Szerencsére vannak, akiknek a kisujjában vannak ezek a szinte naponta változó információk és hajlandók azokat közérthető módon meg is osztani a félig-meddig, vagy teljesen laikus közönséggel. Közéjük tartozik dr. Szabó Tibor jogász, az Önadózó.hu és az Adónet.hu alapító-tulajdonosa is, akinek nemrégiben jelent meg két, online és print változatban is elérhető könyve, melyek kifejezetten a mezőgazdaságban érdekelteknek szól. Az egyik az Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve címet viseli, a másik pedig egy mostanság nagyon is aktuális, ahogy mondani szokás, "forró" témát jár körbe, címe: Agrárgazdaságok átadása és adózása.

Dr. Szabó Tibor

Dr. Szabó Tibor ügyvéd évtizedek óta foglalkozik az agrárium jogi és adózási vonatkozásaival – forrás: dr. Szabó Tibor

Ezekről is beszélgettünk dr. Szabó Tiborral, aki egyebek közt elmondta, hogy:

  • nem is annyira az adózás, inkább az adminisztráció jelent  nagyobb terhet az őstermelők számára,
  • a gazdaságátadás folyamata gondos tervezést igényel.

– 1991 óta praktizálok ügyvédként, s a tevékenységi köröm már nagyon korán kiegészült az adójogszabályokkal kapcsolatos tanácsadással. A kezdetek óta vannak ügyfeleim közt kisebb és nagyobb agrárcégek, s így alakult ki az általam kínált szolgáltatáscsomag – idézte fel a kezdeteket a kaposvári dr. Szabó Tibor. – A nagy változást az agráriumra vonatkozó adójogszabályok terén 2021 hozta, amikor az új törvénnyel teljesen újra szabályozták a családi típusú gazdaságok működését. Ennek nyomán éreztem az ügyfelek részéről jelentős nyomást azzal kapcsolatban, hogy a fontosabb tudnivalókat foglaljam össze egy könyvben. Így született meg az Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve, mely a legsikeresebb az eddig általam írt több mint húsz kötet közül.

Dr. Szabó Tibor könyvek

Eddigi könyvei közül ez lett a legsikeresebb – forrás: dr. Szabó Tibor

A szakember hozzátette: az őstermelők számára az adminisztráció jelent nagyobb nehézséget, nem az adózás, mert utóbbi meglehetősen kedvező. A nagyobb agrárvállalkozásoknál pedig a likviditás szokott problémás lenni, néha nagyon szűk mezsgyén kénytelenek egyensúlyozni a cégvezetők.

A kiadvány összefoglalja az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához, működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba veszi, ezzel az olvasó bizony, jelentős adóforintokat takaríthat meg.

Másik agrár tematikájú könyve szintén nagy siker, jelentős az érdeklődés iránta a szakma részéről is, ami nem véletlen. Hiszen egy napjainkban igen aktuális témával, a gazdaságátadás kérdéskörével foglalkozik. A generációváltás elengedhetetlen ma az agráriumban, amire azonban nagyon részletes szabályozás vonatkozik, melynek részleteivel tisztában kell lennie mindenkinek, aki azon gondolkodik, hogy indul a pályázati kiíráson. Vannak ugyanis buktatók... Másrészt azt is érdemes hangsúlyozni a meghirdetett pályázat kapcsán, hogy ez az a támogatási forma, mellyel meglévő gazdaságokba friss működőtőkét lehet behozni.

Dr. Szabó Tibor könyvek

Úgy tűnik, hasonló utat jár be ez a kötet is, nagy az érdeklődés iránta – forrás: dr. Szabó Tibor

– Nagyon fontos, hogy jól megtervezzék az érintettek a gazdaságátadás folyamatát, adunk is a könyvben egy erre vonatkozó forgatókönyvet – magyarázta a jogász szakember. – Az egész folyamat leglényegesebb pontja az adózás, az ehhez kapcsolódó sarokpontokat kell jól felvázolni és természetesen, az aktuális jogszabályoknak megfelelően realizálni. Ez nagyon fontos, nem mindegy, mit, hogyan csinálunk, melyik utat választjuk a lehetséges alternatívák közül, mert ez akár milliós nagyságrendű plusz illetékköltséget is jelenthet. Nem egyszer találkoztam már a munkám során gazdával, aki a konzultációnk után a fejét fogta: "Jujjj, ha ezt előre tudom, biztosan nem így csinálom!" Az ilyen helyzetek elkerülésében tudok segíteni én, illetve a könyvem.

A kötet az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény magyarázatát, a kapcsolódó adózási szabályok ismertetését, továbbá a gazdaságátadási adásvételi, -ajándékozás, -tartási és -életjáradéki szerződés mintáit tartalmazza szerkeszthető Word formátumban.

Mindkét, évente megújított, az új jogszabályokhoz igazított frissített könyv megvásárolható hagyományos, nyomdai könyv, illetve e-könyv (pdf) formátumban az Önadózó.hu webáruházában.

Indexkép: Pixabay