A tizenegyedszer meghirdetett európai megmérettetésben a hagyományok szerint két fára szavazhat mindenki. A szavazatok számának alakulását folyamatosan lehet követni, de az utolsó héten a szavazás titkossá válik, az eredményt a március közepén esedékes brüsszeli díjátadón hozza nyilvánosságra a szervező Environmental Partnership Association (EPA).

A jelöltekre, köztük a mélykúti templomdombon álló mintegy 250 éves júdásfára EZEN az internetes oldalon voksolhatnak a résztvevők.

A magyarországi versenyt szervező Ökotárs Alapítvány korábbi tájékoztatása szerint a júdásfa tavaly októberben 5091 szavazattal lett a magyarországi Év fája cím birtokosa, így indulhatott az Európai év fája versenyben, ahol idén 14 ország fái vetélkednek egymással.

A mélykúti júdásfát valószínűleg a vajdasági Szabadkáról érkezett, Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences-rendi szerzetesek hozták magukkal és ültették el a településen a Grassalkovich család által építtetett templom északi oldalán az 1760-70-es években.

A néphit szerint a júdásfa virágai "Krisztus Urunk vérét" szimbolizálják, a lapos magvak pedig a júdáspénzre utalnak. Kisebb csoda, hogy ez a mediterrán növény a templom északi, időjárásnak, hidegnek jobban kitett oldalán egyáltalán megmaradt, és mind a mai napig megvan.

Érdekesség, hogy a júdásfa a közel ötezer lelkes kisváros, Mélykút mértani középpontján helyezkedik el. A templomdomb az általános iskola közelsége és a templom központisága miatt kedvelt pihenő és játszóhelye a település lakóinak.

"Tavaszi virágzását mindenki megcsodálja, a település jelképévé vált. Számtalan magonca sok Mélykútról elszármazott ember kertjében él tovább, ezzel összekötve a múltat a jelennel, és a település egykori lakóit egymással szerte a világban" – olvasható a döntős fa történetéről a felhívás honlapján.

Magyarország eddig négyszer nyerte el az Európai év fája címet valamely különleges történetű fájával.

Legutóbb, 2019-ben, a 135 éves, csavart törzsű pécsi havihegyi mandulafa győzött. 2020-ban a cseh résztvevő, a Cseh-Morva-fennsíkon egy sziklanyúlványon élő erdei fenyő győzött az Európai év fája versenyen 47 226 szavazattal. A magyar résztvevő, a kaposvári Szabadságfa 16 ezer vokssal a nyolcadik lett 16 ország egy-egy különleges fája között.

fa

A mélykúti júdásfa – fotó: treeoftheyear.org

Tokodi Nóra, zöldövezeti programvezető elmondta: az Ökotárs Alapítvány 2010-ben csatlakozott a versenyhez, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a környezetünkben élő fákra és ezáltal a természetvédelem fontosságára.

Hozzátette: egy-egy ország minden évben megrendezi a saját év fája versenyét. A hazai jelöltek közül négytagú zsűri választja ki azt a 10-12 fát, amelyek a döntőbe jutnak. Ezt követően júniustól október közepéig lehet ezekre a fákra szavazni, a nyertes pedig megkapja a magyarországi év fája címet, valamint februárban elindulhat az európai versenyen.

A döntősök között szerepel egy ezeréves spanyol fa is, amelynek a törzse körül még "boszorkányok" táncoltak.

A jelenlegi eredmények szerint egy szintén ezeréves olasz platánfa vezeti versenyt, csaknem 10 ezer vokssal, de több mint 9 ezer szavazatot kapott a spanyol és a lengyel "versenyző" is.

A programvezető arra buzdított mindenkit, hogy adják le szavazataikat a magyarországi fára. A júdásfára eddig csaknem 5 ezer szavazat érkezett.

Évente mintegy 300 ezren küldik el szavazataikat a fák valamelyikére.