A Citrustermelők Szövetsége (CGA) Lemon Focus Group felülvizsgálat az exportbecsléseket. A citromszezon kezdetén még 37,9 millió 15 kg-os karton citrom exportját prognosztizálták. A becslést azonban kénytelenek voltak lefelé módosítani, 33,9 millió dobozra.

Átlagos év

Tavaly Dél-Afrika 35,6 millió dobozt exportált. Az idei évben a két érintett vállalat termelését nagyban befolyásolta a szél és az áradások.

Leroux Venter, a Lemon Focus Group elnöke elmondta:

"A számok egyértelmű tendenciát mutatnak. Nagyon szokatlan szezon volt az idei. Bár kezdetben attól tartottak a termelők, hogy túlkínálat lesz a citromból, ez végül nem valósult meg. A kínálat viszonylag stabilnak mondható, a kereslet, főleg Európában, jónak tűnik."

Egyetlen probléma az időjárás volt, hiszen sok helyen áradások pusztítottak, amelyek tönkretették a terméseket, nehezítették a gazdálkodást és a betakarítást. A következő időszakban nem várható nagyobb mennyiségű csapadék és erős vihar, így a csökkenés ellenére jók a kilátások. Mire Európa nagyobb mennyiségben kezdene el importálni citrusféléket (hiszen itt főleg a téli időszakban van rá nagyobb szükség), addigra a termelőknek sem okoz problémát a betakarítás.


Vitás esetek

Július végén a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Vitarendezési Testületének (DSB) ülésén Dél-Afrika két testület felállítását kérte annak megvizsgálására, hogy a régió milyen intézkedéseket tesz az Európai Unió (EU) részéről hozott, diszkriminatív intézkedésekre a Dél-Afrikából importált citrusfélék ellen.

Ezeknek a vitáknak a megoldására a Citrus Black Sport (CBS) és a False Codling Moth (FCM) uniós szabályozás miatt került sor. Az előírásokat a dél-afrikai kormány megtámadta, hogy megvédje a több tízezer ember megélhetését a helyi citrusiparban - írta meg a Fruitnet.

A kereslet főleg Európában tűnik jónak - fotó: pexels.com

Milliárdokat költenek arra, hogy minden szabálynak megfeleljenek

A dél-afrikai citrustermesztők milliárdokat költenek arra évente, hogy megfeleljenek a CBS és az FCM által hozott szabályoknak. Kérdéses volt ugyanis, hogy a régió rendelkezik-e hatékony, világszínvonalú kockázatkezelési rendszerrel, amely biztosítja a biztonságos ciprusexportot. Ezek az intézkedések azonban nem csak Dél-Afrikát érintik, hanem más dél-afrikai országokat is, amelyek a helyi infrastruktúrára támaszkodnak a citrusfélék exportja terén.