Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR413.05 FtUSD403.06 FtCHF439.56 FtGBP492.13 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Hello! Megoldódott a hengerfej gondom. Tanulságként írom le. Csak olyan pakolást szereljetek be ami teljesen megegyezik az előzővel. Nekem az Axiálba sajnos nem olyat adtak, visszavittem azt mondták, hogy márpedig azé. Én vettem egy másik helyen egyet ami békebeli ugyanis az eladó nyakán maradt x éve. Sőt a volánból is intéztek egyet. A négy közül csak az axiálos különbözött a többitől. Tehát jól nézze meg mindenki, hogy mit tesz be. Azt is mondták rábások, gogy sok a selejtes pakolás, van olyan motor amit négyszer kell szétszedni. Nekem a másodikkal már jó lett. A legnagyobb melegbe tritikáléban sem ment a vize 85 fok fölé, pedig én már mjdnem kiszédültem a fülkéből. Tartanom kellett 5 perces pihenőket. Remélem segítek ezzel valakin és nem mászik be abba a csőbe amibe én.
Válasz #3141. hozzászólásra
Igen mikor nem indítottam be meg talán a mai 3 Ha hogyha nem nézem az indulás előtti macit amit a sját hülyeségemnek köszönhetek .
Már évek óta stabil 4 a motorolajnyomás a gépen (Rába motoros) Pár napja feljebb ment 1 el. De inkább ingadozik a magasabb tartományba. Tegnap cseréltem motorolaj szűrőt, és fél nap ujra stabil 4 volt és utána megint feljebb ment. Járt már így valaki? Mitől lehet?
Hidd el,vízszivattyú csere.Kompletten,60 ezer forint.Ja,meg most jut eszembe,a kolegám olyan szivattyút kapott,amin nagyobb volt az ékszíjtárcsa,és kevesebbet forgott.Ezt is nézd meg!!!!
Ennyi kérdés szunnyadt benned 1évig, miért nem buggyantak ki hamarabb???????
Mit kell szégyenlőskődni.....
Csapjunk a lovak közé!
Van e még több is?????
Érdeklődnék esetleg valakinek van e a vágóasztal elektromos emeléséhez, süllyesztéséhez szükséges szeleptű!? Vagy esetleg régi aki cserélt tudnánk milyen volt bent!
Állítólag vannak a piacon selejtes pakolások. Ma találtam egy helyet ahol egy tökéletesen ugyanolyan tömítést kaptam. Holnap kicseréljük, remélem jó lesz.Ha mégsem akkor felújíttatom a hengerfejet.
Akkor ha nem rontottatok el semmit, hengerfejes lehet az a motor!
Le kell venni és síkba köszörültetni.
A hűtősapkánál nem nyomja a vizet?
Nem volt túlmelegedve korábban, pl víz elfolyás vagy más miatt??
8399 hozzászólás
Válasz #3150. hozzászólásra
hasznaljuk jol mukodnek,szepen dolgoznak,egyszeru az atszereles
Érdeklődnék kinek milyen tapasztalata van az OROS naprabetétröl előre is köszönöm
Hello! Megoldódott a hengerfej gondom. Tanulságként írom le. Csak olyan pakolást szereljetek be ami teljesen megegyezik az előzővel. Nekem az Axiálba sajnos nem olyat adtak, visszavittem azt mondták, hogy márpedig azé. Én vettem egy másik helyen egyet ami békebeli ugyanis az eladó nyakán maradt x éve. Sőt a volánból is intéztek egyet. A négy közül csak az axiálos különbözött a többitől. Tehát jól nézze meg mindenki, hogy mit tesz be. Azt is mondták rábások, gogy sok a selejtes pakolás, van olyan motor amit négyszer kell szétszedni. Nekem a másodikkal már jó lett. A legnagyobb melegbe tritikáléban sem ment a vize 85 fok fölé, pedig én már mjdnem kiszédültem a fülkéből. Tartanom kellett 5 perces pihenőket. Remélem segítek ezzel valakin és nem mászik be abba a csőbe amibe én.
Válasz #3146. hozzászólásra
Mostmár az lessz augusztusban neki is esek hogy napraforgóra átnézzem a gépet .
Válasz #3145. hozzászólásra
elmentettem akkor mindjárt
Válasz #3144. hozzászólásra
Sajnos ezeket az öreg kombájnokat fel kell készíteni a szezonra akkor jobban birják.
Válasz #3142. hozzászólásra
telefonszámot jol mentsd el ,egy volt kollégám akinek csak a kombájn az élete 106-ban profi
Válasz #3143. hozzászólásra
Sok bosszantódolog a mi sok használatból és a kopásból adódik
Válasz #3142. hozzászólásra
mi baj a 106-os al
Válasz #3141. hozzászólásra
Igen mikor nem indítottam be meg talán a mai 3 Ha hogyha nem nézem az indulás előtti macit amit a sját hülyeségemnek köszönhetek .
Válasz #3140. hozzászólásra
volt hibátlan napod amúgy?
Válasz #3138. hozzászólásra
Nálam meg a derékig érő sűrű szudáni fű adta neki az ívet annyira hogy az egyik tárcsa el is porladt .
Válasz #3137. hozzászólásra
én meg kitakartam magaaaaaaam
de most már kemény leszek, előjövök, hadd lássátok h. egész nap itt sassolok nem szarakodok......
Válasz #3134. hozzászólásra
ma az enyém is füstölt,1,5 méters tritikálé adta neki a szalmát,de a szem már nem olyan sok sajna
Válasz #3133. hozzászólásra
husfutár kérdeztem,láttam fenn volt pár percig,de ugy látszik elkéstem
Válasz #3135. hozzászólásra
joo joo
csak lazán érted.........
Válasz #3133. hozzászólásra
Gábor hozzám szólt nem magát hivogatja
Válasz #3132. hozzászólásra
Szeva ma végeztem . igaz volt még egy kis medve nyúzás is de végre vége . Tegnap leégett a biztonsági kuplungom a ferdén .
Válasz #3132. hozzászólásra
Így aztán nő ám a hsz.......
Mióta vagy Tamás?
Válasz #3130. hozzászólásra
Tamás hogy álltok a melóval
Válasz #3130. hozzászólásra
Tamás hogy álltok a melóval
Válasz #3129. hozzászólásra
tökmindeggy hogy melyik a jobb lábad,mivel a kombájnban nincs gázpedál amit nyomkodni kell
Válasz #3128. hozzászólásra
Ja,van aki két "bal" lábas.
Válasz #3126. hozzászólásra
Biztos, hogy bal???
Válasz #3123. hozzászólásra
Köszi Bandi, hogy utánna néztél,de kaptam itt a szoszédba.
A nyomás ott van,ha a laposba elsüllyed.
_Bal láb a gázon,jobb láb a bal lábon!!
Már évek óta stabil 4 a motorolajnyomás a gépen (Rába motoros) Pár napja feljebb ment 1 el. De inkább ingadozik a magasabb tartományba. Tegnap cseréltem motorolaj szűrőt, és fél nap ujra stabil 4 volt és utána megint feljebb ment. Járt már így valaki? Mitől lehet?
Válasz #3083. hozzászólásra
Hidd el,vízszivattyú csere.Kompletten,60 ezer forint.Ja,meg most jut eszembe,a kolegám olyan szivattyút kapott,amin nagyobb volt az ékszíjtárcsa,és kevesebbet forgott.Ezt is nézd meg!!!!
Válasz #3120. hozzászólásra
Csongrád megye, 12.5 x 20 felnim van megnéztem.
Válasz #3121. hozzászólásra
Akkor írkálj nekem.
Nekem elsuttoghattok mindent........
Válasz #3119. hozzászólásra
Van más is nem csak ez! De gyarapodni kell valahogy!
Válasz #3111. hozzászólásra
Bandi merre gazdálkodosz?
Válasz #3118. hozzászólásra
Mi végre e nagy befektetés?
Válasz #3117. hozzászólásra
Igen!
Válasz #3114. hozzászólásra
Vettetek 106ost.
Húha.
Válasz #3115. hozzászólásra
vagy saját gyerek??????
Válasz #3114. hozzászólásra
húha!
mivan unokák?????
Válasz #3113. hozzászólásra
Gyarapodás volt eddig!
Válasz #3112. hozzászólásra
Ennyi kérdés szunnyadt benned 1évig, miért nem buggyantak ki hamarabb???????
Mit kell szégyenlőskődni.....
Csapjunk a lovak közé!
Van e még több is?????
Érdeklődnék esetleg valakinek van e a vágóasztal elektromos emeléséhez, süllyesztéséhez szükséges szeleptű!? Vagy esetleg régi aki cserélt tudnánk milyen volt bent!
Válasz #3110. hozzászólásra
Dobj 1 e-mail címet ,nekünk van, adok elérhetőséget.
Jó estét uraim! Egy 106-os hátsó felnire lenne szükségem tudnátok segíteni,hogy hol szerezhető be.
Állítólag vannak a piacon selejtes pakolások. Ma találtam egy helyet ahol egy tökéletesen ugyanolyan tömítést kaptam. Holnap kicseréljük, remélem jó lesz.Ha mégsem akkor felújíttatom a hengerfejet.
Válasz #3098. hozzászólásra
Szóval kollégák vagyunk, igaz én nem termelek krumplit.
Válasz #3096. hozzászólásra
Ne reménykedj, különben sem szégyen, hanem jó érzés, ha az embert sokan ismerik! Én úgy érzem!
Válasz #3105. hozzászólásra
Szóval melegedett?
Előfordul hogy megvetemedik a hengerfej, és ha megbontják utána már nem megy vissza a helyére.
Eddig semmi gondom nem volt vele, a melegedésre figyeltem. Tavaly új hűtőt kapott, azután nem is melegedett
Válasz #3103. hozzászólásra
Akkor ha nem rontottatok el semmit, hengerfejes lehet az a motor!
Le kell venni és síkba köszörültetni.
A hűtősapkánál nem nyomja a vizet?
Nem volt túlmelegedve korábban, pl víz elfolyás vagy más miatt??
olajos
Válasz #3100. hozzászólásra
Tanulság: ami nem romlott el, azt ne javítsd meg!
Mi az hogy dzsuvás???