– Ezzel a szimpatikus és fiatalos kijelentéssel indította a beszélgetést a rektor úr, amikor a kinevezésével kapcsolatos munkaköri változásokról kérdeztem a Gödöllői Campuson. Azonban, természetesen nem csak oktatással foglalkozott Dr. Palkovics László. A tudományos múlt legizgalmasabb momentumaiba is beavatott minket.
– Igazán szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen mozgalmas, izgalmas kutatási területekkel tarkított szakmai múltra tekinthetek vissza.
Kálmán herceg szobra a Szent István Egyetem, Gödöllői Campus előtt – fotó: SZIE
A genetikai kutatások, a növényvédelem és az oktatás triumvirátusa meghatározó az életemben – és igyekszem ezt a komplex tudásbázist továbbadni a fiataloknak is.
– De ne szaladjunk előre, hiszen a szakmai út kezdete is sok érdekességet tartogatott. Az egyetem előtt egy évet Soroksáron, az egyetemi botanikus kertben is dolgoztam, itt indult el a kertészeti pályafutásom, majd a sikeres egyetemi felvételi után elvittek katonának és ezt követően, 11 hónap után 1980-ban kezdtem el a Kertészettudományi Karra járni. Két kutatási terület érdekelt kiemelten: az egyik a genetika-, a másik pedig a növényvédelem volt. Diplomamunkának növényvédelmi témát választottam, amely a szamócaatka vizsgálatát érintette.
Érdekes módon, az egyetemi diploma után a genetika tanszéken kaptam állás lehetőséget, így ott dolgoztam négy évig.
Abban az időben hazánk legismertebb növényvirológusa, Váradiné Németh Mária – aki sajnos már nincsen az élők sorában – megfogalmazta, hogy a nemesítés területén, illetve a virológiában is a legfontosabb kutatási terület a szilvahimlő vírus problémaköre, hiszen ez a kórokozó a mai napig is, az egész világon a csonthéjas ültetvényekben a legnagyobb gazdasági károkat okozza.
Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar – fotó: SZIE
Alapvetően a klasszikus nemesítési eljárásokkal igyekeztünk rezisztens szilva fajtákat kialakítani, amely feladat nagyon hosszú időt vett igénybe – és én egyre komolyabban kezdtem érdeklődni a vírus működése iránt. A vírus komolyabb megismerése érdekében, valamint a genetikai vizsgálatok kivitelezésére megpróbáltam házilag legyártatni néhány laborvizsgálati eszközt, de abban az időben ezeket a vizsgálatokat így, önerőből nagyon nehéz volt kivitelezni – hiszen mi még nem tanultunk molekuláris biológiát, sem pedig molekuláris technikákat, ráadásul a berendezéseink is hiányosak voltak. Mindenképpen a genetika és a virológia szakterületein szerettem volna mélyebb tudásra szert tenni.
Rövidesen lehetőségem adódott Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetében elhelyezkedni szakmai gyakorlaton – mindemellett oktattam és gyakorlatvezető voltam az egyetemen.
Amikor 1989-ben megnyitották Gödöllőn a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontot – amely most a NAIK része – akkor a Növényvédelmi Kutatóintézet virológusai – velem együtt – ebben az új intézményben folytathatták a munkát, immár XXI. századi infrastruktúrában. Ez a kutatóközpont a mai napig az egyik legkorszerűbben felszerelt intézmény ezen a szakterületen és világviszonylatban is megállja a helyét. A Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban lehetőségem nyílt belemélyedni a vírus változatosságába, annak működésébe, a tünetekbe és a különböző diagnosztikai módszerek fejlesztésébe. Az itt folytatott szakmai munka kapcsán eljutottam 5 ország egyetemeinek kutatóintézeteibe, ahol nagyon sok tapasztalatot szereztem.
Szent István Egyetem, Gödöllői Campus – fotó: SZIE
14 év után lehetőségem nyílt, hogy vissza menjek az Alma Materbe, ahol tanszékvetetőként folytathattam a munkát a Növénykórtani Tanszéken. Tanszékvezető már a Corvinus Egyetem keretein belül lettem, hiszen a Budai Campus, a volt Kertészeti Egyetem és így ez a tanszék is az akkoriban új néven alakult Corvinushoz Egyetemhez csatlakozott – és nagyon érdekes időszakot éltem meg itt, hiszen akkor nem volt fejlett infrastruktúra, mindössze nagyon régi és elavult műszerek álltak rendelkezésre a tanszéken. Különböző pályázatok, cégek segítségével és szakképzési támogatásokkal sikerült egy korszerű és jól felszerelt labort felépítenünk. A kollégákat is én választhattam magam mellé, így fiatal, ambiciózus szakemberekkel dolgozom együtt a mai napig.
Dr. Palkovics László a Szent István Egyetem egyik rendezvényén – fotó: SZIE
A vezetővé válás folyamata mindezekkel párhuzamosan történt, hiszen a Corvinus Egyetem új rektora 2012-ben engem választott tudományos rektorhelyettesnek, ami nagyon szép feladat volt és nagyon élveztem – de mindemellett igyekeztem szakmai területen is gyarapítani a tudásomat és a Növénykórtani tanszékvezetői munkámat – amelyet 2003-tól a mai napig folytatok – maximális odaadással végeztem.
"Az oktatáshoz és az óráim megtartásához mindig ragaszkodtam."
– Az egyetemi környezetben az vonz a kutatóintézethez képest, hogy itt motiválhatom a fiatalokat, átadhatom a tudást nekik. Úgy érzem, hogy továbbra is ott kell lennem a hallgatók mellett, ők a jövő generációja.
A növénykórtan azért elég nehéz terület egy fiatal számára. Hogyan tudja közelebb hozni ezt a szakterületet a hallgatókhoz?
Látom a hallgatók szemén a személyes tapasztalat- és a szemléltető példák iránti igényt. Próbálom a növénykórtani előadásokat humán orvosi példákkal szemléltetni, hátha úgy könnyebben megjegyezhető egy-egy diagnosztikai módszer. Például az ellenanyag-készítésnél is igyekszem a humán példákat ismertetni, hogy miért érdemes beoltatni, immunizálni magunkat egy-egy kórokozó ellen – és ilyenkor abban bízom, hogy az általános világlátásuk is kitágul.
A kutatómunkának elismerések formájában is beérett a gyümölcse, hiszen többször Bolyai Ösztöndíjas volt az Akadémián, majd Bolyai Emlékplakettet kapott és az MTA Agrártudományok Osztályán az Akadémiai Díjat is kiérdemelte. Szakmai életpálya tekintetében milyen céljai vannak, amelyeket eddig esetleg még nem sikerült megvalósítania?
Két dolgot szerettem volna elérni életemben:
Az egyik legfontosabb célom az volt, hogy a hallgatók elismeréseként én lehessek az Év Oktatója – amit megkaptam.
Fontos célom volt, hogy a fiatalok motiválását úgy tudjam megvalósítani, hogy minden hallgatónak a saját egyéniségéhez mérten tudjam biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a lehető legjobb szakember válhasson belőlük az érdeklődési körükön belül.
Vannak olyan hallgatók, akik inkább az elméleti- és labormunkát szeretik. És vannak olyan hallgatóink, akik a közvetlenebb gyakorlati növényvédelmi-, vagy más szakterületen gyakorolt munkákat preferálják. Mindkettő típusú szakemberre óriási szükség van és egyformán fontosak nekünk ezek a hallgatók, akiknek a diplomamunkáik előtt lehetőségük van tudományos diákköri dolgozatokat írni.
Úgy érzem, hogy a hallgatóink motiválása is folyamatosan teljesül, hiszen az Egyetemünk évről-évre kimagasló eredményeket ér el az országos Tudományos Diákköri megmérettetéseken.
Másik vágyam pedig az volt, hogy 10 év sikeres diákköri témavezetői tevékenységem elismeréseként megkaphattam a Mestertanári kitüntetést. – Természetesen a szép eredmények eléréséhez a kollégáim odaadó munkája nélkülözhetetlen volt.
A hallgatói évek alatt szerzett sikerélmények meghatározók a későbbi gyakorlati munkában, amikor kikerülnek a fiatal szakemberek az életbe. Segíti a munkában való helytállást, megerősíti a szakma iránti szeretetet és elkötelezettséget, valamint csökkentheti a más munkaterületre való elvándorlás esélyét is.
Mit tehet egy rektor, tanszékvezető, vagy egyetemi tanár azért, hogy az olyan kézimunka-igényes mezőgazdasági ágazatok irányába, mint például a kertészet is, megnövekedjen az érdeklődés a fiatalok körében?
Összetett kérdés ez. Induljunk el onnan, hogy ha megkérdezünk egy hétköznapi középiskolás diákot, hogy mit gondol az agrármérnökök munkájáról, pontosan mivel foglalkoznak ők – akkor vajon mit válaszolnak? Az esetek többségében a nagymama konyhakertjére asszociálnak és nem értik, hogy a kapáláshoz miért kell diploma. – Természetesen ez alól kivételt képeznek azok a fiatalok, akik tudatosan agrár-pályára készülnek.
Ezzel a példával csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy
nem tájékoztatjuk megfelelően a fiatalokat az agráriumban rejlő perspektíváról, az egyes ágazatokban eltöltött munka szépségéről és arról, hogy a mezőgazdaság már régen nem az ami 50, vagy száz évvel ezelőtt volt.
Gondoskodni kell a mezőgazdaságban dolgozók utánpótlásáról, és bizony nekünk, tanároknak és kutatóknak is nagy szerepünk és felelősségünk van ebben.
Színes programok a Szent István Egyetemen, amelyek segítik népszerűsíteni a mezőgazdaságot és a vidéki életet – fotó: SZIE
Gyakran egyszerűbb dolgokon múlik az egész, mint gondolnánk: a fiatalokat azzal is meg lehet szólítani, ha a gazdálkodás szép, vagy érdekes pillanatait mutatjuk meg nekik és nem csak azt hangoztatjuk, hogy ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak – vagy, hogy minden nap korán kell kelni.
Fontosnak tartom azt is, hogy a fiataloknak a saját nyelvükön adjuk át a modern mezőgazdasággal kapcsolatos információkat, ezért a gimnáziumokba és középiskolákba a hallgatóinkat küldjük el oktatói kísérettel, hogy kedvet kapjanak a gazdálkodás megismeréséhez. Fontos eszközök a Facebook, az Instagram és más közösségi oldalak, amelyeken mi is aktívan szerepelünk.
A vonzó egyetemi környezet rendkívül fontos a hallgatók számára, hiszen jól akarják magukat érezni azon a helyen, ahol a napjaik legnagyobb részét eltöltik. – fotó: Agrovirtus.hu
Rektori feladataim közé tűztem ki célul, hogy tovább kell javítanunk az egyetemi környezetünket, infrastruktúránkat – igaz, hogy itt a gödöllői- valamint a Budai Campus is nagyon szép, színvonalas teret biztosít a diákok számára.
Ugyanakkor tudomásul kell vennünk azt is, hogy nem lehet mindenkiből agrármérnök, vagy kertészmérnök, hiszen ez nem csak egy szakma, hanem életforma is – és itt bizony szükség van egy fajta elhivatottságra ahhoz, hogy valakiből jó szakember váljon.
Nem véletlenül tartja a mondás:
"Ha rövid időre boldog akarsz lenni, utazz el – ha hosszabb időre boldogságra vágysz, házasodj meg! Ha viszont örök életre boldog akarsz lenni, légy kertész!" – így érezni, csak a szakma iránti szeretetből lehet, amire ugyanúgy szükségük van a fiataloknak, mint a rátermettségre és arra a szaktudásra, amelyet például a mi intézményünkben elsajátíthatnak.
Hogyan vélekedik a magyar agrár-felsőoktatásról általánosságban és milyen új elemeket tervez bevezetni a Szent István Egyetemen az oktatásban?
A mezőgazdasági termelési technológiák a precíziós gazdálkodás- és a szinte teljes mértékű automatizálás felé haladnak – és ez a változás gyorsabban végbe fog menni, mint ahogyan azt mi gondolnánk. Sajnos, erre az oktatás nincsen még felkészülve. Az oktatás leragadt a klasszikus elméleti és gyakorlati oktatási módszerek mellett.
A komplex mezőgazdasági folyamatok digitális vezérlése és nyomonkövetése már nem is a jövő, hanem a jelen elvárása és ezekre nekünk fel kell készítenünk a hallgatóinkat.
A precíziós tudásátadást elkezdtük, példaként említem a decemberi drónpilóta képzésünket, amelyet már nagyon várnak a hallgatók.
Az egyetemi előadások terén is itt az ideje a szemléletmód váltásnak – a nagy előadótermekben tartott hosszú, hangzatos előadások kevésbé célravezetőek, mint a gyakorlati oktatással átszőtt kiscsoportos foglalkozások.
Kiscsoportos, rendhagyó előadás a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán – fotó: SZIE
– Mindezeken túl, szeretném, ha több vállalkozási alapismeretet oktatnánk a hallgatóinknak.
A Szent István Egyetem II. helyezett csapata az Agrovirtus Egyetemi Agrárinnovációs Versenyen – fotó: Agrovirtus.hu
Az I. Agrovirtus Egyetemi Agrárinnovációs Versenyt ki szeretném emelni példaértékű kezdeményezésként és sikertörténetként, hiszen ez egy olyan megmérettetés volt, amely a hallgatók gyakorlatban való helytállását, valamint a jövőbeni versenyképes és fenntartható termelést szolgálja. Büszkék vagyunk rá, hogy a verseny döntőjének a mi egyetemünk biztosíthatta a helyszínt és még büszkébbek vagyunk arra, hogy közel 80 csapat közül a második, a harmadik helyezést és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját – amely a "leginnovatívabb megoldásért" járt – egyaránt a mi hallgatóink nyerték el.
A Szent István Egyetem III. helyezett csapata az Agrovirtus Egyetemi Agrárinnovációs Versenyen – fotó: Agrovirtus.hu
Az ilyen versenyek – ahogyan a gazdálkodás és a jövő gazdasági egységei is, a csapatmunkáról szólnak. Az egyéni teljesítmény ugyanis csak egy dolog, ami a sikerhez kell – a hosszútávú versenyképesség az együttműködésekben rejlik.
Az idősebb generációnak azt üzenem, hogy az ő több évtizedes szaktudásuk nélkülözhetetlen a fiatalok boldogulásához, de ugyanakkor a generációváltás gátja is lehet ez a nagy élettapasztalat, amely visszafogja a fiatalok új megoldásait és merész vállalkozási kedvét. El kell ismerni az innovatív megoldásokat és az új módszereket, amelyekkel már sokkal könnyebben, gyorsabban, olcsóbban folyhat a termelés. A két generáció közös munkája lehet a mezőgazdasági vállalkozások sikerének kulcsa.
Amit a fiataloknak ajánlok útravalóul, hogy ne csak egy adott növénykultúra, vagy vetésforgó termesztésében gondolkodjanak, ha kikerülnek az egyetem falai közül, hanem egy sokkal komplexebb rendszerben.
A feldolgozásban és a hozzáadott értékkel rendelkező termékekben sokkal nagyobb perspektíva van, mint az alapanyag előállításban.
A termékek feldolgozásával csökkenteni lehet a piaci kiszolgáltatottságot és saját brand-ek kialakításával, akár a kisebb családi vállalkozások is nyereségesebbek lehetnek.
A fiatalokat egyébként nagyon sokféle lehetőség várja a mezőgazdasági ágazatokban – a saját vállalkozás elindításán kívül is, hiszen sok nagyvállalat várja a szakképzett munkaerőt. Úgy gondolom, hogy azok a fiatalok, akik az agrár-felsőoktatás mellett döntenek, nagy eséllyel találhatnak biztonságos és jól jövedelmező hivatást maguknak.
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
