A 37. Bábolnai Gazdanapok ezt az utat mutatta meg idén a gazdálkodóknak, ugyanis a három napban olyan személyes élményben és szakmai tapasztalatszerzésben volt részük a kilátogatóknak, amelyet csak egy nagy múltú agrárgép-kiállítás tud nyújtani.

emlékülés

Emlékülést tartottak a gazdatársak két ikonikus agrárszakember, Burgert Róbert és Szabó István születésének 100. évfordulója alkalmából – fotó: MMG/Csatlós Norbert

Újra sikert aratott a Bábolnai Gazdanapok! Színvonalas szakmai kerekasztal-beszélgetéseken, konferenciákon tárgyalták meg szakértők az ágazat legégetőbb kérdéseit, a kukorica- és cirok-fajtabemutatón saját szemünkkel láthattuk, milyen feladatok állnak előttünk a klímaváltozás miatt, és a talajszelvény is különleges módon ismertette a hazai talajadottságokat és talajszerkezetet. Az agárgépeket munka közben lehetett megnézni, a gépkapcsolatok a forgatás nélküli talajművelésre fókuszáltak, az Év Mezőgépe pedig idén egy nagy teljesítményű drón lett.

A hagyományaink előtt tisztelegve emlékülést tartottak a gazdatársak két ikonikus agrárszakember, Burgert Róbert és Szabó István születésének 100. évfordulója alkalmából.

A szervezők ismét vendégül láttak több mint 1000 középiskolás diákot, a családi programok között a látványos lovas bemutató és játszóházak nyújtottak felejthetetlen szórakozást.

. Az agárgépeket munka közben lehetett megnézni, a gépkapcsolatok a forgatás nélküli talajművelésre fókuszáltak

Az agárgépeket munka közben lehetett megnézni, a gépkapcsolatok a forgatás nélküli talajművelésre fókuszáltak – fotó: MMG/Csatlós Norbert


„Bábolna egyszerre jelenti a folyamatosságot és az előremutató változást. Úgy őrzi a hazai mezőgazdaság legszebb hagyományait, hogy egyúttal bemutatja a megújulásra való képességet, amire talán soha nem volt annyira szükség, mint napjainkban” – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Bábolnai Gazdanapok megnyitóján, aki az ősszel megjelenő források kapcsán kiemelte a víztakarékos öntözési technológiák bevezetésének fontosságát és felhívta a figyelmet az őszi-téli gépvásárláshoz tartozó pályázatok megjelenésére – a felhívások megismertetéséhez a Bábolnai Gazdanapok is elengedhetetlen segítséget nyújtott.

A megnyitón a Miniszteri Különdíjat a KITE Zrt. vehette át a Kárpát-medencei gazdaságok technikai, technológiai és piaci fejlődéséért tett nagymértékű szakmai munkájukért.  A NAK különdíját a Szegána Kft. kapta az 1990 óta mezőgazdasági gépforgalmazást és jelentős alkatrész- és vetőmag-kereskedelmet folytató tevékenységükért. A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok különdíját pedig az Agrofert Hungária Cégcsoport tagja, a Ceres Zrt. sütőipari szegmense nyerte el a látványos programszervezésért, mellyel a kiállítást gazdagította.

„Fenegyerekek voltak a maguk korában, amellett pedig alkotó forradalmárok” – a 100 éve született Burgert Róbertről (Bábolna) és Szabó Istvánról (Nádudvar) hangzott el ez a találó megállapítás a jubileumi ünnepségen. Nagy István agrárminiszter Sütő Andrásra hivatkozva felemlegette, hogy „A történelem ugyan a tömegek műve, mégis, egy-egy kiemelkedő személyiség karján sétál be az emlékezet házába”.

A kezdeményezőkészség, a modernizációra való feltétlen törekvés, a tudás iránti elkötelezettségük ma is példaértékű. A ’70-es, ’80-as években új lendületet adtak a magyar agrárium fejlődésének, és életük nagy részében szűkebb és tágabb közösségük felismeréssel, tisztelettel, szeretettel viseltetett irántuk.

A MAGOSZ és annak Ifjú Gazda Tagozata, valamint a Magyar Mezőgazdaság Kft. által szervezett szakmai konferencián az új pályázati lehetőségekről esett szó. Jakab István, a MAGOSZ elnöke köszöntő előadásában kiemelten beszélt a falugazdász-szaktanácsadó hálózatról, hangsúlyozva a szakemberek segítségének igénybevételét, miáltal a gazdálkodók sokkal sikeresebben és eredményesebben pályázhatnak az új támogatási lehetőségekre. Kerekasztal-beszélgetés keretében az AKG- és az ÖKO-támogatás, valamint a Fiatal Gazda támogatás tapasztalatait vették górcső alá a szakemberek.

A Bábolnai Gazdanapok Fórum Színpadán öt témát jártak körbe az agár-, a pénzügyi szektor, a tudományos élet és a szakpolitika képviselői. A teljesség igénye nélkül szó esett a támogatásokban rejlő és gyakran elvesző lehetőségekről, az agárélelmiszerek piacképességéről, hozzáadott értékük növeléséről, a karbonkibocsátással kapcsolatos tévhitekről, míg a szombati kerekasztal-beszélgetés a kerttulajdonosoknak szolgált tanulságos információkkal.

szakiskolai nap

A Szakiskolai Napot Nobilis Márton nyitotta meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok díszudvarán – fotó: MMG/Csatlós Norbert

A szakiskolás diákok számára kialakított, agráriumot érintő interaktív programoknak minden évben nagy sikere van Bábolnán. Idén szeptember 6-án huszonhat szakiskolából több mint ezer diákot láttak vendégül a szervezők. A Szakiskolai Napot Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára nyitott meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok díszudvarán. Kiemelte: az agrártárca továbbra is támogatja a fiatalok mezőgazdasági pályaválasztását, máskülönben a magyar agráriumnak nem lesz jövője.

Az idei évben kiemelkedő figyelmet szenteltek a szervezők a szárazság elleni védekezésre és a forgatás nélküli talajművelés fontosságára, ami a fenntartható gazdálkodás egyik alappillére lett. A látogatók különleges gépkapcsolatokat nézhettek meg munka közben, melyek kimondottan a száraz időjárás kihívásaira nyújtanak megoldást. A kiállított munkagépek között vetőgépeket, tárcsákat, grubereket is meg lehetett tekinteni.

gépek

Az idei évben kiemelkedő figyelmet szenteltek a szervezők a szárazság elleni védekezésre és a forgatás nélküli talajművelés fontosságára – fotó: MMG/Csatlós Norbert

Napjainkban egyre nagyobb teret nyernek a pilóta nélküli légi járművek, amiket folyamatosan bővülő területen alkalmaznak sikerrel az agráriumban. A drónok bemutatására és használatuk lehetőségeire az ABZ Drone Kft. vállalkozott a Bábolnai Gazdanapokon.

Idén sem maradhat el a traktor-tesztvezetés: az AGROTEC Magyarország Kft. New Holland T7HD, az AGRI CS Magyarország Kft. pedig CASE IH Maxxum 125 CVXDrive erőgéppel várta a merész kezdőket és tesztelőket egyaránt.

A Volkswagen Haszonjárművek csapata egy kalandos off-road-pályával készült, ahol tesztvezetés keretében mindenki számára kipróbálható volt a kiváló terepképességgel rendelkező Amarok pick-up.

Volkswagen Haszonjárművek csapata egy kalandos off-road-pályával készült

Volkswagen Haszonjárművek csapata egy kalandos off-road-pályával készült – fotó: MMG/Csatlós Norbert

Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya (GTE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2012-ben megalapította Az év magyar mezőgépe innovációs díjat. A bírálóbizottság szerint a kiállításon bemutatott új fejlesztésű hazai gyártmányok közül az „Év magyar mezőgépe 2024” címre az ABZ INNOVATION Kft. jövőbe mutató hazai innovációja, az L-30-as mezőgazdasági permetező drón szolgált rá.

A fajtabemutatón 38 kukorica- és 14 cirokhibrid megismerésére volt lehetősége a kilátogatóknak. Idén a kukorica igazán tanulságos volt, ilyen aszályos időszakban is láthattuk, hogy a hibridek, még ha távolról nem is mutatnak szépen, közelebb lépve elfogadhatóan teljesítenek. A cirok, bár nem a kukorica versenytársa, de mindenképpen olyan kultúra, mely remek alternatívát nyújthat száraz, homokos talajon. Az érdeklődők takarmánynak való és emberi fogyasztásra alkalmas fajtákkal is megismerkedhettek.

cirok

A cirok, bár nem a kukorica versenytársa, de mindenképpen olyan kultúra, mely remek alternatívát nyújthat száraz, homokos talajon – fotó: MMG/Csatlós Norbert

Az LG kukorica-fajtabemutató és Pro-Feed talaj-növény oktatóparcella mellett szakemberek mutatták meg, miért lehet 30 méteren belül három élesen eltérő kukoricacsövet találni. Az embermélységű talajszelvény olyan, a föld mélyén bujkáló folyamatokra hívja fel a figyelmet, melyek ellen, ha takarónövényekkel, legeltetéssel vagy természetes regenerációval nem teszünk, elveszíthetjük a termőképességet.

A Bábolnai Gazdanapokon már hagyománnyá vált lovas közönségprogram idén számos újdonságot hozott. Kaizinger Balázs lovastusázó a sikeres párizsi olimpia után először lépett a nagyérdemű elé. Szinte felizzott a színpad a Győri Ördöglovasok alatt, ráadásul a Bábolnai Gazdanapok történelmében először western lovasok is felszántották a pályát. Elegáns vándorkiállítás is színesítette a programot, melyen nemcsak Kincsemről és életéről, de az egész magyar lóversenyzés történetéről sok érdekességet tudhattak meg a látogatók.

A közönség immár hagyományosan lovas kocsikázással tekinthette meg a Bábolnai Arborétumot, míg a Ménesudvarban idegenvezetéssel ismerkedhettek meg az érdeklődők Bábolna lovas hagyományaival és a műemlékegyüttes épületeivel.

lovas program

A Bábolnai Gazdanapokon már hagyománnyá vált lovas közönségprogram idén számos újdonságot hozott – fotó: MMG/Csatlós Norbert

A családi programok közül érdemes kiemelni a Vérteserdő Zrt. sátrát, ahol kézműves foglalkozások, fa játszóház, kreatív rajzversenyek várták az érdeklődőket. A Kenderkóc Népi Játszóház autentikus népi ügyességi játékok színtere volt.

Az Agrofert Hungária jóvoltából különleges kalandok vártak a kicsikre a Gyerekfarmon, ahol betekinthettek a gazdálkodás rejtelmeibe és kipróbálhatták magukat kis gazdákként. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács jóvoltából a fiatalok „Van itthon tej” szlogennel oktató bemutatón vehettek részt, melynek célja a tejfogyasztás népszerűsítése volt.

stihl

Megrendezték az irszágos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntőjét és a látványos STIHL TIMBERSPORTS® bemutatót – fotó: MMG/Csatlós Norbert

Bábolnán rendezték meg a kiállítás záróeseményeként az Országos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntőjét, illetve délután a látványos STIHL TIMBERSPORTS® bemutatót. Idén is megcsodálhattuk az erdőgazdaságok szakembereinek félelmetesen precíz tudását, akár fűrészekről, akár fejszék forgatásáról volt szó. A bajnokságot a Bükki 100+ csapata nyerte, második helyen a Ritrovi Mecsekerdő, harmadik helyen pedig az Északerdő Encsi Tűz csapata végzett.