Magyarországon jelenleg 70 kisüzemi sörfőzde működik. A vállalkozások nagyon nehéz éveken vannak túl, de még az idei évi kilátások sem túl kecsegtetők - ezt Rásky László, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének főtitkára mondta el.

Nehéz évet zártak

A magyar kisüzemi sörfőzdék nehéz évet zártak - nyilatkozta a szakember az Economx számára. Elmondta, ahhoz, hogy a helyzet javuljon, a kereskedelmi törvény vonatkozó paragrafusának betartására és betartatására, illetve a kisüzemi sörfőzdék adminisztratív és pénzügyi terheinek csökkentésére lenne szükség.

A 70 működő kisüzemi sörfőzde fele már több mint két évtizede a piacon van. A sör előállításával és értékesítésével foglalkozó dolgozói létszám a kisüzemek csaknem kétharmadánál öt főnél kevesebb.

"A kisüzemi sörfőzdék árbevétele 2023-ban meghaladta a 12 milliárd forintot, a dolgozói létszám pedig az ötszázat. Az általuk befizetett jövedéki adó 2023-ban több mint 1 milliárd forint volt"

– sorolta Rásky László. A főtitkár megjegyezte, hogy a sörfőzdék által készítette sörök piaci részesedése a magyar sörfogpasztából 3-4 százalékot tesz ki. Kiemelte azonban, hogy más európai országban, ahol a kisüzemi sörfőzés hagyományai évszázadok óta élnek, a kézműves sorok fogyasztása meghaladhatja a 20 százalékot is. Van tehát növekedési potenciál a szektorban.

A vásárlói kör jól leírható

Főként a különlegességeket kereső fiatalok, valamint a gasztronómiai különlegességeket kereső felnőttek keresik ezeket a termékeket. Ahol azonban helyi sörként ismerik az ottani kisüzemi sört, ott a helybeli fogyasztók jelentik a legfontosabb vásárlóerőt.

A koronavírus-járvány jelentősen visszavetette a kisüzemi sörök fogyasztását. 2022-ben ismét elérte az értékesített sör mennyisége a járvány előtti szintén. A kereslet azonban visszaesett, ami hatással van a kisüzemi sörök fogyasztására.

A szakember elmondta, hogy az utóbbi években jelentős mértékben nőttek az árak. A hagyományos fajták esetében, a csapolt söröknél minimális az árkülönbség, annak ellenére, hogy a kisüzemekben készült változatok minőségi általában jobb.

Muszáj betartani a kereskedelmi törvényt

A kisüzemek térnyerésének van két feltétele. Az egyik, hogy fontos lenne betartani a kereskedelmi törvényt, tehát minél több helyen kell elérhetővé tenni a kisüzemi söröket.

Csak 2022-ben sikerült elérni a járvány előtti eladási adatokat - fotó: pexels.com

"Egy 2020 decemberében hatályba lépett törvénymódosítás előírja, hogy a csapolt sörök húsz százalékának kisüzemi sörnek kell lennie, azokon a vendéglátóhelyeken, amelyek szerződésben állnak a nagy gyárakkal"

– hangsúlyozta Rásky László. Kiemelte, hogy fontos még a minőségi sörfogyasztás népszerűsítése. A fogyasztóknak előnyben kellene részesíteniük a magyar kisüzemi gyártókat és azok termékeit.

Hozzátette, hogy a vállalatoknak hatalmas nehézséget jelent az energiaárak, az alap- és segédanyagok drágulása, illetve a bérköltségek növekedése.