A legjobb ár-értékű technológiát választotta: Bosits Tamás családi gazdálkodó/ Vát – szárító és tisztítótelep

"A korábban kiírt tisztítós-szárítós pályázat kapcsán valósult meg 2020-ra a Cimbria technológiával működő, zöldmezős beruházás első üteme, mely egy szárítót, előtisztítót és betároló egységeket, valamint egy magtárat foglal magában.

Még az első pályázat beindításakor leültünk a tervezőmmel és a CHH Műszaki KFT (a Cimbria magyarországi képviselete) szakemberével, hogy átbeszéljük a részleteket és a legjobb megoldást találjuk ki. Úgy érzem, tényleg a legjobbat választottuk, ami a mi gazdaságunk számára a legelőnyösebb. Komoly tervezői csapata van a márkakereskedőnek, így a monitoron 3D-ben láthattam már előre, hogy fog kinézni a majdani beruházás és az is épült meg.

Az egész technológia üzemeltetése nagyon egyszerű, ahogy már említettem, egy ember tudja ellenőrizni és vezérelni a működést egy touchpadról, amin látszik az egész folyamat. Ha hibát észlel a rendszer, automatikusan letilt és megáll minden, jelzi, hogy hol van a hiba. Nagyon könnyű elsajátítani a kezelését, egy nap alatt megtanulható. Arra kell nagyon odafigyelni, hogy milyen hőfokon szárítsunk, mi legyen a szárítási és kitárolási maghőmérséklet. A kijövő mag hőmérsékletétől függően gyorsítani és lassítani lehet a kitárolást.

Az üzemeltetés nem igényel komolyabb szervizelést, az eltelt időszakban egyszer kellett egy alkatrészt cserélnünk, amit gyorsan be tudtunk szerezni, mivel itt Győrben van a raktár és komoly készlettel rendelkeznek. Nem volt sok az állásidő, hamar túl voltunk a javításon és minden ment tovább. Arra már többször volt példa, hogy telefonos segítséget kértünk a CHH Műszaki KFT szakembereitől, de minden esetben nagyon készségesen nyújtottak támogatást, így gyorsan választ kaptunk a kérdéseinkre, ha elakadtunk valamiben."

Gabonaszárító 12t/h családi gazdálkodónál- a beruházás, ami beindította a fejlődést.

Gabonaszárító 12t/h családi gazdálkodónál- a beruházás, ami beindította a fejlődést – Fotó: CHH Műszaki KFT

Mákja van!  Szerencsés döntés volt 10 évvel ezelőtt, amikor az étkezési mák termeltetésbe, feldolgozásába és értékesítésébe fogott, mivel jó megoldást és technológiát választott, másrészt mostanra e termény egyik legnagyobb exportőrévé vált hazánkban – Molnár Tamás, Fine Seed Bt./Pacsa- mákfeldolgozó üzem

"A CHH Műszaki KFT-től 2012-ben vásároltuk az első CIMBRIA síkrostás tisztítónkat, amit azóta újabb gépek követtek, így már összesen 11 db ilyen márkájú eszköz dolgozik az üzemünkben. Ezek nagyobb része CIMBRIA DELTA tisztítógép, melyek nagyon jó minőségben dolgoznak. Nincs kimondottan máktisztító gép, így ezeket a saját igényünkre szabtuk, hogy olyan legyen a végeredmény, amit szerettünk volna. Itt nem egypályás a folyamat, hogy egyből végtermék és selejt keletkezik, hanem különböző frakciók vannak, amik további feldolgozást igényelnek és ehhez a CIMBRIA gépek a legtökéletesebbek és a leghatékonyabbak is. A további fejlesztéseket is csak CIMBRIA technológiával tudom elképzelni."

Máktiszító üzem Cimbria Delta síkrostákkal – egy a 11-ből, mert a jóból nem elég.

Máktiszító üzem Cimbria Delta síkrostákkal – egy a 11-ből, mert a jóból nem elég – Fotó: CHH Műszaki KFT

Látogasson meg bennünket az AgromashEXPO-n a G pavilon G34 standon!

chh

További információ:

Telefon: +36 30/9475-440
e-mail: info@chh.hu
web:  www.chh.hu

CHH

CHH

chh

CHH