Barnamedve tört be egy Hajdú-Bihar vármegyei tanyára és a gazda elmondása szerint a vadállat ölt is – olvasható a Metropol cikkében.

A lap azt írja, az állatot először Nyírmártonfalva, majd Vámospéres között észlelték, majd később egy traktoros az út szélén látta. Ezt követően a Hármashegyalján látták, ami után megszólalt az a gazda is, akinek a medve betört a tanyájára.

barnamedve

A NYÍRERDŐ Zrt. erdészei és hivatásos vadászai folyamatosan kinn vannak a területen – fotó: pixabay.com

"3 és fél hete történt, a medve a lónál bontott falat és a birkáknál, a kétszárnyas ajtót pedig teljesen leszakította. Három birka elpusztult a támadás következtében, két birkát még kezelek, az egyik kutya pedig olyan súlyosan megsérült, hogy hiába vittem állatorvoshoz, ő sem tudott rajta segíteni, az eb két nappal később elpusztult"

– idézte a lap Molnár István gazda szavait a brutális medvetámadásról. A gazda hozzátette: az állat karmainak a nyoma még mindig látszik az egyik faajtón.


Jelezte, hogy mi történt nála, de senki sem vette őt komolyan.

Ezért törhetett be a medve azóta már több halápi tanyára is, és ezért észlelhették az elmúlt napok során olyan sokan.

Filemon Mihály polgármester bejelentést tett a Nyírerdő Zrt., a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kormányhivatal felé is – írja a Hajdú-Bihar Vármegyei Hírportál (HAON).

A lap megkeresésére a NYÍRERDŐ Zrt. közölte: a társaság erdészei és hivatásos vadászai folyamatosan kinn vannak a területen, és amennyiben észlelik a medve jelenlétét, értesítik az érintett hatóságokat és önkormányzatokat. Ugyanakkor a medve jelenlétét egyelőre még nem tudták megerősíteni.