Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR402.41 FtUSD387.9 FtCHF425.17 FtGBP483.33 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
ma délután még setét előtt énis feltettem az új szerzeményre(kis 80lovas MF 3435 S) az ekét. Tavaly a lajta ekéről amin IH fejek meg vasak vannak, Lacibá levette a 3. fejet mert nem ment mtz-vel a szántás. Azóta így maradt, ma meg meghúztam kicsit újra. Jól feltekertem a kereket rajta, mondom kipróbálom mit bír a szeker. Olyan 70cm-et fogott el kb a kettő fej, de 30centi mélyre sikerűlt belőni szemreésznélkül
és vitte mint a meszes! teknős 2-be 2000motorfordúlaton 10-el repítette az ekét a cseppség Mondjuk ez egy jó főd, meghagytuk a telephely mellett a birkának legelni, de már nem maradt sok más terűlet, ezek is jönnek lassan kaparásra.
3 fejjel 90centis fogásszélességgel 25centi mélyen tekős 1 fokozattal 7km/h körűl gyönyörűen dolgozna az tuti! meg ki is lesz próbálva hehe
Érdekes, hogy hiába könnyebb mint egy MTZ mégis a 6 mázsás vízszintes tengelyű zúzómulcsáló felvételkor megsem mozdítja a gépet még a gumiján sem rugózik be nagyon. Bár elég hosszú, meg ma nézegettem kerékfújás közben,hogy a 4db 27 kilós orrsúly előtt még ott egy vastag nagy tőkesúly ami egyben a gép orra, az alváz eleje. Az több mázsa lehet szerintem. Akárhogyan próbáltam dombon felfelé sem tudtam egy centire sem megemeltetni a gép orrát. Műtrágyaszóró telepakolva 7-8mázsa körűl van, de az 50-es MTZ-vel már nemtudsz megfordúlni a földön csak félfékkel, ha meg lejtő vagy part van akkor meg tolatni kell. Igen jó lesz ez itt kis munkákra mindenesnek, nomeg a télen úgyis fizetve vannak az emberek, most jöhetnek majd a legelőket szántók széleit zúzni, mert most ez lesz a sláger nekünk. A zúzó is fasza, legalább 20centi átmérőjű a forgódob amin a tömör kalapácsok vannak. Neten keresgéltem infókat, ezeket általában 12cm rönkátmérőig ajánlják, nekünk a fűzeket cserjéket gazokat jól fogja vinni. Kipróbáltam ezt is, tényleg jól aprít, de azért amikor ilyen két méter magas fűzes elé bokorra ráengedtem és átmentem rajta utána állt még fel belőle néhány szál. Kopottak a kalapácsok, nemhogy élük nincsen, kb félcentis lapos rész aminek vágni kellene. Az új kalapácsok meg borotvák amúgy. A száraz karomnyi vastag fákat porrá őrli. fasza.
Közben szántott a nagytraktor, olyanszinten polírosak a fejek rajta,hogy egy új tűkörben nem látod magadat úgy mint ezeken a kormánylemezeken. Olyan mintha új lenne az eke, igen jól néz ki.
Mi összegbe lenne? Mert valamit kezdeni kell majd vele, ha nem is idén de jövőre. Egyenlőre mély szántó fejek vannak rajta, azt mondták rakjunk rá közép mélyet mert az íveltebb és hátha jobb.
Szép estét mindenkinek :)
8100 főpróba meg volt ma. Kicsit későn, de jobb később mint soha. A géppel nincs baj, 4 fejjel 8 Km/h,45-s fogás, 32-35 centi mélyen, tiszta jó. Ellenben az IH eke, mint, ahogy mondtátok nem fordít rendesen, még alakítani kell rajta kicsit.A segédfordító mindig berakodik, nem igazán csúszik. Meg még nem fényesednek a lemezek.
Képeket nem csináltam sajna
Ne is mond!!Nekem két ijen fickó is rontja a renomém!! és sajnos az emberek is kaphatóak manapság az alkudozásra... Csak azt nem értem és nem is tudom megértetni velük!!Hogy nekem mint kisválalkozónak nem azért van szükségem a bevételre mert luxus környezetben szeretnék élni hanem azért hogy müködni és fejleszteni tudjak.. Mert mijen álszent dolog az hogy elvárjuk hogy egy kombájn a lehetö leg modernebb és teljesen üzembiztos legyen ha közben az elvégzet munkájáért alig akarnak fizetni!!Meg az ijen is idegesit-hogy mondtam már neked hogy vegyél egy rapidit és te miért nem veszel?? Ugy hogy az ember 5 helyre is be jelentkezik ere nem lehet rapidot venni..
Válasz #2036. hozzászólásra
És nagyonsok ilyen ember van!!! Ezt a cégnél nagyon tapasztalom.Meg aztán jönnek az ár alatt tevékenykedők is,és bombázzák a sokéves kuncsaftokat!! Azok meg ugye egyből alkudnak..........
De azt is tudod a saját példádbol hogy igy baromi nehéz gépesiteni!! Hacsak valaki teljes mértékben nem tud a sajátján dolgozni..!Mert mekora önbizalmat az manapság az embernek az hogy ha valaki azt mondja neki hogy megkelene ezt vagy azt csinálni..Ugyan az az ember ezt az ajánlatot kb 4-5 másiknak is ép ugy elöadta..Volt ojan aki 10ha kukorica aratást 5 válalkozásnak is ki ajánlot...Szerinted?? Meg a vetés is igy volt mikor senki nem akart vetni mindenki ugrált és majd aki hamarabb jön??Hát ez mijen duma..
Válasz #2031. hozzászólásra
Sajnos igen a gépek munkába álitása egyre nehezebb!!Manapság ojan alkuk kötetnek amit el sem tudnánk képzelni és mégis megkötik! Ezért a leg tutibb igéret is megbukik pilanat alatt.. És csak az a biztos ami már elmult!!
Válasz #2023. hozzászólásra
Á!!! Azér nem állunk le,egyszer se biztos,hogy köttetik bót.Mondtam neki,hogy dógozok vele,aszonta nem problem. Mondjuk így látszik rajta,hogy nem dól a motorból midenütt az olaj.A gázkarnál kicsit csepeg,de 6 órai munka után is tiszta a moci.
Persze lehet játszani a szavakal!! Érsd jol...Szerintem sokan üzemeltetnek még rábát!!És azok az emberek nagy része nem is érti hogy miképen is lehet egy MTZ vel igy szántani és hol..Mikor felénk a rába is huzott 4 fejet az öszön..
10059 hozzászólás
ma délután még setét előtt énis feltettem az új szerzeményre(kis 80lovas MF 3435 S) az ekét. Tavaly a lajta ekéről amin IH fejek meg vasak vannak, Lacibá levette a 3. fejet mert nem ment mtz-vel a szántás. Azóta így maradt, ma meg meghúztam kicsit újra. Jól feltekertem a kereket rajta, mondom kipróbálom mit bír a szeker. Olyan 70cm-et fogott el kb a kettő fej, de 30centi mélyre sikerűlt belőni szemreésznélkül![smile glare](/oldforum/images/smiles/glare.gif)
Mondjuk ez egy jó főd, meghagytuk a telephely mellett a birkának legelni, de már nem maradt sok más terűlet, ezek is jönnek lassan kaparásra.![smile cool](/oldforum/images/smiles/cool.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
és vitte mint a meszes! teknős 2-be 2000motorfordúlaton 10-el repítette az ekét a cseppség
3 fejjel 90centis fogásszélességgel 25centi mélyen tekős 1 fokozattal 7km/h körűl gyönyörűen dolgozna az tuti! meg ki is lesz próbálva hehe
Érdekes, hogy hiába könnyebb mint egy MTZ mégis a 6 mázsás vízszintes tengelyű zúzómulcsáló felvételkor megsem mozdítja a gépet még a gumiján sem rugózik be nagyon. Bár elég hosszú, meg ma nézegettem kerékfújás közben,hogy a 4db 27 kilós orrsúly előtt még ott egy vastag nagy tőkesúly ami egyben a gép orra, az alváz eleje. Az több mázsa lehet szerintem. Akárhogyan próbáltam dombon felfelé sem tudtam egy centire sem megemeltetni a gép orrát. Műtrágyaszóró telepakolva 7-8mázsa körűl van, de az 50-es MTZ-vel már nemtudsz megfordúlni a földön csak félfékkel, ha meg lejtő vagy part van akkor meg tolatni kell. Igen jó lesz ez itt kis munkákra mindenesnek, nomeg a télen úgyis fizetve vannak az emberek, most jöhetnek majd a legelőket szántók széleit zúzni, mert most ez lesz a sláger nekünk. A zúzó is fasza, legalább 20centi átmérőjű a forgódob amin a tömör kalapácsok vannak. Neten keresgéltem infókat, ezeket általában 12cm rönkátmérőig ajánlják, nekünk a fűzeket cserjéket gazokat jól fogja vinni. Kipróbáltam ezt is, tényleg jól aprít, de azért amikor ilyen két méter magas fűzes elé bokorra ráengedtem és átmentem rajta utána állt még fel belőle néhány szál. Kopottak a kalapácsok, nemhogy élük nincsen, kb félcentis lapos rész aminek vágni kellene. Az új kalapácsok meg borotvák amúgy. A száraz karomnyi vastag fákat porrá őrli. fasza.
Közben szántott a nagytraktor, olyanszinten polírosak a fejek rajta,hogy egy új tűkörben nem látod magadat úgy mint ezeken a kormánylemezeken. Olyan mintha új lenne az eke, igen jól néz ki.
Válasz #2056. hozzászólásra
Mi összegbe lenne? Mert valamit kezdeni kell majd vele, ha nem is idén de jövőre. Egyenlőre mély szántó fejek vannak rajta, azt mondták rakjunk rá közép mélyet mert az íveltebb és hátha jobb.
Válasz #2055. hozzászólásra
![smile blush](/oldforum/images/smiles/blush.gif)
Nem kell parázni, következő hétvégén még megyek szántani...
Válasz #2054. hozzászólásra
Én is így vagyok ezzel az IH ekével de én most átakarom szerelni Helti Spetberg fejekre .
Válasz #2054. hozzászólásra
![smile bored](/oldforum/images/smiles/bored.gif)

Hát az nagy baj.
Szép estét mindenkinek :)![smile crying](/oldforum/images/smiles/crying.gif)
8100 főpróba meg volt ma. Kicsit későn, de jobb később mint soha. A géppel nincs baj, 4 fejjel 8 Km/h,45-s fogás, 32-35 centi mélyen, tiszta jó. Ellenben az IH eke, mint, ahogy mondtátok nem fordít rendesen, még alakítani kell rajta kicsit.A segédfordító mindig berakodik, nem igazán csúszik. Meg még nem fényesednek a lemezek.
Képeket nem csináltam sajna
Válasz #2050. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)

Ez homokföveny a dombja.
Itt a róka se kapar mer ráomlik oszt mekkdökklik. hehehhee
Hátul lent már űberfrancoooo...
Válasz #2049. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Válasz #2050. hozzászólásra
Miért nekik is van??
Válasz #2043. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)

ez valami cseszkó főd ????????
(csak mert olyan veres a színe ,és én eddig ahány tótot vagy cseszkót láttam eddig azok is mind ilyen veresek vótak :-)))))))))))))))
No igyatok.
Válasz #2047. hozzászólásra
Ez a lényeg h. kise látszódjon. hehehehehe
Válasz #2046. hozzászólásra![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Hiszi a piszi!!! Hát nem láccik!!!!!
Válasz #2044. hozzászólásra
Nónó.
Másfeles.
Válasz #2043. hozzászólásra![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Csak ilyen kis üveged volt???
Válasz #2043. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)

![smile thumbdown](/oldforum/images/smiles/thumbdown.gif)
![smile thumbdown](/oldforum/images/smiles/thumbdown.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
0.5 -ös üveg !
Na hol az üveg Lala????
Gyerünk keresd!
Szimat! heheheheheeee
Válasz #2040. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Micsodaaaaaa?
Amit én leírok, azt TUTI, h. legalább 5%ra teljesítem!!!
Válasz #2038. hozzászólásra
De nem ám!
Válasz #2039. hozzászólásra![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Úgyse teszed meg......
(Mindjárt benyomok 1 üvegezős szántásos f-ottót...)
Válasz #2037. hozzászólásra
Ne is mond!!Nekem két ijen fickó is rontja a renomém!! és sajnos az emberek is kaphatóak manapság az alkudozásra... Csak azt nem értem és nem is tudom megértetni velük!!Hogy nekem mint kisválalkozónak nem azért van szükségem a bevételre mert luxus környezetben szeretnék élni hanem azért hogy müködni és fejleszteni tudjak.. Mert mijen álszent dolog az hogy elvárjuk hogy egy kombájn a lehetö leg modernebb és teljesen üzembiztos legyen ha közben az elvégzet munkájáért alig akarnak fizetni!!Meg az ijen is idegesit-hogy mondtam már neked hogy vegyél egy rapidit és te miért nem veszel?? Ugy hogy az ember 5 helyre is be jelentkezik ere nem lehet rapidot venni..
Válasz #2036. hozzászólásra
És nagyonsok ilyen ember van!!! Ezt a cégnél nagyon tapasztalom.Meg aztán jönnek az ár alatt tevékenykedők is,és bombázzák a sokéves kuncsaftokat!! Azok meg ugye egyből alkudnak..........
Válasz #2033. hozzászólásra
De azt is tudod a saját példádbol hogy igy baromi nehéz gépesiteni!! Hacsak valaki teljes mértékben nem tud a sajátján dolgozni..!Mert mekora önbizalmat az manapság az embernek az hogy ha valaki azt mondja neki hogy megkelene ezt vagy azt csinálni..Ugyan az az ember ezt az ajánlatot kb 4-5 másiknak is ép ugy elöadta..Volt ojan aki 10ha kukorica aratást 5 válalkozásnak is ki ajánlot...Szerinted?? Meg a vetés is igy volt mikor senki nem akart vetni mindenki ugrált és majd aki hamarabb jön??Hát ez mijen duma..
Válasz #2032. hozzászólásra![smile crying](/oldforum/images/smiles/crying.gif)
![smile crying](/oldforum/images/smiles/crying.gif)

Ez a szomorú igazság.
Válasz #2031. hozzászólásra
Sajnos igen a gépek munkába álitása egyre nehezebb!!Manapság ojan alkuk kötetnek amit el sem tudnánk képzelni és mégis megkötik! Ezért a leg tutibb igéret is megbukik pilanat alatt.. És csak az a biztos ami már elmult!!
Válasz #2030. hozzászólásra![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
Volna aki ráüljön.Meg azért is lett véve,h mén dolgozni.De az utsó pillanatban más mehetett.
Úgyhogy ez már tuti bukta.
Válasz #2029. hozzászólásra
Értem!!Nem is csodálkozom..Hisz mikor is venéd elö mikor a máséban ülsz mindig..
Válasz #2025. hozzászólásra
Vagy valami óccsóbbat,de lehet,hogy semmilyet.Április óta asszem hatodszor van elővéve.
Válasz #2027. hozzászólásra
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
nem jön össze bocs
Válasz #2026. hozzászólásra
http://
szevasztok van tegnapi mai meg tegnapelőtti képeim ők azok
Válasz #2022. hozzászólásra
És mijen gépet veszel helyete?? Mert gondolom valamijen azért csak lessz??
Válasz #2023. hozzászólásra
Á!!! Azér nem állunk le,egyszer se biztos,hogy köttetik bót.Mondtam neki,hogy dógozok vele,aszonta nem problem. Mondjuk így látszik rajta,hogy nem dól a motorból midenütt az olaj.A gázkarnál kicsit csepeg,de 6 órai munka után is tiszta a moci.
Válasz #2022. hozzászólásra
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)

![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
JUJ !!!
lehett mosni csutakolni lenyalni finiseni
Válasz #2020. hozzászólásra
Jól összebactam a gépet,szerdán meg jön egy vevő....
Válasz #2018. hozzászólásra
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
hol?
mi?
merre?
micsoda
Válasz #2019. hozzászólásra
aha értelek!
Válasz #2017. hozzászólásra
Délután kinn voltam a havernak segítek,mert megcsúszott kicsit az "ásással".
Válasz #2017. hozzászólásra
Láttad a fődemet he?
Nemám csak hunyorogni....
Válasz #2016. hozzászólásra
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
igen!!
FACÁK
Válasz #2015. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Megkukkantottad a képeimet itt alább?
Válasz #2013. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
TUTI hogy nem BÉKÉSI
Válasz #2012. hozzászólásra
![smile tonguep](/oldforum/images/smiles/tonguep.gif)
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
hogy hol??
ott ahol a föld nem kötött és persze keskenyen és sekélyen
Válasz #2010. hozzászólásra
Nemtom milyen főd lehet az.....
Válasz #2010. hozzászólásra
Persze lehet játszani a szavakal!! Érsd jol...Szerintem sokan üzemeltetnek még rábát!!És azok az emberek nagy része nem is érti hogy miképen is lehet egy MTZ vel igy szántani és hol..Mikor felénk a rába is huzott 4 fejet az öszön..
Válasz #2010. hozzászólásra
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Neked minek?
Nem nekünk...
Válasz #2008. hozzászólásra
Srácok! Ha Egy MTZ vel ijen jol lehet szántani akor minek nekünk Rába..