Július végén számolt be a flensburgi rendőrkapitányság egy közlekedési balesetről, amelyben egy mezőgazdasági vontatmány Nieblumban egy ház falának ütközött. Az ütközés következtében a ház fala beomlott, a traktor orra pedig az ingatlan belsejében landolt.

A balesetben a 34 éves sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, az épületben pedig jelentős kár keletkezett. A házban lakók szerencsére, nem sérültek meg. A rendőrség most befejezte a baleset okainak vizsgálatát, melynek eredménye szerint a gazda rövid időre elvesztette az eszméletét és vele együtt az irányítást a vontatmány felett.

traktor

Szerencsére, a ház lakói nem sérültek meg a baleset során – forrás: Polizei Flensburg

Az eszméletvesztést a rendőrségi vizsgálat szerint az említett vontatmány, a hígtrágyaszóró tartálykocsi feltöltése közben belélegzett gázok és gőzök okozták. A vizsgálat során rekonstruálták a történteket a gazdaságban. Ennek során a pótkocsi leeresztő berendezésének közelében végzett károsanyag-mérés erős kén-hidrogéngáz-koncentrációt mutatott ki. A rendőrség szerint már néhány lélegzetvétel is elegendő volt ahhoz, hogy az első mérgezési tünetek megjelenjenek – különösen szélcsendes időjárási körülmények között, mint amilyen a baleset napján is volt.

Forrás: Agrarheute