Egy új tanulmány, mely a koffein által okozott biológiai változásokra összpontosított, megerősítette a koffeinbevitel és az Alzheimer-kór gerincvelői folyadék markerei közötti kapcsolatot.

Egy kutatócsoport egy enyhe kognitív károsodásban vagy Alzheimer-kórban szenvedő betegeket vizsgáló tanulmány adatait elemezte. A 263, 70 év feletti résztvevő elemzésében egy klinikai alapvizsgálatot és egy részletes felmérést végeztek az élelmiszerek és italok, például kávé, csokoládé, tea és üdítő fogyasztásáról, hogy felmérjék a szervezetük által naponta felszívott koffein mennyiségét. MRI-vizsgálatokat, valamint vér- és agy-gerincvelői folyadékminták vizsgálatát is elvégezték a kutatók.

Azokat, akik átlagosan valamivel több mint 200 milligramm koffeint fogyasztottak naponta, az alacsony koffeinszintű mintába sorolták, azokat pedig, akik többet ittak, magasabb koffeinszintű fogyasztóknak tekintettek.


A kutatócsoport megállapította, hogy az alacsonyabb koffeinfogyasztás a magasabb koffeinfogyasztáshoz képest magasabb kockázattal járt együtt az enyhe kognitív hanyatlás és a memóriazavarok kialakulása szempontjából.

Az alacsony koffeinfogyasztású csoportba tartozóknál közel 2,5-ször nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak enyhe kognitív leépülést memóriakárosodással vagy Alzheimer-kórt.

A résztvevők gerincvelő folyadékában lévő fehérjéket közelebbről megvizsgálva szintén jelentős különbségeket fedeztek fel a béta-amiloid fehérjék bizonyos formáinak arányaiban és koncentrációjában. Azoknál, akik kevesebb koffeint fogyasztottak, általában alacsonyabb volt az Aβ42 nevű oldható forma koncentrációja, és csökkent az Aβ42 és egy másik, Aβ40 nevű forma aránya. Náluk az Aβ42 és a tau-fehérje egy ptau-181 nevű formája közötti arány is csökkent, mint azoknál, akik nagyobb mennyiségű koffeint fogyasztottak.

E specifikus fehérjeszintek a gerincvelő folyadékában a béta-amiloid fehérjék fokozott összecsomósodását jelzik az agyban azoknál, akik kevesebb koffeint fogyasztottak, ami az Alzheimer-kór tüneteiért felelős neurodegeneráció biológiai jellemzője.

Az elfogyasztott koffein mennyisége azonban nem befolyásolta a tau-fehérje szintjét, amelyről szintén ismert, hogy az Alzheimer-tünetek súlyosbodásával egyre inkább felhalmozódik az agyszövetben.

kávé

Az alacsony koffeinfogyasztású csoportba tartozóknál közel 2,5-ször nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak enyhe kognitív leépülést memóriakárosodással vagy Alzheimer-kórt – fotó: Pixabay

A koffein agyban lévő taura kifejtett hatásával kapcsolatos kutatások korlátozottak, bár egy laboratóriumi vizsgálat szerint csökkentheti azt a kémiai aktivitást, amely a fehérje mérgező csomókba való „összegabalyodását" okozza. Az azonban nem világos, hogy ez az Alzheimer-kór esetében bekövetkezik-e.

Forrás: in.hu