Németországban közel harmincéves csúcsra gyorsult az infláció októberben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közzétett adatai alapján.

Az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal ugrottak meg a fogyasztói árak októberben, ennél erősebb ütemet legutóbb 1993 augusztusában mértek, amikor 4,6 százalékon állt a mutató.

Kikötő

4,5 százalékkal ugrottak meg a fogyasztói árak Németországban – Fotó: pxfuel.com

Január óta folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben emelkednek az árak Németországban. A 2 százalékot áprilisban érte el a mutató, de júliusban már 3,8 százalékon, augusztusban 3,9 százalékon, szeptemberben pedig 4,1 százalékon állt az értéke. Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben, míg az előző két hónapban stagnáltak.

A Destatis közleményében kiemelte, hogy az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő, ideértve a tavalyi alacsony árak miatti bázishatásokat. Az idei év végéig felfelé húzza az árakat, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly ideiglenesen csökkentették az általános forgalmi adó kulcsait, ráadásul rendkívül olcsók voltak az ásványiolaj-termékek. Felfelé hajtja az árakat az is, hogy Németországban januártól fizetni kell és 2025-ig folyamatosan mind többet a szén-dioxid-kibocsátásért. Emellett erősödnek a járvány okozta válsággal összefüggő hatások, például a szűk ellátási keresztmetszetek és a meredeken felívelő termelői árak is tükröződnek az fogyasztói árakban.

Tavaly októberhez képest az árucikkek 7,0 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,4 százalékkal drágultak.

Különösen jelentősen, 18,6 százalékkal drágultak az energetikai termékek. Ezen belül is az üzemanyagok fogyasztói ára 35,0 százalékkal, a fűtőolajé 101,1 százalékkal, a földgázé 7,4 százalékkal, az áramé pedig 2,5 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek és üdítőitalok 4,4 százalékkal drágultak. Az energia- és az élelmiszerárakat nem számítva 2,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 4,6 százalékkal nőtt az előző év októberéhez képest, míg szeptemberben 4,1 százalékos emelkedést mértek. Havi összevetésben 0,5 százalékkal nőtt a mutató, gyorsult az ütem az előző havi 0,3 százalékos emelkedéshez képest.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára, amely elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen.