Még el sem kezdődött igazán a kánikula, már arra figyelmeztetik az agglomerációban élőket, hogy fokozottan ügyeljenek a vízfogyasztásukra. Nagykovácsiban a héten több lakos is tapasztalt nagyon alacsony víznyomást – írja az index.hu az ATV Híradó riportja alapján.

víz

Vízkorlátozásokat vezethetnek be – fotó: pixabay.com

A vízszolgáltató Nagykovácsiban már most takarékosságra kéri a lakosságot

A kánikula miatt tavaly júliusban vízkorlátozást kellett bevezetni itt és másik 22 településen is. A helyiek szerint az lenne a legjobb megoldás, ha magasabb fogyasztás esetén magasabb díjat kellene fizetni  a vízért.

Tavaly Solymár volt a legrosszabb helyzetben, hiszen több településrészen napokig nem volt víz. Most a főváros nyújt segítséget nekik azzal, hogy új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül közel 800 millió forintos beruházással.


A tavalyi súlyos vízhiány nem ismétlődhet meg

A Duna Menti Regionális Vízművek szerint idén a legveszélyeztetettebb települések:

  • Solymár,
  • Üröm,
  • Pilisborosjenő,
  • Budakalász,
  • Szentendre,
  • Nagykovácsi

Ezeken a településeken bárhol kialakulhat vízhiány, ezért a lakosságtól takarékoskodást kérnek, az ellátórendszer kapacitását ugyanis sokszor meghaladja a fogyasztás. Azt, hogy a szolgáltató milyen fejlesztéseket tervez nem számolt be.

A CEU docense, Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint a vízhiányos időszakok megjelenése a klímaváltozás jele, ami ellen ha nem teszünk sokkal többet, akkor a vízhiányok gyakorisága és súlyossága nőni fog.