Elkészült Magyarország Stratégiai Terve a következő európai uniós ciklusra, amely az új Közös Agrárpolitika (KAP) hazai végrehajtását szolgálja. A programban minden korábbinál hangsúlyosabbak a fenntarthatósági törekvések, és a kormány ezelőtt sosem látott összeggel egészíti ki az Európai Uniótól érkező támogatást. Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára számolt be az alapvető változásokról.
Két hangsúlyos pont a támogatásokban: fenntarthatóság, termékpályás együttműködés
A következő támogatási ciklusban az összes forrás több mint felét versenyképességet és hatékonyságot növelő beruházásokra szeretnék fordítani. A tervek szerint a második pillér keretének 36 százalékát zöld, kifejezetten a fenntarthatóságot segítő intézkedésekre fordítanák, ami a megemelt forrásoknak köszönhetően nagyságrendekkel több az eddigi ráfordításoknál. Ennek révén még hangsúlyosabb lehet az agrár-környezetgazdálkodási program és az ökológiai gazdálkodás támogatása.
Nagy hangsúlyt kapnak a fenntarthatósági elvek és a termékpályás együttműködések – Fotó: pixabay
Ezen túl a Stratégiai Terv (ST) kiemelt figyelmet fordít a kisebb gazdaságok segítésére, a termékpálya különböző szereplői közötti együttműködések erősítésére. Összesen várhatóan 160-165 ezer gazda részesülhet támogatásban az új ciklus alatt.
„Az agrárcégeknek a következő támogatási ciklusban szigorú fenntarthatósági feltételeknek kell megfelelniük, ha ki akarják használni az EU és a kormány nyújtotta lehetőséget. Ha azonban ez sikerül, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar agrárium is jelentősen hozzájárul a bolygó jövőjének megóvásához" – emelte ki Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.
Magyarország december 31-ig nyújthatja be az EU-hoz az új KAP keretében érkező uniós források felhasználását bemutató magyar ST-t. Utolsó lépésként ezért társadalmi vitára bocsátották, hogy a lakosság és a szakma is jelezhesse észrevételeit, javaslatait. Az Európai Bizottság várhatóan nyárig vizsgálja a tervet, életbe lépni pedig 2023. január 1-jén fog.
A stratégiai tervről, a leendő intézkedésekről és pályázati lehetőségekről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.