A Control Union Hungária Kft. mindennapjairól bemutatott eddigi videókban egy-egy, az adott üzleti területért vagy a cégvezetésért felelős kolléga nyilatkozott. A mostani, 7. videó-összeállításunk kicsit rendhagyó abban a tekintetben, hogy az ellenőrzési munkákat nem egy interjún, hanem a terepen forgatott életképeken keresztül mutatjuk be nézőinknek.

Az ellenőri munka felelősségteljes, függetlenséget és határozottságot igénylő feladat. Ahogy az egyik beszélgetésünk során Fedics Tamás országos vezető ellenőrtől hallottuk, ezt a munkakört (sem) tanítják az iskolában, hosszú ideig tart mire az adott kolléga megfelelő termény- és szabványismerettel rendelkezik és átlátja a munkafolyamatokat. A forgatásainkat kedvező időjárási körülmények között szerveztük meg és a bemutatott képek alapján az gondolhatjuk, milyen 'romantikus' a munkakörnyezet. Ez közel sincs így! Gyakran a nyári tikkasztó melegben, tűző napsütésben vagy a téli mínuszokban kell az adott ellenőrzési feladatot elvégezni. De a legrosszabb talán, amikor süvítő szélben, a hullámzó folyón a lefagyott fedélzetről kell megméri az uszály merülését, vagy szitáló esőben kell intézkedi a rakodások felfüggesztéséről vagy folytatásáról. A munka minőségéből nem lehet engedni! A későbbiekben az ellenőrök megállapításai kerülnek a nagy értékek feletti döntést megalapozó dokumentumokra. Az általuk elkészített minták, amely az adott rakományt reprezentálják, kerülnek az akkreditált laboratóriumba és az adott mintán elvégzett analízisek eredményei kerülnek a végső igazolásokra. Ezek a dokumentumok pedig a kereskedelmi elszámolás alapját jelentik, illetve vitás kérdés esetén a Control Union Hungária Kft. megbízóinak pozícióját erősítik.

A Control Union Hungária Kft. ellenőr kollégái a szabványok által előírt követelmények és a belső munkautasítások mellett, az ügyfelek egyéni kéréseinek is eleget tesznek, ami megnövekedett adminisztrációt jelent. 20 évvel ezelőtt elegendő volt néhány ellenőrzési dokumentum kiállítása és a szabványok szerinti minták elkészítése. Mára az ellenőrzési munkák kivitelezését a GMP+, ISCC, a különböző takarmány- és élelmiszerbiztonsági előírások, nyomon követési rendszerek és az ügyfelek egyéni instrukciói alapján kell szervezniük. Egy-egy uszályhoz 5-6 féle bizonyító erejű dokumentumot kell kiállítani, mindezt a helyszínen. Vagy egy-egy irányvonathoz akár 300-400 kg mintát kell letétbe helyezni a mintatárba, különböző leosztásban. És az ellenőrzési feladatok összetettsége mellett a munkabiztonságra is maximális figyelmet kell fordítani!

A forgatások és a beszámolók közben magunk is meglepődtünk és korábban nem gondoltuk, hogy ez az ellenőrzési munka ennyire összetett és ennyire felelősségteljes munka. A kívülálló csak annyit észlel, hogy megjelenik egy ellenőr kolléga egy mintavevő eszközzel, néhány műszerrel. Jön, megy majd távozik. Ez közel sincs így!

Control Union Hungária Kft. logo

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Kutas Attila – üzletfejlesztési igazgató
+36 30 981 7941
akutas@controlunion.com

Központi iroda – 1146 Budapest, Hungária krt. 140–144.
+36 30 626 9197
hungaryoffice@controlunion.com

Tanúsítási üzletág – 1148 Budapest, Kalapács u. 19/A
+36 30 201 5775
tanusitas@controlunion.com

Akkreditált laboratórium – 2400 Dunaújváros, Magyar út 106/B
+36 30 545 2629
labhungary@controlunion.com