A Körösben eddig soha nem észlelt védett halfaj, a német bucó, valószínűleg a Tiszából úszott fel. Ugyan a német bucó a magyar bucóval könnyen összetéveszthető, de a kutatók sikeresen azonosították, tudtuk meg a Pecaverzum írásából.

Hogy került a bucó a Körösbe?

A halkutatók elektromos kecével halásztak, amikor rábukkantak a korábban a Körösből soha ki nem mutatott halfajra, a Körös békésszentandrási duzzasztójának alvízén. A kece zsákmányának átvizsgálásnál nagy meglepetést okozott, amikor a 3 magyar bucó, 18 halványfoltú küllő, 3 kecskerák és gébek mellett 1 német bucót is felfedeztek. De nem ez volt az első eset, hogy elektromos kecével halásztak, hiszen már 2019-ben két időszakban is halásztak így, 18 mintaszakaszon, de akkor nem tudták kimutatni a fajt.

Ismerd meg a német bucót

Harka Ákos és Sallai Zoltán  a Magyarország halfaunája című kiadványban foglalta össze a fontosabb tudnivalókat a német bucóról.

német bucó

A német bucót nemrég a Körösben is felfedezték. Fotó: MHTT

A német bucó a sügérfélék családjába tartozik. Védett, természetvédelmi értéke 100.000 forint. Igen erősen megnyúlt, hengeres testű hal, feltűnően vékony farokrésszel. Feje hosszú, aránylag széles, felülről kissé lapított. Orra megnyúlt, és körülbelül a kétszerese a szem átmérőjének. Közepes méretű szája teljesen alsó állású.


A bucó két hátúszója közül az elülső rövidebb, mint a hátulsó. Az első hátúszóban 8-9 tüske, a másodikban 12-13 elágazó sugár számlálható. Farokúszója viszonylag kicsi, a hátsó széle enyhén bemetszett. Farkalatti úszója közepesen hosszú, 10-12 osztott sugár támasztja. Mellúszói rövidebbek, mint az alatta elhelyezkedő hasúszók.

A bucó érdes tapintású kicsiny pikkelyei erősen ülnek a bőrben, számuk az oldalvonalon 70-82. Testének világosabb, sárgásbarna alapszínét széles, sötétbarna, ferdén lefutó sávok tarkítják. Kis termetű faj, a nagyobb példányok hossza is csak 16-18 cm.

Van egy hazai rokona is, a magyar bucó, amelyet első ránézésre nagyon könnyen össze lehet vele téveszteni. Azonban a magyar bucó teste és faroknyele valamivel vaskosabb, mintázata elmosódottabb, és az első hátúszója hosszabb, és abban legalább 13 tüske van. Habár a bucók nagyon hasonlítanak a küllőkre és a márnákra, a kettős hátúszó megkülönbözteti őket.

A bucó kizárólag folyóvizekben élő, kifejezetten áramláskedvelő faj.  Nagyobb folyókban a paduczóna felső régiójától a dévérzóna felső régiójáig fordul elő, ez utóbbinak az alsó régiójában, ahol a magyar bucó nem található meg. A német bucó kisebb vizekben is szívesen él, így megtalálhatók kisebb folyók dombvidéki szakaszain is, azonban a patakokból hiányoznak.

Mivel a német bucó fenéklakó hal, tápláléka főként a mederfenéken élő férgekből, kis rákokból, rovarlárvákból és puhatestűekből kerül ki, de a víz által görgetett hordalékból is kiszedegeti az elfogyasztható szerves törmeléket.

A német bucó szaporodásáról keveset tudunk. Ívása március és május között zajlik le. A nőstények a folyóvizek sodrottabb részein, a kavicsos-sóderes meder gödreibe rakják le ragadós ikrájukat. Az ikrákat a megtermékenyítés után finom kavicsréteggel fedik be.

Gazdasági szempontból nincs jelentősége, de a természeti értéke nagy, mivel szűk területen élő, ritka bennszülött halunk. Ennek megfelelően törvényeink védik, fogása tilos. A német bucó a veszélyeztetett fajok közé tartozik. Az épülő vízlépcsők hatására élettere egyre zsugorodik, így sokat tehetünk fennmaradásáért, ha óvjuk élőhelyeit.

Erre találkozhatunk a német bucóval

A német bucó sok vizünknek őshonos és bennszülött halfaja, amely a Duna vízrendszerében alakult ki. Elterjedési területe nagyon szűk, kizárólag a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében található meg. Magyarországi lelőhelyei az Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Ipoly, Dráva, Mura, Tisza, Szamos, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak, Sebes-Körös, Maros, Kis-Rába, és a legutóbbi felfedezések szerint a Körös.

A magyar bucó jellegzetességei

A magyar bucó a sugarasúszójú halak osztályának, a sügéralakúak rendjébe, ezen belül a sügérfélék családjába és a bucó nemébe tartozó védett faj. A Duna és a Dnyeszter vízrendszerében található meg, és habár nagy természeti értéket képvisel, gazdasági szempontból jelentéktelen.

német bucó

A német bucó és a magyar bucó is védett hal. Fotó: MHTT

A magyar bucó Magyarországon fokozottan védett hal, természetvédelmi értéke 100 000 Ft. Magyarország vizeiben nemcsak őshonos, hanem a faj kialakulása és elterjedése is a Duna-medencében ment végbe.

Habár hasonlít a német bucóhoz, oldalát határozott szélű, ferde sávok mintázzák, faroknyele még jobban elvékonyodik, és első hátúszójában csak 8-9 tüske található, valamint tőle nagyobbra is nő. Általában 20–30 cm, de nagyon ritkán akár az 50 centiméteres hosszúságot is eléri. A magyar bucónak felülről lapított, hosszúkás a feje, mely háromszög alakot formáz. Szeme nagy, valamint a két szemét egymástól függetlenül tudja mozgatni. Pikkelyei aprók, érdesek és erősen tapadnak, 83-95 darab van az oldalvonalán egy sorban.

A folyóvizekben az erősebb és gyengébb áramlásban fordul elő. A vízszennyezésekre kevésbé érzékeny. Igényli a nagy vízteret, ezért a kisebb folyóvizekben nem tud megélni, mint ahogyan tavakban sem. Táplálékát a görgetett hordalékból szedegeti össze. Leginkább  puhatestűek, férgek, lárvák, esetleg szerves törmelék, halikra és halivadék jelenti a táplálékát.

Szaporodása március végétől májusig tart. Előre elkészített fészekgödörbe helyezi ikráit, melyek 1,5 mm nagyságúak. Egy nőstény körülbelül 5000 darab ikrát rak.

Óvjuk tehát védett halainkat és velük együtt környezetünket is.