Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében, az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről a legelőkre és ekkor szegődtek el melléjük a juhászok, pásztorok, gulyások, csikósok, de ekkor történt a juhbemérés is.

kihajtás

Kihajtási ünnep a Hortobágyon (korábbi felvétel) – fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hagyományosan Szent György napjával kezdődött a gazdálkodási év, amely Szent Mihály napjával ért véget a behajtással, a juhászok számadásával és a legeltetési szezon zárásával.

Hortobágy

Kihajtási ünnep a Hortobágyon (korábbi felvétel) – fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kőszegen önálló hagyományt őriznek Szent György napján a mai napig. A hagyományok szerint április 24-én mutatják be a helyi szőlősgazdák a hajtásokat a város előjáróinak Kőszegen; 1740-től rajzolják be szabad kézzel azokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe. A XVI. századtól élő hagyomány szerint a hajtásokból következtetnek a várható termésre, ezen a napon választották meg régen a hegybírót, a hegymestereket és más városi tisztségviselőket.

A szőlőhajtások bemutatásának és berajzolásának kőszegi hagyományát 2013-ban felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, majd 2019-ben a kékfestéssel együtt került be a Magyar Értéktárba.

A kőszegi Szőlő Jövésnek Könyve – fotó: koszeginfo.com

A Szőlő Jövésnek Könyve eredetijét – egy díszes, leginkább a kódexekhez hasonlító kötetet – a német Vahiningen an der Enz tanácsától kapta ajándékba Kőszeg városa. A könyv azonban már régen betelt, így egy hasonlót nyitottak és abba folytatták a bejegyzéseket.

A hagyományokat idén sajnos már második éve megszakította a pandémia, ezért most csak a régi szokások felelevenítésével tudunk tisztelegni őseink előtt.

A György név a görög Georgiosz névből, illetve ennek latin Georgius formájából származik, amelynek jelentése: földműves, gazdálkodó.

A Szent György-nap ősi pásztorünnep, az állatok első kihajtásának a napja. Gonoszjáró napként is emlegetik, ezért a kerítésre, ajtókra tüskés ágakat tesznek, hogy a boszorkányokat távol tartsák. Az állatokat – az ártó szellemek, a rontás elkerülése végett – Szent György-napi tűzön hajtják keresztül, hogy a füsttől megtisztuljanak.

Az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat például láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Medvesalján a gazdák csipkegallyat vágtak, és az ólajtóba keresztbe fektetett gallyon át hajtották ki az állatokat, hogy a boszorkány meg ne rontsa őket. A legelőre menet pedig ezzel a gallyal ütögették, hogy sok tejet adjanak. A csipkevesszőből azután ugyancsak mágikus célzattal, például Hidegkúton szárat faragtak a vajköpülőhöz (Kotics 1986). Az Ipoly menti falvakban az aprószentek-napi vesszővel hajtották ki az állatokat. Füstöléssel is igyekeztek távol tartani a rontást. A medvesalji Almágyon a gazda a karácsonyi morzsával füstölte állatait, hogy a rontó hatalmak ne vigyék el a hasznukat. A Hortobágy vidékén a gulyások, csikósok, juhászok füstölték meg a jószágot, mert úgy vélték, hogy akkor nem bitangol el, és elháríthatják róla a rontást. Az Ipoly menti palócok az istálló védelmére zöld gallyat tűztek az ajtajára, fokhagymafüzért helyeztek rá, és füstöltek.
Hagyományosan Szent György napjához kapcsolódó jellegzetes pásztorszokás Kalotaszegen az ún. tejbemérés. Ilyenkor állapítják meg, hogy a gazdák a nyár folyamán lemért tejmennyiségnek megfelelően milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. A tejbeméréshez termékenységre utaló vagy serkentő mozzanatok kapcsolódnak, például a lányok, a juhászok és a juhok vízzel való leöntése. Mérán a legnagyobb ünnepnek tartották: „Még a lakodalomnál is nagyobb, mert lakodalomkor nem minden családtag jelenik meg, csak a szülők s a nagyobb gyerekek. Itt a legöregebbektől a legfiatalabbig mindenki jelen van” (Vasas–Salamon 1986). Evés-ivás, táncmulatság zárta a napot. A pásztorok, béresek szegődtetésének ideje volt Szent György-nap, mely a következő Szent Györgyig vagy Szent Mihályig volt érvényben. A pásztorok megajándékozásának egyik alkalma is volt. Medvesalján a csordás előző nap végigjárta a falut. Azoktól a gazdáktól, akiknek az állatait őrizte, tojást és szalonnát kapott, és megkínálták borral, pálinkával.
Szent György napját a magyar néphit rontásra, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes megnyilvánulása ennek a hitnek a harmatszedés – különféle mágikus célzattal. Harmatot szedtek a tejhaszon érdekében. Zagyvarékason vászonabroszt vagy a kötényüket húzgálták a harmatban, miközben mondogatták: „Mind szedem…”, vagy „Vaját viszem, tejét nem, vaját viszem, tejét nem”. Közben egy marék füvet is szedtek. Ezt a tehén elé tették. A harmatos ruhadarabot pedig a tejesfazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen (Pócs 1964). A Mura-vidéken harmatszedés közben ezt mondogatták: „Viszek is hagyok is”, vagyis nem viszik el az egész hasznot, hagynak másnak is (Penavin 1988: 87). A harmatszedéssel tehát nemcsak a tejhaszon elvitelét vélték, hanem a termőföldét is. Az Ormánságból való leírás szerint: „Akinek gyenge vetése van, az Szent György napján éjfélkor menjen ki a mezőre egy lepedővel és ahol szép vetést talál, azon húzza végig maga után a lepedőt, rá a saját vetésére, hogy a harmatot rávigye, akkor szép lesz a gabonája” (Zentai T. 1983). Az e nap hajnalán lepedővel szedett harmatból a kenyértésztába cseppentettek, hogy szebbre süljön a kenyér. E sokfelé ismert hiedelem mellett van olyan század eleji leírás Borsod megyéből, mely szerint a harmattal pogácsát készítettek, amit megszárítva, megsózva adtak a tehénnek, hogy jól tejeljen.
Forrás: A témában további információkat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban.