Előzmények

Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület (ÉMHE) arról tájékoztatta a horgászokat három napja, hogy veszélyes lehet a Sajóból kifogott hal elfogyasztása. „A Sajó-folyóból kifogott halat ne fogyasszák el, hanem engedjék vissza addig, amíg a vizsgálatokról nem kapunk érdemi információt" – közölték, jelezve, hogy a Nébihhez fordultak.

Ugyanis a Sajó-folyó szlovákiai oldalán vizsgálatokat végeztek, amelynek során megállapították, hogy a folyó halállományában túlzott értékben megtalálható az arzén, mely az emberi egészségre nézve kockázatot jelent.

A jelenlegi helyzet

Az illetékes szerv válaszát augusztus 26-án osztotta meg az ÉMHE:

„A levelében említett közösségi médiafelületen megjelent információról, miszerint a hatósági mérések alapján a folyóból kifogott halak fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, a szlovák hatóság nem tájékoztatta a magyar hatóságot. A problémáról az Önök bejelentése alapján értesültünk" – írta a Nébih, amely felvette a kapcsolatot a szlovák hatósággal az ügy tisztázása érdekében.

Megtudták, hogy 1995 óta az országos monitoring program keretében a vadon élő halakat mintázzák a nehézfémek és a poliklórozott-bifenilek (PCB) okozta környezeti terhelés kimutatása érdekében. Amennyiben magas nehézfém-, PCB-szennyezettséget észlelnek, értesítik az illetékes helyi halászati szövetségeket, a kerületi környezetvédelmi hivatalokat és a közegészségügyi hivatalokat, az illetékes regionális hivatalok pedig intézkedéseket hoznak a horgászok általi fogyasztás megtiltására.


A szlovák hatóságtól kapott információ alapján a Nébih további vizsgálatokat folytat a Sajóból származó halak esetleges szennyezettségének értékelése érdekében, és amennyiben szükséges, javasolja a vármegyei kormányhivatal számára a megfelelő intézkedések meghozatalát.

Tehát egyelőre nincs hivatalos állásfoglalás arról, hogy veszélyes-e a Sajóból kifogott hal elfogyasztása.

Forrás: pecaverzum.hu

Az indexkép csupán illusztráció (Pixabay)