Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében – tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra.

Április elején azonban "a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott" – tették hozzá.

A nyomozást – az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján – ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt rendelték el.

A KR NNI nyomozói kutatásokat hajtottak végre, szemléket folytattak le, bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és a svájci hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.
A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanú szerint a védett farkast április 1-jén Hidasnémeti külterületén pusztították el egy vadászó társaság tagjai, akik között hivatásos vadász is volt.


Az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágták, azt a Hernád folyóba dobták, de a nyomozók – búvárok segítségével – megtalálták.

A nyomozás arra is rámutatott, a társaság tagjai tisztában voltak azzal is, hogy egy védett ragadozóról van szó – írták, hozzátéve, hogy az elpusztult állat hollétéről egyelőre nincs információja a hatóságnak.

A két szabolcsi férfit a KR NNI szerdán hajnalban fogta el, egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.

A két férfit természetkárosítás, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók, majd a kihallgatásokat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben.