A békés demonstráción Bencze András, a szövetség elnöke
elmondta, hogy a szőlőültetvények felújítására, átalakítására
igénybe vehető európai uniós pályázati keret jelenlegi felosztása a
szőlők támrendszerének felújítását segíti jelentősebb mértékben.  
Ezzel szemben a magyar borászat versenyképességét sokkal inkább
szolgáló, a szőlőültetvények tényleges szerkezetátalakítását,
fajtaváltást, áttelepítést célzó támogatás nehezebben vehető
igénybe, és a költségek kisebb részét fedezi, noha a gazdáknak az új
szőlőoltványok telepítéséhez nagy szükségük lenne támogatásra.
    Ebben a helyzetben a szőlőoltványok iránti kereslet 90
százalékkal zuhant, amit a szakma képtelen elviselni - mutat rá a
szövetség.
    Bencze András elmondta: mivel az eddigi egyeztető tárgyalások
nem vezettek eredményre, demonstráció mellett döntöttek.
    A szövetség petíciót adott át a Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztériumnak, amelyben kérik, hogy a hivatal
teremtsen differenciált pályázási lehetőséget a szőlőszerkezet
átalakítására, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)
ügyintézési ideje a jelenlegi 3-6 hónapról csökkenjen 30 napra, és a
decemberben ismét megemelt növényegészségügyi vizsgálati díjak
csökkenjenek.
    A miniszter nevében a petíciót átvevő Dékány András, az FVM
sajtófőnöke elmondta, hogy a már megkezdett tárgyalásokat folytatják
a szövetséggel, bár a 2006-ra meghirdetett pályázati kiírás
megváltoztatására már valószínűleg nincs lehetőség, a következő évi
pályázatoknál a belső arányok változtatására tett javaslatot
figyelembe veszik.
    A rendezvény után Bencze András elmondta, hogy a demonstrációt
sikeresnek tartják, a minisztériummal megkezdett tárgyalásokat
folytatják. Fontosnak tartja, hogy a 2007-es pályázat kiírásának
előkészítésébe is bevonják a szervezet képviselőit.

Forrás: MTI