A napelemek élettartama számos tényezőtől függ, például az éghajlattól, a modulok típusától és az állványrendszertől, lecserélésükről pedig gyakran nem tönkremenetelük, hanem termeléscsökkenésük miatt döntenek. A degradáció évente kb. 0,5%, a gyártók pedig általában úgy számolnak, hogy 25-30 év után érdemes panelt cserélni.

A termék minősége befolyásolja a degradációs rátát, a prémium gyártóknál az arány körülbelül 0,3, míg más márkáknál akár 0,8% is lehet.

A romlás hátterében sokszor a feszültség indukálta degradáció áll, a fény által kiváltott degradáció viszont minden napelemet érint. A romlás fő mozgatórugója az időjárási körülményeknek való kitettség. A hő kulcsfontosságú, hiszen amikor meleg van, az anyagok kitágulnak, hidegben pedig összehúzódnak, ami idővel mikrorepedéseket hoz létre, ezáltal mérsékelve a teljesítményt.

napelem

A legfontosabb, hogy megfelelő minőségű terméket válasszunk – fotó: Shutterstock

A hővel kapcsolatos problémákat illetően a megfelelő telepítés segíthet: ha a paneleket néhány centiméterrel a tető fölé helyezik, az a levegő áramlásával segítséget nyújthat a hűtésben. A panelek világos színe pedig csökkentheti a felmelegedésüket.


A hő mellett a szél és a hó jelent nagyobb időjárási kockázatot, melyek mechanikai terhelést, ezáltal mikrorepedéseket okoznak. Szél esetén bizonyos állványzati megoldások, a hónál pedig az óvatos takarítás mérsékelheti a kockázatot. A degradáció idővel így is bekövetkezik, tehát a hosszú élettartam érdekében a legfontosabb, hogy megfelelő minőségű terméket válasszunk. Annak érdekében, hogy egy adott panel hosszú élettartamú legyen és a tervezett módon működjön, a tanúsításhoz szabványvizsgálatnak kell alávetni.

A napelemek meghibásodása ritkán fordul elő, a technológia fejlődésével pedig még ritkábbak lesznek az ilyen esetek.

Forrás: greenfo.hu