Sok bioetanolgyár állt át a COVID 19 megjelenését követően fertőtlenítőszer gyártására. Az Európiai Unió lehetőséget biztosított a tagállamok számára, hogy saját hatáskörben átmenetileg engedélyezzék a bioetanolgyárak „átállásást”. A Szabadegyházán működő kukoricafeldolgozó Hungrana Kft. az elsők között kapta meg az ideiglenes engedélyt a fertőtlenítőszer-gyártásra, melyet nem elsősorban piaci értékesítésre szántak.

fertőtlenítőszer

A Hungrana a fertőtlenítőszer nagy részét jótékony célra ajánlotta fel.

"Az alapanyag adott volt, így a receptúra kidolgozását és az engedélyeztetési eljárást követően belekezdhettünk a fertőtlenítőszer gyártásába, amire a járvány megjelenésekor nagyon erős igény jelentkezett. Elsődlegesen nem eladásra szántuk az előállított terméket, sokkal inkább a közvetlen és tágabb értelembe vett környezetünk számára akartuk a biztonságot ezzel megteremteni. Jótékony célra fordítottuk, és csak kis részét értékesítettük, azt is a piaci ár tört részéért" – mondja Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója.

A világot sújtó járvány nem csak az etanolpiacot rázta meg, de elsőnek talán itt érződött a visszaesés, aminek következtében Amerikában több gyár is bezárásra kényszerült. Az európai szabályozások lehetőséget nyújtottak a gyáraknak a túlélésre, ezzel biztosítva a folyamatos fertőtlenítőszer-ellátást a lakosság és az egészségügyi intézmények számára.

bioetanol

A Hungrana az izocukor mellett bioetanolt, takarmány-alapanyagot és keményítőt is előállít.

A cukorkvóta-rendszer megszűnése két éve nehezíti a cukorpiaci szereplők életét. Európában új gyárak nyitottak, a meglévők maximális kapacitásra kapcsoltak, így folyamatos túltermelés figyelhető meg, mely az árakra is jelentős hatással bír. A kisebb gyárak már tavaly év vége felé labilis helyzetbe kerültek, ám a koronavírus megjelenése további károkat okozott az ágazatban. A Hungrana Kft. vezetője szerint annak van esélye a „túlélésre”, aki stabil anyagi háttérrel rendelkezik, vagy több terméket állít elő, és ezzel kompenzálni tudja a kiesett veszteséget.

"Mi a Hungranánál az izocukor mellett a már említett alkohol, valamint takarmány-alapanyag és keményítő előállításával foglalkozunk, a gyár 100%-os kapacitáson működik az év minden napján. Hazai, GMO-mentes kukorica alapanyagot használunk a gyártás során, így számunkra kiemelten fontos, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyag álljon rendelkezésünkre a tengeriből" – teszi hozzá Reng Zoltán.

kukorica

A hazai állattartás, feldolgozóipar számára megfelelő mennyiség áll rendelkezésre a hazai, GMO-mentes kukoricából.

"A közelmúltban megjelent USDA (United States Department of Agriculture) jelentés szerint jelentős, mintegy 50 millió tonnával több termény megjelenésével számolhatunk a piacokon, mint a tavalyi évben. Ennek oka a vetésterületek növekedésében keresendő, valamint a nagyobb termelő országokban (USA, Brazília, Argentína, Ukrajna) jelentős termésátlag-növekedést prognosztizálnak. Ezzel együtt a világpiacon jelentős mennyiség van jelen még az ó termésből is, viszont a kereslet a járvány hatására csökkenő tendenciát mutatott. Az Európai Unióban is több, az USDA szerint 68 millió tonna körüli kukoricatermést jósolnak, ami kb. 2 millió tonnával több, mint 2019-ben.

Hazai viszonylatban volt egy kis ijedelem, de aztán megérkezett a várt májusi eső, sőt, a kilátásokat nagyban javították az elmúlt hónap esőzései. Az országon átutazva különböző képet mutat a kukorica, de a virágzás szinte mindenhol elkezdődött már.

Összességében még csak találgatások vannak az idei terméshozam tekintetében belföldön, de rekordévvel nem számolhatunk. Természetesen hazánk egyes területein komoly eltérések lehetnek, valahol rekordtermést várnak, de akad olyan környék is, ahol közepes hozamra van kilátás. Az áthúzódó készlet is jelentős, így a hazai állattartás, feldolgozóipar számára megfelelő mennyiség áll rendelkezésre a hazai, GMO-mentes kukoricából" – zárja sorait a Hungrana vezetője.

www.hungrana.hu

Hungrana