Elsősorban olyan mezőgazdasági szakembereket várunk, akik már rendelkeznek elméleti és valamilyen gyakorlati tudással is – mondta dr. Teschner Gergely, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa az IoT Zóna podcastjában az agrárdigitalizációs szakmérnöki továbbképzésről.

Nem informatikusokat, hanem mezőgazdasági szakembereket képeznek majd

Nem informatikusokat, hanem mezőgazdasági szakembereket képeznek majd – Fotó: Pxfuel

A képzés időtartama három félév: az oktatás két féléven keresztül tart, a harmadik félév pedig az üzemi gyakorlatból és a szakdolgozat elkészítéséből áll. A képzés előkészítése már megtörtént, az oktatás pedig várhatóan még idén elindul.

A meteorológiai adatokat, illetve a talajhőmérsékletre, nedvességtartalomra vonatkozó információkat felhasználva a gazdák jobb döntéseket hozhatnak. Ezek a szenzorok a legtöbb esetben alkalmasak a különböző növényvédelmi beavatkozások pontosítására, aminek köszönhetően célzottabban, akár kisebb dózisban is lehet például egy adott növényvédő szert felhasználni – részletezte dr. Teschner Gergely.

Hangsúlyozta, hogy nem mérnökinformatikusokat szeretnének képezni, hanem olyan precíziós gazdálkodásban jártas mezőgazdasági szakembereket, aki lépést tudnak tartani a legújabb kihívásokkal. A képzés során a fókusz nem programozási ismereteken van, sokkal inkább egy olyan tudásalap megteremtésén, amely nélkülözhetetlen az agrárdigitalizációhoz.

Az adjunktus példaként említette, hogy a szenzorok és adatgyűjtő rendszerek tantárgy kifejezetten a szántóföldi IoT-eszközök bemutatására és működtetésére koncentrál majd és ehhez a karon működtetett több mint 100 IoT-szenzor és hozzá kapcsolódó adat adatgyűjtő és döntéstámogató háttérinformatikai szolgáltatás jelentős bázis.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Májusban jön a PREGA Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás!

Időpont: 2022. május 11-12.

Helyszín: Aquaworld Kongresszusi Központ, Budapest + élő online közvetítés

Vedd meg a jegyed már most!

www.prega.hu