Amerikai kutatók szerint napi két kanálnyi ecet elfogyasztása jelentősen enyhítheti a depressziós tüneteket, de ennél kisebb mennyiségnek is hasonlóan jótékony hatása van.

Az Arizona Állami Egyetem kutatói által vezetett csapat nemcsak a rendszeres ecetfogyasztás hatásait vizsgálta, hanem azt is, hogy milyen hatással van ez az anyagcserére. A cél annak kiderítése volt, hogy milyen jótékony hatása lehet annak, ha valaki rendszeresen visz be a szervezetébe ecetet.

A kutatók azt találták, hogy azoknál, akik mindennap fogyasztottak belőle, 86 százalékkal emelkedett meg a szervezetben a nikotinamid, vagyis a B3-vitamin egyik származékának a szintje. Ennek korábban gyulladáscsökkentő hatást is tulajdonítottak már a tudósok, a jelenlegi adatok pedig azt mutatják, hogy az ecet napi fogyasztása négy héten át javíthatja a depressziós tüneteket az egészséges felnőtteknél, a B3-vitamin metabolizmusának megváltozása pedig hozzájárulhat ehhez a hatáshoz.


A vizsgálatot 28 túlsúlyos, de egyébként egészséges felnőttel végezték el, akiket két csoportra osztottak: az egyik csoport tagjai naponta kétszer két evőkanál vörösborecetet fogyasztottak, a másik csoport tagjai pedig naponta kaptak olyan tablettát, ami kis mennyiségű ecetet tartalmaz.

A négyhetes kísérlet során a résztvevőknek két standard mentális egészségügyi felmérés kérdéseire kellett válaszolniuk. Az egyik teszt nem talált különösebb eltérést, a másik – a PH9-Q kérdőív – viszont azt mutatta, hogy a depressziós tünetek 42 százalékkal csökkentek az első csoportnál, míg a tablettát szedők esetében ez a változás 18 százalékos volt.

Forrás: hvg.hu

Indexkép: Shutterstock