
Sütöd a zsírt, majd én, Laci süsse, itt a fakanál, Lacikám pirosra,
ne tanítsál bazmeg, jó vanna, nem kell bele tej, tepertőt süssél,
nem tejbegrízez, többit hurkába, áztasd be a belet, másik félét is,
majd én gyúrom a kolbászt, egészség.
Miez, hurkatöltő, ilyet se láttam még, kölcsönbe van, ipari, azt látom,
keményre hagy menjen, mi ez, ló bél teddle.
Bors merre van, nem kell bele, hogyhogy, mert nem, hát akkor, erőspaprika,
zsemlye minek, tüdőshurkába, ilyet se láttam még, na most látol, egészség.
Sajtot majd én, hol a ringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borso tebbese,
nabazmeg.
Kolbászt karikába, vagy szálba, szálba, szalonnát ebbe sózzad,
kolozsvári tebbe, sonkát majd én, szedjétek ki az abálót.
Ho la receháj, hátezmi, cigánka, ilyet se láttam még, pedig jó,
majd meglátjuk, egészség.
Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirított zsemlét,
nabazmeg, vastagbélbe, hogy néz mán ez ki, ne törőggy vele.
Fiúk, kész a pecsenye, csapassunk már előtte barackot, hol a kenyér, itt a savanyú, egy kisbort, pogácsát,
mikor lesz kész a káposzta, rétes is lesz, nabazmeg, bangladesben meg éheznek,
eriggyémá.
Zsírt a bödönbe, kolbászt rúdra, hurkát karéjba, sajtra téglákat,
kiszúrkáltad, ez itten megyfüstre, ez megy sózóba, mi ez alé, sonkapác,
nem sózód előtte, benne van a só, kész vagyun kemberek, egészségünkre.
Asztalhozemberek, hol a vécé, igyunkmárelőtte kicsit, orjaleves,
toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes,
kidurranok bazmeg, én is, csapassunk egy kisbort.
Kóstolót ne hogy itthagyd, hagyadmá mi ez, leszakad a füle, kösz még egyszer.
1. Hány darab használt autóbuszt vásárolhatott volna a BKV, ha Szalainé 100 milliós végkielégítését, 1,2 milliós fizetését, l2o %-os egy évi prémiumát járműbeszerzésre költi, ha egy ilyen busz ára 20 millió forint?
2. Hány darab vonaljegyet (és/vagy bérletet) kell eladni a BKV
pénztárosainak, hogy kitermeljék Szalainé fizetését és végkielégítését?
3.Ki lehet a felelős azért, hogy Eleonóra az elbocsátást követően továbbra is a cégnél dolgozhatott? /Csak egy helyes válasz van
a, Az akkori vezérigazgató, Balogh Zsolt
b, A BKV teljes vezetése. Mindenki, aki tudott erről, és nem szólt
c, Magyarországon vagyunk, senki
4.Vajon hány mp alatt ég ki teljesen a Rákóczi úton az az Ikarus
435-ös autóbusz, melynek a motorterében a karbantartás teljes hiánya miatt tűz keletkezett? A megoldáshoz függvénytáblázat használható. /10 p
5. A Moszkva tér felé közlekedő 22-es busz a Szent János kórháznál fékhibamiatt elszabadult. Számítsa ki, hogy az autóbusz hány perc alatt ér a Moszkva térre. Adja meg a "becsapódás" helyét is
12 pont
Ön szerint ki lesz a hibás a balesetért?
a A vezérigazgató
b A karbantartó szolgálat
c Természetesen a buszvezető
6. Ábrázolja koordináta-rendszerben a BKV jegy- és bérletárainak növekedését 2000-től napjainkig. Más színnel jelölje a szolgáltatás színvonalának csökkenését.
Milyen arányosság figyelhető meg a jegyárnövekedés és a
szolgáltatás színvonalának csökkenése között? 20 pont
7. A BKV 5 színésszel kötött szerződést a Nagykörúti villamosok és a 7-es buszok utastájékoztató szövegeinek felmondására. Vajon hány darab
autóbuszt lehetett volna teljesen kitakarítani, ha tudjuk, hogy a
tájékoztatás "fejlesztésére" 5 millió forintot költött a cég és azt is
tudjuk, hogy egy busz kitakarítása 50 ezer forint.
10 p
8 Hány embert foglalkoztatnak feleslegesen az Akácfa utcában?
Tippelje meg ,ha őket kirúgnák, mennyi plusz-bevételhez jutna a BKV
Nem vagyok egy nagy viccmondó-író, de megpróbálom:
A fiatal szűz szerelmes pár nagyon akarna már "kekszelni", de nem értenek hozzá, így megbeszélik egymással, hogy a fiú apját megkérik, hogy mutassa meg, hogy kell csinálni. A fiú apja csodálkozva de megérti a problémájuk, és segít a fiának megmutatni, hogy is kell csinálni. Miután nekivetkőzik, levetkőzteti a fital leányzót is majd mondja a fiának mikor már odaér a lényeghez:
- No fiam, látod !? Betolom-kihúzom.....
Betolom-kihúzom....
Figyelsz fiam !?
Betolom-kihúzom.......... nem baxom csak mutatom !!!!!
A mercedes sznob kereskedője és a paraszt ember esete.
Józsi bácsi úgy kigazdálkodta magát, hogy év végén megengedte magának, hogy a traktor mellé, és a gázpalackos Wartburg helyébe egy szép nagy Mercedest vásároljon. Elment az első útjába eső szalonba, és kiválasztotta a neki legjobban tetsző Mercit. Mivel sokat hallott az új kocsikról, megkérdezte, hogy ha már ilyen szép árat fizet érte, mondaná el a szalonos, mi van benne. Semmi extra, mondta a szalonos, és sorolta, miféle extra nincs benne. Hát az hogy lehet, csodálkozott Józsi bácsi! Úgy, hogy minden extráért külön kell fizetni, ha bele akarja rakatni. Nagyot csavarintott Józsi bácsi a bajszán, merthogy bajszos volt, meg így szokott bosszankodni. Nem volt mit tenni, külön kifizette az összes extrát.
Teltek a hónapok, de Józsi bácsi bosszúsága tovább bimbódzott. Nem nyughatott a lelke a különös eljárás miatt, revánson tanakodott. Már egy év is eltelt, amikor a sok tehene közül az egyikre furcsa jelentkező akadt. Az illető nem volt kíváncsi a tehénre, nem akarta megnézni, nem akarta megvizsgálni, hanem csak embert szalajtott érte, hogy rakja föl a teherautóra, aztán szállítsa a hétvégi házához, hangulatnak. De ízibe a számlát küldje el postán, majd megy az utalás.
Az elszalajtott ember még az árát sem kérdezte, úgy csukta föl a teherautóra. De mielőtt beröffentette volna a motort, Józsi bácsi megkérdezte:
- Árulja már el, hogy ki fia-borja ez a vevő?
- A Mercedes-nél dolgozik – mondta az ember, és átadott egy névjegykártyát a számlához.
- Valami fejes.
- Aha – válaszolta Józsi bácsi, és elbúcsúztak. Józsi bácsi beballagott a konyhába, elővette a legnagyobb számlatömbjét, és nekilátott.
Alapmodell: 1 db tehén: 1000 euró
Felár:
- színválaszték, tarka 50 euró
- marhabőr huzat 100 euró
- thermo üzemű tejtartó 50 euró
- 4 db lefejtőszelep 12,5 euró/db
- 2 db polírozott szaru lökhárító 17,5 euró/db
- trágyázó berendezés (bio) 60 euró
- téli, nyári paták 28 euró
- patánként üzemeltethető első és hátsó fék 70 euró
- kipörgésbiztos lábak 20 euró
- félautomata légycsapó 20 euró
- polifonikus dallamkürt “bú” hangzással 70 euró
- külön-külön lecsukható szemek 60 euró
- kérődzős típusú hajtóanyag hasznosítás 150 euró
- színre fújt behajtható fülek 20 euró
- a hátulján fűtött kesztyűtartó 30 euró
- 100 liter vagy két hét teljes körű garancia 80 euró
Összes felár: 893 euró
A tehén teljes ára: 1.893,- euró
A teremtes kezdetén, az első nap, Isten megteremtette a tehenet és mondta neki: "Neked kinnt kell legyél a farmon, segítened kell a farmernak mindenben, a tűző napon, esőben, hóban, tejet kell adjál, borjúkat kell szüljél. Adok neked 60 év élethosszat." Erre a tehén válaszolt:
"Ilyen durva, kemény életet akarsz nekem adni 60 évig? Én inkább visszaadok 40-et, elég ebből az életből 20 esztendő is nekem.." Az Isten egyetértett.
A második nap Isten megteremtette a majmot és mondta neki:
"Neked szórakoztatnod kell az embereket, majomtrükköket csinalni, megnevettetni őket. Adok erre 20 évet."
A majom valaszolt: "Micsoda egy unalmas élet lenne ez, egész nap trükköket csinálni, majomkodni. Elég nekem 10 esztendő is erre, 10-et meg visszaadok." Az Isten a majommal is egyetertett.
A harmadik napon Isten megteremtette a kutyát es
mondta neki:
"Egész nap a kapuban kell üljél, és meg kell ugass mindenkit, aki csak elmegy a ház előtt. Adok neked 20 esztendő élethosszat." A kutya válaszolt:
"Ez nekem túl hosszú idő, ugatni egész nap, 20 esztendeig.
Visszadok 10-et, eleg nekem a maradek 10 is." Az Isten ezzel is egyetértett.
A negyedik nap Isten megteremtette az embert és mondta neki:
"Ne csinálj semmit egész nap, csak egyél, igyál, szórakozzál, játsszál, aludjál, szexeljél, élvezd az életet. Adok neked 20 esztendő élethosszat. " Az ember válaszolt:
"Nem addig van az! Az a 20 év túl rövid nekem erre a szép életre.
Van egy ajánlatom: úgysem kell Neked, Isten az a 40 év, amit a tehén visszaadott, meg az a 10 év, amit a majom adott vissza, meg az a másik 10 év sem, amit a kutyától kaptál vissza. Tudod mit, add ide nekem ezt a 60 esztendőt!"
Az Isten sóhajtott egyet és egyetértett az emberrel is.
Ezért van az, hogy az első 20 esztendőnkben nem csinálunk semmit egész nap csak eszünk, iszunk, szórakozunk, játszunk, alszunk, szexelünk, élvezzük az életet, a következő 40 esztendőnkben robotolunk, dolgozunk esőben, hóban, tűző napon, a következő 10 esztendőnkben trükköket csinálunk,
nevettetjük az unokáinkat, mint a majmok, és az utolsó tíz esztendőnkben csak ülunk a ház kapujaban és ugatunk, morgunk mindenkire, aki csak elsétál a ház előtt.
Hagyományos (konzervatív) gazdaság:
Van két tehened. Az egyiket eladod, és az árából veszel egy bikát. Az állatállományod gyarapodik, a jövedelméből nyugdíjba mész.
Indiai gazdaság
Van két tehened. Szentként tiszteled őket.
Pakisztáni gazdaság
Egyetlen tehened sincs. Bejelented, hogy igényt tartasz az indiai tehenekre. Felszólítod a világot, hogy nyújtson segítséget: az USA adjon pénzt, Kína katonailag segítsen, Nagy-Bitannia adjon harci gépeket, Olaszország ipari berendezéseket, Németország technológiát, Franciaország tengeralattjárókat, Svájc nyújtson kedvezményes hiteleket, Oroszország szállítson gyógyszert, Japán pedig gyártósorokat - mindezt ingyen. A kapott támogatásokból megveszed az indiai teheneket, majd deklarálod, hogy a világ kizsákmányol téged.
Amerikai gazdaság
Van két tehened. Az egyiket eladod, a másikat pedig arra kényszeríted, hogy 4 tehén helyett tejeljen. Megdöbbensz, amikor a tehén váratlanul elpusztul. Az esetet ráfogod egy olyan országra, amelyiknek van tehene, és azokat természetes körülmények között tartja. Bejelented, hogy az ország veszélyt jelent az emberiségre. A világ megvédése érdekében megtámadod az illető országot és elkobzod a teheneit.
Francia gazdaság
Van két tehened. Sztrájkolsz, mert három tehenet akarsz.
Német gazdaság
Van két tehened. Továbbfejleszted őket, így 100 évig élnek, havonta csak egyszer esznek és megfejik önmagukat.
Angol gazdaság
Van két tehened. Mindkettő kerge.
Olasz gazdaság
Van két tehened, csak nem tudod, hogy hol vannak. Elmész sziesztázni.
Svájci gazdaság
Van 5.000 tehened, de egyik sem a tied. Másokkal fizettetsz a megőrzésükért.
Japán gazdaság
Van két tehened. Átalakítod őket, így az eredeti méret 1/10-ére csökkennek és hússzor több tejet adnak, mint a normál méretű tehenek. Ezután cuki kis rajzfilmfigurákat készítesz róluk, és Cowkimon néven az egész világon árusítod őket.
Orosz gazdaság
Van két tehened. Megszámolod öket, és azt tapasztalod, hogy öten vannak. Újra megszámolod, ekkor 72 tehén az eredmény. Megint megszámolod, most 17 tehenet találsz. Feladod és kinyitsz egy újabb üveg vodkát.
Nigériai gazdaság
Van két tehened. Az egyiket megeszed, majd bejelented, hogy ellopták. A rendőrség megkezdi a nyomozást, és 100 km sugarú körön belül mindenkit
letartóztat. Addig kínozza őket, amíg valaki be nem ismeri, hogy ő lopta el a tehenet. A rendőrség büntetésül minden letartóztatott személytől elkoboz
1-1 tehenet. Így most te visszakaptad a tehenedet, a rendőrségnek pedig van egy új tehénfarmja.
Magyar gazdaság
Van az államnak két tehene. A felelős vezető a tejet hazaviszi, majd bebizonyítja, hogy a teheneket privatizálni kell, hiszen az üzletág ráfizetéses. Elhatározzák a tehenek jelképes összegért történő
eladását, majd meghirdetik a helyi újságban, amely egypéldányos és csak a vezetőnek jár. A vezető megpályázza a marhatendert, és csodák csodája meg is nyeri. Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy a részéről mekkora áldozat a vállára venni ezt a két gyengén működő tehenet. Ezután politikai pályára lép, és ilyen módon az eredeti két marhával maga köré gyujt még egy csomó marhát.
két 75 éves öreg bácsi elhatározza magát,hogy elmennek kupiba.Madam azt gondolja-jó lesz ezeknek a guminő is-!
Az öregek elvégzik a dolgukat,utánna beszámolnak egymásnak:Te idefigyelj az én nőm olyan volt mintha halott lett volna!
Mondja a másik!
Micsoda,hogy halott,az enyém egy igazi boszorkány volt!
Amikor beleharaptam a seggébe,akkor egy kurva nagyott fingott, és a protézisemmel kirepült az ablakon!!!
"Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni."
A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B. A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általános igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja velünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van. Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók. A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka), a 'füle' szó magashangrendűsége is éles ellentétben áll a 'farka' szó mely hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és fekete. Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében. A második szerkezeti egységben csak fokozódik a magányosság és az üresség érzete. Itt jelenik meg a versben szereplő egyetlen ige, ez viszont annál kérlelhetetlenebbül, visszavonhatatlanabbul: 'megyünk'. Az egész verset átszövő kettősség itt is megtalálható. Hiszen szó van egyszer a költő érzéseiről, amik egytől egyig elhagyják a költőt, aki már képtelen arra, hogy eltartsa őket, és elköltöznek valaki másba, aki még képes táplálni őket, vagy 'ahol tejet kapni', és szó van az egész társadalomról, akiket eddig verseinek tejével itatott a költő, és akik szintén mind elpártoltak tőle, mivel szerelmi bánatában képtelen költeményeivel éltetni őket. A másik, az általános érvényű boci maga az élet. Itt az első szerkezeti egység (Boci boci tarka / Se füle se farka) azt jelenti: az élet sokszínű, de nincs semmi értelme. Felmerülhet a kérdés, vajon miért maradt el a 'de' kötőszó. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a költői nyelv állandóan tömörségre törekszik, de ebben az esetben másról is szó van. Nem teljesen egyértelmű ugyanis a 'de' szó használata. Felfoghatjuk úgy is, hogy itt éppen arról van szó: az élet sokszínű MERT nincsen semmi értelme. Hiszen ahogy valami értelmet, célt kapna, máris sokkal egysíkúbb lenne, sok mindennek lecsökkenne a szerepe, esetleg teljesen értelmet vesztene, megsemmisülne. Ez egy újabb kettősség, amit a költő nem old fel, mindenki kedve szerint értelmezheti, de mindenesetre feltár egy olyan lehetőséget, hogy az élet értelme esetleg éppen az élet értelmetlenségében rejlik. A második szerkezeti egység egyértelműen a fentiekben már említett 'megyünk' ige köré csoportosul. Ez a rész (Odamegyünk lakni / ahol tejet kapni) természetesen a halálra vonatkozik. Rendkívüli jelentősége van itt a többes szám első személynek, vagyis mi mindannyian 'megyünk', mi mindannyian meghalunk. Pontosan ez az, ami örökérvényűvé teszi a verset, hiszen a halál kérdése mindig foglalkoztatta az embereket, és ameddig lesznek emberek, mindig is foglalkoztatni fogja őket. A vers tehát örök problémát feszeget, és végül is arra jut, a halál az életnél egy nyugodtabb világot biztosít majd, 'ahol tejet kapni', tehát ahol nem kell megfejni az élet tehenét ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Itt tehát közvetve mégiscsak kiderül, mit tart a költő az élet igazi céljának: hogy fáradozva, olykor áldozatokat hozva végül is boldogok legyünk. Ez a vers mondanivalója, örök tanulsága, ami ebbe a játékos formába öntve olyan meggyőzően szakad ki a versből, hogy méltán sorolhatnánk ezt a költeményt a legmaradandóbb művészi alkotások közé. Olvassuk el a verset meg egyszer:
"Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Odamegyünk lakni,
Ahol tejet kapni."
amúgy ha má itt tartunk.nem csak a kamionosok fárdanak el.a személyautósok is valaki 12-14órát vezetnek..ők is okozthatnak balesetet.akár halálost is.itt vannak az üzletkötők,futárok.rengeteget mennek...
ebbena kategóriában ez a KIRÁLY
(román kamionos a német autópályán)http://www.youtube.com/watch?v=gP8IbT-8ljYhttp://www.youtube.com/watch?v=gP8IbT-8ljY
6586 hozzászólás
A róka, a farkas és a medve : )

Moderálta: (3932) 2013-11-15 11:38:21
Újévi fogadalom és önmegtartóztatás
Rendezvényen történet tombola szám bemondáskor :
Szervező:
- Mondjon egy számot 1 és 77 között !
Termelő:
- ....????? 82 !!!!!!!
Közönség:
A királyfi bejelentkezik a kínai császárhoz, hogy szeretné elvenni a lányát. A császárnak az a feltétele, hogy a királyfi állja ki a három legszörnyűbb kínai kínzást. A királyfi beleegyezik. Elmegy aludni a számára előkészített szobába. Reggel egy kővel a hasán ébred, rajta felirat: "Első legszörnyűbb kínai kínzás: 50-kg-os kő a mellkason" A királyfi röhög egyet a primitív feladaton, könnyeden felkapja a követ, majd kidobja az ablakon. A zuhanó kő másik oldalán azonban meglát egy feliratot: "Második legszörnyűbb kínai kínzás: bal here a kőhöz kötve" A kő már túl messze van, hogy elkapja, ezért utánaugrik, ki az ablakon. Ekkor az ablak külső oldalán megpillantja a harmadik feliratot: "Harmadik legszörnyűbb kínai kínzás: jobb here az ágy lábához kötve"
Hazaérvén a rendőr felesége látja, hogy férje egy kádnyi koromban fürdik. - Mit csinálsz ember? - kérdi a férjétől. - Tudod drágám anyám mindig azt mondta, hogy nagy-koromban jön meg az eszem.
A férfi amikor alszik álmába megjelenik egy manó és azt mondja neki: -Na akkor most pisilünk. És mire a férfi felkel tiszta víz az ágya. A férfi elmegy egy orvoshoz és elmondja neki,hogy mi a baja. Mire az orvos ezt mondja: -Kedves uram a megoldás az ha jön a manó maga mondja neki,hogy nem pisilek. A férfi este már nagyon várja a manót és az jön is. -Na akkor most pisilünk. Mire a férfi: -Nem pisilek. -Akkor kakilunk.
Néhány Woody Allen idézet :
? Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál’istennek a feleségem megcsalt…
? A feleségem a nászéjszakáig félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha
nélkül. Azóta világosban is fél.
?
? A feleségem a legrosszabb szakács. Mi mindig a vacsora végén
imádkozunk…
?
? Egyszer valaki ellopta az autónkat. Kérdeztem a feleségem, látta-e, hogy
néztek ki a rablók? Erre azt mondja: “Nem láttam őket, de a rendszámot
felírtam!”
? Egyik nap azt mondja a feleségem, vigyem le a szemetet. Mondtam
neki: “Te főzted, hát te is tüntesd el!”
Egyik nap felhívtam a feleségem. Azt mondtam neki: “Drágám, eszembe
jutottál, és egészen begerjedtem”. Azt kérdezte erre: “Ki beszél?#8221;
?
Mondtam a fogorvosnak, hogy sárgák a fogaim. Azt tanácsolta, viseljek
barna nyakkendőt.
? Ez egy szerencsétlen nap… Felkeltem reggel, fogtam az inget, leszakadt
róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a
wc-re…
?
? Nagyon csúnya vagyok. Az apám azt a gyerekfényképet mutogatta
mindenkinek, amit a pénztárcájával együtt adtak.
? Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek
nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel.
?
? Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig
megtaláltam őket.
?
? A feleségem és én 20 évig boldogan éltünk. Aztán találkoztunk…
Tegnap megmentettem egy lányt a nemi erőszaktól. Uralkodtam magamon.
?
? Elmentem az orvoshoz, és elpanaszoltam neki: “Doktor úr, minden reggel,
amikor felkelek, és a tükörbe nézek, hirtelen elfog a hányinger. Ön
szerint mi bajom?#8221; Azt mondta: “Azt nem tudom, de a látása tökéletes.”
Belvárosi háztömb kapujában kis táblácska díszeleg, rajta a következő felirattal:
"TANGÓHARMÓNIKA ELADÓ!"
másnapra a tábla alja kis, tollal ráírt sorral egészül ki:
"Hála Istennek!"
-Tudod mi történik, ha meghúzod a zsiráf fülét?
-???
- Kirugja alólad a létrát....
Megy a .... a.... meg a MAGYAR az uton találkoznak 1 jó tündérrel azt mondja a jó tündér teljesitem 1-1 kivánságotokat azt mondja a ... én azt kivánom hogy magyarországról az összes ....t telepitsed ki izraelbe hagy éljen ott békességben ez a nép. Azt mondja a .... én azt kivánom magyarországról az összes ....t telepitsed ki indiába had éljen ott békességben ez a nép. Oké mondja a tündér és te MAGYAR mit kivánsz? Azt mondja a MAGYAR én ezek után csak egy kávét két cukorral
Moderálta: (3932) 2013-11-13 11:59:29
Moderálta: (3932) 2013-11-13 13:23:51
EMBER!!! Voltál nálunk disznót vágni? Dettó,csak több b.meggel csináljuk!
Azt mondja a lovász a főnökének, hogy ha elengedi egy heti szabadságra akkor megnevetteti és megsirattatja lovát!
A főnök beleegyezik, a lovász bemegy az istállóba, odasúg valamit a lónak, és a főnök látja, hogy a ló a földön fetreng, és majdnem megfullad a nevetéstől.
- Nem tudom mit csináltál azzal a lóval, de tényleg nevet. De most akkor sirattasd is meg!
Megint bemegy a lovász az istállóba és mire kijön, a ló szívszakadóan sír.
Kérdezi a főnök:
- Áruld már el nekem, mit csináltál azzal a szegény lóval? Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá.
- Hát, először is azt mondtam neki, hogy az én farkam nagyobb mint az övé. Aztán pedig megmutattam neki...
Rendőrségi jegyzőkönyvekből...
""És akkor bejött az irodába két női hölgy."
Az elkövető vékony, csenevész volt, leginkább az "iti"
figurájára emlékeztet."
...tovább ť
"A hulla még reggel összeveszett a feleségével, majd elment a
kocsmába.
Mikor dél körül hazajött, megevett egy fél literre való tejfeles
bablevest, majd arra megivott egy ugyancsak fél literre való asztali
fehérbort.
(Bűnjelek csatolva.) A hulla ezután még egy kicsit veszekedett a
feleségével, majd kiment az istállóba és borjúkötélre felkötötte
magát. A hulla azonnal meghalt."
"A férj egy idegen nővel ment a kocsiján, karambolozott. A helyszínen
megjelent a feleség is. Mondta a rendőrnek, hogy férjének nincs
sérülése, de otthon majd lesz."
"Véres volt az egész kultúrház. Látszott, hogy nem író-olvasó
találkozó volt előtte."
"Gyanúsított a husáng felemelése által elkövette a hatósági közeg
elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos
sapka
kétségkívül az intézkedő közeg fején helyezkedett el. Mindazonáltal a
helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került.
A gyanúsított gépkocsijával Komló belterületén elütötte a vele
azonos irányban haladó ismeretlen személy által hajtott kerékpárost."
"Az esti órákban ismeretlen tettes fel ...tovább ťgyújtott egy utcai
könyvesboltot. A kár nem haladta meg a hasznot."
"Csatolva egy darab "Feljelentési jkv. - melyben a sértett közli,
hogy feltörték a Varbulg tip. szgk-ját és abból eltulajdonították 1 db
Pianyér tip. rádiós magnóját, valamint 1kg. kv-t."
Hát valahogy nagyon így van csak akkor még ha van lábas jó szág azt is számísd bele
Disznóölés szavakban (panellakó nem érti):
Félnégy, klozet, mosdó, tea, mikádó, gumicsizma, kutya, kapunyitás,
térvilágítás, haverok.
Malac, ez bazmeg dekurva nagy, nem jön ki, vigyázzon na majd én, hol a kötél,
öntsd le vízzel, hol a kábító, meg krétázzam hova szúrjad, eriggyélmá´,
most szúrjad, add a tálat, mégegyet, navégre.
Palack, perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyük fel a rácsra,
kurvanehéz bazmeg, jöhet a víz, hol a kefe, majd én kaparom,
elég fehér Józsikám, itt a füle.
Akkor igyunk egyet, meg még egyet, hasítod vagy majd én, hol a bárd,
hol a fűrész, hol a malac, belit kimossátok, nincs az a pénz, kutyáké.
Akkoregészség, mi ez szilva, barack baz meg, egészség.
Kész a vér, üljetekmár le, ne állva együnk, itt a kenyér.
Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk,
ilyet se láttam még, karaj marad, többikolbász, majd én darálok,
tokaszalonna abálóba, jó éles ez a kés, látom az ujjadon, kötözd be bazmeg,
egészség.
Mi ez, lócomb, minek, szaláminak, oszt ezt így hogy, megfőzzük, micsoda,
ne törőggy vele, lapockafelitis, cukor minek, kellbele, nabazmeg.
Sütöd a zsírt, majd én, Laci süsse, itt a fakanál, Lacikám pirosra,
ne tanítsál bazmeg, jó vanna, nem kell bele tej, tepertőt süssél,
nem tejbegrízez, többit hurkába, áztasd be a belet, másik félét is,
majd én gyúrom a kolbászt, egészség.
Miez, hurkatöltő, ilyet se láttam még, kölcsönbe van, ipari, azt látom,
keményre hagy menjen, mi ez, ló bél teddle.
Bors merre van, nem kell bele, hogyhogy, mert nem, hát akkor, erőspaprika,
zsemlye minek, tüdőshurkába, ilyet se láttam még, na most látol, egészség.
Sajtot majd én, hol a ringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borso tebbese,
nabazmeg.
Kolbászt karikába, vagy szálba, szálba, szalonnát ebbe sózzad,
kolozsvári tebbe, sonkát majd én, szedjétek ki az abálót.
Ho la receháj, hátezmi, cigánka, ilyet se láttam még, pedig jó,
majd meglátjuk, egészség.
Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirított zsemlét,
nabazmeg, vastagbélbe, hogy néz mán ez ki, ne törőggy vele.
Fiúk, kész a pecsenye, csapassunk már előtte barackot, hol a kenyér, itt a savanyú, egy kisbort, pogácsát,
mikor lesz kész a káposzta, rétes is lesz, nabazmeg, bangladesben meg éheznek,
eriggyémá.
Zsírt a bödönbe, kolbászt rúdra, hurkát karéjba, sajtra téglákat,
kiszúrkáltad, ez itten megyfüstre, ez megy sózóba, mi ez alé, sonkapác,
nem sózód előtte, benne van a só, kész vagyun kemberek, egészségünkre.
Asztalhozemberek, hol a vécé, igyunkmárelőtte kicsit, orjaleves,
toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes,
kidurranok bazmeg, én is, csapassunk egy kisbort.
Kóstolót ne hogy itthagyd, hagyadmá mi ez, leszakad a füle, kösz még egyszer.
Aztán laza tizenkétórás epegörcs.
BKV érettségi tételek
1. Hány darab használt autóbuszt vásárolhatott volna a BKV, ha Szalainé 100 milliós végkielégítését, 1,2 milliós fizetését, l2o %-os egy évi prémiumát járműbeszerzésre költi, ha egy ilyen busz ára 20 millió forint?
2. Hány darab vonaljegyet (és/vagy bérletet) kell eladni a BKV
pénztárosainak, hogy kitermeljék Szalainé fizetését és végkielégítését?
3.Ki lehet a felelős azért, hogy Eleonóra az elbocsátást követően továbbra is a cégnél dolgozhatott? /Csak egy helyes válasz van
a, Az akkori vezérigazgató, Balogh Zsolt
b, A BKV teljes vezetése. Mindenki, aki tudott erről, és nem szólt
c, Magyarországon vagyunk, senki
4.Vajon hány mp alatt ég ki teljesen a Rákóczi úton az az Ikarus
435-ös autóbusz, melynek a motorterében a karbantartás teljes hiánya miatt tűz keletkezett? A megoldáshoz függvénytáblázat használható. /10 p
5. A Moszkva tér felé közlekedő 22-es busz a Szent János kórháznál fékhibamiatt elszabadult. Számítsa ki, hogy az autóbusz hány perc alatt ér a Moszkva térre. Adja meg a "becsapódás" helyét is
12 pont
Ön szerint ki lesz a hibás a balesetért?
a A vezérigazgató
b A karbantartó szolgálat
c Természetesen a buszvezető
6. Ábrázolja koordináta-rendszerben a BKV jegy- és bérletárainak növekedését 2000-től napjainkig. Más színnel jelölje a szolgáltatás színvonalának csökkenését.
Milyen arányosság figyelhető meg a jegyárnövekedés és a
szolgáltatás színvonalának csökkenése között? 20 pont
7. A BKV 5 színésszel kötött szerződést a Nagykörúti villamosok és a 7-es buszok utastájékoztató szövegeinek felmondására. Vajon hány darab
autóbuszt lehetett volna teljesen kitakarítani, ha tudjuk, hogy a
tájékoztatás "fejlesztésére" 5 millió forintot költött a cég és azt is
tudjuk, hogy egy busz kitakarítása 50 ezer forint.
10 p
8 Hány embert foglalkoztatnak feleslegesen az Akácfa utcában?
Tippelje meg ,ha őket kirúgnák, mennyi plusz-bevételhez jutna a BKV
2op
BKV-s köszöntés: "legyen ön is milliomos!"
Válasz #1223. hozzászólásra
Nyomas valamit róla emilre, ezt mondanom sem kéne !!!!!!!!!!
Válasz #1225. hozzászólásra
Ok! Elolvasom,csak később,mert a fiam gépezik,csak idekönyörögtem magam.
Válasz #1224. hozzászólásra
Szia lajos! Küldtem neked egy mailt..Olvasd el!!
Válasz #1223. hozzászólásra
Ha neten van,dobj má róla vmi inót légyszi!
Válasz #1222. hozzászólásra
Szia Szabolcs! ugy néz ki hogy találtam neked egy megfelelö traktort ! És ez nem vicc..
Nem vagyok egy nagy viccmondó-író, de megpróbálom:
A fiatal szűz szerelmes pár nagyon akarna már "kekszelni", de nem értenek hozzá, így megbeszélik egymással, hogy a fiú apját megkérik, hogy mutassa meg, hogy kell csinálni. A fiú apja csodálkozva de megérti a problémájuk, és segít a fiának megmutatni, hogy is kell csinálni. Miután nekivetkőzik, levetkőzteti a fital leányzót is majd mondja a fiának mikor már odaér a lényeghez:
- No fiam, látod !? Betolom-kihúzom.....
Betolom-kihúzom....
Figyelsz fiam !?
Betolom-kihúzom.......... nem baxom csak mutatom !!!!!
A medve, az oroszlán és a disznó találkozik.
A medve azt mondja: Ha én ordítok az egész erdő remeg a félelemtől.
Az oroszlán azt mondja: Ha én ordítok az egész dzsungel retteg.
Mire a disznó: Ez semmi... ha én köhögök már az egész világ összeszarja magát.
Sanyi!
Über állat!!!!!!!!
Válasz #1217. hozzászólásra
Válasz #1217. hozzászólásra
Ez nem tudom, hogy melyik filmből van parodizálva:
Találtam egy viccoldalon pár durva képet:
A mercedes sznob kereskedője és a paraszt ember esete.
Józsi bácsi úgy kigazdálkodta magát, hogy év végén megengedte magának, hogy a traktor mellé, és a gázpalackos Wartburg helyébe egy szép nagy Mercedest vásároljon. Elment az első útjába eső szalonba, és kiválasztotta a neki legjobban tetsző Mercit. Mivel sokat hallott az új kocsikról, megkérdezte, hogy ha már ilyen szép árat fizet érte, mondaná el a szalonos, mi van benne. Semmi extra, mondta a szalonos, és sorolta, miféle extra nincs benne. Hát az hogy lehet, csodálkozott Józsi bácsi! Úgy, hogy minden extráért külön kell fizetni, ha bele akarja rakatni. Nagyot csavarintott Józsi bácsi a bajszán, merthogy bajszos volt, meg így szokott bosszankodni. Nem volt mit tenni, külön kifizette az összes extrát.
Teltek a hónapok, de Józsi bácsi bosszúsága tovább bimbódzott. Nem nyughatott a lelke a különös eljárás miatt, revánson tanakodott. Már egy év is eltelt, amikor a sok tehene közül az egyikre furcsa jelentkező akadt. Az illető nem volt kíváncsi a tehénre, nem akarta megnézni, nem akarta megvizsgálni, hanem csak embert szalajtott érte, hogy rakja föl a teherautóra, aztán szállítsa a hétvégi házához, hangulatnak. De ízibe a számlát küldje el postán, majd megy az utalás.
Az elszalajtott ember még az árát sem kérdezte, úgy csukta föl a teherautóra. De mielőtt beröffentette volna a motort, Józsi bácsi megkérdezte:
- Árulja már el, hogy ki fia-borja ez a vevő?
- A Mercedes-nél dolgozik – mondta az ember, és átadott egy névjegykártyát a számlához.
- Valami fejes.
- Aha – válaszolta Józsi bácsi, és elbúcsúztak. Józsi bácsi beballagott a konyhába, elővette a legnagyobb számlatömbjét, és nekilátott.
Alapmodell: 1 db tehén: 1000 euró
Felár:
- színválaszték, tarka 50 euró
- marhabőr huzat 100 euró
- thermo üzemű tejtartó 50 euró
- 4 db lefejtőszelep 12,5 euró/db
- 2 db polírozott szaru lökhárító 17,5 euró/db
- trágyázó berendezés (bio) 60 euró
- téli, nyári paták 28 euró
- patánként üzemeltethető első és hátsó fék 70 euró
- kipörgésbiztos lábak 20 euró
- félautomata légycsapó 20 euró
- polifonikus dallamkürt “bú” hangzással 70 euró
- külön-külön lecsukható szemek 60 euró
- kérődzős típusú hajtóanyag hasznosítás 150 euró
- színre fújt behajtható fülek 20 euró
- a hátulján fűtött kesztyűtartó 30 euró
- 100 liter vagy két hét teljes körű garancia 80 euró
Összes felár: 893 euró
A tehén teljes ára: 1.893,- euró
- Ki az abszolút optimista?
- Az a férj, aki a feleségét a divatház előtt járó motorral várja
Valahogy így lehet ez!?
A teremtes kezdetén, az első nap, Isten megteremtette a tehenet és mondta neki: "Neked kinnt kell legyél a farmon, segítened kell a farmernak mindenben, a tűző napon, esőben, hóban, tejet kell adjál, borjúkat kell szüljél. Adok neked 60 év élethosszat." Erre a tehén válaszolt:
"Ilyen durva, kemény életet akarsz nekem adni 60 évig? Én inkább visszaadok 40-et, elég ebből az életből 20 esztendő is nekem.." Az Isten egyetértett.
A második nap Isten megteremtette a majmot és mondta neki:
"Neked szórakoztatnod kell az embereket, majomtrükköket csinalni, megnevettetni őket. Adok erre 20 évet."
A majom valaszolt: "Micsoda egy unalmas élet lenne ez, egész nap trükköket csinálni, majomkodni. Elég nekem 10 esztendő is erre, 10-et meg visszaadok." Az Isten a majommal is egyetertett.
A harmadik napon Isten megteremtette a kutyát es
mondta neki:
"Egész nap a kapuban kell üljél, és meg kell ugass mindenkit, aki csak elmegy a ház előtt. Adok neked 20 esztendő élethosszat." A kutya válaszolt:
"Ez nekem túl hosszú idő, ugatni egész nap, 20 esztendeig.
Visszadok 10-et, eleg nekem a maradek 10 is." Az Isten ezzel is egyetértett.
A negyedik nap Isten megteremtette az embert és mondta neki:
"Ne csinálj semmit egész nap, csak egyél, igyál, szórakozzál, játsszál, aludjál, szexeljél, élvezd az életet. Adok neked 20 esztendő élethosszat. " Az ember válaszolt:
"Nem addig van az! Az a 20 év túl rövid nekem erre a szép életre.
Van egy ajánlatom: úgysem kell Neked, Isten az a 40 év, amit a tehén visszaadott, meg az a 10 év, amit a majom adott vissza, meg az a másik 10 év sem, amit a kutyától kaptál vissza. Tudod mit, add ide nekem ezt a 60 esztendőt!"
Az Isten sóhajtott egyet és egyetértett az emberrel is.
Ezért van az, hogy az első 20 esztendőnkben nem csinálunk semmit egész nap csak eszünk, iszunk, szórakozunk, játszunk, alszunk, szexelünk, élvezzük az életet, a következő 40 esztendőnkben robotolunk, dolgozunk esőben, hóban, tűző napon, a következő 10 esztendőnkben trükköket csinálunk,
nevettetjük az unokáinkat, mint a majmok, és az utolsó tíz esztendőnkben csak ülunk a ház kapujaban és ugatunk, morgunk mindenkire, aki csak elsétál a ház előtt.
Hagyományos (konzervatív) gazdaság:
Van két tehened. Az egyiket eladod, és az árából veszel egy bikát. Az állatállományod gyarapodik, a jövedelméből nyugdíjba mész.
Indiai gazdaság
Van két tehened. Szentként tiszteled őket.
Pakisztáni gazdaság
Egyetlen tehened sincs. Bejelented, hogy igényt tartasz az indiai tehenekre. Felszólítod a világot, hogy nyújtson segítséget: az USA adjon pénzt, Kína katonailag segítsen, Nagy-Bitannia adjon harci gépeket, Olaszország ipari berendezéseket, Németország technológiát, Franciaország tengeralattjárókat, Svájc nyújtson kedvezményes hiteleket, Oroszország szállítson gyógyszert, Japán pedig gyártósorokat - mindezt ingyen. A kapott támogatásokból megveszed az indiai teheneket, majd deklarálod, hogy a világ kizsákmányol téged.
Amerikai gazdaság
Van két tehened. Az egyiket eladod, a másikat pedig arra kényszeríted, hogy 4 tehén helyett tejeljen. Megdöbbensz, amikor a tehén váratlanul elpusztul. Az esetet ráfogod egy olyan országra, amelyiknek van tehene, és azokat természetes körülmények között tartja. Bejelented, hogy az ország veszélyt jelent az emberiségre. A világ megvédése érdekében megtámadod az illető országot és elkobzod a teheneit.
Francia gazdaság
Van két tehened. Sztrájkolsz, mert három tehenet akarsz.
Német gazdaság
Van két tehened. Továbbfejleszted őket, így 100 évig élnek, havonta csak egyszer esznek és megfejik önmagukat.
Angol gazdaság
Van két tehened. Mindkettő kerge.
Olasz gazdaság
Van két tehened, csak nem tudod, hogy hol vannak. Elmész sziesztázni.
Svájci gazdaság
Van 5.000 tehened, de egyik sem a tied. Másokkal fizettetsz a megőrzésükért.
Japán gazdaság
Van két tehened. Átalakítod őket, így az eredeti méret 1/10-ére csökkennek és hússzor több tejet adnak, mint a normál méretű tehenek. Ezután cuki kis rajzfilmfigurákat készítesz róluk, és Cowkimon néven az egész világon árusítod őket.
Orosz gazdaság
Van két tehened. Megszámolod öket, és azt tapasztalod, hogy öten vannak. Újra megszámolod, ekkor 72 tehén az eredmény. Megint megszámolod, most 17 tehenet találsz. Feladod és kinyitsz egy újabb üveg vodkát.
Nigériai gazdaság
Van két tehened. Az egyiket megeszed, majd bejelented, hogy ellopták. A rendőrség megkezdi a nyomozást, és 100 km sugarú körön belül mindenkit
letartóztat. Addig kínozza őket, amíg valaki be nem ismeri, hogy ő lopta el a tehenet. A rendőrség büntetésül minden letartóztatott személytől elkoboz
1-1 tehenet. Így most te visszakaptad a tehenedet, a rendőrségnek pedig van egy új tehénfarmja.
Magyar gazdaság
Van az államnak két tehene. A felelős vezető a tejet hazaviszi, majd bebizonyítja, hogy a teheneket privatizálni kell, hiszen az üzletág ráfizetéses. Elhatározzák a tehenek jelképes összegért történő
eladását, majd meghirdetik a helyi újságban, amely egypéldányos és csak a vezetőnek jár. A vezető megpályázza a marhatendert, és csodák csodája meg is nyeri. Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy a részéről mekkora áldozat a vállára venni ezt a két gyengén működő tehenet. Ezután politikai pályára lép, és ilyen módon az eredeti két marhával maga köré gyujt még egy csomó marhát.
- Mi a különbség az etióp és a pingponglabda között?
- ???
- Pár gramm.
két 75 éves öreg bácsi elhatározza magát,hogy elmennek kupiba.Madam azt gondolja-jó lesz ezeknek a guminő is-!
Az öregek elvégzik a dolgukat,utánna beszámolnak egymásnak:Te idefigyelj az én nőm olyan volt mintha halott lett volna!
Mondja a másik!
Micsoda,hogy halott,az enyém egy igazi boszorkány volt!
Amikor beleharaptam a seggébe,akkor egy kurva nagyott fingott, és a protézisemmel kirepült az ablakon!!!
Válasz #1207. hozzászólásra
Haláli a fotósorozat,nameg a leirás róla az sem kutya.:-)
http://ajanlo.kapu.hu/pics.php?d=versenyauto
Válasz #1205. hozzászólásra
A József Attila verselemzések pont ennyire valóságosaknak tűntek a számomra.
A holstein.hu oldalon jártam:
"Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni."
A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B. A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általános igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja velünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van. Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók. A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka), a 'füle' szó magashangrendűsége is éles ellentétben áll a 'farka' szó mely hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és fekete. Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében. A második szerkezeti egységben csak fokozódik a magányosság és az üresség érzete. Itt jelenik meg a versben szereplő egyetlen ige, ez viszont annál kérlelhetetlenebbül, visszavonhatatlanabbul: 'megyünk'. Az egész verset átszövő kettősség itt is megtalálható. Hiszen szó van egyszer a költő érzéseiről, amik egytől egyig elhagyják a költőt, aki már képtelen arra, hogy eltartsa őket, és elköltöznek valaki másba, aki még képes táplálni őket, vagy 'ahol tejet kapni', és szó van az egész társadalomról, akiket eddig verseinek tejével itatott a költő, és akik szintén mind elpártoltak tőle, mivel szerelmi bánatában képtelen költeményeivel éltetni őket. A másik, az általános érvényű boci maga az élet. Itt az első szerkezeti egység (Boci boci tarka / Se füle se farka) azt jelenti: az élet sokszínű, de nincs semmi értelme. Felmerülhet a kérdés, vajon miért maradt el a 'de' kötőszó. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a költői nyelv állandóan tömörségre törekszik, de ebben az esetben másról is szó van. Nem teljesen egyértelmű ugyanis a 'de' szó használata. Felfoghatjuk úgy is, hogy itt éppen arról van szó: az élet sokszínű MERT nincsen semmi értelme. Hiszen ahogy valami értelmet, célt kapna, máris sokkal egysíkúbb lenne, sok mindennek lecsökkenne a szerepe, esetleg teljesen értelmet vesztene, megsemmisülne. Ez egy újabb kettősség, amit a költő nem old fel, mindenki kedve szerint értelmezheti, de mindenesetre feltár egy olyan lehetőséget, hogy az élet értelme esetleg éppen az élet értelmetlenségében rejlik. A második szerkezeti egység egyértelműen a fentiekben már említett 'megyünk' ige köré csoportosul. Ez a rész (Odamegyünk lakni / ahol tejet kapni) természetesen a halálra vonatkozik. Rendkívüli jelentősége van itt a többes szám első személynek, vagyis mi mindannyian 'megyünk', mi mindannyian meghalunk. Pontosan ez az, ami örökérvényűvé teszi a verset, hiszen a halál kérdése mindig foglalkoztatta az embereket, és ameddig lesznek emberek, mindig is foglalkoztatni fogja őket. A vers tehát örök problémát feszeget, és végül is arra jut, a halál az életnél egy nyugodtabb világot biztosít majd, 'ahol tejet kapni', tehát ahol nem kell megfejni az élet tehenét ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Itt tehát közvetve mégiscsak kiderül, mit tart a költő az élet igazi céljának: hogy fáradozva, olykor áldozatokat hozva végül is boldogok legyünk. Ez a vers mondanivalója, örök tanulsága, ami ebbe a játékos formába öntve olyan meggyőzően szakad ki a versből, hogy méltán sorolhatnánk ezt a költeményt a legmaradandóbb művészi alkotások közé. Olvassuk el a verset meg egyszer:
"Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Odamegyünk lakni,
Ahol tejet kapni."
Válasz #1200. hozzászólásra
Ez übRRRRRR namebRjooooooo!!!!
Magyarul DOBRÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!
Már a mútkor is beteccett! :-DDDDDDD
áhh kegyetlenek fater kamionozik de áh végig röhögtűk az egészet !
Válasz #1200. hozzászólásra
Ez a ba..m viszi a pálmát!
Válasz #1198. hozzászólásra
amúgy ha má itt tartunk.nem csak a kamionosok fárdanak el.a személyautósok is valaki 12-14órát vezetnek..ők is okozthatnak balesetet.akár halálost is.itt vannak az üzletkötők,futárok.rengeteget mennek...
Válasz #1197. hozzászólásra
itt
Válasz #1197. hozzászólásra
ebbena kategóriában ez a KIRÁLY
(román kamionos a német autópályán)http://www.youtube.com/watch?v=gP8IbT-8ljYhttp://www.youtube.com/watch?v=gP8IbT-8ljY
Válasz #1197. hozzászólásra
Na én ezért akartam menni tachográfos képzésre hogy az ilyen dolgokat ki szűrjem!
Lehet nem is annyira poén......: