A vádirati tényállás szerint az 58 éves férfi 2023 augusztusában, délben megjelent a Mosoni-Duna győri szakaszán. Itt búvárpipával, búvárszemüveggel és békatalppal merült a vízbe. Órákon át tartó kutatás után végül a nála lévő szigonypuskával elejtett egy közel 3 kg-os pontyot, amit ezután szemeteszsákba tett, és távozni akart a helyszínről. Ekkor azonban a cselekményét végig nyomon követő hivatásos halőrök feltartóztatták, és értesítették a rendőrséget – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A terhelt tiltott halfogási eszközzel ejtette el a több mint 65 000 forint halgazdálkodási értéket képviselő pontyot.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő férfit orvhalászattal és lopás vétségével vádolta meg. A büntetési tétel a halmazati és a visszaesésre vonatkozó szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés.


A nyomozást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

A pecaverzum.hu cikke szerint a szigonypuskás orvhalász szeptemberben azt nyilatkozta: „Sajnos volt szigonyom", azt hangsúlyozva, hogy a szigonypuskáját évek óta nem használta, és amikor még igen, akkor is speciális célra: magántulajdonú horgásztavak gazdái szokták felkérni sikerdíj fejében, hogy lője ki az értékes pontyaikat ritkító harcsákat a tavukból.

Állítása szerint a holtágra nem orvhalászni, hanem edzeni indult, mert az egyik hobbija a jeges vízben történő téli úszás, és idén télen hivatalos rekordokat akart felállítani.

Indexkép: Shutterstock