Az E.ON toponári naperőművében nem akárkik nyírják a füvet. Gépek helyett ugyanis bárányok végzik el a feladatot, ami még zöldebbé teszik a napenergiát. A juhok "használata" számtalan előnnyel jár, többek között karbonsemleges üzemanyaggal működnek, tehát nem kell rengeteg benzint vagy gázolajat elégetni. Emellett nem tesznek kárt a kavicsfelverődéssel, nincs semmilyen károsanyag-kibocsátásuk, ráadásul még a talajt is trágyázzák.

Öko-fűnyírás

Sajtóközleményt adtak ki azzal kapcsolatban, hogy a művelet költségcsökkentést eredményez, az állatok ugyanis beérik a helyben növekvő üzemanyaggal, amit csak egy kis tiszta vízzel kell kiegészíteni. Természetesen a kényelmükről és a megfelelő munkahelyi körülményekről is gondoskodtak, így árnyas akolokat alakítottak ki az őrzött területen. A nyájat juhász ellenőrzi kéthetente, emellett folyamatosan figyelemmel kíséri a jólétüket és az egészségüket. Ha szükségét érzi, akkor szénával egészíti ki a táplálékukat.

A cég megírta, hogy a földre telepített napelemek alatt a füvet rendszeresen nyírni szükséges, hiszen az energiatermelés csak akkor lehet maximum. Amennyiben a fű túl magasra nő meg, beárnyékolhatja a napelemes paneleket, nem beszélve az elszáradó fűről, amely tűzveszélyt jelenthet. A somogy vármegyei erőműben a fűnyírást korábban benzines fűkaszával és traktorral végezték, alkalmanként azonban 25 liter benzin felhasználására volt szükség. Ahova pedig sem a kasza, sem pedig a traktor nem ért el, ott vegyszeres gyomirtást kellett alkalmazni.


Tíz bárány felel a területért

A gépek és vegyszerek helyébe most bárányok léptek, amelyek nemcsak legelnek, hanem taposnak és trágyáznak is. Jobban óvják a környezetet, nem kapcsolódik hozzájuk mikronműanyag-szennyezés sem, mint a fűkaszák használatakor. Szemben a gépesített eszközökkel, nem okoznak kőfelverődést, így nem tesznek kárt a napelemekben sem.

Jelenleg 10 bárányt foglalkoztatnak, amit egy nagyobb, 150 egyedet számláló nyájtól kap kölcsön az E.ON naperőműve. Az állatok tavasztól őszig dolgoznak a 24 órában őrzött, bekerített területen, ahol biztonságban vannak, ráadásul arra is lehetőség van, hogy nyomon kövessék a mindennapjaikat.

Általában 10 bárányt "foglalkoztatnak" - fotó: pexels.com

Amikor aszályos az idő, kevesebb a fű, ilyenkor átmenetileg kevesebb dolgozik a területen, ha pedig sok az eső és bőven akad táplálék, akkor újabb állatok kerülnek be hozzájuk. Télen csatlakoznak a telet hodályban töltő nyájhoz, tavasszal pedig újra felveszik a "szolgálatot" - írta meg a Greendex.

A legfejlettebb energiatermelési célú területhasználat

A napelemes legeltetés a legmodernebb energiatermelési célú területhasználat, hiszen a földet mezőgazdasági és napenergia-termelési kettős felhasználással maximalizálják. Ezzel a módszerrel Európában és Amerikában egyaránt kísérleteznek. Ezzel mindenki nyer, hiszen kíméli a környezetet, fenntartható, ráadásul neki is szabadságot és élelmet nyújt.