A kutatók egy provokatív új tanulmányban azt vizsgálták, milyen technológiai stratégiák és források szükségesek, hogy egy egymillió fős populáció a vörös bolygón minimálisan el tudja látni magát élelemmel.

A New Space: The Journal of Space Entrepreneurship and Innovation című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók modellezték a népességnövekedést, az emberek kalóriaszükségletét, a földhasználatot, megbecsülték a különböző lehetséges élelmiszerforrásokat. Modellezték azt is, hogy a Földről biztosított élelmiszerekről miként, mennyi idő alatt lehet átállni a vörös bolygón helyben termelt élelmiszerekre.

Mars

A tanulmányban azt vizsgálták, hogyan tudná ellátni magát egy egymillió fős populáció a vörös bolygón – fotó: Shutterstock

Az Egymillió embert élelmezni a Marson című tanulmányban a vörös bolygón élő emberek étrendjéhez egy olyan modellt vettek alapul, amely növényekre, rovarokra és sejtkultúrákból előállított agrártermékekre – "tiszta" húsra és halra, algára, tyúkmentes tojásra és tehénmentes tejre – épül.

Kevin Cannon és Daniel Britt, a Közép-Floridai Egyetem kutatói számításba vették az élelmiszertermeléshez szükséges energia, víz és más rendszerek nagyságát is.

"Az emberek túléléséhez szükséges minimális kalória- és táplálékmennyiség biztosítása bármely holdon vagy bolygón lévő település esetében nélkülözhetetlen tevékenység. Ezen felül azonban minden más kereskedelmi tevékenység lehetne" – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál Ken Davidiant, a New Space folyóirat főszerkesztőjét,  aki a kereskedelmi célú űrszállítmányozás területén dolgozik több mint 30 éve.