A Bayernwerk energiavállalat szerint Bajorországban túlságosan sokan álltak rá a napelemes áramtermelésre, így a magánvállalkozók megnövekedett termelésének jelentős részét a közellátási hálózat nem tudja elraktározni, mivel a befogadható árammennyiséget egy automata algoritmus távirányítással szabályozza – írja az agrarheute.com.

Hozzáteszik, hogy a probléma abból adódott, hogy a német vállalkozók – a magas nyereség reményében – még a gazdálkodás hanyagolása árán is – a napelemekből akartak gyorsan meggazdagodni, ami egyelőre nem igazán sikerült, sőt egyhamar nem is lehet ezt a tévedést helyrehozni.


A feleslegessé vált áram ugyanis a túlterhelés és a hálózat biztonságának veszélye nélkül nem kerülhet a vezetékekbe, és annak más országokba történő szállítására gyakorlatilag szintén nincs lehetőség, mivel a megfelelő vezetékek egyelőre nincsenek kiépítve, illetve összekapcsolva.

Indexkép: Shutterstock