82 000 kanadai dollárt (266 HUF/kanadai dollár árfolyammal számolva 21 812 000 forintot) kell fizetnie egy kanadai termelőnek egy elmaradt szerződésteljesítés miatt, mivel esetében a lájk-emoji használata ugyanolyan érvényű volt a szerződés elfogadására, mint egy aláírás – számolt be a 444.hu a Guardian nyomán egy kanadai bírósági döntésről.
A bírósági üggyé fajuló vita 2021 márciusában kezdődött, amikor a South West Terminal gabonafelvásárolója, Kent Mickleborough tömeges sms-üzenetben hirdette, hogy 86 tonna lent vásárolna. Ezután Mickleborough telefonon egyeztetett Chros Achter farmerrel, majd üzenetben elküldte a szerződést arra kérve Achtert, hogy erősítse meg azt.
A gazda csak egy like-emojit küldött vissza, majd telt az idő, és a novemberre megbeszélt szállítás elmaradt, ugyanakkor a len ára felszökött.
Az ügy ezután került a bíróságra. Mickleborough arra hivatkozott, hogy korábban is üzenetben állapodtak meg a szerződésekről, így a like-emojit a szerződés megerősítéseként értelmezte. Achter viszont azzal érvelt, hogy nem a szerződést nyugtázta a like-kal, hanem azt, hogy megkapta a szerződés tervezetét.
A kanadai bíróság arra hivatkozva találta érvényesnek a szerződést, hogy a bíróságoknak alkalmazkodniuk kell a kommunikáció új valóságához.
„A bíróság készséggel elismerte, hogy a like-emoji nem hagyományos eszköze egy dokumentum aláírásának, de adott körülmények között mégis alkalmas volt az aláírás jelentéseivel és használatával kapcsolatos funkciók „közvetítésére" – mondta Timothy Keene, bíró.
Indexkép: Shutterstock