Gazdainterjú: Nőként nem könnyű ez az élet, mégsem cserélném el másra

Kádár Évi még csak 17 éves. Ránézésre ez a kishölgy átlagos középiskolás lány is lehetne, azonban ő pénteken, az iskola után otthagyja a kiskunfélegyházi Mezgé kollégiumát és friss jogosítványával hazavezet Csongrád-Bokrosra, ahol a szülei már nagyon várják. Gyorsan megebédel és siet is etetni, itatni, traktorral rakodni, ha kell. Ez nem átlagos élet. Kevés buli, sok munka, komoly tervek – 17 évesen!

Tartsatok velem és nézzük meg a kis tanyát, ahol ez a szorgalmas lány nevelkedett.

– Mikor vált egyértelművé számodra, hogy a gazdálkodás lesz az életutad és a szüleid nyomába szeretnél lépni? – kérdeztem Évitől.

– Gazdász családba születtem, hiszen az édesanyám és édesapám a megszületésem előtt is mezőgazdasággal foglalkoztak. Mindig voltak lovaink, illetve szarvasmarhákkal foglalkoztunk. A szarvasmarhák aztán a bizonytalan felvásárlási árak miatt eladásra kerültek és azóta juhokat tartunk. Az állományunk kicsit több mint 200 anyajuh- és szaporulata, valamint saját célra baromfikat és sertéseket is tartunk. Jószágainknak a takarmányt is megtermeljük, így egész évben dolgozunk a földeken- és az állatok körül.

Általános iskola felső tagozatában már tudatosult bennem, hogy nagyon szeretem ezt az életformát és a tanyánkat. Azóta tudom, hogy felnőtt koromban is ezzel szeretnék foglalkozni.

Én választottam a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium-ot – azaz, ahogy mi hívjuk, a "Kiskunfélegyházi Mezgé-t" ahol az általános iskola után folytattam a tanulmányaimat – a szüleim nem befolyásoltak a döntésben.

– Hogyan éled meg a mindennapokat itt a tanyán? Fiatal nő vagy, a kortársaid buliznak, együtt lógnak, ismerkednek... Te mégis hazajössz a hétvégékre, pont, amikor beindulna a városban az élet.

– A középiskolában szerencsére nagyon jó osztályom van, nagyon összetartóak vagyunk. Többen is a mezőgazdaságban képzeljük el a jövőnket és mások is hasonlóan komolyan gondolják, mint én.

Nem érzem lemondásnak azt, hogy hazajövök pénteken és itthon nem csak lógatom a lábamat, hanem segítek a szüleimnek az állatok ellátásában. Élvezem ezt az életmódot és nagyon szeretem az állatokat.

Régen beszélgettem ilyen jót, mint most Évivel – fotó: Agroinform.hu

Olyan szempontból nem könnyű a gazdálkodó családban élő nők-, vagy fiatal lányok élete, hogy a hétköznapi, kényelmesebb életet élő ismerősök nehezen értik meg, ha a tanyáról nem tudunk azonnal "ugrani", ha programot szerveznek a többiek. Nekünk mindig előre kell terveznünk ahhoz, hogy el tudjunk menni kikapcsolódni.

Egyébként vallom azt, hogy ha valaki szorgalmasan elvégzi a teendőit, akkor munka után is van lehetősége a kikapcsolódásra, vagy szórakozásra a barátaival.

– Hogyan telt a nyaratok és milyen praktikákkal sikerült átvészelni az "évszázad aszályaként" emlegetett szárazságot?

– Nagyon nehéz volt nekünk is, a legelő teljesen kisült és az év közben betakarított szálastakarmány tápértéke is messze elmaradt a korábbi évekéhez képest. Takarmánytököt daráltunk és azt hordtuk ki a vemhes anyáknak, hogy kompenzálni tudjuk a hiányt.

– Úgy tudom, hogy különleges kapcsolatod van a lovaddal. Mi a Te lovas történeted?

Van egy lovam, Pompás, aki egy 3 éves kancacsikó. A vele való munkát- és foglalkozást szeretem a legjobban és nagyon büszke vagyok arra, hogy már sokat tanultunk egymástól. Halmozottan problémás csikóként került hozzám – a fejféltéstől kezdve számtalanféle rossz szokással rendelkezett. Már határozottan ki merem jelenteni, hogy jó úton járunk, az idegenekkel is egyre toleránsabb és egyre könnyebben kezelhető.

A lovakkal való kapcsolatom egészen kicsi koromtól meghatározó, hiszen – mint mondtam korábban  – mindig volt lovunk. Azonban sokáig nem volt olyan "iskolalovam", amelyen megtanulhattam volna biztonsággal lovagolni, sőt, később két póninkkal komolyabb lovas-balesetet is szenvedtem – de ez sem vette el a kedvemet. Bársony Anettnek és Baranyi-Kis Eszternek köszönhetem mind a lovas tudásom, mind a balesetemet követő újra lóra ülést. Ők támogattak és segítettek.

Egyre többet tanultam a problémás lovak terápiájáról- és kiképzéséről és hamarosan – számomra nagy sikerélmény ért, amikor – egy 20 éves, kevésbé emberszerető haflingi félvér lovat sikerült biztonságos iskolalóvá képeznem.

Értek már egyébként a sérülésemnél komolyabb lovas traumák is, amikor a család 2 öreg, beteg lovát is el kellett altatni...

Most boldog vagyok Pompással és nagy reményekkel kezdtem el a kiképzését, a belovaglásra való felkészítését. Jól tudom, hogy a lovak ménesben érzik jól magukat, ezért tervezzük, hogy Pompás is kapjon egy társat.

Évi és Pompás erős párossá kovácsolódott a sok együtt töltött idő alatt – fotó: Agroinform.hu

– Hallottam, hogy a tanulmányaid során is kamatoztattad a lovas tapasztalataidat. Ha jó tudom, versenyt is nyertél ezzel kapcsolatban.

– Szaktanáromnak, Dózsa Tamás Károly tanár úrnak köszönhetem, hogy tudomást szereztem a Guba Sándor Emlékversenyről, amely évente kerül megrendezésre a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikumban, a névadó dr. Guba Sándor emlékére. A megmérettetésen részt vehet minden magyarországi és határon túli mezőgazdasági szakképző intézmény 9-14. évfolyamos magyar anyanyelvű tanulója önálló pályamunkával, illetve maximum két tanuló készíthet közös pályamunkát.

Tanár úr lehetővé tette bárki számára az osztályunkból, hogy induljon a versenyen – végül ketten készítettük el a pályamunkánkat.

A dolgozatomat a IV. Szekció Lótenyésztés, ló- és lovassportok kategóriában készítettem el, A problémás lovak felismerése, megismerése és utóidomítása címmel – saját tapasztalataim alapján.

Nagy büszkeséggel töltött el, amikor bejutottam a második fordulóba – majd amikor a elnyertem a verseny első díját a dolgozatommal.

– Szívből gratulálok ehhez a szép eredményhez és kívánom, hogy minden terved sikerüljön az életben! Bízom benne, hogy sok fiatal merít erőt az elszántságodból, szorgalmadból és kitartásodból.