Az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, ezt minden család legkésőbb hétfőig - azaz a törvényi határidő előtt - megkapja.
A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer család kapott közel 50 milliárd forintot.
Kiemelte: a családi adó-visszatérítéssel a gyermeket nevelő szülőknek februárban 610 milliárd forintot adnak vissza.
A gazdasági növekedés ad erre lehetőséget
A családok megerősítésére a magyar gazdaság teljesítménye ad lehetőséget: a tavalyi volt az elmúlt 30 év legnagyobb gazdasági növekedése, és idén is jóval 5 százalék feletti növekedést várnak - mondta Varga Mihály.
Fontos a tárcavezető szerint, hogy az adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el, az szja-bevallásban igénybe vehető, azoknak, akik elmulasztották tavaly december 31-ig benyújtani a nyilatkozatot.
Indexkép: Envato